Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)

1976-11-01 / 11. szám

1976. november hó

ttlTTVAKÖkT

11. oldal

ZASLÓRÁNT:

ZAS LÓRÁNT verseit először a Katolikus Magyarok Vasárnapja közli, majd az Irodalmi Újság, a Nemzetőr és az Új Európa hasábjain jelentkezik jelesebbnél jelesebb verseivel, amelyek nem ígéretet jeleznek csupán, hanem igazi élményt — költészetet is adnak az olvasónak. Szerkesztője volt a Nyugati Magyar Életnek, ahol prózaíróként is bemutatkozott, a Napnyugat írói Kör tagja, a kaliforniai magyar írók lapjának, a Napnyugatnak a főszerkesztője.

Manapság kevesen fejezik ki olyan szépen, szívvel és fedetlenül elkötelezettségüket, mint ZAS LÓRÁNT, akinek elsődleges jellegzetessége a népben-nemzetben gondolkodás. “Egy nemzet haldoklása akkor kezdődik, amikor átírják történelmét. Halála, amikor elfelejti, hogy volt történelme” — írja a Napnyugat írói Körének Antológiájában megjelent versei elé . . .

ZAS LÓRÁNT 1938. március 9-én született Budapesten, a bicskei Vajda János Gimnáziumban érettségizett 1956-ban. 1957-ben államellenes szerveszkedés miatt letartóztatják, a kommunisták börtönéből kiszabadulva segédmunkás, majd villanyszerelő. 1967 augusztusában üzemmérnöki képesítés birtokában már az olaszországi menekült-táborok lakója. 1972-ben Kaliforniában az UCLA tagozatán avatják elektromérnökké.

— Édesanyám 71 évesen, 3 hónapja érkezett közénk, véglegesen kintmaradva. Meglepetésül hozta magával az 1953—55 között írt verseim “könyvecskéjét", amit én akkoriban a szemétbe hajítottam és ahonnan az 0 gondos anyai vigyázása mentette meg az utókornak. Ezek közül a versek közül való a mellékelt ballada, 17 éves korom “vétke", Arany János stílusában és az ő térténelmi tévedéseit is árnyékolva talán . . . Nevezvén én Thonuzóbát pogánynak, Okkán (Ukkán)-imádónak. De ahogy a Toldi sem hiteles, úgy az én balladám sem ez a lényeg, akkoriban én az erőszakkal átkeresztelt ősiszittya sorssal az erőszakkal kommunistává formált hazát sirattam . . .

THONUZÓBA

Tábortűz fényénél, éjjel a pusztában Thonuzóba mulat ötvened magával,

Ötvened magával pogány istenségnek,

Okkánnak csendül fel ajkukon az ének.

Borgőzös torokkal és bús magyar szívvel Hajdani időkben kalandoznak innen,

Hajdani időkbe fehér harci ménen Száguldva keresztül a csillagos égen.

Csaba útját járva villámló szablyákkal,

Szívükben haraggal, lelkűkben a vággyal, Lelkűkben a vággyal, nyíllódzó reménnyel:

Attila mesgyéjén nem lesz mindig éjjel.

Hej te Thonuzóba, szállj ki a nyeregből,

Géjza fia István jön rád seregestől,

Jön rád seregestől habzó indulattal,

Jézus keresztjével és hóhér pálossal.

“Hajön hát hadd jöjjön, elő a kobzokkal,

Okkán úrt dicsérjük szittya-tűz ajakkal,

Okkán úrt dicsérjük és karddal a kézbe'

Hulljunk ha kell szálig őseink elébe!

Ősmagyar testünkből ha röppen az élet,

Géjza fia István nem alkuszunk véled,

Nem alkuszunk véled idegen-úr-szolga,

Ki a magyarságát oly rútúl eldobta.

Idegen istennek nem leszünk szolgái Ős-szittya nemzetnek mi az unokái,

Mi az unokái, de karddal a kézben Tiszteljük Okkán úrt mindhalálig, vérben!"

Egyként gondolkodnak, egyként cselekednek, Géjza fia István ládd nem menekesznek,

Ládd nem menekesznek, jó kardjuk a kézben,

Sok eb-hitű pusztul halomra e vészben.

Nyíl süvölt a pusztán, kópja keveredik,

Vitéz a vitézzel tusba elegyedik,

Tusba elegyedik vért vérrel öntözve,

Germán szablya villan, hull pogány hörögve.

Itt német meredten, ott magyar nyílt sebben, Vonaglik a föld is végső rémületben,

Vonaglik a föld is, ám hős Thonuzóba Hős lelkét a Hadúr száz haláltól ólja.

'Hej vitézim rajta, azt a veszett embert Élve elém adni, óva tőle fegyvert,

Óva tőle fegyvert száz tulok az ára,

Géjza fia István lészen majd bírája.

Haj te Thonuzóba, hiszed-é az Istent?'

“Nem hiszem, nem hiszem, zsidó isten nincsen, Zsidó isten nincsen, magyar isten egy van,

És amíg lélekzem örökkön ezt valljamF'

'Hej te Thonuzóba, hiszed-é az Asszonyt?'

“Nem hiszem, nem hiszem, Galamb-istent vallom, Galamb-istént vallom, ő uralja testem Ha legényid majdan megássák sírvermem!"

'Hej te Thonuzóba, hiszed-é a Lelket?'

“Nem hiszem, nem hiszem, a Hadúr teremtett,

A Hadúr teremtett, őt a Turul-isten,

Másnak hely nem akad ez ősmagyar szívben!'

