Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-05-01 / 5. szám
8. oldal attól; nyilván a “parlamenterek” jöttét várva. Akkor jelent meg maga Vikbert apát a kapuban, könnyű és hosszú fakereszttel a kezében, és elindult a pogányok felé. Bizonyos távolságra érkezve a “dux” elé, latinul kezdte az Úr Jézus igéjét hirdetni nekik, a türelemről és a jóságról. Megtérésre szólította fel őket. A veszedelmes kinézésű magyarok (aspects menacants) azonban érzéketlen (impassible) nyugalommal hallgatták és nézték Vikbert apátot. (Nyilván egy kukkot sem értettek latinul.) Az apát úr azonban türelmét vesztve (patience achevée) — bizonyára szeretett volna minnél előbb túlesni a mészárláson — a kezében tartott kereszttel “hessegető” mozdulatokat téve (gestes effarouchants) közeledni kezdett a “dux” felé, amire egy ifjabb kinézésű “lovas-tiszt” kiruktatott a sorból és a kiáltó apát úr kezéből kikapva a keresztet, azt magasra tartva átadta a “dux”-nak. Ekkor történhetett valami, ami pontosan nem tűnik ki az “annales” franciára fordított szövegéből: — Tiszteletet adva a feszületnek (aprés avoir hommage rendu) azt visszaadta a fölindult apátnak és kinyújtott jobbkarjával erélyes mozdulatokat téve a kolostor kapuja felé, visszaküldte az apát urat a rendházába... (Vikbert apát úr dolgavégezetlen tért vissza az övéi közé... A gonosz és pogány magyarok csak nem akarták kívánsága szerint cselekedni, az az Főtisztelendőségét egyenesen a Mennyországba küldeni...) A továbbiakban megtudjuk a fordításból, hogy a magyarok három hétnél is tovább maradtak a vidégen. Folytonos vadászataikkal az Ardennek vadállományát úgy kipusztították, hogy tíz évig ott nem lehetett többé vadászni... Közben ugyanis északról csatlakozott hozzájuk a “batave” vidékről érkezett másik sereg is és számuk majdnem duplájára emelkedett. Nagy önbizalommal uralták az egész országrészt. A gemblouxi kolostor kapuját azonban sohasem lépték át. Az oda menekült lakosságot és jószágait nem érte semmi bántódás a pogány magyaroktól. Hogy ne képzeljük azonban a Belgiumban és Batáviában (Hollandia) hadgyakorlatozó honfitársainkról azt, hogy holmi “Üdv Hadsereg” számba mentek volna, íme itt a cáfolat: — A namuri herceg (le grand Seig neur de Namur) hadsereggel ment ki eléjük (ismét les cavaliers de la steppe) mire ők (a magyarok) nagy pusztítással válaszoltak (semant la misére) úgy a harcolni akaró, mint a polgári lakosság között... Mindent összetéve, amit kaptunk válaszképpen Belgiumból, elmondhatjuk — a mi messze nyugaton élesgyakorlatozó őseink ezer év előtti magatartása után ítélve, inkább megérdemelték volna “a steppe lovagjai” jelzőt, mint a két esetben is előforduló “steppe lovasai” meghatározást. A kolostorban volt felhalmozva ott tartózkodásuk ideje alatt a vidék minden ingó értéke, élelmiszere, az aszonnyokkal és leányokkal együtt. Ők azonban békén hagyták a kolostort, sőt “tiszteletben részesítették” (nem tűnik ki a szövegből hogyan), a mindenáron vértanúhalált szenvedni akaró, de mégis épen, életben távozott Vikbert apát feszületét. Inkább kipusztították az Ardenne-nek vadállományát, mintsem a kolostorban felhalmozott élelmiszerekért mentek volna... Legyen áldott az emlékezete a mi “lovag” őseinknek... Az érem másik oldalán II. Frigyes Hochenstaufen német—római császár hadserege szerepel. A császár hadserege 1242 márciusában Monte Cassino előtt súlyos vereséget mért a pápai hadseregre a Via Latina mentén. A Liris völgye fölött emelkedő, akkor már több évszázados benedek«ITfVAKÖltT 1977. május hó rendi anya-kolostort is elfoglalták, jóllehet abban katonaság nem volt. A harcok elől odamenekült lakosság minden ingóságát és a kolostor összélelmiszerkészletét hadizsákmányként lefoglalták. Számos odamenekült környékbeli lányt és asszonyt ott, a kolostorban megerőszakoltak, mielőtt a szerzeteseket főapátjukkal együtt, egy szál csuhában, szandálban és breviáriumokkal szélnek eresztették... Monte Cassino kegyeletes bencés kolostora, mely már három évtizede “imaszövetségben” állt a mi pannoniai főapátságunkkal, 72 esztendő tartalmára katonai erődítménnyé alakult át a Német —Római