Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-05-01 / 5. szám
1977. május hó «ITTVAKÖftt_____________________________ _________________9. oldal A Dr. Kollár! ts Béla: KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA LEN EMBKKEK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! V Á LASZUTON Nemrégiben New York egy zártkörű klubjának éttermében két disztingvált gentleman vacsorázott és néhány pohár jóravaló ital fogyasztgatása közben meghitt beszélgetésbe merült. Az egyil illusztris úriember Gerald R. Ford volt elnök, a másik az ex-elnök ex-külügyére, Dr. Henry Kissinger volt. A következő napon a helyi republikánus szervezet tagjai és az elmaradhatatlan újságírók előtt Ford “nyilatkozott”. Élesen elítélte, hogy utóda az emberi jogok kérdését “bolygatja”. Szerinte ez módfelett veszélyezteti az általa nagyon becsült kissingeri detente politikát. A detente dicsérete után a párt jövő ügyeire terelte a szót. Továbbra is önmagát tekinti a GOP vezérének és mint a továbbiak során mondotta, nem zárja ki a lehetőségét, hogy 1980- ban mint a párt hivatalos elnökjelöltje lépjen a választó polgárok elé. Carter elnöknek az emberi jogok kérdésében elfoglalt álláspontja nem tetszik a Ford — Kissinger kettősnek és híveiknek — Brezsnyev dühösen felhördülve Cartert a Szovjetunió belügyeibe való illetéktelen beavatkozással vádolja, az amerikai —szovjet kapcsolatok megromlásával fenyegetődzve. Jimmy Carter időközben az emberi jogok megsértése címén “megdorgált” néhány délamerikai országot, s ezzel magáraharagította Argentínát, Brazíliát és Chilét, “elítélte” Dél-Kórea és Etiópia kormányait. Közben előkészületek folynak az USA kapcsolatainak “normalizására” a kubai, vietnami kommunista diktatúrákkal, de igen kevés szó esik a nyilvánvalóan Moszkvából irányított, kubai segítséggel folyó afrikai fegyveres akciókról. A “Charta 77” kinyilvánítása, a Carter—Szaharov levélváltás és Carter nyilatkozatai közvetlenül Cyrus Vance külügyminiszter moszkvai útja előtt azt a benyomást keltették, hogy az általános emberi jogok kérdése az amerikai külpolitika középpontjába került. A stratégiai fegyverek korlátozására (SALT) vonatkozó tárgyalások azonban megszakadtak, a külügyminiszter eredménytelenül tért vissza Moszkvából és az emberi jogok ügyében újabb fejlemény nincs. A szabad világ magyarsága várta és remélte, hogy az USA elnökének akad néhány elítélő szava a román uralom alá kényszerült magyarság ellen szakadatlanul folyó jogtiprásokról. Ebben a kérdésben azonban “Jimmy” Carter hallgat, valamilyen különös, még nem egészen érthető megfontolásból. Eddig legalább is a kérdés érdemében nem nyilatkozott, mindössze egy hozzá eljuttatott memorandumra vonatkoztatva a kérdés “figyelmes tanulmányozását” helyezte kilátásba. Az eddig “megkritizált” országok csaknem kivétel nélkül kommunista-ellenes, amerika-barát kormányok vezetése alatt állanak. Lehetséges, hogy az emberi jogok felvetése csak a moszkvai tárgyalások “tiszteletére” rendezett külpolitikai tűzijáték volt? Márpedig az emberi jogok kérdésével játékot űzni súlyos, nagyon súlyos felelősség, amelynek nem szolgálhat mentségéül, hogy “rendkívül fontos” politikai célok érdekében történik. Amikor Carter felvetette az emberi jogok kérdését, akkor bizonyára számot vetett azzal, hogy felkelti a szovjet-barát ultraliberálisok és a detente-hívek felzúdulását, valamint a bolsevista blokk nagyhangú tiltakozását és fenyegető lármázását. És ha ezzel számot vetett, akkor tudatában kellett lennie annak is, hogy helyes útra tért, amelyen megállni, visszafordulni, eltérni nem szabad. Carter elnöknek a megkezdett úton végig kell menni, ha hű akar maradni eddigi