Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)

1978-01-01 / 1. szám

1978. január hó «iTTVAKtfirr 11. oldal CSERY C. M. dr.: A IX. ÉS X. SZÁZADI MAGYAROK ÉS SZLÁVOK A TÖRTÉNETÍRÁSBAN {Kivonatos közlés) ". • • ahhoz, hogy az inváziókat egész teljes­ségükben felöleljük, szükséges lenne összegyűjteni a szaktudásokat, amivel egyetlen történész sem rendelkezik" (L. Musset: Les invasions. Lesecond assaut centre l'Europe chrétienne. VlIe-XIe. s. P. 1965, p. 11.) Az idei Kongresszus a szlovák kér­dés vizsgálatát tűzte napirendjére. Ez a körülmény — úgy vélem — al­kalom pillantást vetni a szláv kérdés egy, meglepően mellőzött fejezeté­nek ismertetésére. A kérdés szorosan kapcsolódik Európának a politika szó jelentésének megfelelő képlete­ként megszületéséhez, Már többször kifejtettem, hogy a magyarok X. századi rendező megjelenésének kö­szönhető Európa politikai képletté alakulása. Külföldi szerzők könyvei címének sorozata hirdeti azt a fölis­merést, hogy Európa a X. és XI. sz, fordulóján született. Addig ezt a földrészt általában a politikai szem­lélet csak a (frank) —római —(né­met) és bizánci “birodalomra” ta­goltként ismerte. Mivel ugyanekkor a magyarok esetében máig is zömmel “barbár betörésről” kell olvasnia a “művelt” nyugatinak, tanácsos idézni egy másik francia történésztől ezt: “Min­den barbár betörés a történelem ítélőszékén új eljárást nyitott, ami csak folytatódik, amíg föl nem tárt okmányok nem hoznak új elemeket a vádnak, új perfölvételre és érveket a védelemnek az ítélet felülvizsgá­latára” {H. Terrasse: Mélanges d’hist. du M. A. dédiés á la mémoire deL. Halphen. P. 1951. p.673). - Esetünkben alig lehet szó ki nem adott okmányokról, annál inkább olvasásuk újraértékeléséről, ami az új perfölvételhez égetően sürgős és szükséges! Időkímélés miatt két példa. Az egyik a UNESCO támogatásával megjelent nagyszabású Histoire du développement culturel et seientifi­­que de l’humanité angolból kínos francia fordítású szövegében ez: “A normandok és magyarok inváziójá­nak megállításával befejeződik Eu­rópának a népek semi-nomadizmu­­sának korszaka. Ezóta Lengyelor­szág, Bohémia, Ausztria képviseli szilárdan tartva a véderőművet, amelynek oltalmában szerveződhet Nyugaton új civilizáció” (III. v. 771. 1. P. 1964). — Szó sincs tehát Magyarországról! Sem arról, hogy a IX. sz. elejétől a XII-ig komoly gon­dot okoznak szláv betörési kísérletek! S mert az avarok, normanok, ma­gyarok megjelenését mindig az egykori följegyzők és ijesztgető — mai jól meghatározó kifejezésével: háborús propagandáját elfogadva tárgyalják napjainkban, jó megje­gyezni, hogy L. Pietru végre mégis bíráló álláspontra helyezkedik Épo­­ques médiévales, Ve au XVe s. c. összefoglalójában (P. 1966. 293. lapján). Sajnos, ő sem említi J. Ortega y Gasset Los terrores del ano mil (Madrid, 1909) idevágó reme­két. — Nem, ugyanekkor nélkülöz­zük még mindig A. D'Haenens mód­szertani szempontból fontos érteke­zésének méltánylatát a tudományos történetírásban. D’Haenens prof. csaknem humorosan tárgyalja Les invasions hongroises dans l’escape beige, 945-55; Histoire du historio­­graphie címmel (Cahiers de Cicili­­sation médiévale, 1961, 423 sk. 1.) a nem egyszer tévesen magyaroknak tulajdonított betöréseket (Lásd: Csery C. M. dr., Magyar Tört. Szemle, 1972, 429 sk. 1.). Az irányzatos történetírásnak, le­gyen az tudományos