Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3. szám
4. oldal «imAKÖfrT 1 1977 március hó kenysége általánosan ismert, azt itt nem szükséges részletezni. Annál nagyobb sajnálattal kell megállapítani, hogy még azok a magyar szervezetek sem jelentek meg ezen a sorsdöntő kihallgatáson, amelyeknek nevüknél és célkitűzésüknél fogva ez elsőrendű kötelességük lett volna. Hála az AMSZ és CHRR eredményes felvilágosító munkájának, annál több képviselő állt ki tiszteletre méltó határozottsággal és felkészültséggel. Ezek a következők: Larry McDonald georgiai (165—167. o.); Claude Pepper floridai (210—211. o.); Edward I. Koch New York-i (211—237. o.); Jack Kemp New York-i (236—237. o.); John Heniz HI pensylvaniai (237—238. o.) és Steward B. McKinney connecticuti (238. o.) képviselők. Ezek közül külön ki kell emelni Larry McDonald és Edward I. Koch képviselők megnyilatkozását. De mindegyik megérdemelné, hogy tanúvallomásukat a magyar lapok közzétegyék. SEMLEGES MEGNYILATKOZÁSOK: Robert F. Drinan massachusettsi képviselő és Jacob Birnbaum a National Center for Russian Jewry and Student Struggle for Soviet Jewry igazgatója nincs megelégedve a kivándorlás ütemével és gyakorlati kivitelezésével és azt kívánják, hogy a Kongresszus ellenőrizze a románokat, hogyan teljesítik a vállalt kötelezettségeket. Itt kell megemlíteni azt is, hogy 8 amerikai egyetemi tanár memorandumában kifogásolja, hogy a román kormány a román tudósoktól megtagadja a legelemibb emberi jogokat, mint a külföldi kapcsolatok létesítését, a szabad utazást, kivándorlást, stb. Sőt, odáig mennek, hogy a doktori képesítést nem adják meg azoknak, akiknek rokonai Izraelben élnek, valamelyik hozzátartozójuk disszidált, vagy kivándorlásért folyamodott. Ennek ellenére egyik sem ellenzi, de nem is kéri a vámkedvezmény meghosszabbítását. A ROMÁNOK ÁLLÁSFOGLALÁSA: Szándékosan hagytam őket utoljára, mert magyar szempontból az ő megnyilatkozásuk a legfigyelemreméltóbb minden vonatkozásban. Bár az Amerikában élő románok száma a magyarokéhoz viszonyítva jelentéktelennek mondható, mégis 10 tanúskodott szóban vagy írásban különböző szervezetek nevében, míg a magyarok közül csak 4. De a megnyilatkozásuk azért is figyelemre méltó, mert véleményük a vámkedvezmény meghosszabbítását illetően meglehetősen megoszlik, csak a magyar kérdésben egységesek. a) Á vámkedvezmény meghosszabbítása mellett foglalt állást: A. S. Lucaciu a Románián Baptist Association of the United States of America and Canada elnöke, aki hatszor tett hosszabb körutat Romániában. Vallomásában többek között ezeket mondta: “I have been in 23 different Protestant churches including some Hungarian Baptist churches, and discovered no discrimination in any of those churches. Our churches have complete freedom to worship as they please and as they believe and understand God.” Hasonló értelemben nyilatkozott a kíséretében megjelent George Crisan, baptist teológus is, aki szintén többször tett hosszabb körutat Romániában. (199—201. o.) Vasile Ch. Barsan a Minesotai Állami Egyetem tanára, aki a nemzetközi diákcsere keretében többször volt Kolozsvárott amerikai cserediákokkal és a “saját” tapasztalata alapján tanúsítja, hogy a “. . . co-inhabiting nationalities like the Hungarians, Germans and Jews fully enjoy freedom of the press, of expression and worship . The State ensures the training of the necessary teaching staff for education in the language of the Hungarian, German and all other nationalities, as well as the required textbooks ...” és így tovább. (202—205. o.) Barbu Niculescu az American-Romanian Cultural Foundation Inc. — ez nem kimondottan román szervezet, tagjai zömmel amerikaiak — elnöke miután agyondicsérte a jelenlegi román állapotokat, kijelentette: “The following discussion relates to Human Rights and the false and vicious attacks that are being made upon Romania by those who claim to be Romanians of