Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám
1977. június hó «IttVAKÖkt 11. oldal DÉLMAGYARORSZÁG FELSZABADÍTÓ TANÁCSA 1977. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI HATÁROZAT A PÁRIZSI BÉKESZERZŐDÉS 30. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Délmagyarország Felszabadító Tanácsa 1977. április 17-én, Clevelandban megtartott közgyűlése az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés 30. évfordulója alkalmából le kívánja szögezni, hogy a párizsi békekonferenciának a teheráni s yaltai titkos egyezmények alapján hozott azon döntése, hogy Magyarországgal szemben helyreállítja a trianoni békeszerződésben Magyarországra rákényszerített határokat s így a magyarság millióit újból megkérdezésük nélküla akaratuk ellenére idegen uralom alá utalta, eleve ellentétben állt a nyugati szövetségesek által vallott népi önrendelkezési elvvel s az Atlantic Charterben lefektetett békerendező elvekkel. Az a körülmény viszont, hogy a békeszerződést aláíró magyarországi kormányzat a szovjet katonai megszállás s politikai ellenőrzés miatt nélkülözte az állami szuverenitás legfőbb kellékeit, Magyarországra nézve a békeszerződést eleve érvényteleníti. Ezért a magyarság fenntartja jogigényét az elcsatolt területekre s e jogigényének megfelelő nemzetközi helyzetben érvényt is kíván szerezni. Délmagyarország Felszabadító Tanácsa a trianoni és párizsi békeszerződésekkel Jugoszláviához csatolt területek egészének Magyarországhoz való visszacsatolásában látja e területek annyit szenvedett népei jobb jövendőjének, emberi s népi jogai tényleges biztosításának kizárólagos zálogát. * * * HATÁROZAT A KORFUI DEKLARÁCIÓ 60. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL: Délmagyarország Felszabadító Tanácsának 1977. április 17-én Clevelandban megtartott közgyűlése az 1917. július 20-i korfui deklaráció 60. évfordulója alkalmából meg kívánja állapítani, hogy 1. Nikola Pasics, a Korfu szigetére menekült szerb kormány miniszterelnöke, mint a nagyszerb gondolat képviselője, csakis Szerbia katasztrofális katona-politikai helyzetében s angol nyomásra volt hajlandó tárgyalni az 1915 áprilisában Londonban megalakult s Dr. Ante Trumbics vezetése alatt álló Délszláv Választmánnyal, mint az Osztrák—Magyar Monarchia területéről emigrált néhány pánszláv beállítottságú politikus szervezésével, hogy velük együtt Szerbiának s a Monarchia délszláv jellegű területeinek egy államkeretbe való összefogását hirdessék meg; 2. A korfui deklaráció mögött elsősorban az angol háborús propaganda központjának azon törekvése állott, hogy e deklarációval a Monarchia délszláv népeinek harckészségét aláássa, s így a Monarchia katonai vereségét előmozdítsa. Ez angol törekvés főmozgatói Seaton Watson s Winckham Steed voltak, akik még az első világháború előtt a pánszláv hatalmi törekvések angliai propagálását vállalták. 3. A korfui deklaráció a Monarchia délszláv jellegő katonai alakulatainak harckészségét egyáltalában nem csökkentette. Ezzel szemben a délszláv gondolat képviselőit politikai síkon egyre radikálisabb állásfoglalásra bátorította s így végeredményben délszláv síkon a belső front összeomlásához nagymértékben hozzájárult. 4. Pasics, amikor 1918 őszén a hadihelyzet alakulása a korfui deklarációban foglalt célkitűzések megvalósítását lehetővé tette, egyáltalában nem kívánta betartani a korfui megállapodást s 1918. november 24- én a Zágrábi Délszláv Nemzeti Tanáccsal puccsszerűen kimondatta a Monarchia délszláv területeinek Szerbiával való feltétel nélküli egyesülését, melyet Sándor régens 1918. december 1-én proklamált. 