igényű vagy népszerűsítő, számtalan példája kö­zül még egy újkeletű: A. G. Bar­­raclough szerkesztésében 1970-ben Londonban kiadott Eastern and Weastem Europe in the Middle Ages c. kötetben pl. a német törté­nészként bemutatott Kari Bosl így ír: “A magyarok lovasnomádok voltak; félévszázadon át rémületben tartot­ták Franciaországot, Itáliát és a bi­zánci birodalmat. A 955-i lechi csa­tában leverve, kényszerültek élet­módjuk változtatására és letelepülni a Duna —Tisza menti síkságon, ahol uralkodtak a bennszülött szláv nép fölött” (51. 1.). Ez a fogalmazás nem kivétel! Azt a látszatot kelti a tájéko­zatlan olvasóban, hogy a magyar csak 955 után szállta meg a Kárpát­medencét s persze csak a Duna —Ti­sza környékét! A 183. lapon Alexan­der Gieysztor, lengyel történész siet Bosl segítségére, írván, hogy Hun­gary szláv terület volt, amit elfoglal­tak a magyarok. — S itt az ugyan­csak majdnem minden szerzőnél visszatérő sirámos vád: a magyar megakadályozta az északi és déli szlávok egyesülését s egy részüket ki­szakítva a bizánci befolyás alól, “egyre inkább nyugati befolyás alá szorította”. (így pl. a tudós hírében állt Chr. Brooke: Europe in the central M. A., 962-1154. London 1964, 52 sk. 1.) * * * Nos, azt hiszi Nyugat ilyentén­­képp “művelt” olvasója, hogy a nép­­vándorlás századaiban csak vandá­lok, hunok, avarok, egy kicsit nor­manok, de főleg magyarok voltak civilizációt pusztítók. — A szlávok? Azok valahol szelíd bárányként lege­lésztek . . . Igen, ez is a törté­nelemben folyvást visszatérő kérdés. Az ellentmondásokkal terhes vála­szok kiküszöbölésére okvetlenül ta­nulmányoznia kell a kutatónak H. Paszkiewicz The origin of Russia (London 1954) magisztrális művét. (Erre a magyar történészeknek is nélkülözhetetlen, tudományos fegye­lemmel felhalmozott adathalmazra már 1954-ben — úgy látom, saj­nos, nem sok sikerrel — fölhívtam a figyelmet a Kanadai Magyarság, 1954. évf.-ban.) * * * Alig túlzás állítani, hogy a IX. század előtt nincs a szlávoknak “tör­ténetük”. Régészeti leletek e kor előtt sem igen vallathatók. Újabban M. Gimbutas The Slavs (London 1971, 240 p. 75 ill.) megkísérelt valamelyes, több helyesbítésre is szoruló vázlatot nyújtani. Annyi kétségtelen a “Nestor"- tói közölt adatok alapján, hogy vagy 30 külön­böző törzsre s ugyanannyi névvel jelölve magukat, szakadozottan éltek a mai Oroszország ENY-i tájain. Éltek s egymás között, bármilyen tág is volt e terület, nehezen fértek össze. Ezért hívták “Nestor” szerint a “rus”­­okat, hogy szervezzék meg őket. (lásd erre: La Chronique de Nestor, ford. L. Paris, 2 vols. P. 1834, I. 19 sk.; and ang. ford. S. H. Cross: The Russian Primary Chronicle, Cam­bridge, Mass, 1930; német ford.: Trautmann: Nestorchron, Leipzig 1931. — Hogy a “rus”-ok normanok voltak ld. G. da Costa-Louillet Y eut-il invasions russes dans l’empire byzantin avant 860? c. igen jó érte­kezését a Byzantion 1940/41. 