Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

1977 március hó

«itmKöfcf

3. oldal

AZ “ERDÉLYI KÉRDÉS”

az 1976. évi kongresszusi kihallgatás tükrében

Mint ismeretes, Ford elnök 1975 augusztusban Bukarestben tett látogatása alkalmával személyesen prezentálta Ceausescunak a Most Favored Nation (MEN) statussal járó vámkedvezményről 10 évre szóló U.S.—Románia között létrejött kereskedelmi szerződést.

A szerződést a Kongresszusnak minden évben jóvá kell hagyni. Ha a Kongresszus nem emel ellene kifogást, a szerződés automatikusan meghosszabbítódik egy évre. A szerződés 1976 júniusában lejárt, ezért Ford elnök június 2-án átiratban kérte annak meghosszabbítását. Minthogy a Committee for Human Rights in Rumania (CHRR) májusban a meghosszabbítás ellen a román uralom alá kényszerített 3 millió magyar emberi jogainak védelmében olyan hatásos akciót indított, hogy E. Patten 48 képviselő támogatásával a meghosszabbítás ellen javaslatot terjesztett be, a mindenható Committee on Ways and Means (CWM) és a Subcommittee on Trade (SCT) hosszú huzavona után szeptember 14-én kénytelen volt kihallgatást tartani. Bár a kihallgatáson igen hatásosan támasztották alá az ellenjavaslatot, a CWM nem terjesztette a Kongresszus elé, s így a szerződés automatikusan 1977. július 3-ig meghosszabbítást nyert.

A SCT a kihallgatás anyagát 320 oldalas könyvben kinyomtatta. Ezt a történelmi dokumentumnak szánt könyvet a CWM a hozzá és SCT-hez intézett levelemre válaszként nekem is megküldte.

Tudomásom szerint 56 óta ez az első eset, hogy a Kongresszus magyar kérdéssel ilyen részletesen és behatóan foglalkozott. Ezért szükségesnek tartom, hogy annak anyaga minél szélesebb körben ismertté váljon, s hogy annak ismeretében még hatásosabban lehessen folytatni erdélyi véreink védelmére indított harcot.

Mielőtt ismertetném a kihallgatás anyagát, meg kell jegyeznem, hogy az amerikai kormány a “detent” politikának értelmében azért erőszakolta ki 1975-ben a Kongresszustól Románia részére a MFN statussal járó vámkedvezményt, hogy ezzel elősegítse Románia “függetlenségre” törekvő politikáját, felerősítse — a román olajért, ami gyakorlatilag csak egy csepp a tengerben — az amerikai—román árúcsereforgalmat és ennek fejében a “Jackson—Vanik Amendment” értelmében lehetővé tegye a romániai zsidók szabad kivándorlását. Itt meg kell jegyezni, hogy a 15 évvel ezelőtti 400 ezer romániai zsidó közül — a zsidó statisztika szerint 7-600 ezer (294. o.), 1975-ig 300 ezer már kivándorolt és a kivándorlás 1975 óta úgy meggyorsult, hogy ma már kb. csak 60 ezer zsidó van Romániában (40. és 259. o.).

A kihallgatáson a kormány képviseletében megjelent: Arthur Hartman, a külügyminisztérium európai ügyeket intéző államtitkára; Robert Vastine, az állami kincstár helyettes államtitkára; Géza Feketekúti, a kereskedelmi szerződések külön-megbízottja; Edward H. Stroh, a kereskedelmi minisztérium East-West Trade irodájának helyettes igazgatója; Harry G. Barnes Jr., az U.S. bukaresti követe. Természetesen, mindegyikük, még a magyar Feketekúti Géza is, a kormány politikájának helyességét és szükségességét bizonygatta, s a meghosszabbítást politikai, gazdasági és az emberi jogok szempontjából “nemzeti érdek”-nek nyilvánította anélkül, hogy a “magyar kisebbség” helyzetére egyszer is utaltak volna. (18—45. o.)

