Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám
1977. június hó tZITTVAKÖfcf 9. oldal A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA LEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! S: “ Védd azt a talpalatnyi tel- • lékedet, cserépkancsódat és tűz-] •i£: helyedet, utolsó darab száraz'-. :•& kenyered ... de azt aztán fog-: •S: gal, tíz körömmel, démoni• dühvei és őrült örömmel — :■ ilg ahogy lehet . . . V# ahogy lehet ...” :• •ií-ij Reményik Sándor-: DR. KOLLARITS BÉLA: ÖNDICSÉRET ÉS “Sajnos magyarságszolgálatunk erdélyi frontján a hasznos vagy haszontalan tettet és jószándékot is, az öndicséret és lebecsülés határozza meg. Alig tett erdélyi magyarságunk fájdalma néhány kicsinyke lépést a nyugati közvélemény és politikai szemlélet felé, máris elébe tolakodtak az emberi fonákságok. Az öndicséret görgeteget nagyított abból, hogy kicsinyke kavics megindult a lejtőn és a leértékelés azt is félrerúgta.” Fenti szavak Gábor Áron “Porszem és görgeteg” című, a Baltimorei Értesítő májusi számában megjelent, éles meglátással, bölcs mértéktartással megírt vezércikkéből valók. Gábor Áron írásának értelme, hogy minden megmozdulásunk csak “egy kicsinyke porszem”, de a porszemek valamelyikéből “görgeteg” lehet. És nem tudhatjuk melyik lesz az a porszem, amely megindítja a görgeteget; mindent meg keli tenni az erdélyi magyarságért, nehogy azt a lépést mulasszuk el, amely mozgásba hozhatná a kedvező fejleményeket. Nem az lényeges, hogy a porszemek pillanatnyi értéke csekély, hanem az, “hogy az erdélyi magyarság nem gazdátlan, kiszolgáltatott préda, hanem a külföldi magyarság étvette azt a szerepet, amelyet Kádár János nem akar vagy nem tud betölteni”. “Nem görgeteg, hogy erdélyi harcunk egyik csapata memorandumban sürgetett segítséget Budapesten és Moszkvában, de kicsinyke porszem. Egy a millióhoz értékű kísérlet, vékony reményű útkeresés, hogy Lenin nemzetiségi elveiből milyen orvosság keverhető ki erdélyi bajaink gyógyítására. Ez a kísérlet, útkeresés is csak porszem, de elmulasztása jóvátehetetlen vétek-görgeteg lehet.” Gábor Áron szavaival azokra az emlékiratokra utal, melyet az Erdélyi Világszövetség küldött a magyar és szovjet kormányoknak az erdélyi magyarság sérelmei ügyében. Az emlékiratok elküldése kifogásolható, helyteleníthető, céltalannak minősíthető, de ártalmasnak, károsnak, magyar érdekeket veszélyeztetőnek nem mondható! “Egy a millióhoz értékű kísérlet, vékony reményű keresés” . . . Nem árthat, hogy használ-e — amire nincs több valószínűség, mint “egy a millióhoz” — azt senki sem tudhatja. A kis madár a hóval lepett hegyormok feletti röptében csőréből elhullajt egy “kicsinyke kavicsszemet”. Az apró kavics gördül lefelé a lejtőn, útjában mind több hó tapad hozzá. És mire eléri a völgyet, hatalmas, mindent elsöprő hógörgeteggé válik . . . Nem valószínű, emberi elmével el nem képzelhető — de bizonyos-e —, hogy ez a “memorandum-porszem” nem lehet magva az Erdély rabtartóit elsöprő görgetegnek? A lehetőség “egy a millióhoz”? Nem. Az “egy”-hez végtelenül magas csillagászati számot kellene viszonyítani, hogy esélyről álmodhassunk! Annyira elképzelhetetlen, hogy hiábavalóság ezzel tovább foglalkozni. Legalább is a józan ész így sugalmazza. Am nem így a “másik oldal”, akik ugyanúgy Erdélyért küzdenek, mint az emlékiratok szerzői — s a “hadjárat” megindult. Porondra lépett “az oktalan túlértékelés és a még oktalanabb lebecsülés” — egy újságcikk formájában. A cikkíró szerint az Amerikai Magyar Szövetség és az Erdélyi Világszövetség Erdély érdekében végzett munkájának értéke nem sokkal több a