238 sk. lapjain.) A Történelem akkor említi először cselekvő szereplésüket, amikor a bol­gárok, majd az avarok kimozdítanak egy-egy csoportot települési helyük­ről. Nyilvánvaló, ekkor csak azokról lehetett szó, amelyek az V —VII. századi népvándorlás útjába estek, így aligha helytálló az ősszlávokat, főleg a Pripjet tájain, telepükként elképzelni. (Pl. még G. East külön­ben inkább jó An historical geo­graphy of Europe, London 1948, 59. lapján.) — Mivel a hunok, bolgárok stb. felvonulási iránya Délnyugat volt, elsőül a bizánci birodalomnak nevezett területről származnak föl­jegyzések. Később az arabok említik a szlávokat. (Pl. a X. században író Ibn-Dassatól megtudjuk, hogy a rusok nagy számban városokban lak­nak, a szlávok tanyákon. East i.m. 216.) A bizánciak tapasztalataik nyo­mán éppen nem festik őket szelíd bárányként. Például Efezusi János 584-ben így: “Ma nyugtalanság, félelem nélkül laknak (a szlávok) a római (azaz bizánci) tartományok­ban, fosztogatva, gyilkolva, gyújto­gatva. Gazdagságra tettek szert; van aranyuk, ezüstjük, barmaik, lovaik s megtanultak háborút viselni jobban, mint a rómaiak.” {L. Niederle: Manuel de l’antiquité slave. P. 1923, 63. 1.) — Tudván, hogy a szlávok tanítómesteréül az avarokat ismerik el, eszükbe jut Goethe parabolája a bűvészinasról. (Az avar —szláv kap­csolatokra magyar történészektől lásd B. Balogh B.: Elpusztult húnos véreink, Bp. 1931, kül. 62. 1. új kiad. Buenos Aires 1971, passim és Fehér M. J. fontos fejtegetéseit a “dúló” szóról A korai avar kagánok 160-3 1. és passim. Buenos Aires 1962.) Az avarok uszályaként természe­tesen a Kárpátmedencében is megte­lepedtek a szlávok -630 körül az egyre nyilvánvalóbb bizánci —bol­gár—frank szorítás következtében az avar birodalom térrendező szerepe megrendült. A frankszármazású Sa­mo próbál ekkor, nyilván bizánci biztatásra, kérészéltü szláv szerveze­tet ácsolni. Ez nem tudja betölteni az avaroktól vállalt szerepet s így a Kárpátmedence és szomszédos tájai jelentősége hovatovább kiderül az egyre problematikusabbá váló frank—bizánci viszony során. Nem kétséges, hogy a magyar honfogla­lásig e térség állandó bonyodalmak forrása, amit fokoz egyrészt a bolgár hatalom izmosodása, másrészt a Róma — Konstantinápoly közti egy­házpolitikai vita. — Charlemagne valószínűleg azt gondolta, hogy Itá­lia birtokában az úgynevezett keleti kérdést megoldhatja, ha fölszámolja a nyilván elpuhult avarokat, akik ugyan nemrég a lombardok mellett fölvonultak. Ámde nyomban az egy­re inkább vérszemet kapó szláv da­rázsfészek romba döntötte tervezge­­tését. S állíthatni, utódainak súlyos örökségül hagyta a szlávokat, akik most már nemcsak a délkelet tarto­mányokban (Carinthia, Pannonia), hanem északkeleten is egyre több gondot okoznak! Megoldása főleg a szlávokkal ott szomszédos szászokra, majd a bajorokra hárul. (Délen, a Bulgáriával határos szlávok hinta­politikát kísérelnek meg, amit csak­hamar utánoznak a morvák, hogy halásszanak a Róma —Bizánc egy­házpolitikai, tehát akkori ideológiai ellentét zavarosában.) Az északkeleti szlávok mozgoló­dásai a IX. században egymást kö­vetik. Felsorolásukkal sem a hall­gatóságot, sem az olvasót nem aka­rom fárasztani. De ezen események­ből kettő, magyar vonatkozása miatt mégis említést igényel. — Az egyik 862-ben történt, amikor Rastslav morva fejedelem követei a bizánci udvarban előadják, hogy uruk a ke­leti frankoktól s így a germán püs­pököktől is függetleníteni akarja magát. Ezért kér szlávnyelvű hittérí­tőket s nyilván egy kis katonai segít­séget is. így került sor azon magyar részlegekre, amelyeknek nyoma van aztán az annalesekben. (Pl. a szent­galleniben így: “Huni (!) Christiani­tatis nomen agressi sunt.” MGH.SS. V. 106. — Itt megjegyezhetni, hogy 866-ban a bolgár Boris viszont Ró­mához fordul 864-i áttérése után, mert