megnyilatkozásaihoz és nem akarja a beiktatási beszédében mondottakat önmaga meg cáfolni! Nem elegendő azonban csak várakozni arra, hogy Carter végre megszólaljon Erdély kérdésében, nem elegendő, hogy a State Department tessék-lássék “foglalkozzék” az ügygyei, nem elegendő, hogy Belgrádban az amerikai delegáció “szóvá tegye” az oláhok jogsértéseit. És — félreértés ne essék — szükséges, de nem elegendő, hogy egyes csoportok demonstrálják egy-két felvonulással, vagy beadvánnyokkal forduljanak a szovjet, román és magyar képviseletekhez. Végül pedig szükséges, de nem elegendő, hogy csak a szervezetek ostromolják az illetékes személyeket és hivatalokat Erdély érdekében. Ez mind szükséges, de elengedhetetlenül szükséges az is, hogy az amerikai magyar mint az Egyesült Államok polgára, mint választópolgár lépjen ki a porondra, követelve a “romániai kisebbségek” jogainak tiszteletben tartását, az elrabolt okmánytárak visszaadását, a magyar nyelvű iskolák zavartalan működésének biztosítását és minden, a kisebbségek sérelmére elkövetett zaklatások azonnali megszüntetését. Az amerikai magyarság tömegmegmozdulása felbecsülhetetlen értékű, sorsdöntő jelentőségű támogatást adna a szervezetek munkájának. Az Erdélyért folyó küzdelemben a magyarság összességének részt kell venni, a “legöregebb Amerikástól” a “legfrissebb” bevándorlóig! A magyarság nagy tömegei, közöttük a már itt születettek a magyar egyházakon és a polgári, társadalmi egyesületeken át érhetők el. A magyar lelkészeknek és egyesületi vezetőknek kötelessége, hogy az irányításuk alatti magyarság legszélesebb köreiben Erdély védelmében az illetékesekhez szóló beadványokra aláírásokat gyűjtsenek, küldöttségeket szervezzenek, a magyarságot buzdítsák, hogy levelekkel forduljanak képviselőikhez, szenátoraikhoz, az illetékes kormányzati szervekhez és az elnökhöz stb. És kellő alapossággal lefolytatott eljárással meg lehet szervezni magyar-barát amerikai polgárok támogatását is. Ahol a magyarság vezetői vonakodnának ilyen akciókat megindítani, ott bizonyára akad néhány értelmes, becsületes és nemzethű magyar, aki polgári bizottságokat szervez a szükséges tennivalók végrehajtására. Az eddig hallgató, passzív magyarság tömeges megmozdulása hatalmas támogatást nyújtana a magyar szervezetek jól összehangolt, a legkisebb részletekre is kiterjedő Figyelemmel megszervezett és végrehajtott akcióinak. Lehet-e számítani arra, hogy a magyar szervezetek képesek lesznek “jól összehangolt” akciókra? Baljós jelenségek mutatkoznak ezen a téren és úgy látszik, hogy nevetséges kicsinyeskedések, egyesek túlzott hiúsága, sok esetben csak a saját elképzeléseiket helyesnek tekintő vezetők makacs önfejűsége és személyi ellentétek akadályai lesznek minden akció-közösségnek. Ennek előjelei már a sajtóban is mutatkoznak. Néhány héttel ezelőtt egy újságcikk látott napvilágot. A cikk szerzője az Erdélyért folyó küzdelemmel foglalkozva, alaposan lepocskondiázta egyes szervezeteknek, köztük az Amerikai Magyar Szövetségnek és nagyérdemű elnökének, dr. Béky Zoltán püspöknek évek óta folytatott kitűnő munkálkodását, majd az eddig elért eredmények 10%-ával kegyesen “elismerte” ezt a munkát és 90%-ot az alig esztendeje alakult szervezet “javára írt”. Erős kritikát váltott ki, hogy néhány vezető memorandummal fordult a szovjet, magyar és román kormányokhoz közbenjárásukat és a románok intézkedését kérve a magyarság zaklatásának megszüntetésére és emberi jogainak elismerésére, szükség esetén akár Magyarország és Románia közötti területrendezés árán is. Kétségtelen, hogy ez az eljárás nem helyeselhető, egyrészt mert eredményességére a legcsekélyebb remény sincs, másrészt pedig nem ajánlatos, hogy magyar szervezeti vezetők ily módon érintkezést keressenek kommunista szervekkel. Mindezek ellenére a memorandumok aláírói a legcsekélyebb mértékben sem sértettek, vagy veszélyeztettek magyar érdekeket, eljárásuk inkább arra mutat, hogy Erdély érdekében minden lehetőséget ki akarnak használni. Az aláíróknak az előzőkben vázolt eljárását lehet helyteleníteni, lehet kifogásolni, de azt nyilvánosan “különösen ostobának” minősíteni, enyhén szólva, nagyfokú illetlenség és durvaság. Különösen kirívó modortalanság ez olyan szervezeti vezető részéről, aki miután nyugodtan használja a “különösen ostoba” sértő kifejezést, utána azonnal kijelenti, hogy az ő szervezete soha nem süllyed le “az egyes magyar körökben oly divatos piszkolódás alacsony szintjére”. Egy másik szervezet ügyvezető elnöke szerint “csakis az emberi jogok érvényesítését követelhetjük jelenleg. Minden egyéb álmok hajhászása. Vannak a magyar emigrációban, akik szeretik a hordó-szónokokat. De a szólamok mögött nincs semmi”. Nincs értelme vitába szállni az ilyen kijelentésekkel. Kétségtelen, hogy ezidőszerint az emberi jogok követelésén van a hangsúly. De vajon az emberi jogok fogalmi körébe nem tartozik bele például az önrendelkezési jog? És “álmok hajhászása” a történelmi jogok kérdésének ébrentartása? “Erdély magyar föld!” Vajon ez nem egyéb mint “puffogó szólam, amely mögött nincs semmi”? Nem gondolja az ügyvezető elnök úr, hogy kijelentéseit az erdélyi magyar nép üzenetnek tekintheti? Üzenetnek, mely azt mondja: harcolunk emberi jogaitokért, ti meg éljetek mint lojális, magyarul beszélő románok. A hivatalos amerikai politikában még ma is jelentős tényező az a felfogás, hogy kereskedelmi egyezményekkel, vámkedvezményekkel, pénz segélyekkel, az amerikai technológia átadásával egyes államokat ki lehet csalogatni a szovjet blokkból. Számos amerikai politikus még mindig hiteltérdemlőnek tartja Péter János volt magyar külügyminiszternek kijelentését: “Magyarország és szomszédai között a nemzetiségi és kisebbségi kérdés a lenini elvek alapján megoldást nyert. Már nincsenek magyar kisebbségek, csak Magyarországon élő, vagy külföldön élő magyarok”. A magyar emigráció válaszúihoz érkezett. Vagy minden erejét egyesítve küzd az elcsatolt országrészeken élő magyarság emberi jogaiért és nemzetünk történelmi jogaiért, beleértve a védhető határokra való jogot, vagy pedig egymás között marakodva, erőtlen, eredménytelen akciókat végez és elvesztegeti Hazánk feltámadásának, a magyar igazság győzelmének még a reményét is. LÖVÉSZ MOZGALOM HÍREI: A nevezetes “Pöttyös Bált 1977. május 7-én, szombaton este tartjuk Passaicon a “President Palace” szép termében. Az itt befolyt összegből tartjuk fenn a lövészek otthonát. * * * A fegyelméről ismert lövész-táborunkat idén is július utolsó hetén és augusztus első hetén tartjuk a lövész tanyán. Idén "Szondy István" nevet fog viselni a tábor. Kérjük az érdeklődőket, hogy jegyezzék meg az időpontot. NAGYMAGYARORSZÁGÉRT TOVÁBB HARCOLUNK! FELHÍVÁS Charles A. Vanik, Ohio állam 22. választó kerületének kongresszusi képviselője javasolta, hogy a SZENT KORONÁT az U.S.A. szolgáltassa ki a magyarországi kommunista kormánynak. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM vezetősége felkéri a magyar egyházakat, szervezeteket, szövetségeket, társadalmi-, szakmai-egyesületeket és jó magyar magánszemélyeket, hogy Vanik képviselő javaslata ellen a leghatározotabb tiltakozással forduljanak Carter elnökhöz, Cyrus Vance külügyminiszterhez és Zbigniew Brzezinski elnöki tanácsadóhoz. Istennel a Hazáért! Dr. Kollarits Béla Vasvári Zoltán főtitkár a KKM vezetője vitéz Serényi István kerületvezető (US kelet)
