Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)

1976-05-01 / 5. szám

1976. május hó n ItfVAKOfct 11. oldal ERDÉLYI LAPOK A ROMÁN ‘KULTÜRTÖRVÉNY’ ’ -RÖL Mint ismeretes, az egész világon általános felháborodást keltett az 1974. nov.-ben kiadott új román “kultúrtörvény”, amit nyomon kö­vetett a magyar katolikus és protes­táns egyházak sokévszázados irat­tárainak, könyvtárainak és történel­mi értékeinek elrablása. (Lásd: Az új román “kultúrtörvény” és a “ki­sebbségek”, K.M. Újság, 1975. feb. 7. és A román kormány elnyomja az egyházakat, 1975. ápr. 11.) Az amerikai magyarság szinte egyemberként mozdult meg és tilta­kozott Erdély őslakos magyarsága múltjának és kultúrájának ilyen barbár módon való pusztítása, meg­semmisítése ellen. A múlt év nyarán Nt. Béky Zoltán tb. püspök tiltako­zásunkat még a Világegyházak Ta­nácsa közgyűlése elé is terjesztette. S nem minden eredmény nélkül. Az európai, de különösen a német sajtó is hónapokon keresztül írt erről a kultúrbotrányról. Igaz, nem any­­nyira miattunk, mint inkább az er­délyi szászok és a bánáti svábok miatt, akiket hasonlóan súlytott ez a barbár rendelkezés, mégis el kell is­merni, hogy minden esetben meg­emlékeztek az erdélyi magyarság el­nyomásáról is. Talán ennek tudható be, hogy végre megszólaltak az erdélyi lapok is. Az egyik kolozsvári lap — az új­ságkivágás küldője elfelejtette a lap nevét ráírni — 1976. márc. 26-i szá­mában “A nemzeti kulturális javak védelme társadalmi érdek!” című közleményben részletesen foglalko­zott a kérdéssel. Természetesen, amint az a közlemény címéből is ki­tetszik, a kommunista román kor­mány szellemében. A közlemény írója, Murádin Je­nő, bevezetésül ismertette az 1974- ben hozott “kultúrtörvény” végre­hajtására 1975-ben kiadott rendel­kezéseket. Majd meginterjúvolta a kolozsmegyei Nemzeti Kulturális Javak helyi kirendeltségének a veze­tőjét, Nicolae Cordost (Kardos?). Ebből megtudjuk, hogy a megyei ki­­rendeltség szakmai munkáját Had­rian Daicoviciu (Daikovics, bánáti származású szerb), az Erdélyi Tör­ténelmi Múzeum igazgatója irányít­ja, ami az értékek összeírásából, nyilvántartásba vételéből és a mű­tárgyak tanulmányozásából, kiérté­keléséből áll. A kirendeltség felde­ríti, kiértékeli az összeírt képek, szobrok, veretes munkák, régészeti értékű tárgyak, ékszerek, könyvrit­kaságok, kéziratok, tehát gyakorla­tilag az intézmények és magánosok minden számbajöhető értékének történeti és értékbeli vonatkozásait. De a kirendeltség feladata az építé­szeti emlékek, emlékművek és ter­mészeti ritkaságok számbavétele is. Erre azért van szükség, mert “Nem titok, magánszemélyek, de még intézmények is, késlekedtek a tulajdonjogukban lévő műtárgyak bejelentésével”. Arra a kérdésre: “Okuk van a huzakodásra?” Cordos a követke­zőket válaszolta: “Nem győzzük eleget hangsúlyoz­ni, hogy műtárgyakat, értékeket senkitől sem veszünk el. Állíthatom, hogy inkább haszna van a bejelen­tőnek a nyilvántartásból. Érdekeit szolgálja például az a körülmény, hogy a megyei kirendeltségek gon­doskodnak a tárgyak védelméről és állapotának megóvásáról.” Arra a kérdésre: “Gondolom, so­kakat érdekel, hogyan történik a be­jelentett műtárgyak óvása