Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1976-11-01 / 11. szám
MEGJELENT: Badmy Jós Ferenc: “MAH-GAR A MAGYAR . . . !” (Nyílt levél Komoróczy Gézához és válasz “Sumer és magyar . . . ?” c. könyvére) című munkája, mellyel kapcsolatban a szerző az alábbi nyilatkozat közlésére kérte fel Szerkesztőségünket: NYILATKOZAT mely útján tudomására hozom mindazoknak, akiket érdekel, hogy a budapesti Közelkeleti Tanszék alkalmazottja — Komoróczy Géza — által írt “Sumer és magyar . . . ?” című könyvre válaszomat “MAH-GAR A MAGYAR . . . !” könyveimmel és állítással adom meg. Kérem az olvasókat, hogy ezen írásomat fontolják jól meg, mert abban bemutatom Komoróczy Géza szellemi hátterét is, amelynek szolgálatában könyvét megírta. Miután egyetlen vagyok a magyarságból, aki a “szumirologia kinevezett egyetemi tanára”, így mint egyetlen magyar származású hivatásos szak1976. november hó ember, kötelességemnek tartom megcáfolni a hamisításokat, megmagyarázni a félrevezetéseket, melyek Komoróczy könyvében — a magyarság ősi hagyományait elpusztító szándékkal — szerepelnek. De igyekeztem a cáfolat és igazság-hirdetés mellett tanítani is. Amiket leírtam — azok a magyarság szent hagyományainak valóságai. Az olvasók majd meggyőződhetnek könyvemből arról is, hogy a tudomány, amelyet “szumirológiának” (sumerology) neveznek, az tulajdonképpen magyarológia és az a nyelv, amit a magyarul nem tudó szakemberek fejtettek le az ékiratos agyagtáblákról és “sumer” nyelvnek neveznek, csaknem azonos azzal a magyar nyelvvel, amelyet a magyar nép az Arpádházi királyaink alatt beszélt és melynek írott szövegei fennmaradtak a legrégibb nyelvemlékeinkben. MAH-GAR A MAGYAR . . . ! című könyvemet tehát a szumirológiai egyetemi tanárának felelősségével adom át magyar testvéreimnek. Annak minden állításáért én magam — Badiny Jós Ferenc — felelek. Könyvem tartalmához sem az Ősi Gyökér szerkesztőségének, sem a Magyar Egyháznak semmi köze nincs. Az indíték, mely munkám megírására serkentett, az igazság szolgálatának hűsége volt. A megtalált igazság maga pedig az ősi magyar hagyományok tiszteletének hűségére kötelezett. ttlttVAKÖkt_______ Szeretném valamiképpen jelképezni azt a hűséget, amelyik az ősi magyar hagyományainknak vallásos kegyelettel való ápolását követeli, e hagyományokban gyökerező magyar lelki egység nemzeti öntudatának feltámadására. Komoróczy — megnevezett könyvében — azonban már előttem megnevezte ezt a “jelképet”, melyet ő a hagyománytisztelő és a nemes honszerelemmel élő “sumer-magyarológusok címereként” említ. Az Ister-Gami (esztergomi) ősi szentélyünk falára festett “tizennégy oroszlán” egyike ez a “címer”, amit Magyarországon — Komoróczy szerint — “már egyre többen viselnek”. A magyarság öntudatra ébredésének jele ez. Mert miképpen az Ister-Gami oroszlánok lerázták magukról az ezeréves szentelt vakolatot — úgy lett a magyar nemzeti öntudat és az ősi hagyományokhoz ragaszkodó hűség jelképe a gomblyukban viselt oroszlán ma, az Arpádházi Oroszlán-rend újraéledésének ékes bizonyságaként. Büszkén és igaz testvéri szeretettel köszöntjük tehát a feltámadt oroszlánokat a magyar nép szolgálatában: Badiny Jós Ferenc a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetem szumirológiai tanszékének vezetője, egyetemi nyilv., rendes tanár. {Ősi Gyökér, IV. évf., 5. szám.) _______________________________________3. oldal VÁLASZ LÁSZLÓ GYULÁNAK Örömmel olvasta mindenki László Gyula tárgyilagos írását és igen szívesen bocsátotta volna rendelkezésre minden emigrációban élő tudományos kutató a munkáját is, eredményeit is és összegyűjtött adatait is a magyarországi őstörténetkutatással való módszeres összefoglaláshoz és egyesítéshez. Éppenúgy, miként az anyaországi oláh tudományossággal is összedolgozik az anyaországon kívül