Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
1977. szeptember hó **ITTVAKÖkT 9. oldal A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA LKN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM 20. ÉVE! VASVÁRI ZOLTÁN MONDOTTA EL AZ ÜNNEPI KONFERENCIÁN Magyar Testvéreim! Hinni, hinni a harcot, tovább folytatni a végső győzelemig! Nemzetünk legnagyobb elnyomatásának idején született meg a gondolat, életrehívása pedig összeesik dicső 1956-os Szabadságharcunk idejével. Nemzeti magyarok, akik a második világháború végén kiszorultak hőn szeretett hazájukból, szükségesnek érezték, hogy életre kell hívni egy olyan mozgalmat, amely magába tudja foglalni a 30-as évek nemzeti megújhodásának alapvető gondolatait. Kiszűrve abból a jót, a rosszat pedig elvetve, a mai kornak is megfelelő ideológiával felvértezve, ez a Kereszt és Kard Mozgalom. Ezt úgy fogalmaztuk meg, hogy ez nem klikk és oportunisták egyesülete, hanem nemzeti erők önvédelmi szerve a magyar haza védelmére. Erre éppen úgy szükség volt akkor, mint ma is, mert a nemzetközi erők, akik halálra ítélték nemzetünket, ma sem szűntek meg létezni, sőt a Nyugat erkölcsének süllyedésével mindinkább éreztetik erejüket. Mivel ilyen kegyetlen erővel állunk szembe, a mozgalom harcosait erős hittel kell felruháznunk. Ez a hit adja az erőt ahhoz, hogy elbírjuk és elbírtuk az elmúlt 20 év alatt, a politikai ingadozások ellenére, a jellem-gyilkosságokat, a szünetnélküli aljas támadásokat, a belső robbantási kísérleteket. Most pedig megválaszolom, hogy mi az a hit, amelyik adja nekünk a belső erőt. Hiszünk abban rendületlenül, hogy a cselekvésünk nemzetünk javát szolgálja. Mi adja a hitet? ... A becsület és az erkölcs maradéktalan megtartása, halált is vállaló nemzet-szeretetünk. Ebből kifolyólag, az olyan személyek, akik alkalmassak lennének a belső rombolásra, azok a gyenge jellemüknél fogva, idő előtt lekopnak tőlünk, mert féltik a hazautazási vizűm megkapását, akarva nem akarva is alávetik magukat a kommunistáknak. Egyszóval a mozgalom igazi harcosa csak az lehet, aki biztossan meg tud állni a talpán. A másik alapvető tényező pedig az, hogy bízunk és hiszünk egymásban, ezt bizonyítja az elmúlt 20 év. Sok szervezetet hoztak létre az elmúlt 20 év alatt különböző hangzatos nevek alatt, de mind tiszavirág életű volt, mert jöttek nagy durral és utánna eltűntek nyomtalanul az emigráció süllyesztőjében. Mi pedig maradtunk, sőt az elhunytak helyébe újak jöttek. Ennek is megvan a magyarázata az őseink “ Vérszerződéssel" hozták össze a törzsek vezéreit. Megesküdtek arra, hogy a közösen szerzett földekből közösen osztozkodnak. Ősi szokás szerint vérüket serlegbe öntötték, abból közösen ittak és ezáltal a kötést örökérvényűvé tették. Évek múlásával Árpád visszafoglalta az ősi tulajdont, Attila urunk elorozta örökségét a Kárpát medencét a szent földet. A haza alapítása után táborba gyűltek Pusztaszeren, hogy az etelközi kötés a vérszerződés szellemében elrendezzék a Haza dolgait. Mi, akik idegenbe szakadtunk, mikor egymásra találtunk azon voltunk, hogy erőinket összefogva célegyenesen törjünk előre azon az úton, ahonnét eredményesen tudjuk újból folytatni azt a küzdelmet, amit mi “felszabadító” harcnak nevezünk. így kötöttünk mi is egymással “szellemi vérszerződést”, mert rájöttünk arra, hogy erőink még nem annyira erősek, hogy egy fizikai harcot elbírnánk. Kénytelenek voltunk a harc feladása nélkül a szellem fegyvereihez fordulnunk, és itt ősi szokás szerint a táborban megbeszélni a jövő terveinket. A szellem fegyvereinek segítségével igyekszünk egységes szellemű és cselekvő magyarokat nevelni, mert azt a súlyos harcot ami még előttünk áll ingadozó magyarokkal megvívni nem lehet. Összeállítottunk 10 pontot, amely megfelel a Kereszt és Kard Mozgalom tízparancsolatának: 1. A Kereszt és Kard mozgalom fő törekvése, hogy az idegenben élő magyarság süllyedő erkölcsi és hazafias szellemét megállítsa a lejtőn és új erővel töltse fel. 2. Szellemi neveléssel igyekszünk gátat emelni a romboló erő elé, amely elnyeléssel fenyegeti a magyar szellemben gondolkozó emigrációt. 