5. Trumbics még vállalta az első délszláv kormány külügyminiszteri tisztségét s résztvett a párizsi békekonferencián, mint a délszláv delegáció tagja, de már a békekonferencia során állandó súrlódás volt közte s Pasics között. Amikor Pasics az alkotmányozó nemzetgyűlésen a horvát képviselők ellenzésével szemben keresztülhajszolta a délszláv állam federációs szerkezetét elvető egységes s szerbség vezetését biztosító vidovdáni alkotmányt, Trumbics kivált a kormányból s ellenzékbe vonult. A királyi diktatúra kikiáltását (1929. január 6.) követően Trumbics véglegesen kiábrándult a délszláv egység illúziójából s maga is azok mellé állott, akik Horvátországnak Jugoszláviából való kiválását sürgették. Ezzel Dr. Anta Trumbics, a korfui deklaráció aláírója, a Délszláv Választmány elnöke, Jugoszlávia első külügyminisztere mondta ki a délszláv gondolat s a délszláv állam bukását. Vajon Nyugat vezető politikusai meddig kívánják Jugoszlávia népeit akaratuk ellenére egy államkeretbe kényszeríteni, amelyet 1941 előtt csakis királyi, 1945 után pedig csakis kommunista diktatúrával lehet összefogni? * * * HATÁROZAT AZ 1977 JÚNIUSÁBAN BELGRÁDBAN ÖSSZEÜLŐ KONFERENCIÁVAL KAPCSOLATBAN Délmagyarország Felszabadító Tanácsa, mint a trianoni, illetve a párizsi békeszerződéssel Jugoszláviához csatolt délmagyarországi területek képviseleti szerve az 1977. június 15-én Belgrádban összeülő nemzetközi konferenciával kapcsolatosan az alábbiakra kívánja felhívni az amerikai kormányzat figyelmét: 1. Belgrád, mint Jugoszlávia népeit akaratuk ellenére egy államkeretbe kényszerítő s elnyomó kommunista diktatúra székhelye, korántsem alkalmas oly légkör megteremtéséhez, mely az 1975. évi helsinki szerződésben vállalt kötelezettségek, köztük az emberi jogok tiszteletbentartásának felülvizsgálatára alkalmas volna. 2. Jugoszlávia kommunista kormányzata máris azon fáradozik, hogy a kommunista blokk kormányaival való egyetértésben a konferencia érdemleges munkáját hónapokig tartó ügyrendi vitával lehetetlenné tegye. 3. Jugoszlávia kommunista kormányzata annál is inkább szabotálni kívánja a belgrádi konferencia érdemleges munkáját, mert maga is bűnös az emberi jogok megsértésében, népei politikai elnyomásában, a rendszerrel szemben kritikát gyakorlók elnémításában, miként erre oly kitűnően rámutatott Lawrence Silberman, az Egyesült Államok volt belgrádi követe a Foreign Policy 1977 tavaszi számában közzétett “Tito’s Old Communism” c. tanulmányában és Milovan Djilas, Tito volt legbensőbb munkatársa legutóbbi sajtónyilatkozataiban. (Lásd Michael Getier cikkét: “Milovan Djilas—the Thorn in Tito’s Side”, a Washington Post 1977. március 27-i számában, vagy Malcolm W. Browne tudósítását “Press in Yugoslavia Denounces Djilas, His Cousin Indicted”, a New York Times, 1977. április 13-i számában.) 4. Itt kívánunk rámutatni a délmagyarországi származású amerikai Tóth László kutatómérnök ügyére, akit a jugoszláv hatóságok 1975 nyarán volt munkahelye meglátogatását követően kémkedés vádjával letartóztattak s hét évi börtönre ítéltek s akit csak Silberman volt amerikai követ elismerésre méltó erélyes közbelépése tudott 1976 nyarán kiszabadítani a börtönből. 5. Itt kívánunk rámutatni az ugyancsak délmagyarországi születésű s jelenleg Szlovéniában élő magyar írónő, Kanyó Leóna esetére, aki érvényes jugoszláv útlevél birtokában s a jugoszláv hatóságok tudtával két éven keresztül egy Münchenben megjelenő magyar irodalmi s művészeti folyóiratot szer-A Detroiti Egyetem 1975. okt. 3—4-én “Nationalism in the USSR and Eastern Europe in the era of Brezhnev and Kosygin” címmel nemzetközi Symposiumot rendezett, melyre az amerikai előadókon kívül meghívták a társemigrációk képviselőit is. A Symposiumon a Szovjetunió területén élő nemzetiségeket ukrán, fehérorosz, észt, lett, litván, azerbaidzsán, örmény, üzbég, kazak, türkmén és zsidó; a szovjet uralom alatt lévő középkelet-európai nemzeteket pedig lengyel, tót (szlovák), magyar, horvát, albán és román előadók képviselték. Mint érdekességet kell megemlítenem, hogy Moldáviáról (Beszarábia) és Jugoszláviáról amerikai előadó beszélt, valamint azt is, hogy a bolgár, cseh, szudétanémet és kelet német emigráció nem képviseltette magát. A Symposium anyagát “Nationalism in