Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
1977. április hó 5. oldal Tisztelt Kongresszus! A MAGYAR IFJÚSÁG HANGJA Mivel még senki sem biztatott arra, hogy szónok legyek, s mivel a magyarságra (az én magyarságomra) vonatkozó gondolatok írásba téve csak nehezen születnek — leírtam, amit érzésem szerint itt el kell mondani. Hogyan lehetne a magyar ifjúságot arra biztatni, hogy olyan életpályát válasszon, mellyel a saját egyéni életének biztosításán (sikerein) kívül, a magyarság érdekeit: tehát Magyarország szebb jövőjét, önállóságát, függetlenségét, gyarapodását is szolgálja? A műsoron hirdetett előadás cím ilyen kiegészítése már pontosabban tárja elém azt, amivel önmagamat is biztatnom kell. Én ugyanis úgy érzem, hogy a magyarságszolgálat nem (és elsősorban nem!) a külföldre települt magyarság érdekeit kell, hogy szolgálja, hanem az árva Magyarország érdekeit. Az Amerikába települt nemzetiségi szervezetek azért tolják testvéreiket mindig magasabbra a közéleti pályákon, hogy hatalmasabbak, erősebbek legyenek az anyaországuk céljainak szolgálatára s nem azért, hogy néhány ezer dollárral többet keressenek évenkint. Ennek beláttatása, ezen célnak, útnak, módnak, okos gyakorlati megismertetése az első biztatás a közéleti pályák vállalására. A közéleti pályára biztatott magyar ifjú a munkahelyén csak akkor tud és főképpen akar eredményt ígérőén dolgozni a magyarság érdekében, ha aggyal és szívvel válaszolni tud arra a kérdésre: Miért erkölcsi kötelesség a magyarnak maradása? Mielőtt tovább mennék, ezen ifjúsági kongresszus rendezésének egy igen érdekes jelenségére kell felhívnom a Kongresszus szíves figyelmét, már, ami az én kérdésemet illeti. Nádas János doktor (valószínűleg pedagógiai kíváncsisággal és egy kis ravaszsággal is!) az én tárgykörömben az előadás címét (kérdését) így fogalmazta meg (tessék megnézni a program-tájékoztatót): “Hogyan lehetne a magyar ifjúságot arra biztatni” . . . stb. Ez a kérdés — szerintem — azt jelenti, hogy valakinek (valakiknek) biztatni kellene az ifjúságot a közéleti pályák vállalására . . . éspedig azoknak, akik e tárgyban többet tudnak, mint maga az életpályák választására készülő ifjúság . . . akik bármilyen úton-módon erősebb hatást tudnak kifejteni. Igaz, hogy az ifjúság is biztathatja egymást erre meg amarra, de ezen a területen (az életpálya választásnál) mi nem igen tudunk hatást kifejteni egymásra. A legszemélyesebb privát ügyében, minden ifjúsági tag szeret társaitól függetlenül és önállóan határozni. Minthogy pedig még én is az ifjúsági tagok közé tartozók (szerény tehetségemmel) én sem biztatgathatok senkit semmire, azon egyszerű oknál fogva, mert én magam is biztatást várok. A többiek ugyanígy! Én legfeljebb a felnőtteket biztathatom arra, hogy végre-valahára kezdjék meg okos érvekkel, helyes útmutatással, gyakorlati tanácsaikkal az ifjúság biztatását. Aki biztat, annak sok mindent jobban kell tudnia arról, amire biztatja az általa becsült, értékelt ifjúsági tagot. A mai ifjúság nem értheti teljesen a régi Magyarország világát: hisz nem élte azt soha. A mai ifjúságnak tenni kell. Elég volt már a beszédekből és visszaemlékezésekből: mi azt akarjuk hallani, hogy, mi fiatalok ma, a mostani világban mit tehetünk, hogy a jelen helyzetet megváltoztathassuk! Erre kérjük a tanácsot, a példát, a biztatást. Előre kell bocsájtanom, hogy a biztatás nem rábeszélés. A biztatás inkább bátorítás és magyarázat, figyelemfelhívás a meglévő tehetségre. A rábeszélés eszközei alsóbbrendűek és a valóságot nem hűen mutatják. Ez az érzésem. Minthogy (az elmondottak alapján) én nem biztathatok senkit, a nekem adott téma-kör kérdését a másik oldalról nézem és a rendelkezésemre álló rövid időben (néhány mondattal) arról kívánok beszélni, hogy kiket mire kell biztatni, ki biztathat és hogyan, hogy a biztatásnak súlya, eredménye legyen a magyarság érdekeinek szolgálatára. Hangsúlyoznom kell: előadásomban azokról az életpályákról van szó (külképviseleti, tanári, papi-pálya, városi, vármegyei, állami, követségi munkahelyek stb.), amelyekben (mindig nagyobb képesítéssel) lehetséges nagy társadalmi, avagy politikai befolyásra szert tenni. Egyébként minden más munkahelyen, minden érett öntudattal rendelkező magyar szolgálhatja a magyarság érdekeit. Akár a felsőbb, közéleti, akár az alacsonyabbrendű munkahelyek vállalására nehéz biztatni bárkit is, mert mindenki a kedve és tehetsége szerint választ. Az egyik esztergályos lesz, a másik “real estate”-es, a harmadik ügyvéd, orvos . . . Életpálya választásra, mint mondottam, senkit rábeszélni nem lehet. Esetleg a bizonytalankodókat lehet figyelem-felhívással erre, vagy arra biztatni . . . A biztatás lényege azonban az a megnemszünő figyelmeztetés: ha a közélet területén, angol tudásoddal irányító helyre emelkedtél, ha befolyásra tettél szert, egyéni jóléted párnáin ne aludj, de a magyar érdekek szolgálatára állj mindig készen. Erre a biztatásra azonban nemcsak az ifjaknak van szüksége, hanem a felnőtteknek, a szülőknek, rokonoknak, barátoknak is. Merem állítani, hogy az ifjúság magyarnak maradása, magyar öntudata azért probléma, mert a felnőttek életében is azzá vált. Egy másik biztatás az a figyelmeztetés kell, hogy legyen, hogy a főleg közéleti pályákon és az irányító helyeken (ahol a magyarság elleni veszélyes támadások hírei is hallhatók) —, a magyarság érdekeit csak akkor lehet eredménnyel szolgálni, ha a magyarság-tudományokban (történelem, irodalom, földrajz, művészettörténelem) kiképezve, ezen tudományok szellemi fegyvereit hasz nálni tudja az odakerült magyar. A magyarságtudományok ismerete nélkül nem lehet a magyarság (Magyarország) érdekeit szolgálni. A Western Reserve egyetemen tanulók (többek között) politikai történelmet. Már az első szemeszterben 3 vaskos köteten kellett átrágnom magam. Hitler, Roosevelt, Sztálin. A magyarság érdekeinek szolgálata itt azt jelenti, hogy a magyar történelem adataival is tájékozva legyek a három “csodálatos nagyság” életművéről. Az én Virrasztóm mondotta: nagy különbségek vannak a magyar történelmi adatok és az említett könyvek adatai között. Ha másképpen mondom az adatokat — azt lehet — a vitát szeretik, de megkérdezik: “Honnan tudod”? Ha egy könyvtárban elhelyezett könyvre hivatkozók: elfogadják, mert ez forrásmunka. A nagy bibliográfiai tudással rendelkező magyar könyvtárosok (akik ezen Kongresszuson jelen vannak) jól tennék, ha különösen az ifjúság részére, egy kimutatást szerkesztenének azokról a könyvtári könyvekről (angolul, vagy magyarul írva, mindegy), melyek a magyar nemzeti szempontok igazságával vannak írva a történelemről földrajzról. Ezen a területen a könyvtárosok lehetnek a biztatóink. A magyar történelem tele van a külföldi kapcsolatok eseményeivel. Az a magyar ifjú, aki közéleti pályára készül, avagy közben felnőve, már ott van, a magyarság érdekeinek szolgálatát csak úgy tudja ellátni, ha a magyarság-tudományokat (történelem, irodalom, földrajz stb.) ismeri. Egy más példát mondok arra, hogy nem elég az érzés, de tudni is kell. A magyarság érdekeinek szolgálata már az egyetemen kezdődik. A más nemzetiségű ifjúság nagyon fel van készülve. Ha az ifjúsági tagnak csak angol tudása van és a magyarság-tudományokhoz nem is konyít: miképpen tud csak udvarias választ is adni a történelem órán, vagy a tanárral folytatott beszélgetésen, vagy bárhol például arra a kérdésre, hogy a románok politikája az igazság és tények alapján nem helyes, ha nem ismeri Erdély történetét és azt sem tudja pl. hol van Kolozsvár, Gyulafehérvár, vagy Zágon? — hogyan beszélhet a magyar vallásszabadságról, ha azt sem tudja, hogy Gyulafehérváron volt egy országgyűlés, mely a világon első ízben iktatta törvénybe a vallásszabadságot? — hogyan beszélhet a magyar szabadságharcok dicsőségéről, ha azt sem tudja, mit csinált Kossuth itt Amerikában? — hogyan bizonyíthatja, hogy a Szent Koronát innen nem szabad kiadni, ha azt sem tudja, mi annak a története? Ismétlem: témám az, hogy a közéleti pályákon a magyarság érdekeit szolgálni miképpen lehet. A magyarság-tudományok ismerete nélkül sehogy . . . vagy legalább is, nem sok eredménnyel. Csak a múltnak a tanulmányozásával tudjuk a jelen és a jövő problémáit megfejteni. A magyarság érdekeinek védelme harcot jelent a magyarságtudományok szellemi fegyvereivel. Ha a beérkezettek, felnőttek, a magyarországi iskolákat is végzettek, az áldozatos és lelkes virrasztók harcra biztatnak bennünket, akkor legalább a szellemi fegyverek használatát magyarázzák meg. Nemcsak biztatni kell, hanem elő is kell készíteni! Az biztos, hogy bennünk, az ifjúságban is hiba van: nehezen mozdulunk erre a magyar többlet-munkára. Tántorgásunkat a felnőttek sokszor elkeseredve nézik. De higyjék el, hogy óriási akaraterőre van szükség (az amerikai ifjúsági szellem sodrában) megtartani magunkat a magyarságszolgálat frontján. Akik a magyar ifjúságot a magyar érdekek szolgálatára akarják gyújtani, azoknak önmaguknak is égniük kell, nemcsak a biztatás, hanem a tudás és a példamutatás lángjával is. A Magyar Találkozó ezen ifjúsági konferenciáját olyan táborhelynek tekintem, ahol eredményesen lehet gyújtogatni. Előadásom végén tisztelettel javaslom a Magyar Kongresszus ezévi találkozásának végén ne zárja le a fiatal magyar értelmiségnek ezt a konferenciáját, ne zárja be ezt a táborozást, hanem két-három hónapos behívással (programrendezéssel) tartsa nyitva egész éven keresztül. Ugyanezt tegyék meg a Találkozó máshonnan idekerült résztvevői a saját otthonukba visszatérve. A közéleti, de bármely más pályára készülő ifjúságnak — úgy vélem — nagy szüksége van a ma eredményesen a magyar érdekek szerint dolgozók állandó biztatására, bátorítására és gyakorlati tanácsára. A Magyar Kongresszus rendezőjének köszönetét mondva, befejezésül, ifjú társaim bátorítására a költő szavaival üzenem: Lehet — Pajtás —, hogy a magyar sors ma fojtogató, de az biztos, hogy egyszer a Holnap felragyog!. . . A hited azért fel ne add. Valahol a Bibliában Krisztust szólni szókban láttam: “Ha hited volna — hitetek, Mint hinni tud a kisgyerek, S rászólnátok ott a hegyre menj el . . . az a hegy elmenne.” Hát hidd meg, megéri a hit, hogy feltedd rá az álmaid. Higyjél, pajtás, égjen a szemed, a hit az úr a sors felett, s a magyar sors bárhogy fojtogat-, a hited, pajtás, fel ne add. SZA BAD KAI KRISZ TINA Független Magyar Hírszolgálat FMH, 4515 S. 31st Street, Arlington, Va. 22206 Örömmel jelentjük, hogy Független Magyar Hírszolgálat (FMH) néven mai nappal új emigrációs sajtószolgálatot indítunk. A FMH nem új lap, csupán hírszolgálat, mely a hírek s események összegyűjtésével szeretné megkönnyíteni a szabadföldi magyar újságok szerkesztőinek munkáját, hozzájárulva ezzel az emigráció jobb tájékozottságához. Sajtószolgálatunk független: nem tartozunk egyik magyar szervezethez, emigrációs egyesülethez sem és nem vagyunk elkötelezettjei senkinek, csak az egyetemes magyar érdekeknek. Ezeket igyekszünk szolgálni legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint. Híranyagunk tartalmazza a magyarországi sajtóban megjelent fontosabb cikkek és közlemények rövid ismertetését, felhívja a figyelmet az amerikai sajtóban közölt magyarvonatkozású, vagy magyar szempontból jelentős írásokra s végül tájékoztatást nyújt az emigrációs élet főbb eseményeiről. A Független Magyar Hírszolgálat nem üzleti vállalkozás. Díjtalanul küldjük azt elsősorban minden szabadföldi magyar újságnak, azonkívül az országos emigrációs szervezeteknek, de kívánságra szívesen bocsátjuk magánszemélyek rendelkezésére is. Dologi kiadásainkra (sokszorosítás, posta stb.) köszönettel fogadunk önkéntes hozzájárulást. Mivel sem telex-gépünk, sem közvetlen vonalunk nincs a nagy hírszolgálati irodákkal s a híranyag összegyűjtésénél csak saját erőnkre támaszkodhatunk, minden beküldött közérdekű anyagot szívesen veszünk. Híreinket — részben vagy egészben — bárki átveheti, csupán azt kérjük, hogy az újság tüntesse fel a hír mellett emblémánk három betűjét: FMH. A FMH havonta kétszer — minden hónap 1-én és 15-én — jelentkezik híreivel. Abban a reményben, hogy összeállításainkkal hasznos célt szolgálunk, kérjük, fogadják azokat jószívvel. 1977. február 25-én. Magyar köszöntéssel: Stirling György A Szittyakürt Szerkesztősége Isten áldását kéri a FMH munkájára
