Szittyakürt, 1975 (14. évfolyam, 11. szám)

1975-11-01 / 11. szám

Szocializmust - magyar módra! «ITTVAKOftT HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA XIV. évfolyam, 11. szám. 1975 NOVEMBER HÓ Ára: 50 cent. ISTEN NÉPE VAGYUNK! mondotta Nt. Dömötör Tibor ref. esperes, a Californiai Magyar Szabadságharcos Szövetség Los Angeles-i emlékünnepélyén Kedves Magyar Testvéreim, ba­rátaim és talán ellenségeim. Nem sokaságban van a lélek, mondta a magyar költő, mondta az 56-os sza­badságharc magyar népe és mondja ma a magyar emigráció. Nem soka­ság, mert az nem vagyunk. Nem tu­dunk 100 milliókat összehozni, nem tudunk tank-hadosztályokat Moszk­va alá vonultatni, nem tudjuk át­venni a hatalmat Amerikában. Bár megtehetnénk, a magyarság sorsa megváltozna — a világ történelme megfordulna. A lélek amely győzött mindig és a lélek amely győzni fog! Mi magyarok az Isten népe vagyunk és azt soha nem láttam olyan tisztán, mint itt az emigrációban, ahol az is­­tentelenség, ahol a hazaárulás, ahol a nemzetgyalázás, ahol minden szent dolognak a meggyalázása történik. Itt értettem meg az emigrációban, hogy az Isten népe vagyunk. Azonban beszéljünk az 1956-os magyar szabadságharcról. Az egész világ nyugalomban volt. Határokat húztak meg Yaltában és Pozdamban és a világ-nagyhatalmak akkori ve­zetői nyugodtan aludták álmaikat. “Senki nem szólhat bele a terveink­be, nincsen katonai hatalom, amely ellenünk áll; a világ egy része rab­szolgasorsban van” — és 1956 októ­berében megmozdult a föld. Először megmozdult a lengyel föld, Bem apó népe. Azután megmozdult a magyar nép — Kossuth Lajos-, Petőfi Sán­dor népe — és a világ egyetlen cso­dálatos hadserege: gyermekekből, leányokból, munkásokból, parasz­tokból és értelmiségiekből álló ma­gyar hadsereg megverte a világ leg­nagyobb hadseregét. Amikor Amerikába jöttem, bo­londnak tartottak lelkésztársaim; azt mondták, hogy lehet szembeszállni egy olyan hadsereggel, amellyel Amerika nem merne szembeszállni. Azt válaszoltam nekik, hogy a kérdés nem az, hogy lehetett szembeszállni, hanem az, hogy kinek volt igaza. Nagyon jól tudjátok, hogy évtizede­ken keresztül kaptuk a biztatást Nyugatról: fölszabadítunk bennete­ket, szabad választás lesz Magyaror­szágon, a Szovjet hadsereg csak ideiglenesen van benn, ha Ausztriá­ból kivonulnak, Magyarországot is el kell nekik hagyni. Nagyon jól tudjátok, hogy a ma­gyar nép 2 választáson buktatta meg a kommunistákat. Nagyon jól tudjá­tok, hogy magyarok ezrei és tízezrei szenvedtek és haltak meg a magyar munkatáborokban, a magyar börtö­nökben és a magyar kaszárnyákban. Nagyon jól tudjátok, hogy bará­taink, testvéreink áldozták az életü­ket a magyar szabadságért. Azután eljött 1956, amikor már nem lehe­tett tovább tűrni, amikor már nem lehetett várni, amikor elhatároztuk, hogy ha az Isten nem segít, akkor mi segítünk magúnkon. És az ellenség egy pillanatra megbénult, a követke­ző pillanatban meghátrált és a har­madik pillanatban letette a fegyvert. Testvéreink! Láttunk ÁVO-s tiszte­ket remegni és életükért könyörögni. Én láttam embertket meghalni a ha­záért, gyermekeket, akik nem ismer­ték a szabadságot ezzel a szóval, hogy szabadság, meghalni. Az emig­rációban azzal dicsekszem, hogy volt az életemben 13 nap szabadság. Ér­demes volt élnem azért a 13 nap sza­badságért, amikor a vérünk folyt, amikor a hitünk volt meg, amikor a magyar nép tőlünk várta, hogy meg­fordul a világtörténelem. És meg­fordult volna, ha tudtuk volna, hogy kik az ellenségeink és kik a bará­taink. De próféták népe vagyunk, test­vérek. Az ellenség számon tart ben­nünket, mi is számon tartjuk az el­lenségeinket. Az idő jönni fog és a történelmi leszámolás bekövetkezik. Ma