Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)
1974-05-01 / 5. szám
1974. május hó «imAKÖftt 9. oldal A KERESZT ES KARD MOZGALOM HANGJA TLKN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! Nemzetvédelem! Nemzetvédelem címen tartott előadást Vasvári Zoltán a Garfieldi Polgári Liga helyiségében népes hallgatóság előtt. Vörösmarty Mihály nagy költőnk örökbecsű verssoraival kezdem előadásomat. "Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet!!!” Erről a szent akaratról szeretnék szólni hozzátok ma magyar Testvéreim! Elöljáróban adjunk hálát a mi Istenünknek, hogy magyarnak születtünk a világ egyik legrégibb kultúrát hordozó nép fiaiként. Ez nem csak dicsőséget jelent, hanem kötelességgel is jár. Ma amikor minden harmadik magyar a világ országútjára került és külföldön kényszerül élni a szeretett szülőhazától távol. Az otthoniak pedig kommunista szláv imperializmus alatt élnek, nem beszélhetnek a magyar jövőről, mert az beleütközik a hatalmat gyakorló erőnek a céljaiba. Így a szabadföldön élő magyarságnak tette kötelességévé a magyar élniakarás, hogy legyünk magyar apostolok, szóljunk és cselekedjünk azok helyett is, akik ma nem szólhatnak. Itt találkozunk nagy költőnk ránk hagyott szavaival egy nemzetet fenntartani és naggyá tenni csak fiai szent akaratja tehet. Annál is inkább, mert egy nemzetnél sem vagyunk alább valók. Ezt a megállapítást bizonyítja a tudományban és sportban elért eredményeink. Európa kultúráján mindenütt ott van a magyar nép kezenyoma. A mi gyufánkat használja az egész világ, Kandó mozdonyok nyergelik Európa földjét. Csonka Donáth úszós karburátora nélkül nem lenne motorozás, stb. Egy nemzetet, népet lehet kiirtani fizikai gyilkossággal, orvosi beavatkozással, amikor az anya-méhben megölik a magzatot. Vagy pedig, amely az emigrációban lett divatos, amikor a szülők gyermekeik ajkán megszüntetik a magyar nyelv gyönyörű muzsikáját, tisztán kényelemből, csak azért, hogy egy idegen, szedett-vedett nyelven beszéljenek. Ezt nem lehet menteni semmivel sem, mert ez mindegyik nemzetgyilkosságot jelent. A felvilágosító szolgálatra azért van ma égetően szükség, mert azok a magyarok, akik ma szülők lesznek, egy olyan korszakban nőttek fel, amikor a magyar faj ellenségei mindent elkövettek, hogy a növekvő gyermekek ne kapjanak magyar öntudatot ápoló nevelést. Otthon a kommunista szláv erő gondoskodott erről, itt kint pedig a rövidlátás és az idegen környezet szívó hatása. A magyarok Istene a népünk változatos történelme során mindig adott apostolokat, akik ha kellett életük feláldozásával is példát és útmutatást adtak a gondolkodni tudó magyar népnek. Sokszor otthon a szülőhazában is élet-halál harcot kellett vívni, az igaz magyar igazságok elferdítése ellen, mert mindig akadtak gyenge jellemű személyek, akik a hatalom árnyékában a júdás pénzért kiszolgálták a népünk sírásóit. Ennek igazolására idézem azt, amit rólunk a Túrán testvérek írnak. Nem volt igaz magyar történetírás, mert a ránknehezedő idegen hatalom azt nem engedte meg soha. íróink is több ízben ostorozták az elhajló magyarokat versben és prózában. Mécs László Pisztrángok című versében nagyon találóan fogta meg ezt a kérdést, mikor írja: "A hasukat boldogság nappal, süttethetik a renegátok, magyar júdások, árral úszók a nevük nulla, létük átok." Magyar Testvéreim, végre legyünk tisztában azzal, hogy népeknek és országoknak éltető lelke a tradició. A nemzeti tradíciók tehát a népek lelke a lelkek vérrokonsága. Ettől a rokonságtól nem lehet szabadulni, mert ez formálja a külsőt a jellemet és a magatartást. Akár mennyire akarod majmolni az idegent, Te nem leszel azzá soha, csak hitehagyott