semminél, legfeljebb 10%, az eddig elért eredmények 90%-a a Committee for Human Rights in Rumania elnevezésű szervezet érdeme. Mivel pedig a “romániai kisebbségek emberi jogaiért küzdő bizottság” ifjú tagjai jobban értenek az erdélyi problémák megoldásához (legalább is a cikk szerzője így vélekedik), az Erdélyi Világszövetség elnöke helyesebben tenné, ha csak könyvkiadással foglalkozna — a többit majd a LEBECSÜLÉS... CHRR eligazítja. A vélemény szabad nyilvánításának joga mindenkit megillető emberi jog. És az említett cikk írója ezzel az elvitathatatlan jogával élt, ezért őt megrovás nem érheti. De ugyanezen a jogon meg lehet és meg kell állapítani, Gábor Áron szavait idézve: “működésbe lépett az oktalan túlértékelés” (90%) és “a még oktalanabb lebecsülés” — az Amerikai Magyar Szövetségnek kiutalt szerény 10%. Dehát százalékolás nem változtat az erdélyi magyarság, vagy ha úgy jobban tetszik, a romániai kisebbségek sorsán. Az eredmény ami számít — az pedig igen-igen sovány. Csak “kicsinyke porszem” . . . A cikk után a “nyilatkozatok” következtek, a “oktalan lebecsülés” fokozottabb, erősebb hangú megnyilvánulásai. S ezután már csak a “nagy ágyú” maradt hátra. De ami késik, nem múlik, felvonult a nehéz tüzérség és az nyomban tűz alá vette az “emlékiratozók” állásait. Történt pedig ez, amint az alábbiakban következik: A “nagy ágyú”, jelen esetben a Közös Magyar Külügyi Bizottság ülést tartott és — természetesen — “határozatot” hozott, nem is csak olyan akármilyent, hanem egyhangú határozatot! Természetes az is, hogy az egyhangú határozatot nyilatkozat is követte. A nyilatkozatnak idevágó része a következőket mondja: “A Közös Magyar Külügyi Bizottság képtelen megérteni azokat a szabad földön élő magyarokat, akik éppen a mai időkben a Szovjetuniótól és a Kádár-féle diktatúrától kérik a Romániában élő magyarság emberi jogainak biztosítását, azaz éppen azoktól a hatalmaktól, amelyek — köztudomásúlag — az emberi jogokat saját földjükön semmibe se veszik. A Közös Magyar Külügyi Bizottság elutasítja a diktatúrákkal való együttműködést és alkudozást, mert meggyőződése, hogy az nem az emberi jogok védelmére szolgál, hanem azok elalkudozásához vezet. Ezért a Közös Magyar Külügyi Bizottság a legélesebben elítéli a diktatúrákkal politikai együttműködést keresőket. Az erdélyi magyarság ügyében végzett munkájuknak velünk való összhangolását ilyen úton elképzelhetetlennek tartjuk. Washington, D.C. 1977. április 16. Löte Lajos, elnök Gereben István, ü.v. titkár Dr. Nagy György a Kanadai Magyar Szövetség elnöke. Hát ez a nagy ágyú isszonyatosat dördült és eltalálta mint ezt már mondani szokás, “szarva között a tőgyét”. Az ágyúdörgés megreszkedteti, mozgásba hozza a levegőt. S ez a mozgásbajött levegő elért egy könyvet és felnyitotta, pontosan a 13. oldalon, ahol Írva vagyon: “Az év végén Ceausescu román miniszterelnök Washingtonba látogatott. Gereben István levelet intézett hozzá az erdélyi magyarság emberi jogainak védelmében s ezt személyesen vitte be a washingtoni román követségre, ahol a követség első titkára fogadta. Az elég huzamos eszmecsere során a követségi titkár igyekezett védekezni a levélben foglaltakkal szemben — így különösen a magyar-ellenes egyházpolitikát és iskolapolitikát tagadta — de megígérte, hogy azt már a következő órában Ceausescunak átadja.” A könyv címe: Október útján a szabad világban, kiadta a Szabadságharcos Világszövetség elnöksége. Bizony-bizony, a Közös Külügyi Bizottság ü.v. titkára, a Szabadságharcos Világszövetség washingtoni irodájának vezetője sajátkezűleg írt, a román diktátorhoz szóló