vannak, akik azt hiszik, hogy a kommunista hatalomátvétel küszö­bén áll az Egyesült Államok. Vi­gyázzatok! Mert tévedtek. Ma remeg az orosz hadsereg, Amerika segítsé­gét kéri a kínai rakéták ellen és Amerika aláírását az “örökké” meg­változhatatlan határokra, amelyek ott vannak Európában. És azért va­gyunk a próféták népe testvérek, mert hiszünk; 19 évvel ezelőtt szentül hittem, hogy csak akkor van Ma­gyarország, ha az egész Kárpátme­dence a miénk. Mi lett volna a 2. világháború ki­menetele, ha az európai vezetők Ma­gyarországot naggyá tették volna és nem 5 részre darabolták volna fel. Mi lett volna Kelet-Európa sorsa, ha lett volna egy nagy lengyel és egy nagy Magyarország, amely megállít­ja a bolsevista betörést. Amerikának egyszer még szüksége lesz Magyaror­szágra és a magyar szabadságharco­sokra. És magyar módra fogunk helytállni, mint mindig a történe­lemben. A magyar történelmet mindig a kisebbség írta, az 5% ma­gyar, akik ti vagytok, akik mi va­gyunk magyar szabadságharcosok. 5% fordította meg a kuruc időkben a történelmet, 5% verte meg az oszt­rák hadsereget, 5% szállt szembe az orosz hadsereggel és győzött. 5% védte 1945-ben az utolsó töltényig Magyarországot a mi hőseink, a mi katonáink, és 5% harcolt 1956-ban Budapest utcáin vagy pedig külön­böző helyeken. Ma is csak 5% harcol a többi letette a fegyvert, vagy föl sem vette, a többi csak a kiútat ke­reste, a többi csak menekült, a többi csak gazdasági jólétet akart, a többi sohasem volt magyar, csak élt ma­gyarok véréből, élvezte a magyarok halálának eredményeit. A többi ma is ezt csinálja, számolja a dollárokat, nézi az egyéni teljesítményeket és el­fújja őket a világtörténelem. Mi, az Úr Jézus Krisztus népe vagyunk testvérek és lehet, hogy a sorsunk ugyan az, mint Mindszenty hercegprímás sorsa; hogy szembe­fordul velünk az egyház és a pápa, hogy megtagad bennünket a Kelet és a Nyugat, nem akarnak szóba állni velünk és mégis Mindszenty József volt a 20. század legnagyobb ma­gyarja; a magyarság egyik legna­gyobb mártírja. Egyik szerencsétlen lelkész testvé­rem azt a kijelentést tette: “akik még Helsinki után is hiszik, hogy Ma­gyarországnak van jövője, akik azt hiszik, hogy a Kommunisták nem maradnak Magyarországon, ázok idióták”. Mi vagyunk az idióták. Ne felejtsétek el, hogy az Úr Jézus Krisz­tust is oda sorolták annak idején, aki meghalt azért, hogy mi éljünk. Én hiszek abban, hogy népemet az Isten elé vigyem és győzelemre vi­gyem. Az Egyház és a Nemzet — e két dolog szent, számomra. A hatá­rok meg fognak változni. Békében élünk és évente 25 ezer ember hal meg háborúban, fegyverek által. Bé­kében élünk és csak a millió dollárok és a rakéták tudják ezt a békét órá­­ról-órára fenntartani és megmente­ni. Békében élünk és forrong a világ és vannak szerencsétlen magyarok és vannak őrültek, akik azt hiszik, hogy nem változnak meg a határok. A határok meg fognak változni. A kérdés csak az, hogy mi lesz velünk? Ott leszünk e akkor, amikor a hatá­­:ok megváltoznak? Lesz-e hitünk? Lesz-e magyar emigráció, amelyik számít valamit? Amelyik lefogja a júdások kezét, amelyik megállítja az árúlókat, amely szembe mer szállni az alattomos ellenséggel? Számon tartanak bennünket. Tartsuk számon az ellenségeinket és akkor nem fogunk csalódni. Bará­taimban csalódtam már, de az ellen­ségeimben soha. És ha a magyar emigráció tudja, hogy kik az ellen­ségei és hol vannak az ellenségei, ak­kor győzni fogunk. Testvérek, egy megvert hadsere­get győzelemre vinni egy csoda és az a megvert hadsereg mi vagyunk a magyar emigráció. Akikkel elhite­tik, hogy semmit nem érünk, akikkel elmesélik naponta, hogy kevesen va­gyunk, nem számítunk. Vigyázza­tok, a