magyar maradsz. Se itt, se ott. Kossuth szavaival élek, amikor azt mondom: leborulok nemzetem fennmaradása érdekében minden külföldön élő magyar előtt és szinte eszelősen kiáltom feléjük, tartsátok meg a magatokkal hozott és a szívetekben őrzött magyar tradíciókat, mert míg azok élnek, addig él a nemzet. Az események tanúsítják mennyire kell vigyáznunk a magyar népi állományunkra, mert a külső és belső ellenség 1914-től borzasztó eret vágott rajtunk. Mivel most hazánkat kommunista szláv uralom uralja, most otthon ilyen szolgálat nincs, csak szláv imádatra és a kommunizmus agyon hazudott filozófiáját kell szemináriumokon hallgatni népünknek. Amit hála Istennek megutáltak. Ez meg is látszik a mostan jötteken, mert hoszszú időre van szükség, itt kint amíg meghallgatják a nemzeti sorsproblémát hirdetők szavait. Kilúgozták otthon a magyarból a nemzeti öntudatot, sajnos, itt így válnak könnyen prédájává a beolvadásnak, mert nincsenek tisztában azzal, hogy a világ legrégibb nemzetének fordítanak hátat. A nemzetvédelem megköveteli, hogy támogassuk a magyar iskolákat, magyar nyelvű újságokat, kiadványokat és a magyar szervezeteket. Ami magyar az ne legyen közömbös számunkra! EGY ÜNNEPLÉS MARGÓJÁRA ...................... MAGYAR EGYHÁZ ..................... Babilon óta az elnyomó diktatúrákat mindig nyugtalanítja és félelemmel tölti el a letiportak keserű hallgatása, csendje. Hódításukat csak akkor érzik biztosnak, ha foglyaikat nemcsak robotra, hanem dalra is tudják kényszeríteni. így tapasztalta ezt a hosszú babiloni fogság egyik ismeretlen zsoltárosa is: “Énekszóra nógattak ott elnyomóink, kínzóink pedig víg dalra.” így dalol ma is kényszeredetten egész Kcleteurópa a számára teljesen idegen és érdektelen “dicsőséges” Októberi Forradalom évfordulóján. A magyar népnek is énekszóval kell köszöntenie minden április elején sárbataposásának és az idegen megszállásnak véres “ünnepét”. A közelmúltban pedig a magyarországi protestáns egyházaknak kellett magasztaló megnyilvánulásokban kifejezésre juttatniok hálájukat a fenyegetéssel rájuk kényszerített egyházi diktátum, az állammal kötött Egyezmény 25-ik évfordulóján. A hatalom által hivatalba ültetett püspökök, tudóskodó teológiai professzorok és egyéb egyházi közírók szinte már egymást is túlszárnyalva zengtek ünnepi ódákat a nagy eseményről, mely — szerintük — “történelmi sorsfordulót hozott az egyházak életében”. Nem árt tehát, ha mi is valamelyes figyelmet szentelünk e kényszeredett ünneplésnek^ Hiszen annak egyik főcélja éppen a nyugati világ protestáns egyházainak s az idekint élő magyarságnak a megtévesztése volt. Az egyházi sajtóközleményekből kitűnik, hogy már az Egyezmény jelentőségének és céljának megfogalmazásában is jelentősen eltérnek egymástól a hazai zsolozsmázók. Szabó debreceni professzor még néhai Bereczky püspök annakidején olyan tetszetősen hangzó tételét ismételgeti: “Egyházunk alapvető hitbeli és teológiai döntése volt az új magyar állammal 1948-ban megkötött Egyezmény”. Bartha püspök már politikailag és nyíltabban fogalmaz: “Egyházaink megtalálták helyüket a marxi-lenini ideológia alapján álló új társadalomban” és ezzel kifejezésre juttatták azt, hogy “az egyházak és az azokat alkotó hívő állampolgárok nem képviselnek valamilyen politikai oppoziciót. .