the USSR and Eastern Europe in the Era of Breznev and Kosygin” címmel George W. Simmonds szerkesztésében a The University of Detroit Press most könyvalakban kiadta. A magyarok képviseletében megjelent Homonnay Elemér “The Hungarians In The Communist Successor States Since 1964”, Pásztor Péter “Official Nationalism In Hungary Since 1964” címen tartott előadást, míg Dreisziger Nándor “Commentary On Peter Pastor ‘Official Nationalism In Hungary Since 1964’ ” című előadásában Pásztor Péter előadásának kommentálására és néhány vaskos melléfogásának (Kossuth és Marx, Kun Béla az első nacionalista háború elindítója, stb.) helyesbítésére szorítkozott. Homonnay Elemér “The Hungarians In The Communist Successor States Since 1964” című előadásában a trianoni és párizsi békediktátumok szörnyű igazságtalanságaikesztett, s akit ezért 1974 őszén megfosztottak útlevelétől, majd másfél évi börtönre ítéltek. 6. Ugyancsak itt mutatunk rá a délmagyarországi Gordos Jenő és társa, Vince Károly esetére, akiket 1976 októberében több évi börtönnel sújtottak ellenséges propaganda terjesztésének vádjával, miután Gordos Jenő 1975-ben visszatért Jugoszláviába három éves svájci vendégmunkássága után. Kiszabadításukra az “Amnesty International” lapja, a “Matchbox” ez év tavaszi számában nemzetközi akciót kezdeményezett. 7. Itt kívánjuk emlékeztetni az amerikai kormányzatot, hogy az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Bizottsága, amelynek jelenleg éppen jugoszláv elnöke van, éppen a közelmúltban tagadta meg, hogy Anglia javaslatára vizsgálatot indítson az ugandai politikai gyilkosságok kivizsgálására. A jugoszláv kormány megbízottjának ez a magatartása bizonyítéka annak, hogy a kommunista államok csak akkor s ott sürgetik az emberi jogokat, ha ezzel kommunista agitátorokat akarnak megvédelmezni s a kommunizmus térnyerését kívánják előmozdítani, de a maguk területén nem tűrnek semmiféle “külső beavatkozást”, mint ahogy tette ezt Moszkva is Carter elnök többrendbeli megnyilatkozásával szemben. TITELI G. JÓZSEF főtitkár DR. LELBACH ANTAL elnök nak rövid, tömör és mégis teljes összefoglalása után olyan tárgyilagos, világos és átfogó képet adott az ultranacionalista utódállamok uralma alá kényszerített, kettős járom alatt sínylődő, pusztuló magyar milliók életéről 1964-től napjainkig, hogy méltóbban már nem is igen lehetett volna képviselni az egyetemes magyar érdekeket ezen a nemzetközi Symposiumon. A 13 nyomtatott oldalnyi előadást a 125 lábjegyzetben felsorolt gazdag dokumentáció elsőrangú forrásmunkává avatja. A felvidéki, erdélyi és délvidéki magyarok helyzete és élete ma már nemzetközi vonalon is eléggé ismert, így külön figyelmet érdemel az előadásnak az a része, melyben a legelhanyagoltabb terület, a szovjet uralom alá került Kárpátalja magyarjainak helyzetével és életével foglalkozik. Bár az előadás a kommunisták utódállamokban élő magyarok helyzetével foglalkozik, mégis jó lett volna, márcsak a teljesség kedvéért is, legalább egy két mondattal utalni a nyugat-magyarországi (burgenlandi) magyarok nem kevésbé sanyarú helyzetére. Homonnay Elemér ezzel a hézagpótló előadásával iskolapéldát adott arra, hogyan kell nemzetközi fórumok előtt az egyetemes magyar érdekeket eredményesen képviselni. Nagyszerű előadásának az értékét nagyban növeli az a tény, hogy az egy olyan könyvben jelent meg nyomtatásban, amit hivatalból megküldenek A merika valamennyi könyvtárának, egyetemének, tudományos, politikai és közgazdasági intézményének. £ l) * A majus 15-1 pesti lapokból kiderült, miért járt Sztane Dolanc jugoszláv pártmegbízott Budapesten: az elutazásakor kiadott zárónyilatkozat csaknem kizárólag a közelgő belgrádi értekezlettel foglalkozik és az ott követendő közös taktikát körvonalazza. A szocialista tábor országai most hangolják össze, hogy milyen magatartást tanúsítsanak a belgrádi számonkéréskor . . . (FMH) Magyarok a kommunista utódállamokban