Hogy az olvasó tisztán láthasson, külön-külön fogom felsorolni, kik szavaztak a meghosszabbítás mellett, kik ellene, s kik foglaltai el semleges álláspontot. Az egyes tanúk fontosabb kijelentéseit egyszerűség és félreértések elkerülése végett angolul fogom idézni.

A VÁMKEDVEZMÉNY MEGHOSSZABBÍTÁSA MELLETT TANÚSKODTAK:

William A. Crawford, a Foreign Relations Inc. igazgatója, volt bukaresti U.S. követ. Vallomásából ki kell emelni a következőket: “I know of nothing to bear out charges of gross discrimination or ‘cultural genocide’ as advanced by some American groups. — There was and is substantial opportunity among the Hungarians of

Transylvania for cultural and educational activity in the Hungarian language, and my impression is that the Hungarian minority continues to be not much better or worse off than any other group in Romania . . . The rights of the ethnic Hungarian population in the Transylvania area were established by treaty between Hungary and Romania. The Area has been contested between these countries for centuries . . .” (53—56. o.)

Fredrick Drum Hunt, külkereskedelmi tanácsadó, aki mikor a Foreign Service szolgálatában állt, hosszabb ideig volt Romániában. Vallomásából ki kell emelni a következőket: “. . . I got back to 1930 when the Legation had 50,000 emigration request and many people who could afford it, departed at that time. (Természetesen ezek zsidók voltak.) I would like to say that the population to the totality in which you express an interest is quite small now in relation to the total population of Romania . . . Romanians of whatever ethnic and religious groups have been free to emigrate during the past year and they certainly have much more freedom than they had 20 or 30 years ago.” (56—58. o.)

Max N. Berry az East-West Trade Council ügyv. igazgatója és az Atlanta Corp. igazgatója. Vallomásából érdemes kiemelni, hogy a vámkedvezmény megadása óta az Atlanta Corp. csak kannázott sonkából $13 millió értékben hozott be az USA-ba akkor, mikor Romániában a legelemibb élelmiszerekért az emberek sort-állnak. (58—64. és 288—289. o.)

Jonathan B. Bingham New York állami képviselő, mint az International Trade and Commerce Subcommittee elnöke és az International Relations Committee tagja 1976 júliusban több képviselővel Romániában és Magyarországon járt. Útjukról 21 oldalas jelentésben számolt be a Kongresszusnak és annak alapján sürgeti a vámkedvezmény meghosszabbítását, mert “To withdraw MFN now from Romania would make no contribution to achieving the major purpose of the Jackson-Vanik amendment which is, of course, to ease emigration policies . . .”. Jelentésében külön foglalkozik Magyarországgal és javasolja, hogy neki is adják meg MFN statust, jóllehet ott a feltételek egészen mások. Szerinte ezek közé tartozik a Szent Korona kiadása is. Erre majd még visszatérek. (85—116. o.)

Charles A. Vanik Ohio állami képviselő, a Jackson—Vanik amendment társszerzője, csak azért javasolja a vámkedvezmény meghosszabbítását, hogy “. . . in order to allow that country a further chance to demonstrate their compliance with the human rights section of the Trade Act of 1974 . . .”. (116—117. o.)

Paul Findley Illinois állami képviselő külön javaslatot (Resolutio) nyújtott be a Kongresszushoz a vámkedvezménynek nemcsak egy évre, hanem hosszabb időre való meghosszabbítása érdekében, mert “My own personal experience over human rights in Romania has been favorable . . .” és mert “Romania . . . over the years has shown a greater independence of Soviet leadership among the Warsaw Pact nation than any other in that group . . (168—170. o.)

Col. Jaroslav Sustar az American Ethnic Foundation Inc. ügyv. alelnöke annak ellenére, hogy európai születésű, a vezetése alatt álló szervezet számos nemzeti kisebbséget képvisel és hisz benne, hogy az emberi jogok minden embert megilletnek, mivel “Romania . . . has to prove her best intentions, and manifest that the freedom she seeks is not for her governmental structure only, but first and foremost for the people who live on her territory, regardless of their ethnic, national, religious, social, political, economic, and other origins.”, a vámkedvezmény meghosszabbítását javasolta. (170—176. old.)