3. A magyar nyelv fontosságának szüntelen hirdetése, hogy a hazátlan magyar vesszőparipája legyen. 4. Kérjük az idegenben élő íróinkat, hogy munkájuk középpontjába állítsák be nemzeti értékeinket, hogy az itt kint felnövekvő ifjaink hazafias nevelését ezzel is erősíteni tudnánk. 5. Segítsük minden erővel előbbre vinni származásunk kutatását, mert az elért eredmények tudatosításával ki tudnánk küszöbölni azt a tévhitet, hogy kis nemzet vagyunk. Ez a kicsinyhit ölt meg eddig minden igaz magyar törekvést. 6. Kérjük a politikával foglalkozókat, hogy szótárukból egyszer és mindenkorra töröljék ki a lemondás szót, mert az ma egyértelmű a “hazaáruló" szóval. 7. Erkölcstelen, istentelen ellenséggel sohasem alkuszunk, mert az alkú a mi nemzetünk halálát idézheti elő. Itt egyedül az erővel alátámasztott politika használ. 8. Főtörekvésünk legyen az otthon elnyomatásban élő népünkkel megismertetni a tiszta magyar törekvéseinket. Hazalátogatók ne csak a szórakozást keressék, amivel az otthoniak utálatát váltják ki, hanem a vízbe dobott kő hullámainak példájával ismertessék a nemzet céljait és feladatát. 9. Egyedül a történelmi “ Magyar - országot" ismerjük el, a csonkaság ellen tűzzel-vassal küzdünk. Nem fogadhatjuk cl a nemzetközi kommunizmus és a nyugati liberál kapitalizmus által ránk erőszakolt “Trianon"-i békediktátumot. 10. Egyet tartsunk mindenkor szem előtt: magyarul élni, munkálkodni, igazán az összmagyarok szabad hazájában lehet, hogy ez lehetséges legyen minden erővel még a szétszórtságban is küzdjünk érte, mert csak így lesz áldás a munkánkon a Magyarok Istenétől. Vigyáznunk kell az emigráció szellemére, mert minden 3. magyar idegenben él, így nem lehet közömbös számunkra ennek a tekintélyes rétegnek milyen szellemisége van. Az eszme-áramlatok mindig elérték hazánkat, akár Nyugatról vagy Keletről jött. Ezek az eszme-áramlatok széttagolni igyekeztek valamikor oly egységes magyar népet, hogy minél több barázdát hasítsanak le a magyar tulajdonból, és minél alacsonyabbra taszítsa le a magyart. Természetesen ez nem ment soha könnyen. A magyar nép minden esetben ellenállott az idegen eszmék nemzetrontó hatásának. Minden fegyveres felkelésünk legmélyén megtalálhatjuk azt a magyar lelkekbe vésődött vágyat, hogy az idegenektől és eszméiktől meg kell szabadítani a Hazát, és a magunk módján magyar módra élhessünk a sok magyar vérrel szerzett és megtartott nagy magyar hazában. Ezt a vonást megtalálhatjuk a Dózsa-féle paraszt forradalomban, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Thököly Imre hadi vállalkozásaiban. II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szabadságharcaiban. Ez a szellem vitte ki többezer kilométerre Oroszországba a hazától távolra, a harcoló honvédet, hogy ne a hazánkat dúlják fel. Legutóbb pedig az 1956-os Szabadságharcunkba ismerhettük fel ezt az ősi vonást. Ez adta az erőt ahhoz, hogy az a 10 — 12 éves gyerek a legnagyobb bátorsággal dobta oda a benzines üvegjét az orosz tankok alá. Kérdezem: Mi ez, ha nem az ősi szellem által magunkba hordozott eszme diadala?! Magyar Testvéreim, itt kint az idegenben a sok különböző idegen szívóhatások ellenére is a Kereszt és Kard Mozgalom az, amely maradéktalanul szolgálja az ősi magyar eszmék csillogásában az ezer sebből vérző Magyarország igazságáért folytatott harcot a végső győzelemig. Testvéreink a harc legsúlyosabb idejében adjuk le kérésünket, céljainkat ismeritek, gyertek közénk, fogjuk szorosabbra egymás kezét, hogy eredményesebb legyen a felszabadító harcunk. A hitetek erősítésére röviden beszámolok arról is, hogy mit végzett a mozgalom 20 éves működése során. 