Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-10-01 / 10. szám
1977. október hó $*imAKO*f 3. oldal VARGA ISTVÁN: ______________NEMZETÜNK MÉLTÓSÁGA Az 1956-os október—novemberi nemzeti “bizonyságtételünk” alatt, otthon, a mi csonkaországunkat körülvevő utód-államok mindegyikében visszhangot keltettek a budapesti, szegedi, debreceni, egyszóval: az anyaországi események. Az ott élő elszakított magyarság “reagálásának” fokmérője egyenes arányban állt a magyar őslakosság nemzeti méltóságának megalázottságával... A legelemibb kitöréseket és érzelem-kinyilvánításokat az erdélyi székely-magyarság részéről tapasztalták a nagy külföldi hírszolgálati irodák Bukarestből — igazi “újságírói szimattal” nyomban Erdélybe utazott tudósítói. Az UPI és a France Presse már október 26-án nagy beszámolókat közöltek viharos utcai tüntetésekről, melyekkel Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Nagyvárad, Szatmárnémeti stb. városaink magyar lakossága, minden rendőri ellenrendszabályt elsöprő lelkesedéssel és dühvei kiáltottak bele a rájuk kényszerített rumán világba az ő feltétlen együttérzésüket, lelki jelenlétüket a csonkaországi véres és dicsőséges események viharában. Ök ott voltak lélekben mindenütt, ahol folyt a vér, dörgött a tankágyú, zuhantak az aknák és zakatoltak a géppisztolyok a magyar nép méltósága védelmében a világ közvéleménye előtt ... A magyar nemzet szabadságáért elindított egyenlőtlen harc minden fázisában jelen voltak velünk Erdély székelyei és magyarjai. — Ne felejtsétek el ezt 1956 elesett és életbenmaradt hősei! — Erdély székely-magyarsága, nagy , minden más jelentős nyugati nemzetet megszégyenítő sumerszkita őskultúrájával ma egy csavargó hegyipásztornép, a mi földünkön “menedékjogot” kapott valach-oláh nép előtt megvetett “bangyile”, vagy “bozgor”-ként van nyilvántartva. A szentistvánl ezeréves ránkerőszakolt felhígítás következményei képpen ma az erdélyi székely-magyar “hazátlan”, “csavargó, jöttment” lett saját sokezer éves hazájában. Ez a következménye ma, az immár ezer évvel elhangzott és azóta hülye monotóniával “skolasztikusán” ismételt állam-ellenes elméletnek: “Az egy-nyelvű ország nem életképes.” Gondolkodás nélkül, papagáj-módra mosták bele szolgai megfélemlítettséggel ezt az abszurd állam-elméletet az iskoláink padjaiban “köztisztviselő” történelem-tanáraink, a mi még zsenge agyainkba .. . Nemzeti intézménnyé téve így a butaságot és az önpusztító elméletet, csak azért, mert Rómának annak idején ez megfelelt a mi nagy nemzeti múltunk, öntudatunk és önbizalmunk megtörésére. Tiszta családi erkölcseink és nemzeti, ősi életszemléletünk, a testvéri összetartás megtiprására pedig megtette a maga pusztító munkáját az “első éjszaka joga” és az anyagi megjutalmazással járó, “királyi keggyel végeztetett testvérgyilkolás”. Ha méltók akarunk lenni a mi megalázottságban sínylődő erdélyi vértestvéreinkhez, akkor mától kezdve levetünk magunkról minden polgári “sallangot”, amit itt az emigrációban a jólét és a biztonság reánkszabott, amíg otthon Erdélyben, a mi székely-magyarjaink üldözésben, megvetettségben és hiány ban kényszerülnek tengetni életüket, sokan közülük már a számukra teljesen idegen Regátba kényszerítve az erdélyi népstatisztika rumán megjavítása érdekében . . . Voltaképpen milyen fajta népséggé süllyedtünk le mi, magyarok?! Nálunk sokkal kisebb létszámú, jelentéktelenebb múltú más népek elszakítottságban, talán szabadságtalanul is élő, de semmiképpen sem megalázottságnak naponta kitett csoportjainak méltóságát követelő véres események emlékeztetik a világközvéleményt, mondjuk csak az írek és a baszkok nemzeti problémáira ... A mi erdélyi székelymagyarjainkat bármely gyűlölködő, vagy részeg oláh lelökheti a járdáról, rendőri “jóindulattal”, szabadon ócsárolva “bangyilé”-nek vagy “bozgor”-nak! A saját sok évezredes földjén! A “Tordos” és az “Erősd” kultúrhazájában! Valóban — megszűntünk volna magyarnak lenni? Az ezer év óta belénk nevelt szolgalelkűség többé kitörölhetetlen nyomokkal bélyegezte ránk a már mindent eltűrő rabszolga R-betűjét? Ez így nem mehet tovább! Ébredj Magyar! Nincs többé “civilizáció”, nincs többé “jól-neveltség”, nincs többé “úri magatartás”, még kevésbé “keresztényi türelem”, csak “feltámadás” van a felszabaduló gáttalanságban nemzeti méltóságunkért az újabb, de most dicsőséges ezred évéért, vagy — “nemzethalál” van a szószékekről hirdetett “meg kell érteni” malasztokkal . . . Tegyétek jóvá ezer év óta minket “hőkölés néppévé” nevelt római prédikátorok eddigi vétkeiteket a Magyar Nemzettel szemben. Ma hirdessétek a szószékről itt, az emigrációban, a rumán és rác pópák hazafiasságával a mi erdélyi testvéreink jogait az A sumer —magyar nyelvrokonítás divatját az utóbbi években számos tanulmány, cikk és polemikus írás leplezte le mint szenzációhajhászó áltudományos fikciót, amelynek legtöbb vátozata tengerentúli emigrációs körökből származik és alig leplezett reakciós “turáni” ideológiát jelenít meg. Elegendő, ha itt mindössze Komoróczy Géza két, lényegében azonos tanulmányára utalok, amely a vonatkozó irodalom bőséges bibliográfiáját nyújtja (Komoróczy G., A sumer—magyar nyelvrokonítás: Nyelvtudományi Közlemények 78/1976/: 3 — 38 és uő., Sumer és magyar? Bp. 1976, Magvető, 1969 1. /Gyorsuló idő/). Éppen ezért meglepődve, sőt megtüközve tapasztaltam, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat havi folyóirata, a Valóság 1976/10. számában közölte a sumerista tábor egyik hazai hívének, Háry Györgynének “Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez” c. cikkét (id szám 94 — 101 1.). Igaz ugyan, hogy a cikk után néhány lappal (Komoróczy G.-nak a sumer nyelv rejtélyéről — nem a genetikus nyelvrokonság szemlélet jegyében — írott kitűnő közleményét követően) apró betűkkel szedett szerkesztőségi jegyzet olvasható (107 1.), melyben a szerkesztőség elhatárolja magát. Haryné állásfoglalásától, egyben felhívja az olvasó figyelmét Komoróczynak a Gyorsuló Idő sorozatban megjelent munkájára (a cím megadásában 33%-nyi hibát engedve meg magának) és megokolja, miért adott lehetőséget a szerkesztőség Háry Györgyné írásának közlésére. E jegyzet informatív értéke persze sokkal nagyonn lett volna, ha közvetlenül Haryné cikkéhez kapcsolóemberi méltósághoz, nyelvének és kultúrájának szabad gyakorlatához és lelkesítsetek minket az ő érdekükben való “feltétlen” kiállásunkra a világközvélemény előtt, hogy minden felelős államférfi vegye tudomásul — 1956 októberének és novemberének népe türelmének végső határáig ért el... Nem kívánjuk tőletek azt, hogy a római papok és bíborosok népének, az olasznak plébánosai példájára — csukott ernyőnyelekkel verjétek agyba-főbe ellenségeinket, mint azt tették az első világháború alatt a mi fegyvertelen hadifoglyainkkal a lombardiai városkák és falvak olasz plébánosai —, hanem csak azt kérjük: emeljetek szót a szószékeken ez év október 23-án, vasárnap, a mi erdélyi székely-magyarjainkért. Az ő jogaikért. A mi nemzetünk méltóságáért, bármilyen országban kényszerülnek élni ma, zárt népi csoportjai, vagy erőszakkal megtépett egységei, a trianoni békeszerződés következtében. És bocsánatot kérünk, ha folhevültségünkben igaztalanul “római prédikátoroknak” aposztrofáltunk sok olyan lelkipásztorunkat, akik velünk együtt éreznek a lelkűk mélyén ... Mi érezzük és tudjuk, hogy bent a lelkek rejtett szentélyében, a római egyenruha alatt, nagyon sok, igaz, Prohászka Ottokár szíve dobog és készül ennek tanúbizonyságát megtenni . . . Mert nemzeti sorsnívónk utolsó lépcsőfokára értünk, lefelé való sodródásunk alatt. Ezen a nagyjelentőségű évfordulón, 1977. október 23-án, tegyetek róla, honfitársak, magyarok, hogy azokban az országokban, ahová a sorsotok sodort, az illetékes dik s nem a Komoróczyéhoz, hiszen nem arra vonatkozik. Ám ez részletkérdés s e helyütt nem is ezt óhajtom szóvá tenni, hanem a cikk közlésének Tiegokolását. A jelzett helyen azt találjuk, hogy a szerkesztőség három okból döntött a publikálás mellett: (1) Haryné dolgozata szolid hangvételével és higgadt gondolatmenetével előnyösen különbözik más, hasonló tárgyú írásoktól; (2) Közérthetően foglalja össze a sumer —magyar nyelvrokonság gondolatmenetét; (3) A szerkesztőség elejét akarja venni ezzel a sumeristák