Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-11-01 / 11. szám
1977. november hó «irmKökt 5. oldal KÖNYVISMERTETÉS KOMORÖCZY GÉZA: SUMER ÉS MAGYAR? (MAGVETŐ KIADÓ, “GYORSULÓ IDŐ” SOROZAT, BUDAPEST, 1976. ISBN 263 270 294 8. — 169 old., k80. — Ft 6.50.) Az ismertetésre kerülő könyvecske az 1976-os Magyar Könyvnap egyik “szenzációja” volt, bár nem meglepetés. Akik a helyzetet ismerik, már vártak egy ilyen kísérletet a hazai kultuszkormányzat részéről. Köztudomású, hogy a művelt magyar közönség, odahaza és az emigrációban, az időszerű magyar őstörténetkutatás eredményeit élénk figyelemmel kíséri. E kutatások vezérelve, hogy “nem fogadott el semmi régebbi eredményt anélkül, hogy meg ne vizsgálta volna, hogy voltaképpen hogy is jött az létre” (László Gy.: “A honfoglalókról”, Budapest 1973, 7. old.). Így kialakult egy “termékeny bizonytalanság” (u.ott, 65. old.), mely új kutatási irányok magjává vált. — Az újirányú figyelem, főképp emigrációs kezdeményezésre (Bobula I.: “Sumerian Affiliations”, Washington 1951.) manapság a szumír—magyar kapcsolatok kutatása felé fordult. A hivatalból támogatott, hazai fmnugoros lekötelezettségű körök — létalapjuk veszélyeztetését vélvén — heves támadásokat indítottak az újirányú kutatás vezetői ellen, amelyeket ez utóbbiak szakértői fölényük folytán játszi könynyedtséggel visszautasítottak. — Mi maradhatott más hátra a hazai irányítóknak, mint a “trójai fa-ló” taktikáját alkalmazni. Vagyis: mivel a hivatalos kultúrpolitika képviselői, a finnugorosok, helyzetüknél fogva nem rendelkezhetnek a megkívánt szakismeretekkel — “ellen-asszirológust” kellett állítaniuk, aki, mint “szakember” belülről lövöldözze össze a kellemetlenné vált új irányzatot . . . Nyilvánvaló volt, hogy ki lesz az, aki ezt a kétesértékű szerepet vállalja. Szerzőnk már előbb is adott e tárgyban megnyilatkozásokat. (E szereplésre ism. munkájában Szerzőnk is hivatkozik, ism.m. 148. old., ad 49 old., 8. sor, u.ott felsorolván érdemeit. A legelső hivatkozásához: K. G.-Apostol A.: Már a kérdésfeltevés is tudománytalan, Magyar Hírek, Budapest 1974. IV. 13., magam is bátorkodtam megjegyzéseket tenni: Tudományosság és tudománytalanság, Szittyakürt, 13. VIII. /1974. aug./ 6—8. old. — eme előzetes figyelmeztetéseimről Szerzőnk szemmelláthatólag “nem kívánt tudomást szerezni” — pedig igencsak saját érdekében állott volna!) — így születhetett meg a mű, amellyel itt foglalkozni kényszerülünk . . . Kényszerülünk — írtam szándékosan. Az ismertetést ugyanis elintézhetnénk egyetlen mondattal, amelyet már a klasszikusok használtak: “Parturiunt montes, et mus ridiculus nascitur” (Vajúdnak a hegyek, és nevetséges egérke születik). — Tudományosan bíráló ismertetésre — recenzióra — elvben csak is tudományos munkák tarthatnak igényt! Az itt ismertetendő írás azonban nem tudományos munka, sőt még a “népszerűtudományos” csoportba sem sorolható. Egyszerűen: politikai propagandairat, tudományoskodó álarcban. Hogy az ismertető munkát ennek ellenére is tudományosan bíráló ismertetésnek — recenziónak — vetjük alá, annak oka nem a munka értéke, hanem a helyzetadta szükség. — Mint “népszerű-tudományos” munka, nagy példányszámban forog közkézen, s mint ilyen, kellemetlen zavart kelt. Aki hazai hozzáértő ellentmondana, nem jut sajtóhoz. Az érdeklődő közönség azonban látja, hogy “itt valami nincs rendben”; ezért természetes, hogy kérdések és felszólítások özönével árasztják el a szabad földön élő szakembereket, hogy Komoróczy füzetével szemben állást foglaljanak. Magam is számos ilyen felszólítást, kérést, kérdést, s ezt alátámasztandó könyvpéldányt kaptam. Felelőtlenség lenne, ha ezek elől kitérnék. * * * Soraim elején azt állítottam, hogy az ismertető munka nem tudományos. E megállapítás súlyosan felelősségteljes, s kevés recenzor akad, aki ilyen