1957-től 1967-ig kiadtuk a saját “Kereszt és Kard Mozgalom tájékoztatóját. 1959-ben életre hívtuk az Amerikai Magyar Lövész Egyesületet. 1967 októberében kézfogás a Hungária Szabadságharcos Mozgalommal. Azóta jelenik meg a rova(Folytatás a 10. oldalon.) Dr. Kollarits Béla főtitkári jelentéséből: A Kereszt és Kard Mozgalom nézete szerint eredményes munkát csak akkor lehet végezni, ha az emigráció szervezetei a nemzetszolgálat lényeges kérdéseiben egységesen tudnak fellépni. Egy szervezet önmagában nem képes a ránk háruló súlyos feladatokat megoldani. Több ízben, legutóbb Mindszenty József hercegprímás látogatása során, úgy látszott, hogy a magyarság egysége végre kialakult, valahol azonban a próbálkozások mindig elakadtak. Ezidőszerint három magyar szervezet nevezi magát az amerikai magyarság képviseletének: Az Amerikai Magyar Szövetség. Súlyos hibák és tévedések után most jó vonalon halad a Szövetség, ennek ellenére olyan, főleg személyi okokból, melyeket ezidőszerint részletesen nem szükséges ismertetni, nem alkalmas arra, hogy képes lenne az összmagyarság képviseletére. A másik szervezet az úgynevezett Közös Magyar Külügyi Bizottság, a harmadik pedig ettől a Bizottságtól külön nem választható Magyar Szabadságharcos Világszövetség. Közel két esztendeje már annak, hogy Vasvári Zoltán utasított, hogy vizsgáljam ki az egységtörekvések meghiúsulásának és az emigráció tehetetlenségének az okait. Felesleges arra kitérnem, hogy a nehézségek legfőbb oka a világhelyzet és az amerikai külpolitikai vonalvezetés, melynek a magyar kérdés ezidőszerint nem jelent semmit. Ezzel szemben most tehetetlenek vagyunk, de hiszen nem a máért, vagy a holnapért, hanem a jövőért, a magyar jövőért küzdünk. A világpolitikai helyzet bármikor megváltozhat és ezt semmiféle hatalom sem akadályozhatja meg. Mert a történelem kerekét megállítani nem lehet. Az hol gyorsan, hol lassan, de visszatarthatatlanul gördül a maga útján! Nekünk minden változásra készen kell állnunk, mert ha az alkalmas történelmi pillanatot elmulasztjuk, légüres térbe jutunk és ismét ellenségeink győzedelmeskednek. Mi pedig elmondhatjuk: Magyarország nem lesz, hanem volt . . . A szebb magyar jövőért csak erős, egységes, nemzethű emigráció tud eredményesen küzdeni. Egységtörekvéseink legfőbb akadálya pedig a Szabadságharcos Világszövetség vezetőségében és a Közös Külügyi Bizottságban rejlik. Néhány írásomban támutattam már e két szervezetnek néhány kimagaslóan ocsmány dolgára. Cikkeim nem mindenkinek tetszettek. Kaptam fenyegető, gyalázkodó névtelen leveleket, telefonhívásokat és úgynevezett jóakaratú figyelmeztetéseket. Még baráti körömben is akadtak, akik személyeskedéssel, személyi hajszával vádoltak és intettek, hogy ne bántsam a szabadságharcosokat. Ezek a barátaim tévedtek. Nincs nekem semmi bajom a szabadságharcosokkal, nem is támadtam őket. Támadtam viszont a Szabadságharcos Világszövetség-nek elnevezett szervezet vezetőségében terpeszkedő gensztereket, akik a Maffia eszközével garázdálkodnak a magyar emigráció közéletében. Vádoltam és vádolom azokat a parazitákat, akik között esetleg véletlenül, vagy helyesebben még véletlenül sem akad olyan, aki a Szabadságharcnak tényleges résztvevője volt. Ezt pedig én nem személyeskedésnek, hanem féregirtásnak nevezem! Vádoltam és vádolom a Szabadságharcos Világszövetség elnökét dr. Pogány (Kutyuló) Andrást, az ellenséggel élet-halál harcát vívó honvédségünk ellen szabotáló árulót, vádoltam és vádolom a m. kir. csendőr-
