Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
8. oldal **imAKOEt 1977. szeptember hó lünk, mert különben egy cserép a tetőről a fejünkre eshetik stb. Zajty Ferenc búcsúzás előtt még ezt mondta: “A kis Csonka-Magyarország ‘proporcionált’ vezetői megijedtek nagy őseink árnyékától ... De erről ne írj.” Semmiről nem írtunk akkor. Számban és birtoklásban lecsökkent Nemzetünk lelki és szellemi újjászületése azonban a sumer-magyar folytonosság tudatosítását befelé és kifelé életfontosságúvá teszi, Ez ma és az elkövetkező időkben “nemzeti ügyünk” és az lesz ezután mindig . . , Mert az “Érték-Tőzsdék” napi árfolyamain túl, messze g? évi “Brutto Nemzeti Termelések” kulcsszámai előtt, van valami, ami mellett eltörpül mindez: a nemzeti elhivatottság tudata! Életrevalóságunk Istentől kapott küldetésének további, hiánytalan teljesítése. Ennek a tudatosítását itt, az emigrációban, tudományos érdemein kívül, dr. Badiny Jós Ferenc professzor kezdte el, bátran, agresszíven, magára vállalva a hitetlenek gúnyát, ellenségeink gyűlöletét', harcolva a kételkedők gyáva csipkelődései ellen. Kitűnő őséhez méltóan, Badiny János a Nagy Fejedelem tanítómestere szerint ma Ő is oktat, olykor leckéztet. Más úton, de ugyanabban az irányban, fáradságot nem kímélve mutat utat a jövő magyar ifjúságának, a “hibrid” — csak jóllakott ellenségeinknek kedvező — Cserkészmozgalom helyett, a férfias turáni vállalkozó szellem továbbvitele érdekében, már évtizedek óta — Vasvári Zoltán és “harcos turmája” a Kereszt és Kard Mozgalom élén . . . Sok Badinyra és sok Vasvárira van szüksége a magyar szellemi és cselekvő erő Feltámadásnak. E két szimbólum világít csak ma, ebben a züllő nyugati világban szétszórtan élő magyar emigrációban. Mindkettő a lehetséges újra nagy Magyar Jövőt szolgálja: a Szellem és a Férfias Erő jegyében. Meghajlunk most gondolatban Badiny Jós Ferenc és Vasvári Zoltán előtt. Az egyik ma az Út, a másik ma a Cél. A Szellem és az Erő. * * * Magyarok! írástudók! Ne veszítsünk időt ma Trianon változatainak hatszázadik-féle tagolásával. Maradjunk méltóak gondolkodásban a mi Tudás Népe őseinkhez. Állandó önmarcangolásba visszatérő passzív téma ez. Menedékhelye az üresfejű közírónak,' melynek gyakorlati értéke majdnem semmi. Az erdélyi székely-magyarságért folyó küzdelmünk ettől függetlenül halad. Ott véreink fizikai és szellemi “genocidió”-ja folyik, melyet minden lehetséges eszközzel meg kell akadályoznunk, mert különben árulóivá lennénk saját magunknak. Ebben a harcban aztán vibrálni kell minden energiánknak . . . Hárommillió testvérünkért és a legősibb sumer-szkita-hun-magyar európai darad földért harcolunk, amikor Erdélyért küzdünk. A mi útvesztésünk nem XX. századi keletű. A mi eltévelyedésünk hatezet éves írott múltunk elárulásával kezdődött. Ott kell folytatnunk tovább, ahol idegen sugalmazásra Kr. u. 1000- ben téves útra tértünk. Amikor elhitették velünk, hogy minden Fény, minden Tudás, minden Dicsőség, sőt a Megváltás és az Emberiesség is Nyugatról, Rómából jön, nem pedig Keletről, ahogyan addig az Emberiség minden bölcse állította: “Ex Orient Lux.” Trianont, ezt a magyar Sirató Falat nekünk le kell rombolnunk végképpen, nem pedig kétségbeesetten “konzerválni”, mint mások teszik a “másikkal”. Helyezzük új alapokra, az igazira, nemzetünk elkövetkező újabb ezer évét. Ez a mi Nemzeti Ügyünk. Csak ez hozhatja vissza a Tudást és az Erőt, az önbizalmat, mellyel a trianoni Sirató Falat pulverizálhatjuk, ahelyett, hogy csak egy kisebb Trianonról mernénk álmodozni . . . Nemzetünk Istentől kapott történelmi feladatát mi csak a Kárpád —Duna Haza természetes katonai, gazdasági, hegy- és vízrajzi határain belül, a tökéletes hon-egység birtokában tudjuk továbbra is betölteni. De mindehhez ismét nagyokká kell lennünk, visszatérnünk az “Ősi Gyökér”-hez