'Hej pogány magyarja, vesszen hát a lelked,

S ti hóhérlegények ássátok a vermet,

Ássátok a vermet, s őt beléje élve,

Pusztuljon a pogány Jézus keresztjéref

És amint beássák térdig a verembe,

Megszólal Thonuzó a halált nevetve,

A halált nevetve, büszkén fenekedve,

Sírhalom tornácán is magyar a kedve.

“Büszke úz fejemmel nem hajlok a porba, Mint hajlott ezer is megszentelve sorba, Megszentelve sorba, bűneit bocsátva,

Hulljon pogány átkom rád a mennyországba!

Am amíg most élek, tőled egyet kérek, Csillagos pejlovam síromba tegyétek,

Csillagos pejlovam vágtasson majd vélem Csaba útján innen, túl Göncöl-szekérení’

' Várjatok egy rendet ti hóhérlegények, Csillagos pejlovát sírjába tegyétek,

Csillagos pejlova, pogány annak vére, Rugtasson urával pokolnak tüzére!

És amint beássák hasig a verembe,

Megszólal Thonuzó a halált nevetve,

A halált nevetve, büszkén fenekedve,

Sírhalom tornácán is magyar a kedve.

“A halált nem bánom, éltem amíg éltem, Csatában is hullott ősmagyari vérem, Ősmagyari vérem a földre omolva Hitemért, hazámért szállók most pokolra.

És inkább a poklot, mint azt a nagy mennyet Ahol csak föld-csúszó kaphat meg nyughelyei, Kaphat meg nyughelyét, de lent a pokolban Árpád apám s ősim mulatnak most sorban.

Am amíg most élek, tőled egyet kérek,

Hős Attila kardját síromra tegyétek,

Hős Attila kardja, Hadúr bús villáma Csaba útporából is népét vigyázzaF'

' Várjatok egy rendet ti hóhérlegények,

Hős Attila kardját sírjába tegyétek,

Hős Attila kardja, szikrázó fáklyája Mutassa az utat át a másvilágraF

És amint beássák nyakig a verembe, Megszólal Thonuzó a halált nevetve,

A halált nevetve, búsan keseregve,

Sírhalom tornácán is magyar a lelke.

“Szép magyari kancák csikaja nem nyerít, Szélhajtotta pusztán nem tépi kengyelit, Szélhajtotta pusztán szabad fű nem terem, Láncravert szittya-nép zokog a telkeken.

Ősi oltároknál vén táltos nem áldoz,

Nem szárnyal az ének hadak vén urához, Nem szárnyal az ének, s a regőskobz beteg, Zsolozsma duruzsol és tömjénbűz neked.

Dús szittya berkekben úr lesz az alázat,

A halál csuhása csonthalmazon vágtat, Csonthalmazon vágtat, letarolt vidéken,

Nincs igazság földön, nincs igazság égen.

Sírj magyar dalia, zokogjatok mezők Könnyező szemekkel Okkán isten előtt, Könnyező szemekkel, bús hadfi imával Jajszavunk és átkunk az egekig szárnyal."

Sápadt lett a Jelleg, vörös lett az alkony, Thonuzó bakója megáll a sírhalmon,

Megáll a sírhalmon, s a kereszt jelével Áldást oszt a növő, feneketlen éjjel.

(Biatorbágy, 1955.)

Emléktábla avatás a Lorántffy Otthonban

Hatalmas ünneplő közönség jelenlétében avatták fel a Lorántffy Otthon emléktábláit Akronban 1976. október 10-én, vasárnap délután 4 órakor. Az ünnepi beszédet dr. Banda Árpád egyetemi tanár, a Lorántffy Igazgatóság alelnöke mondotta. Dr. Banda Árpád hangsúlyozta, hogy a magyarság támogatása és áldozata nélkül sohasem születhetett volna meg és ma sem maradhatna fenn a Lorántffy Otthon. A gyönyörű bronztáblák az Alapító Tagok neveit és a nagyobb adományokat (500 dollár felett) adó magyarok neveit örökíti meg, pontosan feltüntetve a magyar egyházakat és egyesületeket is. A két hatalmas táblán 106 név szerepel és az adakozók adományainak az összege

meghaladja a 300.000 dollárt. Az emléktábla felavató ünnepség után bemutatták az Otthont a jelenlevőknek, majd a Lorántffy Otthon mellett levő magyar református templomban hálaadó istentisztelet volt, az Otthon 3. éves szolgálatának megkezdése alkalmából. Igét hirdetett angol nyelven Főt. Ábrahám Dezső az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke, magyarul Nt. Dömötör Tibor esperes a helyi gyülekezet lelkésze és a Lorántffy Otthon igazgató elnöke.

* * *

Nt. Dömötör Tibor rövid, de nagyhatású beszédében hangsúlyozta, hogy az “akroni csoda titka az Úristen, a hit és a magyarság komolyanvételében van”. Az istentiszteleten szolgáltak a következő lelkészek: Nt. Adorján Kálmán Youngstownból, Nt. Endrei Ferenc Clevelandból, Nt. Elek Áron Clevelandból, Nt. Kántor Pál Fairport Harbourról és Nt. Perroczy Tibor Elyriából. Ugyancsak résztvett az istentiszteleten Ft. dr. Kótai Zoltán a magyar római katolikusság képviseletében.

* * *

Az ünnepi istentisztelet után bankett volt a gyülekezeti teremben. A terem teljesen megtelt ünneplőkkel. Michiganből egy egész autóbusznyi vendég volt jelen, voltak Indiánából, Pennsylvániából és Észak Ohio minden magyarlakta városából. A magyar rádiót Kossányi Miklós és neje képviselték, több magyar nyelvű újság riportere is jelen volt. Bankett után osztották ki a Lorántffy Emléklapokat. Gyönyörű színesnyomású lap, Lorántffy Zsuzsanna és a Lorántffy Otthon képével.