levelével tiszteletét tette a román követségen és ott egy kis “tereferélést” is tartott az első titkárral. Legalább is így mondja az írás. Hogy azután a titkár urak miről csevegtek, azt a jó ég tudná csak hitelesen megmondani . . . A nagy port felvert memorandumok aláírói nem alkuldoztak, nem ajánlottak együttműködést a kommunista diktatúrákkal, hanem a Romániában élő magyar őslakosság nemzeti és emberi jogainak betartását követelték. A memorandumokat hivatalosan, posta útján küldötték el és nem maguk juttatták el Gereben-féle önkiszolgáló alapon a címzettekhez. Nem is folytattak kommunistákkal “elég huzamos eszmecserét”. A memorandumok tartalmát pedig sajtó útján nyilvánosságra hozták. Lehet, hogy hibáztak, de ezzel ártalmat nem okoztak és a legjobb szándéktól indíttatva cselekedtek. Ezért felettük “ítéletet mondani” őket megbélyegezni az ún. Külügyi Bizottságnak joga nem volt, határozatuk, illetve nyilatkozatuk minősíthetetlen otrombaság! A román követségen vizitelő, Ceausescunak levelet író, a követségi titkárral “elég huzamos eszmecserét” folytató Gereben István ezt az otromba határozatot, mint a Külügyi Bizottság ügyvezető titkára szemrebbenés nélkül aláírta. Ez az eljárás a legenyhébben szólva is szemérmetlen, ripők arcátlanság! Egyébként a Külügyi Bizottság nem nevezte meg nyilatkozatában azokat, akik felett ítélkezett. Különös eljárás — talán azért történt így, hogy ha az “elítéltek” egyike-másika eljárásukat számon kéri, azt lehessen mondani, hogy “rád nem vonatkozik”?. Az emlékiratok aláírói: Adorján Ferenc, dr. Béky Zoltán tb. püspök, az Amerikai Magyar Szövetség országos elnöke, dr. Nádas János, az AMSz alelnöke és intézőbizottsági elnöke, dr. Wass Albert, az AMSz tb. alelnöke és Zolcsák István, az Erdélyi Világszövetség intézőbizottságának elnöke. Ennyire süllyedt már ez a Kutyuló Andris és Gereben István “szellemi irányítása” alatt álló “Bizottság”, hogy olyan magyarokat merészel kipellengérezni, mint a fentnevezetteket, akik minden képességükkel híven és becsülettel szolgálják nemzetüket? Március 19-én tartotta a Szabadságharcos Világszövetség elnevezésű társaság a VIII. Szabadságharcos Világkongresszusnak becézett kupaktanácsát. Az erről szóló beszámolót az “újraválasztott” elnök, Kutyuló Andris szerkesztette meg és erről “örömmel és kötelességszerűen” értesítette a szabadföldi magyarságot. Bejelentette egyúttal, hogy “válaszként a fizetett Kádár ügynökök, rágalmazók és hazudozók vádaskodásaira” kiadták a Magyar Szabadságharcos Világszövetség “vázlatos” történetét ismertető könyvet, Október útján a szabad világban címmel. “Ezt a kötetet letettük az emigráció asztalára és mindenki ítéljen megcáfolhatatlan tények alapján”. Érdekes, tanulságos olvasmány ez a 40 oldalas füzet, de helyesebb lett volna “Andris bá meséi” cím alatt kiadni. Érdekes, mert el lehet gondolkozni azon, hogy vannak, akik az emigrációt hiszékenységénél fogva akarják “megnyerni”, tanulságos, mert mindenki megtanulhatja belőle, hogy miként akarják egyesek kitekerni az igazságot. Egy ilyenfajta könyv olyasmi, mint egy tanúvallomás. Márpedig mi a tanúskodás leglényegesebb kelléke? Az igazat, a teljes igazat, semmi mást, mint az igazat kell a tanúskodónak elmondani. Ennélfogva a bizonyos tények elhallgatásával, vagy az igazság “kicifrázásával és korrigálásával” tett tanúskodás hamis tanúvallomásnak minősül. Érdemben ez a “sajtótermék” semmitmondó, üres és átlátszó hencegéssel összefércelt tákolmány. De néhanapján még a szemétdombon is lehet találni hasznavehető dolgokat. így ennek az “írásműnek” a lapjain, főként a sorok között