és onnan újraszületnünk. Hogyan vélekedik Carter elnök és kormánya a romániai “magyar kérdésről’’ Június 1-én, mielőtt Carter elnök átiratot intézett a Kongresszushoz a román vámkedvezmény meghosszabbítása ügyében, levelet intéztem Carter elnökhöz. Ezt a levelet, valamint a kapott választ félreértések elkerülése végett angolul közlöm: "Mr. President, From the different Hungarian memorandums you are familiar well enough with cause of the 3 million oppressed Hungarians in Rumania. To these memorandums I want to add only two tragic episodes. The March 4 earthquake have damaged more than 80 many hundred years old roman and gothic style Hungarian churches in Transylvania {Erdély). The Rumanian Government, instead of the restoration, ordered to demolish most of these historical churches. The Rumanian Government now are discarding and destroying the historical and cultural archives, treasures, etc., which were confiscated from the Hungarian churches, institutes and persons by the Rumanian Government in 1975. In this way they want to annihilate and destroy all documents and objects which are testifying the more than thousand years old Hungarian rule, history and culture in Transylvania. What is this if not a brutal violation of the Human Rights and if not a simple "cultural genocide”? Therefore I request you, as a Champion of the Human Rights, not to renew the trade Agreement (MFN) with Rumania as long as the Rumanian Government does not allow the human and civil rights, the national, religious and cultural freedom and does not stop destroying and annihilating of the historical and cultural archives, treasures, etc. of the largest national minority of Europe: the ancient Hungarians in Rumania. At the same time I should like to call your attention that the 3 million Hungarians of Rumania do not want to emigrate but they want to remain in their own ancient homeland, Transylvania, and to live there their own way of life as a Hungarians. Respectfully yours: aláírás.” Erre a levélre a State Department Keleteurópai Osztályának vezetője, Charles W. Schmidt, júl. 26-i keltezéssel a következőket válaszolta: jipur letter to President Carter has been referred to this office for reply. You expressed concern about the treatment of persons of Hungarian descent living in Romania. The Department of State has been aware for some time of concern on the part of members of the Ilungarian-American community v/ith the Romanian Government's treatment of the Hungarian minority. We have discussed this question on several occasions with the Romanian authorities. Like all governments, including our own, the Romanian Government has preferred to deal with the problems of minorities as an exclusively domestic question. Recently, however, the Romanian and Hungarian Governments have publicly recognized the existence of a minority question in their respective countries. In a joint communique issued on June 17, President Ceausescu of Romania and First Secretary Kadar of Hungary declared that the existence of ethnic minorities in Romania and Hungary "is a major factor in the development of friendly relations between the two countries." The two sides agreed to approach this issue in accordance with the international norms adopted by the United Nations for the protection of the rights of ethnic minorities. We are encouraged that the two governments primarily concerned have openly discussed the issue. We hope that this will lead to positive steps by both governments to improve the conditions of their minorities. We believe that such a cooperative approach on the part of the Romanian and Hungarian Governments offers the best prospect for progress. We do not believe that it would be helpful to suspend most-favored-nation tariff status for Romania in an attempt