és helyre­­állítása?”, pedig a következőket vá­laszolta: “A tárgyak védelme feltételezi a biztonságot lopás, tűzkár és egye­bek ellen. De feltételezi azt is, hogy magánszemélyek — sőt intézmé­nyek esetében is — a megyei kiren­deltség meggyőződjék róla: valóban megvannak-e a feltételek a tárgyak épségének biztosítására. Csak egyet len példa: képek, műalkotások, ér­tékes könyvek nem tarthatók akár­hol, szükség van arra, hogy nedves­ségtől, hirtelen hőmérsékletvélto­­zástól óvják őket. Munkatársaink a helyszínen állapítják meg e feltéte­lek hiányát vagy meglétét. Ennek alapján tesznek javaslatot a tárgyak megfelelő védelmére — végső eset­ben ideiglenes átvételére. Hangsú­lyoznám azonban: a tulajdonjog ez utóbbi esetben sem szűnik meg. Az állam csupán megőrzésre vesz át tárgyakat, de azokat, amennyiben a tulajdonos biztosítékot ad arról, hogy gondoskodik a megfelelő vé­delemről, minden esetben vissza­szolgáltatja. A restaurálásra a me­gyei kirendeltség javaslatára a köz­ponti felettes szerv jóváhagyásával kerül sor ... A nemzeti kulturális javak törvénye . . . társadalmi érté­keket, mindnyájunk érdekeit vé­dik.” A rendeletekkel szentesített és in­tézményesített állami rablást már cinikusabban meg sem lehetett fo­galmazni, mint ahogy azt Cordos atyai jóindullattól és gondoskodás­tól csepegő fenti idézetekben tette. Mert magyarul ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyar intézmények és magánosok utolsó értékeit — még a legszemélyesebb tárgyakat, az ék­szereket is — a román állam egysze­rűen kisajátította, elrabolta. Es ez-A politika az a tudomány, illetve művészet, mely gyakorlati célokat valósít meg az elvek lehető legkisebb feláldozásával. Itt a hangsúly a mi­nősítőjelzőn lehetőn van, mert elke­rülhetetlen, hogy taktikai okokból, bizonyos alkalmakkor, bizonyos időre, bizonyos elveket ne áldoz­zunk fel. Ugyanakkor igaz az a tétel is, hogy a politika sokszor nem az elvek, hanem az érdekek harca. En­nek a két részigazságnak az össze­tételéből ered az a harmadik rész­igazság, mert teljes vagy abszolút igazság nincs, mert mi sem vagyunk abszolutak, hogy a politika a szük­ségszerűségek tudománya, illetve művészete. Ha tehát a politika az érdekek harcában a szükségszerű megoldásokat válassza céljai meg­valósítására, mi teszi a politikát korrupttá, romlottá. Ez a minden­napi ember számára visszataszító állapot akkor következik be, amikor a politikus a közösségi érdekeket sa­ját érdekeivel helyettesíti be, úgy­­annyira, hogy a politikai hatalom megtartása nélkülözhetetlenné válik számára saját egyéni érdekei elő­mozdítása miatt, tekintet nélkül a közösségi célok megvalósítására. Addig a pontig amíg a Ford— Kissinger-i politika Helsinkiben és Sonnenfeldt közreműködésével Lón donban politikájával véglegesítette a közép-európai rabállamok beolvasz­tását a Szovjet birodalomba, sok jó­akarattal azt lehettet mondani, hogy Amerika feláldozta elvi állás­pontját a rabnemzeteket illetően, taktikai szükségszerűségből. Ami annyit jelent, hogy katonai legyen­­gülése miatt kénytelen volt derekát a zsaroló szovjet követeléseknek be­adni, de amikor Ford elnök a Rea­gan elnökjelölt támadásainak ered­ményeképpen