vissza-visszatérő panaszának, hogy nincsen szabad publikálási lehetőségük. (1) Ami a tónus megváltoztatását illeti, az önmagában dicséretes dolog, de aligha elegendő indok a közlés mellett, pláne, ha tekintetbe vesszük, hogy a “higgadt” és “szolid” hangnem olyan hamis állításokkal és torzításokkal párosul, melyeknek a Valóság szerkesztősége csak egy nagyon kis töredékét korrigálta az említett jegyzetben (talán hármat-négyet). Holott számos egyéb helyreigazítani való lenne még Haryné cikkében. Valótlan az az állítása, hogy az iráni — finnugor (ill. magyar) érintkezések problémája nem foglalkoztatja a magyar nyelvészetet. Tarthatatlan az a nézete, hogy a Joki professzor által alkalmazott módszer az uráli-indogermán érintkezések kutatásában, hazánkban ismeretlen. Hamisításnak mondható az etimológiai statisztika olyan manipulálása, amellyel szókészletünk 50%-át megfejthetetlennek nyilvánítja (persze, ha csakugyan így lenne, messzemenő következtetésre ez okot nem adna). Inszinuáció, ahogyan Sinor Dénest, történésznek és nyelvésznek vezetők kezébe elkerüljön egy-egy megfelelő fordítása annak az Októberi Memorandumnak, melyben az erdélyi vértestvéreink végveszélybe való juttatását közöljük. Minden fővárosban, vagy olyan metropolisban, ahol a rumán nép külképviselettel rendelkezik, ezen a napon, vasárnap délelőtt, minnél nagyobb számú magyar emigráns tömeg vonuljon fel a konzulátusok, illetve követségek elé, mely alkalommal méltó magyar keretekben, adassék tudtára ezeknek a bitangoknak az, hogy ez így nem megy tovább . . . ! Dobáljátok tele a konzulátusok kertjeit, vagy környékét, “Bozgor” és “Bangyile” nyomású röpcédulákkal, megadva a helyi sajtó képviselőinek a kellő magyarázatot arra vonatkozólag, hogy — az erdélyi magyarság saját sok évezredes hazájában “csavargó” és “hazátlan bitangéként bélyegeztetik meg az idegen, annak idején, királyaink által “befogadott” szolgák által. Mindez a XX. század utolsó negyedében, az “Emberi Jogok” szent carter! kinyilatkozásának idején. Ha valóban elvárjuk azt, hogy — az E.N.Sz. tagjai most valóban cselekedjenek, akkor: Mi adjunk példát elsőnek! Most cselekedjünk! Elérkezett az ideje annak, amikor tisztes, őszhajú egyetemi tanárok követ ragadnak végső türelmük fogytán, hogy az oláh külképviseletek épületeinek ablakait zúzzák be, a szabad világ előtt így tiltakozva, erdélyi véreink sorozatos jogfosztása ellen . . . A Szittyakürt íróinak Együttese nevében. egyaránt kiváló kollégánkat az elszánt sumerista Csőke Sándorral szolidárisnak nyilvánítja. Tájékozatlanságról árulkodik az a vádja, hogy szláv szavaink közvetlen forrását nem mindig lehet megadni: nem képes megérteni, hogy e téren oka van a szakemberek óvatosságának (más vonatkozásban viszont az “igazi tudósra” jellemző óvatosságot hiányolja). A szovjet régészet teljes ignorálásáról vall az a megállapítása, hogy az uráli őshaza “tárgyi bizonyítékait” a szovjet tudósok mind ez ideig hiába keresték; ha Haryné uráli kori nyelvemlékek, írásos dokumentumok feltárását várta el tőlük, azzal tökéletes tudományos analfabetizmusról tenne tanúságot. Folytathatnánk a sort azzal, hogy hivatkozásai néha semmi összefüggésben nincsenek a “higgadt” gondolatmenettel (pl. Malan-nak Körösi Csornáról közölt méltatása semmi kapcsolatban nincsen a sumer elmélettel, akárcsak Sayous-nak az a levele, melyben Gyulai Pállal közli, hogy mikor érkezik gőzhajóval Budapestre), néha meg semmitmondók, megtévesztők a citátumai. Helmi Poukka magánleveléből idézi a finnek egyiptomi eredetére utaló sorokat: nem kétlem, hogy e hölgy valóban kiváló és tiszteletre méltó finn állampolgár, ám nyelvészeti karriert nem jósolok neki. Rendkívül jellemző, hogy múlt századi neves sumerológus szakemberekre, Rawlinsonra, Saycera, Lenormantra, Sayousra hivatkozik, akik a sumer és a “turáni” nyelvek kapcsolatát fejtegették annakidején. Ezzel kívánja cáfolni a sumer —magyar rokonság mai irodalmával kapcsolatban említett vélekedést, hogy a a magyar emigránsok körében na-A SUMER KÉRDÉS ÉS A VALÓSÁG (A Magyar Tudomány ban, a M. T. Akadémia hivatalos értesítőjében jelent meg, 1977. április 4-i számban.)