élő szakértelem. Sajnos azonban — az 1956-os felkelés 20 éves évfordulóján — pontosan az ellenkezőjét kaptuk annak, mint amit László Gyula javasolt. A budapesti könyvnapon — 1976- ban — megjelent Komoróczy Géza: “SUMER ÉS MAGYAR ...?” című könyve, mely csírájában irtja ki az anyaországi és emigráns szakemberek közös munkájának lehetőségét a szumir-magyar kapcsolatok szakszerű és módszeres vizsgálatára és kutatására vonatkozóan. — Ugyanis Komoróczy megnevezett könyvében ennek az “említését is tudománytalannak” minősíti. Nem kívánunk itt Komoróczy személyével és közismert szakmabeli hiányosságával foglalkozni, hanem mélységes szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy a jóakaratú “honszerelemmel telített” tudományos összműködés helyett ismételten egy tudományos köntösbe öltöztetett politikai irányzat tapossa el a déli irányú magyar őskutatás lehetőségének kibontakozását és a tudományos kutatás — a László Gyula által kért — türelmes szabadságot nem kapta meg. Megállapítottuk azt, hogy Komoróczy Géza egy magyar-ellenes érdekszövetséget szolgál akkor, amidőn kicsúfol és kipellengérez minden szumir-magyar azonosítást és még az eddig “véletlennek” minősített szóegyezéseket is ki akarja törülni az ősiséget kutató olvasó emlékezetéből. E sorok írója megválaszolja Komoróczy: “Sumer és magyar . . .?” című könyvének félrevezető állításait és a szumir-magyar azonosság létezését bemutatja egy másik könyvben. így az olvasó bírálatára bízzuk e sorokkal egyidőben megjelent munkát — mely Badiny Jós Ferenc: “MAH-GAR A MAGYAR!” (Nyílt levél Komoróczy Gézához és válasz a “Sumer és magyar . . .?” c. könyvére) névvel — a Magyarok Istenének kegyelméből — az igazság szolgálatában, ezennel közzé adatik. Ebből a könyvből kiderül az is, hogy a budapesti sajtó által kedvesen fogadott és jó véleménnyel elősegített “magyarosodási folyamat” micsoda veszélyeket tartalmaz — a magyarság ősiségének kisajátításával — a Kárpátmedence jogos birtoklására. A könyv bizonyít, mert a cáfolhatatlan bizonyítékok ékes csokrát teszi az olvasó elé. A “nemes honszerelem” tisztaságát pedig tanúsítsák itt azok a sorok, melyekkel a szerző — e sorok írója, könyvét befejezte. Szolgáljon tehát itt bevezetésül az a fejezet, mely a megnevezett könyvben az UTÓSZÓ “írásomban célom nem a meg nem értés terebélyesítése volt, hanem a TUDÁS hirdetése. Ezért inkább tanítottam. De veszekednem is kellett az igazságért és mentségemre szolgáljon az, hogy én is azt a célt követtem itt kint — az emigrációban — mint László Gyula az édes hazában. Lehetőségeink és eszközeink különbözők ugyan, de hiszem és tudom én is azt, hogy “nekünk feladatunk, hogy a lelkesedésben kibontakozó erőket a figyelő, mérlegelő ember gondolatvilága felé tereljük, anélkül, hogy a lelkesedésben bennerejlő nemes honszerelmet csökkentenénk”. Ezért mutattam be nagyrészét azoknak a ferdítéseknek és rosszakaratú félremagyarázásoknak, amelyeket Komoróczy Géza “Sumer és Magyar . . .?” c. könyvében, éppen ennek a “nemes honszerelemnek” a csökkentése érdekében írt. Talán mondhatná valaki azt, hogy helytelenül magyarázom “tudományos köntösben” cammogó érveit. El is érhetne a vád akkor, ha Komoróczy “csak és kizárólag” a tudománynál maradt volna. De abban a pillanatban, amikor a “nemes honszerelmet” feledhetetlen rímekkel és gondolatokkal megörökítő költőink ihletett és tisztánlátó felemelkedését is a sárba húzza és pl. Ady vitathatatlan magyarságát “egészen laza turánizmusnak” nevezi (25. old.) és azt állítja, hogy magyarságunk eme üstökös-csillaga az ősiség eszméit “aligha vette komolyan” (24. old.) . . . már túlmegy a “tudomány” határain és politikai irányt vesz. Ez a politikai irány pedig, amit Komoróczy követ — határozottan a nemes honszerelem csökkentésére irányul, tehát