Állampolgári lojalitásuk és keresztyén hitük nem vezet konfliktushoz”. Ennél világosabban még kevés egyházi vezető jelentette be alázatosan a mindenható állam felé, hogy egyháza készséggel lemond prófétai szolgálatának nemes, de veszélyes tisztéről: az állami és társadalmi élet visszásságainak keresztyén kritikájáról és igei korrekciójáról. Káldy evangélikus püspök pedig egyenesen félretéve mindenféle köntörfalazást és teológiai fügefalevelet, így summázza az egyház új szerepét: “az Egyezmény megkötése az egyház részéről annak a belátását és vállalását jelentette, hogy Magyarországon a szocializmusé a jövő és az egyháznak “tartós együttélésben” kell maradnia a szocializmussal”. Itt tehát már nyíltan az olcsó prófécia hangja szólal meg, mely a kommunizmust és annak magyarországi változatát egyszerűen örökéletűnek nyilvánítja. Ehhez képest mennyivel egyszerűbb s szinte őszintébb volt a politikus Kállay Gyulának az az 1948-as országgyűlési megnyilatkozása, melyben világosan megszabta: “Részünkről a megegyezésnek csupán egy feltétele van: az egyház álljon oda a demokrácia mellé, és szellemi és erkölcsi eszközeivel támogassa.. .” Az ünnepi írások nem győznek lelkendezni azon, hogy az Egyezménnyel megtörtént végre az állam és az egyház teljes szétválasztása, de az állam ugyanakkor biztosítani akarja a vallás szabad gyakorlatát. Az a kérdés, hogy valóban teljes és becsületes volt-© ez a szeparáció, amit egyébként a nyugati világ már régen gyakorol. Szabó professzor, miután leszögezi, hogy “az egyház nincs társadalmi rendszerekhez kötve”, szinte hitvallásos áhítattal foglal állást ebben a kérdésben^ Nem is kétséges, hogy hogyan. “Valljuk, hogy a szocialista társadalmi rendszer a keresztyén hit megélése számára sokkal megfelelőbb környezet, mint a kapitalista. . . valljuk, hogy a szocialista társadalmi rend erkölcsileg minősítetten magasabb rendű, mint bármely más társadalmi rend”. De még ennél is tovább megy. Szerinte, aki nem így lát, magával Isten Igéjével kerül szembe. “Szolgálatunknak nagy próbája volt az 1956-os ellenforradalommal párhuzamos Ige elleni lázadás egyházunkban”. Nyilván a jeles professzor az akkori Megújulási Mozgalom erőfeszítéseire gondol, melyben egyházi életünk legjobbjai próbálták — a felszabadulás reményében — az egyházi újrakezdés feltételeit megtalálni. A professzor nyilván nem tudja, hogy még jóval későbben is, két évre rá, ezt a mozgalmat az 1956-ban lelkileg mélyen megrendült Szamosközy püspök is helyes és hasznos vállalkozásnak minősítette. Az ünneplő egyházi férfiakat nyilván az a tény sem zavarja, hogy a szabad vallásgyakorlat szavakban jól hangzó tételét az elmúlt huszonöt év gyakorlata odahaza vajmi kevés ponton igazolta. A leplezetlen valóság sokkal kegyetlenebb és ismertebb, semhogy elhallgatható lenne. Köztudomású, hogy az egyházi élet az egyezmény révén igen szoros állami gúzsban vergődik. Lelkészeinek megválasztása többé nem csupán a gyülekezeteken múlik, hanem sok esetben a helyi vagy megyei politikai szerveken. Nincs olyan jelentősebb egyházi gyűlés, ahol — a Bach korszak bezirkerei módjára — ott ne ülnének az állam “egyházügyi megbizottai” Az egyház külföldi kapcsolatai kizárólag néhány kiválasztott és politikailag megbízható egyén kezében vannak. Teljesen leszűkült az egyház missziója. Szinte elképzelhetetlenek ma már olyan evangélizáló vagy hitmélyítő konferenciák, melyeken egy-egy vidék egyházi népe találkozhatnék. Egyháztagoknak szánt vallásos kiadványok alig jelennek meg s ha igen, csak alacsony példányszámban. Lelkészek külföldi magyar egyházi szolgálatba való kiengedése — Bartha püspök szavaival élve — “káderkérdés”, azaz a politikai megbízhatóság kérdése. És a sokat hangoztatott szabadság mellett hány egyházi intézmény zárult be az elmúlt negyedszázad folyamán, sokszor teljesen hamis ürügyeken. Mikor a híres sárospataki kollégium és teológia megszűnt, állítólagos anyagi okok miatt, hiába próbálták fenntartását holland és svájci reformátusok magukra vállalni. A kapuk kérlelhetetlenül becsukódtak. És