Hungarian, German and other minority backgrounds . . .”, majd sorra bizonygatta, hogy a felhozott vádak mind hamisak. (256—263. o.) Nicholas A. Bucur az American Romanian National Committee elnöke hasonló módon és szellemben nyilatkozott a román állapotokról és a “magyar kisebbség” helyzetéről és nyilatkozatát ezzel zárta: “Transylvania is and will remain Romanian territory, having been settled historically by the Dacian and Roman ethnic groups who evolved into the present day Romanians. Minoroties who emigrated into Romania ever the centuries, including the Hungarians, are accorded equal treatment by and with Rumanians . . .” (289—291. o.) Dean Milhovan a “The Justice” román újság szerkesztője miután elismerte, hogy Romániában kommunista diktatúra van, kijelentette, hogy az utóbbi években ott az élet minden vonalán liberalizálódott. A magyar kérdéssel kapcsolatban pedig a következőket mondta: “Concerning the accusations of some of the Hungarian delegations, we feel that such statement do not serve the liberty and the interest of the Hungarians People. We entirely agree that there is a lack of civil rights in Romania. But this situation is the same for both Hungarians and Romanians. We invite these delegations to visit Transylvania. They will find that the oppression which they mentioned is actually supervised and carried out by the Hungarians themselves in this province, where almost everybody is enrolled in the Communist Regime or in the regime structure.” (294—295. old.) Milton F. Rosenthal a Romanian-U.S. Economic Council elnöke (79—84. o.) és Titus Podea egyetemi tanár, az UN volt tanácsadója kimondottan gazdasági és kereskedelmi szempontból támogatták a vámkedvezmény meghosszabbítását, mert szerintük az nemcsak Romániának, hanem az U.S.-nek is érdeke. (295—297. o.) Itt kell feljegyezni azt is, hogy Cleveland, amelyikre mi, magyarok, annyira büszkék vagyunk, hogy “amerikai Debrecennek” nevezzük, Brassó testvérvárosa, s ezért Cleveland elöljárósága nemcsak Brassó polgármesterét, hanem még Ceausescut is megkülönböztetett szívélyességgel fogadta. Sőt, a Singing Angels of Cleveland gyermekkórus nemcsak Brassóban, hanem Bukarestben és sok más román városban is vendégszerepeit nagy sikerrel. (290. o.) b) A vámkedvezmény meghosszabbítása ellen foglalt állást: r* Pamfil A. Riposanu ügyvéd, az Association oi the Romanian Catholics of America nevében, többek között a következőket mondta: “. . . almost 2 million Romanians are unable to worship in their own Catholic church, about 2,000 priests are not able to serve the mass and their churches have been taken over by government and other denominations.” Majd kifogásolta, hogy a román kormány minden eszközzel megakadályozza még a családok egyesítését is. Nyilatkozatát ezzel zárta: “. . . the Romanian Government continues to disregard and violate the human rights and existing treaties and conventions, the President be authorized to withdraw the said most-favored-nation treatment conditionally granted to Romania.” (118—122. old.) Minthogy a magyarokat, akik a romániai római katolikusok mintegy 80%-át képezik, egy árva szóval sem említette, adatai nyilván az 1948- ban megszűntetett és az orthodox egyházba bekényszerített görög katolikusokra vonatkoznak. Rév. Florian M. Galdau, az American-Romanian Committee for Assistance to Refugees és a St. Dumitru Romanian Orthodox Church rectora az adatok tömegével bizonyította a román hatóságok önkényeskedését a kivándorlást kérőkkel szemben. Majd vallomását így fejezte be: “. . . I, respectfully, urge the Committee to discontinue the most-favored-nation tariff treatment for imports the S.R. of Romania, unless the Romanian Government honors provision of the Trade Act, by allowing not only a more liberal emigration policy for both gentiles and Jews; but also guarantee to every Romanian citizen the right to travel or establich abroad ad