megállapítást venne tollára. — Helyzetünkben azonban feladatunk könnyebb: Szerzőnk maga adja meg bevezetőjében az irányelveket, amelyek szerint munkáját írta: “Ennek az írásnak nem feladata, hogy részletes képet adjon a sumerekről . . . Ugyanígy nem reánk tartozik a magyar őstörténeti kutatás valóságos eredményeinek bemutatása sem . . . fejtegetéseink magva nem valami igenlő állítás, hanem cáfolat. A sumerekről, az ókori kelet kultúráiról, a magyar nyelvről és őstörténetről, tehát az igazán figyelmet érdemlő dolgokról csak olyan mértékben lesz szó, amilyenben ezt érvelésünk megkívánja.” (Ism.m. 6—7. old., kiemelések tőlem.) Nos, minden első-féléves egyetemista tudja — bármely szakon! —, hogy ilyen irányelvek alapján tudományos munkáról szó sem lehet. Minden tudományos munka alapvető követelménye, hogy minden, a kutatási körbe vágó érvet és ellenérvet módszeresen és tárgyilagos lelkiismeretességgel vizsgálat tárgyává tegyen. — A saját felfogást alátámasztó érvek kizárólagos figyelembevétele tehát tudományos munkákban megengedhetetlen; ez a politikai iránymunkák, vagyis propagandairatok ismertetője. — Hogy propagandairatokat szívesen bújtatnak tudományoskodó mezbe, jól ismert. Az ilyesminek azonban a tudományhoz kevés a köze. Hogy mely politikai érdekek tartják szükségesnek, doktrínáikat pontosan a magyar őstörténetkutatás mezébe bújtatni, arról már éppen elég szó esett. * * * Tudományos felelősségünk tudatában — amely nem-tudományos irományok taglálásánál is kötelez — tegyük először is vizsgálat tárgyává az írás szerkezeti felépítését: előbb az irányban, hogy ez mennyiben felel meg a bevett tudományos követelményeknek. Célszerűnek tartjuk — márcsak Szerzőnk érdekében is — röviden összefoglalni, hogyan szokás egy tudományos igényű dolgozatot felépíteni — szemináriumi referátumokat is beleértve! Első és alapvető: a kérdésfeltevés. Második, nemkevésbé alapvető: a módszer meghatározása. Következik a módszeres levezetés és okfejtés, és végül az ebből kibontakozó eredmény. Kezdjük a kérdésfeltevésen. — Szerzőnk nagyhangú megállapításával ellentétben — amely csupán azt bizonyítja, hogy tudományos berkekben legfeljebb ha “turistaként” tévedt be (1.: a fentebb idézett “Már a kérdésfeltevés is tudománytalan” c. megnyilatkozását) — magunk azt valljuk, hogy “tudománytalan” kérdésfeltevés, a dolgok természetéből eredőleg: egyszerűen elképzelhetetlen! A tudomány lényegét ugyanis pontosan az állandó és soha meg nem szűnő kérdésfeltevések teszik ki. Még az egészen abszurd kérdésfeltevések sem tudománytalanok, ha abból helyes módszerességgel bármi eredmény, akár negativum is, levezethető. Meglepő itt, hogy Szerzőnk ism. írásában kérdésfeltevés nincs is! — Ilyesmi ugyan elképzelhető a tudományos életben, de csakis — szakmánkat érintőleg — forráskiadványok (ediciók) esetében, vagyis olyan esetben, ahol eddig ismeretlen új anyag ismertetése, közlése a cél. (Hogy kérdésfeltevések még ilyen esetekben is szükségesek, annak taglálása nem tartozik jelen ismertetésünk kereteibe.) — Meg kell elégednünk azzal, amit Szerzőnk maga állít: csak cáfolni akar. Ha a módszertan vizsgálatába bocsátkozunk, csak újabb bizonyítékot kapunk fentebb — kemény — megállapításunk alátámasztására. Az előzőkben már kifejeztük, hogy csakis a saját nézeteket alátámasztó érvek figyelembevétele — méginkább, az azzal ellenkezők figyelmen kívül hagyása — tudománytalan, s elfogadhatatlan — akkor is, ha azt politikai propagandairatok előszeretettel alkalmazzák. Leszögezett elve szerint Szerzőnk, ami “nem áll érvelése érdekében” (ism.m. 7. old.) nemcsak, hogy egyszerűen elhallgatja, de figyelembe sem veszi, mintha nem is léteznék. Még tovább menve: még a megemlített tényeket is “érvelése érdekében” nemhogy megszépíti, de kiforgatja, sőt: tudatosan meghamisítja. A valótlanságok