Birodalom szolgálatában. És mindez majdnem két és fél évszázad előrehaladottabb júdeó-kereszténysége után történt így, a mi Gembloux vidékén és az Ardennek hosszában hadgyakorlatozó nagyszerű őseink “lovagias” viselkedése után. Nem nehéz megmondani, melyik fegyveres erő viselkedése közelítette meg jobban a mi Urunk Jézussunk evangéliumának intelmeit. Elég a köd-etetésből...! Elég az önbutításból...! Az emberiségnek életet adott Teremtő Úristen előtt a mi őseink akkor sem voltak pogányok, ha magukat nem nevezték “keresztényeknek”...! Amikor mindez történt, nálunk, Magyarországon a mi nemzetünk haldoklott Batu kán Arany Hordájának 250.000 főnyi mongol — turáni hadserege lovasainak patái alatt. Soha addig földi hatalom nem volt képes ilyen számú hadsereget lábra állítani... Ugyan ezekben az időkben a “Fehér Horda” Közép- és Elő- Ázsián keresztül Egyiptomig tört előre Hulagu kán és a hun Gebe vezérkari főnöke parancsnoksága alatt, négy Jajk folyó menti magyar lovasdivizióval a turáni létszámban, míg Kubkai kán és Gelmé vezérkari főnöke a Barna Horda élén hatalmába kerítette úgyszólván egész Kínát és berendezkedett Pekingben. Közel milliónyi létszámú hadsereg mozgott egy ember akaratából. A mi IV. Béla királyunk ezt a rettenetes áldozatot, Oroszország és Lengyelország teljes legázolása után — egyedül véve fel a harcot a turáni erők példátlan hatalom-kiterjesztő offenzivája fergetegében, sok ezer éves nemzeti mítoszunk jegyében vállalta magára és nemzetére. Népünk becsületét védte a Kárpát — Duna honért, annak immár örök időkre szóló szent jogáért, Európa minket soha meg nem értő és minket meg nem becsülő népei előtt. így bizonyította az Universum Teremtő Istene és az európai népek szeme láttára a mi létünk jogosultságát a kontinens legveszedelmesebb pontján — a Kárpát —Duna medencében... A magyar hon minden egyes négyzetméterére jutott néhány cseppnyi abból a vértengerből, mely kiomlott a harctérré vált hazában elesett és legyilkolt három millió és kétszázezer gyermek, ifjú, leány, asszony, férfi és öreg holttestéből... Magyarország nem volt és nem lesz átjáróháza egyetlen földi hatalomnak sem — hirdette a három millió és kétszázezer hősi halott..., még akkor sem, ha természetes szövetségest jöttek találni e turáni magyar nemzetben az ő ázsiai “unokatestvérei”... Batu kán az első három IV. Bélához intézett levelében “Bogda Bahadur”-nak, azaz “Dicső Unokatestvérének nevezte őt. De sem erre a három levélre, sem pedig a többi kilencre nem kapott választ a mi IV. Béla királyunktól Batu kán, a “sayn” (a “Fény Fia”), ahogy nevezte önmagát Batu minden levelében, a dzsingiszkánid mítosz alapján. Az elpusztult három millió és kétszázezer magyar többet tett ki, mint az ibériai félsziget akkori összlakossága, a spanyol és portugál nyelvűekkel együttvéve... (három millió) Franciaország akkori lakossága három millió és hatszázezer volt, míg a Német —Római Birodalomé, a legnépesebb olaszországi részekkel együtt, alig érte el a nyolcmilliót. Ha tehát IV. Béla terve sikerült volna, amiért Juliánus barátot küldte kétszer is a Káma és a Jajk folyók közötti Magna Hungária lakosságának a Duna —Kárpát honba való áttelepítése első kísérleteképpen, akkor a legalább két és félmillió tiszta új magyar bevándorlóval Magyarország a már meglévő négy milliós lakosságával elérte volna a hat és félmilliót. Magyarország lett volna Európa leghomogénabb lakosságú nagyhatalma, a hatalmi egyensúlyt veszélyeztetve az európai kontinensen. Sok eddig érthetetlen dolog mögött ez a titok határozta meg nemzetünk teljesen magára hagyottságát ebben a gigászi mongol —tatár invázióban. (Más alkalommal, tanulmányunk következő és utolsó fejezetében erre még rátérünk.) A három millió kétszázezernyi csontvázhalmaz, az eredeti négy milliónyi, élőből, a legkicsinyebbtől kezdve a legöregebbig egymás fölé és egymás mellé állítva olyan fehér “csont-obeliszk” építését tette volna lehetővé, melynek alapoldalai 46x46 méteresek lehettek volna, magassága pedig 529 méter. A világ nyolcadik “csodája képpen” lehetett volna emlegetni a gizehi Chéops piramis után, melynek köztudomású méretei 