Rabbi Alexander M. Schindler a Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations elnöke, aki beutazta Romániát, személyes tapasztalatai alapján többek között a következőket tanúsította: “The Conference appreciates the extensive rights which the Romanians Jewish community enjoys, rights which are ‘fully on par with those accorded to her

other minority groupings’ ” és itt leírja, hogy milyen kedvezményekben és mennyi állami támogatásban részesülnek Romániában a zsidók. Csak a zsidók kivándorlásának ütemével nincs megelégedve. (291—293. o.)

A VÁMKEDVEZMÉNY MEGHOSSZABBÍTÁSA ELLEN FOGLALTAK ÁLLÁST:

a. ) Kimondottan ipari és gazdasági okokból:

Howard Chester a 300 ezer tagot számláló Stone, Glass and Clay Coordinating Committee ügyv. titkára, aki adatokkal bizonyította, hogy a vámkedvezménnyel behozott olcsó, nagymennyiségű román táblaüveg miatt 7 gyárat kellett bezárni és ezen kívül még 5 ezer szakmunkást tartósan elbocsájtani. (45—53. o.)

Howard D. Sámuel az 510 ezer tagot számláló Amalgamated Clothing and Textile Workers Union alelnöke adatokkal bizonyította, hogy a vámkedvezménnyel behozott olcsó, nagymennyiségű román férfiruha és sportkabát miatt annyira lecsökkent a hazai termelés, hogy egyedül a férfiruhaiparban a szakmunkások 40%-át kellett elbocsájtani. (239—243. o.)

Mark E. Richardson a 175 ezer tagot számláló American Footwear Industries Association elnöke adatokkal bizonyította, hogy a vámkedvezménnyel behozott olcsó, nagymennyiségű román cipő miatt, a szakmunkások 30%-át kellett elbocsájtani, ami főleg a vidéki településeket sújtotta. (252—256. o.)

Andrew J. Biemiller az AFL-CIO igazgatója kimutatta, hogy a vasfüggöny mögötti országoknak nyújtott vámkedvezménnyel behozott olcsó árúcikkek nemcsak az iparra és kereskedelemre, hanem az egész közgazdaságra is károsak és a munkanélküliségnek is nagyrészben ez az oka. De rámutatott arra is, hogy Románia nemcsak a vámkedvezmény kikötéseinek és feltételeinek nem tesz eleget, hanem lakosai egy részének a legelemibb emberi jogokat sem adja meg. Ennek bizonyítására memorandumához csatolta a CHRR-nek a N. Y. Times 1976. máj. 7-i számában közzétett közleményét. (244—252. o.)

b. A romániai magyarság emberi jogainak megtagadásáról tanúskodtak:

Dr. Száz Zoltán, Nt. Béky Zoltán püspök és Eszenyi László kíséretében az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) és az Erdélyi Világszövetség (EVSZ) nevében. (176—181. o.)

Hámos László a CHRR elnöke. (181—191. oold.)

Mesterházy Szabolcs (Center Line, Mich.) a saját nevében. (205—210. o.)

v. Erdélyi István (L. I. City, N. Y.), aki levélben kérte a CWM és a SCT elnökét, hogy addig ne hosszabbítsák meg a vámkedvezményt, amíg a románok meg nem adják az ott élő magyaroknak az emberi jogokat, nemzeti, vallási és kulturális szabadságát és rámutatott arra, hogy az ott élő magyarok nem akarnak kivándorolni csak emberhez méltóan, magyar módra akarnak élni saját ősi földjükön. (293—294. o.)

Minthogy az AMSZ, de különösen a CHRR minden elismerést megérdemlő egyedülálló tevé-MEGJELENT

Yves de Daru var:

“LE DESTIN DRAMATIQUE DE LA HONGRIE—TRIANON OUA LA HONGRIE ÉCARTELEÉ”

(Albatros, Paris 1971)

című felbecsülhetetlen értékű munkájának magyar fordítása: “Trianon 1920. június 4 —

A Feldarabolt Magyarország” címmel.

A könyv megrendelhető a kiadónál:

Balogh József Ch-6000 Luzern 5, Postfach 19, Switzerland