to speed up the dialogue that has begun between the Romanian and Hungarian Governments. Such a step would make more difficult the resolution of emigration problems on which the Romanian Government has been quite cooperative. Sincerely, ftuivJ. \Vl I ^ — Carl W. .Schmidt Acting Director, Office of Eastern European Affairá'l Ebből világosan kitűnik, hogy Carter kormánya, mint az előbbiek is, a román kormány kizárólagos belügyének tekinti, hogy az hogyan kezeli a kisebbségi kérdést. Azzal pedig, hogy jún. 17-én — valószínűleg(?!) amerikai nyomásra — Ceausescu és Kádár egyezményt írt alá, amiben elismerik, hogy uralmuk alatt kisebbségek élnek és azokat a nemzetközi egyezménynek megfelelő elbánásban kell részesíteni, Carter kormánya a maga részéről elintézettnek tekinti a román uralom alá kényszerített 3 millió magyar kérdését. És kijelentik, hogy a Romániának adott vámkedvezmény felfüggesztése, nem hogy nem segítené, hanem egyenesen hátráltatná a román és magyar kormányok között a kisebbségi kérdés rendezésére megindult eszmecserét. Sőt, a folyamatban levő kivándoroltatást is megnehezítené. Magyarul ez azt jelenti, hogy Carter kormányát — “emberi jogok” ide vagy oda —, akárcsak az előbbieket, amerikai —román viszonylatban semmi más nem érdekli csak egyedül és kizárólag a Romániában még megmaradt kb. 80 ezer zsidó kivándoroltatása. No, meg a “business”. Mint ismeretes, Ceausescu a márc. 4-i földrengés áldozatainak megsegítésére küldött külföldi gyógyszer, élelmiszer, ruhanemű stb. segítséget be sem engedte, helyette kemény valutát kért. Kennedy szenátor javaslatára a Kongresszus máj. 28-án 20 millió dollárt szavazott meg Romániának, amit Carter azonnal alá is írt. Ceausescu ahelyett, hogy ezt és a többi országoktól kapott pénzbeli segélyt a károsultak megsegítésére fordította volna, a N. Y. Times máj. 31-i jelentése szerint, az Occidental Petroleum Corp.-el kötött egyezmény értelmében 53 millió dollárt fektetett be a virginiai szénbányák kibővítésére, minek fejében 10 év alatt 2 billió értékben 27.3 millió tonna kokszolható szenet kap fémiparának fejlesztésére. További hasonló egyézmények, mint pl. a feketetengeri olajmezők feltárása, műtrágya szállítása stb. kötéséről tárgyalnak. A N. Y. Times és több szaklap szerint Románia az első “szocialista” ország, amelyik ilyen nagyarányú tőkebefektetést csinált Amerikában. De, nemcsak a kormány, hanem a Kongresszus zöme is hasonlóképpen kezeli ezt a kérdést. Hasonló tárgyú levelemre pl. Dániel P. Moynihan New York i szenátor megküldte a szenátusi Subcommittee on International Trade-ben tett felszólalásának a szövegét, amiben majdnem kizárólag azzal foglalkozik, hogy a románok a kivándorlást hogyan igyekeznek megakadályozni; Charles Vanik ohioi képviselő, a “Jackson-Vanik amendment” egyik szerzője, a Subcommittee on Trade jelenlegi elnöke pedig többek között ezeket írta: ‘7 am diligently investigating all cases of Romanian emigration brought to my attention. As such, lam very much concerned with the issues involved in Human Rights. ” Ezek után nem kétséges, hogy a magyarok példás erőfeszítése és a néhány magyarbarát szenátor és képviselő hathatós támogatása ellenére a Kongresszus újra megfogja szavazni a román vámkedvezmény meghosszabbítását minden különösebb kikötés nélkül. Ilyen körülmények között aztán a román uralom alá kényszerített 3 millió magyar emberi jogait illetően a Belgrádi Konferenciától sem várhatunk sokat. Elérkezett tehát az ideje, hogy az erdélyi és a többi magyar szervezetek vezetői belássák, hogy a román uralom alá kényszerített 3 millió magyar megmentésére nem elégséges az “emberi jogok” megadásának a követelése. Ha valóban meg akarjuk őket menteni, akkor az “emberi jogok” mellé sürgősen hatásosabb utat és módot kell keresni és találni . . . CSIKMENASÁGI