vietnami partizán megverte az Egyesült Államokat, mert hajlandó volt harcolni, mert hajlandó volt hinni és győzött. És a magyar emig­ráció túl éli ezt a korhadó és rothadó világot, ha az Isten népe és betölti hivatását, ha támogatja az Egyhá­zát, ha összefog egy nemzetté, ha hisz egy hazában és egy nagy ügyért tud harcolni és dolgozni — győzni fog. Ez az én üzenetem Testvéreim. Ma minden magyar hazaáruló, ha nem teszi azt a kijelentést, hogy az egész Nagy-Magyarország a miénk kell, hogy legyen. Én nem Budapest felszabadítá­sáért harcolok és nem Vácnál látom a magyar határt, nekem a Kárpátok kellenek és az Adriai-tenger, az ezer­éves magyar birodalom. Testvérek: ez a hit, amely erősebb az ellenségeinknél, ez a hatalom, amely megver mindenkit, aki szem­beszáll vele és ez az a magyar múlt, amelyre építjük a magyar jövendőt. Ennek a harcnak legyetek a misszio­náriusai. Az Úr Jézus Krisztus 12-vel kezdte, egy elárulta őt, egy megta­gadta, több ellene fordult, de Krisz­tus ügye győzött. Mi többen va­gyunk, mint 12-en. Erősebbek va­gyunk. Én hiszem, hogy a 20. esztendő vagy a 25. esztendő otthon lesz meg­ünnepelve Isten segítségével, szaba­don, békében és boldogságban. Istentisztelet Dr. RAVASZ LÁSZLÓ református püspök emlékére Dr. Ravasz László 90. születésnapján Nt. ELEK ÁRON ref. h. püspök igehirdetése a Clev. Nyugat-oldali Ref. Templomban 1975. november 2-án. "Üldöznek, de Isten nem hagy el; földre-ver­­nek, de el nem tipornak.” (II. Kor. 4:9.) Gyászoló keresztyén szent gyülekezet, atyám­fiái, szeretett testvéreim az Úrban! Mindeneknek előtte, hadd fejezzem ki pásztori és magyar szívemnek abbéli boldog óhaját, mi­szerint ti meghallottátok hívó szavunkat, eljötte­tek, mint a mi szeretett és drága vendégeink, hogy ezen a novemberi vasárnap reggelen, most — messzire került magyarok — lerójuk hálánkat és tartozásunkat egy olyan nagy magyar emléke előtt, akinek közülünk egyetlenegy sincs, ki ne volna adóssága azzal szemben, aki a magyar lé­leknek, a magyar szellemiségnek, ennek a mi magyar népünknek, magyar fajtánknak egy cso­dálatos virága; élete pedig egy megérett gyümöl­cse volt. Immáron megboldogult néhai dr. Ravasz László előtt a legrégibb amerikai magyar gyülekezet, itt ezen a sarkon, ez a West Side-i 32. utcai ma­gyar egyház lerója háláját Megköszöni dr. Ravasz Lászlónak életét az Atya Úristennek, aki adta minékünk őt, ki miként világítótorony, habzó tengernek szélén jelezte számunkra egy hosszú emberöltőn át, hogy hol van a part és merre tartsanak magyar életünknek apró kis sajkái és hajói. Erdély szülötte volt. Az erdélyi lelket szíttá ma­gába, amely a magyar nemzeti létnek, életnek, magyar nemzeti kultúrának és megmaradásnak melegágya lett évszázadokon keresztül. Mert ha nincs a 16. században Erdély, ha nincs annak az agyongyötrött magyar nemzetnek ott egy bástyá­ja, a Kárpátok koszorúzta Erdélyben, akkor ma talán nem volna még annyi sem, amennyi maradt idekint. Erdély szülötte volt, de az egész magyar nemzetnek áldása lett az ő élete. Fiatalon teoló­giai tanár. A kolozsvári ősi kálvinista teológián bontogatta csodálatos szellemiségének szárnyait. Külföldet jár, nyelveken tanul. Beszívja magába korának, az akkori világnak, az akkori szellemi­ségnek, az akkori életnek és az akkori kultúrális terméseknek a legjobbjait. Hazahozza, bőkezűen adja. ír, tanul és olvas éjt-napokat eggyé téve, hogy minél több haszna legyen az ő országának, hazájának, egyházának az oltárán az ő ellobogó élete. Megírja élete egyik legnagyobb könyvét — 27 esztendős mindössze — "Homiletika. A keresz­tyén Igehirdetés elmélete." címen. Ez lett, és máig is ez a református lelkésznevelésnek, a

Next

/
Thumbnails
Contents