hirtelen törölte a de­tente kifejezést politikai szótárából, megtarva annak lényegét, akkor he­lyettesítette be saját megválasztásá­nak érdekét tekintet nélkül a közös­ségi célokra, mely esetben Amerika létérdekét jelentik és ekkor vált kor­rupttá a becsületes Gerry képében tetszelgő Ford. Hála az amerikai de­zel Erdély őslakos magyarságának még a történelmi és kulturális gyö­kereit is kitépték; 3 millió magyart saját ősi földjén a szabadság és kul­túra nagyobb dicsőségére az Úrnak 1976. esztendejében gyökértelenné, földönfutóvá tettek. Hogy ez mennyire így van, a leg­utóbbi minisztertanácson Fazekas János, miniszterelnökhelyettes, fel­szólalt és követelte a magyar kisebb­ség jogainak helyreállítását. Ceau­­sescu a szavába vágott: “Ez kispol­gári nacionalizmus!” Mire Fazekas csak annyit mondott: “Ha én kis­polgári nacionalista vagyok, akkor a kisebbségüldözés nemzetgyilkos­ság.” (Magyar Élet, 1976. ápr. 10.) Az Amerikai Magyar Szövetség felhívására Philip M. Crane, illi­­noisi képviselő, felkérte Ford elnö­köt, hogy kezdjen tárgyalásokat a román kormánnyal a nemzeti ki­sebbségek jogainak helyreállítására. Crane képviselő márc. 22-én 39 kép­viselő nevében újból levelet írt az el­nöknek, amiben többek között a kö­vetkezőket írta: “1976 nyarán lehe­tőség nyílik az 1975-ben megszava­zott amerikai—román kereskedelmi szerződés és a vámkedvezmény fe­lülvizsgálására. Reméljük, elnök úr­nak módjában lesz megmagyarázni a román kormánynak, hogy milyen következményekkel fog járni, ha nem tartja tiszteletben a nemzeti ki­sebbségek jogait és nem teszi lehető­vé a családok egyesítését.” mokratikus rendszernek, mi kinyil­váníthatjuk véleményünket az Ohió­­ban június elején megtartandó elő­választásokon és a novemberi fővá­lasztáson. Addig is kézenfekvő vol­na ezen véleményünk szervezett és nem szórványos kifejezésére, minél előbb egy Reagan Bizottság megala­kítása. (Megtörtént. A Szerk.) Az amerikai hírszolgálat, szoká­sához híven nem ad tiszta képet a Kínában bekövetkezett politikai változásokról, melyek pedig lénye­gesen befolyásolják a nemzetközi hatalmi egyensúlyt. Ugyanis egy belső válsággal küzdő Kína fokozza Moszkva támadó kedvét, különösen ha még Amerika is kezére játszik tervszerűtlen, félénk védekező poli­tikájával, mely vonakodik a Kínával évekkel ezelőtt felvett kapcsolatokat kiszélesíteni. A Chou halálával nem régen meg­üresedett miniszterelnöki pozíció­ban újra változás történt. Tenget, aki Chou választottja volt és a politi­kai színképben a balközépet képvi­selte, leléptették és helyét Hua fog­lalta el. Ha maga Hua, nem is a szélsőbal embere, őt ezek az erők se­gítették, Mao feleségének, Ching­­nek a vezetésével. A többezeréves kínai politikai életben nem új a gyakorlati és ideo­lógiai célokat követő pártok küzdel­me, mely még a hatásában kínai Platónak nevezhető Konfucius és a vallás filozófiát tartalmazó általá­ban Laotse nevével cégjelzett taoiz­­mus idejére vezethető vissza. Ezek a küzdelmek bennünket kü­­lözösen azért érdekelnek, hogy azok milyen irányban befolyásolják Pe­­kingnek Moszkvával szembeni ál­láspontját. Teng, aki Chou örökét vette át a konszolidációt és gyakor­lati célokat tartotta