vájjon miféle egyházi szabadság az, amikor a református egyház legfőbb világi tisztet éveken át egy magát nyíltan atheistának valló politikussal töltötték be? Szomorú részlete volt a hazai ünneplésnek — akár állami megrendelésre történt, akár egyéni túlteljesítésben — elhúnyt vagy ma is élő régi egyházi vezetőknek, Enyedy Andor, Ravasz László és Ordasa Lajos püspököknek idézetekben történt ismételt kipellengérezése, vagy az egyház múltjának kíméletlen és önmarcangoló ostorozása. Az ünnepi cikkek tele vannak ilyesféle hamis általánosításokkal: “A Horthyék körül csoportosuló erők ellenforradalmi bázissá igyekeztek kiépíteni a keresztyénséget.. . az egyház elkötelezte magát a Horthy fasizmus mellett. #. az egyház átvette a keresztyén kurzus három politikai alapmagatartását: az antikommunizmust, az irredentizmust és az antiszemitizmust. . . tiltakozott a kitelepítések ellen, a politikai foglyok ügyében, és más apróbb kis ügyekért...” De nem kevésbbé torz az a kép sem, amit a nyugati világról próbálnak a magyarországi egyházak népe felé megrajzolni az ünnepi cikkírók.” Szerezzenek lelkészeink alapos és hiteles tájékozottságot a világ két részének, a béke birodalmának és a háborúra készülő imperialista országoknak életéről. Tájékozódjanak arról, hogy a számunkra mindenben példamutató Szovetunióban, a megvalósult szocializmus országában hogyan biztosították a vallás szabad gyakorlatát és az egyházak zavartalan életét. És ismerjék meg a maga valóságában egyházunk lelkészei és hívei azt is, hogy milyen kockázatos a világ másik felén kimondani az igazságot”. Hasonlóan irreális, zavaros és naiv, amit az egyházaknak a Moszkva által irányított békemozgalomban betöltött szerepéről írnak az ünnepi tanulmányok. “Ma már boldogan eldöntött kérdés nemcsak az, hogy a béke oldalán harcosan állunk. ^. hanem az is eldöntött kérdés, hogy a békemozgalom nagyszerű harca kilátásos küzdelem is s papjaink, híveink boldogan olvadnak a béketábor hatszázmilliós táborába” idézik lelkendezve még 1973-ban is azt a Dezséry evangélikus püspököt, akiből később a budapesti rádió atheista adásainak főpropagandistája lett. Valami bámulatos vakság és süketség üli meg a magyarországi egyházi .vezetőket. Nem vesznek tudomást a “prágai tavaszt” követő tragédiáról, mely utitársukat, Hromádka professzort is magával sodorta.Nem akarnak tudni azokról a szovjet írókról, költőkről és tudósokról, akik bátran szembefordultak a sztálini idők véres gonoszságaival. De még csak a két atomnagyhatalom vezetőinek a jelenlegi détentetörekvéseit sem veszik figyelembe. Még mindig a sztálini korszak dallamait fújják. De ezen nincs mit csodálkoznunk. Hiszen az ünnepelt Egyezmény annak a korszaknak a terméke s a mai ünneplők is akkor kezdték szárnyaikat bontogatni. Közben jó pár változás ment végbe körülöttük a magyar életben, annak irányításában, ők azonban mégmindig tartják féltve fújva is, de ünnepelnek. Hogy meddig még, ezt csak az örökkévaló Isten tudja. De biztos, hogy egyszer felettük is elhangzik majd a Malakiásból jól ismert kérlelhetetlen isteni ítélet: “Szemetet szórok orcáitokba, a ti ünnepléseteknek szemetjét!” LÖVÉSZEK JELENTIK: Idei háromhetes táboruk neve “Turáni Lövész Tábor" kezdete 1974. július 27-től augusztus 17-ig tart. Lövész központi parancsnokság már most kéri a szülőket, jegyezzék elő maguknak a tábor idejét. Aki szereti a rendet és fegyelmet az küldje el gyermekét. Oktatást kapnak történelemből, földrajzból és magyar irodalomból. Játékok ősmagyar történetekből vannak öszszeállítva. Olcsó ár és jó koszt. Jelentkezni lehet az alábbi címen: Vasvári Zoltán 256 Dayton Avenue Clifton, N. J. 07011. Tel.: (201) 546-5342.