tudatos állítása, s való tények elferdítése saját érdekből: tudományos munka esetében hamisítás (amellyel a munka tudományos értékét elveszti); nem-tudományos írás esetében — — mint itt is — jelölhetnénk a köznyelv egy másik megfelelő kifejezésével is! Mindezek tetejében: hangneme is bántó. Ahogyan mindazokról, akik nem az ő elveit vallják, nyilatkozik, nemhogy a tudományos élet ethikájával, de ellenkezik a civilizált ember jóízlésével is. (Feltűnő azonban itt is bizonyos “politika”. — Magyar szakemberek, elevenek és holtak, irányában semmiféle kíméletet, tapintatot, tiszteletet nem találunk. Külföldiek irányában két csoport látható: az elhúnytak irányában látható tapintat érvényesül. A ma élők irányában: vagy csak elismerés, vagy mélységes hallgatás. — Érthetően: ezek visszavághatnak, s amint látható, Szerzőnk sebezhető!) Eredménye: ennek megfelelően — nincs. Cáfolni nem tudott. Nem tekinthető cáfolatnak olyan iromány, amely csak a “saját érvelésének" kedvező adatokat veszi figyelembe. Mégkevésbé, ha ezeket is még “saját érveléséhez” nagyonis rugalmasan, “hozzáhajlítgatja” —, hogy ne mondjuk: meghamisítja. — Cáfolni így: nem lehet! Ha általános, előzetes megítélést akarunk adni, csupán azt állapíthatjuk meg, hogy magának Szerzőnknek is eddig ez a leggyöngébb írása. * * * Tudományos munkáknak, kiadott alakjukban is bizonyos általánosan elfogadott — sőt: gyakorlati okból megkívánt — követelményei vannak. Ez pedig a szerző felelőssége, aki a kiadónak, s a nyomdának, szedőnek is, érvényes előírásokat tehet, sőt tenni tartozik. (Ezt ugyancsak még az egyetemi szemináriumok fokán szokás elsajátítani.) — A szerző felelőssége e téren annál nagyobb, mert a nyomdászok ezeket a szabályokat igenis ismerik, s erre vonatkozólag előírásaik vannak. Hazai nyomdászaink mindig is hivatásuk magaslatán állottak, s nem tételezhetjük fel egy olyan nyomdavállalatról, amely — ellentétben sok nyugati nyomdával, amely magunknak is tengernyi hátráltató nehézséget okoz — az asszirológia sajátos betűanyagával is rendelkezik, hogy szedői, tördelői stb., a tudományos munkák általános alaki követelményeivel tisztába ne lennének. Amennyiben tehát ez ellen vétenek, annak oka van: valaki ezt így akarta! — Felelőssége: a szerzőn!) Elsődleges követelmény: az áttekinthetőség. — Ez itt hiányzik. A hiány annyira feltűnő, s oly sok pontban vét a nyomdászok szabályai ellen, hogy ebben csakis szándékosságot kereshetünk. Oka érthető: sem a szerzőnek, sem a kiadónak — vagy méginkább megbízójuknak — nem volt célja, hogy jól áttekinthető, tudományos használatra szánt könyvet adjanak. A használat legyen bonyolult, nehézkes, hogy a sok-sok lóláb ne lógjon ki nagyon feltűnően. Ugyanis, ha e “fogyatékosságokat” behatóan megvizsgáljuk, kiderül, hogy ezek más, tartalmi “fogyatékosságokat” takargatnak. A cél: az olvasó kifárasztása, figyelmének szétszórása azáltal, hogy a szöveghez tartozó megfelelő jegyzetek adatait csak fáradságos munkával tudja megtalálni. Ez elkerülhetetlenül egyes részek többszöri elolvasását teszi szükségessé. Méginkább így van, ha az olvasó egy már-elolvasott részt akar újból megtalálni. — Célja ennek az elrendezésnek pontosan ez! Jólismert tény, hogy az ismétlés rögzít: tehát propaganda-trükkel van dolgunk, hiszen a könyvecske az érdeklődő, de laikus nagyközönség számára készült. Nézzük e “trükk” részleteit. Először is: ki látott már olyat, hogy egy tudományos munka, amelynek legelső követelménye a jól-kivehető, világos levezetés — 109 nyomtatott oldal terjedelemben mindennemű látható tagolás nélkül kerüljön az olvasó kezébe? Akkor, amikor annak igenis van, mégpedig jól átgondolt és tisztán követhető belső, szerkezeti tagolása? — Az ok az egész írás elolvasása után derül ki, ha valaki veszi a fáradságot, hogy e tagolás elemeit maga állapítsa