libitum.” (264—285. o.) A Romanian National Council Inc. vezetősége, amelyik a Romániának nyújtott MFN status azonnali megvonását (immediate abolishment) kérte, a Brutus Coste nevű tagjuk által szerkesztett, csatolt memorandumban olyan tökéletes, tárgyilagos, az élet minden vonalára kiterjedő, megbélyegző képet festett a mai “sztálinista” román rendszerről, hogy azt okulásul a magyar lapokban is közzé kellene tenni. Sajnos, a “romániai magyarság kérdésében” ők is “csak” románok. (297—320. o.) * * * Összegezve, a fentiekből világosan látszik, hogy az amerikai kormány és diplomácia Ceausescu “függetlenkedési” bohóckodását készpénznek vette és ezért a legmesszebbmenő anyagi támogatásban részesítette, aminek ellenében egyedül csak a zsidók szabad kivándorlását kötötte ki és szorgalmazta. A román uralom alá kényszerített 3 millió őslakos magyar sorsa egyszerűen nem érdekelte őket. A vasfüggöny mögötti országoknak — így Romániának is — nyújtott, az MFN statussal járó, vámkedvezmény az amerikai szakszervezetek tanúvallomása szerint az amerikai ipart, kereskedelmet és az egész gazdasági életet alapjában rendítette meg. Ceausescu “függetlenkedési” bohóckodása pedig éppen a román tanúvallomások szerint közönséges szemfényvesztés. Az amerikai politikai és gazdasági érdekek súlyos károsodásával szemben tehát egyetlen pozitívum maradt: a 60 ezer főre zsugorodott romániai zsidóság szabad kivándorlása. Hogy aztán a Carter-kormány hogyan fogja ezt és az ehhez hasonló kérdéseket kezelni, az a jövő titka. De ebből az ismertetésből világosan kiderült az is, hogy bármilyen tiszteletre méltó volt is a CHRR vezetésével a magyarok erőfeszítése, az nem elégséges! Ha meg akaijuk menteni erdélyi véreinket a pusztulástól, akkor a közel egymilliónyi amerikai magyarságnak, félretéve minden egyéni és egyesületi ellentétet, féltékenységet, egyemberként kell kiállnia és ebből a kiállásból a magyar egyházi vezetőknek és szervezeteknek sem szabad hiányozniuk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem elégséges csak a szenátorokat és képviselőket ostrom alá venni, hanem a románok mintájára első sorban az ügy érdemi részét intéző CWM és SCT bizottságokat kell ostrom alá venni, ha eredményt akarunk elérni. És ha egyszer sikerül az erdélyi magyarság helyzetén segíteni, az láncreakciószerűen hatással lesz a többi elszakított terület magyarjainak az életére is. * * * Nem lenne teljes ez az ismertetés, ha nem idézném J. B. Bingham New York-i képviselő jelentésének a Szent Koronára vonatkozó kitételeit: “The crown of St. Stephen continues to be obstacle to improved United States-Hungarian relations — both political and economic . . . Opponents of the Communist government of Hungary, including many elements of Hungarian-American organizations, have opposed returning the crown to Hungary until it can be returned to a non-Communist government. The United States, however, considers the crown to be property of the Hungarian people, and places no particular conditions on its return . . . The Congress should urge the executive branch to return the crown of St. Stephen to the people of Hungary. Such action would be based on the principle that the crown rightfully belongs to them. It would also be an appropriate response to settlement of all U.S. financial claims against Hungary . . . The planned 1977 review of the implementation of that agreement would seem a suitable opportunity to arrange and carry out the return of the crown.” (114—115. o.) Ebből világosan kitűnik, hogy a Szent Korona kiadásának a lehetősége, mivel az amerikaiak zöme képtelen megérteni annak jelentőségét és közönséges politikai alku tárgyának tekinteni, sokkal komolyabb, mint azt sokan gondolnák. A Szent Koronát is csak akkor fogjuk tudni megmenteni, ha a szabad földön élő magyarság egyemberként áll ki védelmére. _________________________CSIKMENASÁGI NAGYMAGYARORSZÁGÉRT TOVÁBB HARCOLUNK!