227 alapoldalak x 138 méter magasság. Ez volt a hősi maradványa egy nemzetnek, mely tudott Istentől kapott sok ezeréves mítosza szerint élni és meghalni...! Ugyanebben az időben IX. Gergely pápa és II. Hochenstaufen Frigyes császár egymást tépték viaskodva a “világi hatalomért”, melyet IX. Gergely akart az egyházi hatalomhoz csatolni. Magyarország nyitott temetővé vált, de ez nem gátolta a pápa és a császár további viaskodását, a “világi hatalomért... IV. Béla ismételt segítség-kérése süket fülekre talált. Mint megszállottak, IX. Gergely pápa és II. Frigyes tovább harcoltak a haldokló Magyarország mögött egymás ellen. Frigyes, mint történelmünk lapjai is bizonyítják, leplezett “kárörömmel” nézte a magyar nemzet pusztulását és királyunk segítségkérő leveleire csak vigasztaló és hitegető sorokkal válaszolt. IV. Béla “áttelepítő” terve ellen. Neki kapóra jött a mongol —tatár pusztítás Magyarországon. IX. Gergely pápa pedig imigyen válaszolt “szeretett fiának”, IV. Bélának legutolsó levelére: “Majdha Frigyes, akit császárnak neveznek, megalázva magát, bűnbánó szívvel meghódol, az egyháznak, lehet majd oly békét kötni vele, mely Istennek tiszteletére, a katolikus hitnek öregbítésére, a keresztény nép javára fog válni — téged is teljesebb segítségben fogunk részesíteni...” (Függetlenül az írott pápai malaszttól, egyet nem értünk, mert nincs nyoma történelmünkben semmiféle ezt igazoló dokumentumnak: miben állott az a “segítség”, melynek a “teljesebbé tételével” vigasztalta a mi IV. Bélánkat a pápa, abban az esetben, ha neki II. Frigyes behódol? Jacques Montreal nagymester francia (összesen kétezer) templarius lovagja, kik mind hősi halált haltak a mieinkkel együtt a Mohi csatatéren, mind önkéntesen csatlakoztak a mi IV. Béla királyunkhoz, hiszen egyik főtisztjük, Guillaume de Saint Omer, királyunk Margit nevű leányának lett “szüzességi fogadalommal” a vőlegénye és férje, már mint “magyar herceg”. Történelmünkben semmi nyoma sincs pápai segítségnek, légyen az anyagi vagy “katonai”, hacsak nem a “Magyarországért hullatott könnyeire gondol”, melyben egy előző levelében hivatkozott IX. Gergely pápa.) A mi Jézus Urunk evangéliumában van egy rész, mely “apokaliptikus” értelemmel illik ide: “Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a Te nevedben prófétáltunk-é, és nem a Te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a Te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Máté, 7. rész, 22 — 23.) (Folytatjuk) ÖRÖMMEL JELENTJÜK, hogy Németh Jánosnak és kedves feleségének Nemes Icának 1976. február 25-én Clevelandban (Ohio) kisfiúk született. A HSzM és a Szittyakürt nevében szeretettel köszöntjük a kis János, Györgyöt. A Magyarok Istenének áldását kérjük továbbra is a Németh családra! N = HÍREK =• BUDAPESTEN 63 éves korában elhúnyt Simor Erzsi, a Madách Színház tagja, a harmincas évek végének s a negyvenes évek elejének ünnepelt mozisztárja. A rövid nekrológ diszkréten hallgat arról, hogy a művésznő tíz esztendeig hallgatásra volt Ítélve s csak 56 után kapott újra kisebb szerepeket. Ezt az időszakot pár rövid szóval így intézik el: “A háború után jött egy két hallgató év . . ." Hogy ezzel egy szépen induló művészi életpálya tört derékba, azt most már — Simor Erzsi halála után — igazán kár lenne firtatni . . . (FMH) * * * EGYRE TÖBB az olyan kiadású könyv, melyben összekevert, felcserélt oldalak boszszantják fel az olvasót, de gyakran hiányoznak egész ívek s azok helyett egy másik Ív meg kétszer van belekötve a könyvbe. Gyakoriak a teljesen üres oldalak is. A hajdan híres magyar könyvnyomtatás is lejtőre jutott. (FMH) * * * HARMINC NAGYKÖZSÉG emelkedett járási jogú városi rangra Magyarországon. így többek közt városi rangot nyert Siklós, Bonyhádi, Marcali, Csorna, Nagyatád, Nyirbátor. MEGJELENT Yves de Daruvar: “LE DESTIN DRAMATIQUE DE LA HONGRIE—TRIANON OUA LA HONGRIE ÉCARTELEÉ” (Albatros, Paris 1971) című felbecsülhetetlen értékű munkájának magyar fordítása: “Trianon 1920. június 4 — A Feldarabolt Magyarország” címmel. A könyv megrendelhető a kiad6nál: Balogh József Ch-6000 Luzern 5, Postfach 19, Switzerland