első sorban szem előtt, míg az őt leváltó Hua a forradalmi ideológiát. Mindkét irányzat geopolitikailag, tehát ami a volt kínai területek visszaszerzését illeti, és lélektanilag, ami pedig a kí­nai felsőbbrendűséget fejezi ki, szovjet-ellenes ugyan, de különböző mértékben és éppen ezért az Ameri-Amilyen nagyra értékeljük az AMSz és a magyarbarát képviselők, szenátorok erőfeszítését az erdélyi magyarok sorsának megjavítására, annyira fájlaljuk, hogy az ilyenirá­nyú hivatalos felterjesztésekben a feltételek között még mindig szere­pel a jószándékú, de kihatásaiban végzetes “családegyesítés”. Ugyanis ilyen címen Ceausescu a magyarok tízezreit szórhatja ki Erdélyből, ami a lélekszámában megfogyatkozott erdélyi magyarság teljes pusztulását és Erdély elvesztését jelentené. Ez pedig olyan nagy tét, hogy — bár­milyen nehéz is leírni — nem áll arányban néhány ezer erdélyi ma­gyar sorsának- megjavításával. Ezért arra kérjük az AMSz-t és a többi szervezeteket, kérjék meg a képviselőket és szenátorokat, hogy a “most favored nation” vámkedvez­mény meghosszabbításáért szabott föltételek közül egyszer s minden­korra töröljék a kétesértékű “csa­­ládegyesítés”-t. A román uralom alá kényszerített erdélyi magyarság csak úgy fogja tudni kivívni magának a minden embert megillető legelemibb jogo­kat, ha a jelenlegi megpróbáltatá­sok ellenére töretlenül kitart és nem engedi szétforgácsolni biológiai állo­mányát, hanem azt még inkább nö­veli. Mert változnak a csillagok . . . kához való közeledésre számít, ami ki is fejeződött Nixon volt elnök leg­utóbbi meghívásában. Ez a meghí­vás egyúttal a kínaiak elégedetlen­ségét fejezte ki a Moszkvát körül­­udvarló Ford—Kissinger-i politiká­val szemben. Akár mennyire is szov­jet-ellenes Kína, ha Amerika nem hagyja abba szovjethez intézett sze­relmi vallomásait és nem tesz hatá­rozott lépéseket a kínai kapcsolatok további kiépítésére, akkor minden valószínűség szerint Peking hidegre teszi Moszkva elleni ellenszenvét, legalábbis egy időre, és Moszkva felé fog közeledni, ami viszont vég­zetesen veszedelmes helyzetet fog teremteni az enarvált Nyugat részé­re, felfokozva Moszkva támadó ked­vét. Mert, hogy akar, és hogy tud különösen az az Amerika az egye­sült kommunista óriások nyomásá­nak ellenállni, ahol a legfőbb probléma a hányingert keltő tálalá­sa a volt elnökök házas és házassá­gon kívüli szerelmi életének. (Sz.É.G.) Hírek A válások száma az Egyesült Ál­lamokban az elmúlt évben megha­ladta az egy milliót. A házasságok 29 százaléka végződik válással Ame­rikában. A jelek szerint ebben az év­ben ez a “rekord” is megdől. * * * * A csillogó ólomkristály-rózsák hozták a legnagyobb sikert az Ajkai Üveggyárnak. Az igényes csiszoló­munkát kívánó matt üveg rózsákat leginkább az NSZK vásárlói kedvel­ték meg. * * * Az Európa—Ázsia függőhíd költ­ségei megtérültek a híd használa­táért befolyt illetékekből. A Bosz­porusz fölött 1973 októberében fel­avatott hatsávos hídon eddig több mint 33 millió jármű haladt át, így az eredetileg remélt 6—8 év helyett már most megtérült a 35 millió dol­láros építési költség. A Virrasztó hírszolgálata. A “Detente” politika helyett!

Next

/
Thumbnails
Contents