a Bizánctól függőséget igen szorosnak vélte.) A másik, a magyarokkal ekkor — ha igaz? — szövetkezett Sva topluk jellemzése 894-ben a fuldai évkönyv­ből. íme: “Svatopluk, a morvák feje­delme és megannyi gonoszság for­rása, minden vele szomszédos vidé­ket csalással és ravaszsággal zavar­ván... csúnyán elérte végnapját. Az avarok, akiket magyaroknak mon­danak, az ő idejében túl a Dunán járva, sok nyomorúságot okoztak.” (MGH.SS.1.410.) — De e túlságosan szűkszavú följegyzésből nem tudjuk meg a fontos valóságot: Svatopluk és általában a morvák kegyetlenkedé­seit alattvalóikkal szemben. — íme: a magyarokat lépten-nyomon gyalá­­zó J. Marquart kénytelen Dümmler híres Geschichte des ostfraenk Re­iches I. 820-ra hivatkozva megírni, hogy 883 nyarán “Pannóniát Sva­topluk farkas módjára pusztította s a következő évben még nagyobb se­reggel megismételte a becsapást s még borzalmasabban garázdálko­dott. A földmivelő népet családjuk­kal együtt zömmel lemészárolták, a földesurakat részben fogolyként el­hurcolták, részben meggyilkolták vagy rettenetesen megcsonkították.” (Marquart: Osteurop. u. ostasiat. Streifzüge. 2te Aufl. Hildesheim 1961, 118. 1.) Majd idézve a fuldai évkönyveket, föltárja a fontos tényt: a mindenkori feszültséget a csehek és morvák között (124. 1.). Ezek olyan tények, amelyek isme­rete nélkül érthetetlen a magyar honfoglalás meglepően gyors és ta­gadhatatlan sikere, s amikről sze­mérmesen siet megfeledkezni J. F. N. Bradley 1971-ben, az edinburghi egyetemi nyomdánál megjelent Czecho Slovakia c. tákolmánya (XII, 212 1. és ill.) De a magyarokról nem átallja megjegyezni, hogy “ér­kezett a magyarok mongol törzse, akik kihasználták a nagy morva empire (birodalom!) belső gyönge­­ségét...” (7.1. Már itt megjegyzem, hogy Bíborbanszületett Konstantin csak Nagy Moráviát írt s nem biro­dalmat! Az “állam” meg “biroda­lom” szók visszaélésszerű használatát ilyen esetekre tette bírálata tárgyává L. Halphen L’idée d’Etat sous les Carolingiens című tanulmányában, amit közöl A travers l’histoire du M. A. , P. 1970 c. kötete 92 — 104. lapjain.) * * * A Matica Slovenska 1873. I. 15-i, túrócszentmártoni, Szlávik József magyar miniszterelnökhöz intézett emlékiratában ez áll: “A szláv nem­zeteknél nem létezik közös fénykor­szak vagy közös nagyszerű szeren­csétlenség történelmi emlékezete...” {Iratok a. nemzetiségi kérdés törté­netéhez:7. Bp. 1952, I. 390.) — Igaz is meg nem is/Míg a magyarok X. századi szerepléséről köteteket írtak, a IX. és X. századi szlávokénak rendszeres földolgozása máig hiány­zik. Az ezzel foglalkozó történetírás csak olykor és mellékesen említi. Pl. B. Tiemay-S. Painter Western Europe in the M.A., 300 — /?‘$ (N.Y. 1970) meglepően jó könyve legalább ennyit közöl: Carolus Mag­nus “több hadjáratot vezetett a szlá­vok ellen a Weser és a felső Elba között. Büntető expedíciók voltak azok s nem eredményeztek állandó foglalást” (105.). L. Pietri említett műve szerint “a X. sz. kezdetén a német fejedelmeknek majdnem minden évben kemény hadjáratot kellett ellenük intézni. Sikeresebb föltartóztatásukra I. Henrik (919- 36) a Havel és az Elba alsó folyásánál Burgen (erőd)-sorozatot alapított” (III. 363.). — így a IX. sz, folyamán vagy 30 kisebb-nagyobb összecsapás­ról tudunk! S ugyanez a helyzet a X. (Folytatás a következő oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents