Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
Szocializmust - magyar módra! «ITTVAKÖfcT A HUNGÁRIA S Z A B A D S A G H A R C O S MOZGALOM LAPJA XVI. évfolyam, 4. szám 1977 ÁPRILIS HÓ Ára: 85 cent FELHÍVÁS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉHEZ AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG VÉDELMÉBEN Az 1956-os Nemzeti Forradalom és Magyar Szabadságharc képviseletében a Hungária Szabadságharcos Mozgalom legfelsőbb irányítószerve a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsa az elszakított erdélyi magyarság védelmében levélben fordult az Egyesült Államok Elnökéhez az alábbi kérelmek támogatására: 1. Az Egyesült Államok Elnöke hívja fel Románia kormányát, hogy haggyon fel az Erdély megszállt területén élő magyar nép elnyomásával és követelje a román kormánytól az emberi jogok tiszteletben tartását. 2. Az Egyesült Államok Elnöke függessze fel Romániával szemben a gazdasági kedvezményt mindaddig, amíg a román kormány Erdély magyarsága ellen irányuló minden megkülönböztetést be nem szüntet. 3. A Magyar Népköztársaság (32 esztendő óta: ideiglenesen) szovjet megszállás alatt van, ezért mi, amerikai magyarok vagyunk kénytelenek felkérni az Egyesült Államok Elnökét, hogy vegye igénybe az 1961-es “Foreign Assistance Act” által kapott hatalmat és kezdeményezzen egy mentő segélyakciót “Emergency Economic Aid” formájában az erdélyi magyar oktatási, kulturális, nyelvi és tudományos intézmények fennmaradásának biztosítására. * * * Az elmúlt évtizedek alatt az amerikai magyarság dollár billiókat fizetett adóban, mely lehetővé tette a külföldi segélyeket a világ minden pontján. Ez alkalommal a mi népünknek, az erdélyi magyarságnak van szüksége segítségre, nemzeti kultúrájának és nyelvének megtartására, amely függetlenségi harcának alapja — hangzik többek között a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsának az Egyesült Államok Elnökéhez intézett levele. 1945. ÁPRILIS 4. AZ ORSZÁGVESZTÉS ÉS A SZOVJET MEGSZÁLLÁS NEMZETI GYÁSZNAPJA! A Napbaöltözött forradalmár Ötven évvel ezelőtt, 1927. április 2-án halt meg a szószéken kapott agyvérzés következtében Prohászka Ottokár, Székesfehérvár szentéletű püspöke, Pázmány Péter után legnagyobb egyháznagyunk, a századforduló lánglelkű szociális apostola, hitszónoka, egyházi írója, a modern magyar szónoki és prózai nyelv megteremtője, a “napbaöltözött forradalmár”. Ha valaki, ő valóban forradalmár volt: a szociális gondolat keresztény formában való megvalósításának korát messze megelőző forradalmára. Ez a szentéletű, lánglelkű magyar főpap egész életének munkásságát arra szentelte, hogy az embertelen körülmények között élő, kiszolgáltatott tömegek felemeléséért elindított, de a marxok, engelsek, leninek kezén durva erőszakká, istentelenné torzult szociális eszmét kereszténnyé tegye és az Evangélium fönséges szellemében valósítsa meg Magyarországon “magyar módra”. Nem rajta múlott, hogy a szocializmus nem Krisztus keresztje, hanem a földreszabadult Antikrisztus sarló-kalapácsa jegyében árasztotta el a fél világot, és benne hazánkat is. Prohászka idegen származása ellenére, minden tettében, lelkének minden rezdülésében, utolsó lehelletéig olyan nagy, igaz, jövőbelátó magyar volt, amilyen csak minden száz évben születik egy. Ezért lett ő minden vallási és eszmei különbség ellenére az összmagyarság világító fáklyája és marad az is, ha az újabb nemzedék is megismeri és magáévá teszi az ő “diadalmas világnézetét”. E lap hasábjain már méltóbban nem is emlékezhetnénk meg a nagy magyar vátesz halálának 50. évfordulójáról, mint a “Magyar Sión” című munkájából vett, pontosan 55 évvel ezelőtt írt alábbi idézettel: “Nemcsak emberek, hanem nemzetek is éljenek s kapcsolódjanak testvérként egymással s először is azok érvényesítség egymással szemben a krisztusi testvériséget, melyek tényleg vér és faj szerint is testvérek volnának. Nem moccan-e meg valami karácsonyi érzés a magyar nép szívében, mikor krisztusi testvériségről akar élményt s a turáni eszme villan meg a lelkében? Ezek a turáni népek vér szerint testvéreink volnának; de mit tettünk értük, hogy lélek szerint is testvéreink legyenek? Van-e misszió-házunk Túrán részére? Küldtünk-e már hittérítőket hozzájuk, kik nekik a jó hírt az Istenfiúságról s a nagy testvériségről megvigyék? Jézus, ki testvérül jött, s testvért adni jött, a magyart sem akaija árvaságban hagyni. S nem lesz árva a magyar, ha fajtestvéreihez fordul hitével, a szent kereszténységgel. Nekik a magyar különben is nagy értékek, kulturális hajlamok, művészi erők: f^ji kincsek letéteményese, s várva várt jóbarát. Még a gazdag és erős japán is érdeklődve tekint felénk . . . Nekik kedvesebb lesz minden angol, német, francia könyvnél a magyar írók, a történelmi becsű régi magyar memoire irodalom fordítása, mert könnyebben fordítható, s mert f^ji alapkarakterüket semmiféle más irodalomban meg nem találják úgy, mint a magyarban. Ezzel is közelebb jutunk szívükhöz. Nem különös, hogy a magyar, aki annyit panaszkodik, hogy árva, s hogy nincs senkije a földön, még nem fordult testvéri szívvel, s krisztusi hittel a sok faj test vér felé s még nem próbálta meg őket igazán testvéreivé tenni? Ez is nagy vízió, mely a magyar katolicizmusnak Ázsia felé fordítja tekintetét. Ez is óriási feladat, évszázadokra való . . .”. Keleten kél a Nap és ebbe a Napba öltözve tündököl előttünk 50 év után is Krisztus újkori magyar forradalmárjának, Prohászkának, megdicsőült szelleme és mutat irányt nekünk, ezer sebből vérző, a lét és nemlét határán tántorgó, ötfelé szabdalt magyaroknak. ERIS PROHÁSZKA OTTOKÁR: A FELTÁMADÁS DICSŐSÉGE De Krisztus feltámadt. Sötét, fergeteges, borzalmas, kegyetlen éj után felkelt ragyogó napja. Kiszenvedett teste megdicsőült, mennyei szépség ömlik el rajta, szemeiből boldogság sugárzik. Testét baj, sérülés nem érheti, kard, fegyver nem sértheti. A tövis, ha érhetné szent fejét, rózsává kivirágoznék, sebei mint drágakövek tündöklenek.. Krisztus szava kiállhatatlan volt arcoknak, kiknek a jó élet Isten és törvény nélkül tetszett. A nagyok, hatalmasok pedig féltették tőle földi érdekeiket. Krisztus ép ezért vajmi elhagyottan állt, a világot ellenségének mondja. S világ alatt ért minden hatalmat, mely Istennel ellenkezik, a királyok, és föurak hatalmát, mely nem akar hódolni Istennek, a hadsereg fegyverét, a gazdagok pénzét, a zsidók konokságát, árulkodását, irigységét, gyűlöletét. Mindez Krisztus ellen sorakcrcott. S élükön ott áll Krisztus ellenségeinek feje, maga az ördög, s az egész pokol, az a tengernyi gonoszság, mely megsemmisítene mindent. Üldözőbe fogta Krisztust ez a rettenetes hadsereg. Jöjjetek, gyalázrcuk, rágalmazzuk, kínozzuk, marjuk ki a világból! S úgy is tettek! De Krisztus feltámadt, s mint a polyva a viharban. szétporzik minden ellensége. Azt gondolták: megtörték. De Krisztus legyőzte a halált is. Legyőzte a törvényszéket, mely halálra ítélte. A lándzsát, mely szívébe fúródott, a katonákat, kik sírját őrizték, a lepecsételt kősziklát, mely sírját zárta, az ördögöt, ki őt zsákmányának tekintette, a poklot, melyből 3 pátriarchák lelkeit kiragadta. Mindent, mindent! Az ő sírja dicsőséges lésrcen.