magyar-ellenes. Célja pedig az, hogy elterelje az érdeklődést a szumir kutatástól és a “sötét homály” leplét borítsa rá őstörténeti kibontakozásunk e lehetőségére. Egyet azonban nem vett számba Komoróczy és ez az a pszichológiai maradvány, ami könyve áttanulmányozása után az olvasóban megmarad. Az az érzés, sejtelem, mely azt súgja: “valaminek mégis kell itt lenni, ha ennyire tiltakozik ellene”. Nos éppen ez az érzés az, ami megindítja az érdeklődőt, hogy kicsit “utána nézzen a dolgoknak” ... Az első érdekessége pedig ennek a kíváncsiságnak az, hogy akarva, nem akarva — el kell ismernie az olvasóknak azt, hogy mióta kiásták az ékiratos agyagtáblákat, azóta minden igazságra törekvő tudós a magyar nyelvben kereste a táblák nyelvének titkát. Második: Komoróczy könyvének 2/3 részét azokra a forrásmunkákra való hivatkozás képezi, melyek a “szumir-magyar” azonosságra vonatkoznak. Tehát az olvasónak kell azt is megállapítania, hogy óriási az érdeklődés e téma iránt. Költőink felséges tiltakozása erősíti meg az igazságot és valóságos őseit kereső magyar népnek az érzéseit akkor, midőn sehogysem akar beleilleszkedni abba az igaztalan és megalázó őstörténeti környezetbe, ahová a — mindig idegen érdekeket szolgáló tudományos erőszak, az idegen uralkodó hatalom segítségével — bekényszeríti. Annak ellenére, hogy a bibliás nyájszellem a megszokás rabjává tett sokakat — a többségből mindég kiröppent a marcangoló fohász így: “valahol utat tévesztettünk”. Mindenki tudta, mindenki érezte, aki így sóhajtott fel, hogy ez nem igaz. De a “honszerelem” tehetetlen kétségbeesése más megnyugtatót, más kiutat nem talált. És így is van. A magyarság nem tévesztette el útját, hiszen a Kárpátmedencében megtelepedett ősök elszéledt, kései leszármazottai tértek vissza mindig az őshazába — mint mindenütt mondják — atyáink földjére, hogy az ősi földön, az ősi nyelvben leljenek békét, boldogságot és hazát, az ősi nemzetséghez való tartozás jogán. Tehát, amikor mi a szumir-magyar azonosság bizonyításai érveit hozzuk fel, tulajdonképpen a jogos és minket illető történelmi örökségünk igazságát tanúsítjuk abban a nagy perben, melyet a különböző “érdekszövetségek” indítottak meg a magyarság ősi jussának eltulajdonítására. Mivel a “tudomány” eddig úgy szerepelt, mint az igazság forrása, mint az “igazság legfőbb törvényszéke”, minden jogunk meg van ahhoz, hogy ősi történelmi létezésünk bizonyítékait előterjesszük és azt kérjük, hogy ezek tudományos módszerekkel vizsgáltassanak meg, nempedig a “hatalom” és “ellenség” érdekei szerint — az igazságot kereső felperesek némítassanak el. Mi nem kérünk a tőlünk kölcsönvett szellemi javakért kártérítést. Nem kérjük, hogy őseink szolgasorsáért, igazságunk sárba tiprásáért jóvátételt adjanak. Csak annyit akarunk, hogy ma “egyenrangú felekként és tisztelettel illessenek” minket. A “minket” alatt a szumir azonossággal rendelkező magyarságot értjük, mely élni akar a magyar hit szerint. * * * Éppen ezért azt kérjük az olvasótól, hogy ne illesse e sorok íróját senki sem az antisemitizmus vádjával. A zsidóság “érdekszövetségi” tevékenységének felfedezése és Komoróczy könyvében ezzel azonos “szellemi háttérnek” kimutatása nem antisemitizmus, hanem önvédelem. Ugyanaz, amit a palesztinai zsidóság is folytat — fegyverrel is. A marxizmusnak, a kommunizmusnak, a kapitalizmusnak, a demokráciának és mindenféle ideologikus irányzatnak el kell ismerni azt, hogy a magyarságnak az emberi jogok éppen olyan élet-feltételeket biztosítanak, mint az oroszoknak, angoloknak, amerikaiaknak, vagy a zsidóknak. A MAGYARSÁG ÉLNI ÁKAR... Nem e sorok írója az, aki felfedezte, hogy a mai Magyarország urai “nem magyarok”, hanem a jugoszláv kommunista író — Milovan Dsilas írja — “Beszélgetések Sztálinnál” c. könyvében a következőket:
