Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)

1974-05-01 / 5. szám

1974. május hó it ITTVAKOltT 5. oldal Hónapok óta csak arról hallunk, olvasunk, hogy az arabok fölemelve olajuk árát, világszerte drágulás állt be. Arról kevesebbet és csak újab­ban írtak és beszéltek, hogy az olaj­kitermelő és elosztó nagyvállalatok (Esso, Texaco, BP, stb.) kapva-kap­­tak az alkalmon, hogy még nagyobb haszonra tegyenek szert, jelentősen emelték az olaj árát (amihez az ál­lamok hozzácsatolják az így maga­­sabbb fogyasztási adót!). — Erre mutatott rá Mr. Simon, az Egyesült Államok energia-ügyi minisztere, sürgetve a nagyvállalatok üzleti könyvei felülvizsgálatát, már csak azért is, hogy adócsalásaikra fény derüljön. Ugyanekkor az arabok arra törekszenek, hogy kikapcsolva a ki­termelő és elosztó vállalatok közve­títő spekulációit, állam az állam­nak adja-vegye az olajat. Az araboknál maradva, kevesen kérdezték: miért emelték olajuk árát? — Az nem volt titok, hogy szomszédságukban Izrael, hivatkoz­va "biztonságára”, a valóságban im­perialista hódítási terveket sző és ezért óriási mértékben fegyverkezik. Hogy ez tényleg ennek a kis ország­nak védelmi szükségletét messze meghaladó arányokat öltött, az a most lezajlott IV. izrael—arab há­ború során a napnál is világossabbá vált. Viszont Izrael szédületes fegy­verkezése fölébresztette az arabok aggodalmait s ők is hozzáfogtak a fegyverkezéshez. Az Izraelnek Nyugatról — elsősor­ban az USA — hadianyagot szállítók hypokrita módon többször emleget­ték törekvésüket az "egyensúlyi helyzetre” s ezért az araboknak jó­val kevesebb fölszerelést adtak. így történt, hogy az arabok kénytelenek voltak egyre inkább a Szovjethez fordulni. — Remek alkalom volt ez a régi orosz álmok megvalósítására: kiterjeszteni befolyásukat a Földkö­zi-tenger és az Indiai-óceán között fekvő hatalmas térségre! hiszen az új fegyverekhez "kiképzőket” is le­hetett beépíteni e terület társadal­mába ... Ingyen nem adnak semmit e vilá­gon. — A hadianyagnak pedig min­dig magas az ára, akár Nyugaton, akár Keleten gyártják. Nyugaton a szakszervezetek "védve” a munkás­ság érdekeit, amihez a gyárosok ér­dekei nyomban párosulnak, a hadi­anyag ára magas. Keleten ehhez az árhoz igazodva, a Szovjet, vagyis a bolseviki párt vezetősége söpör be busás összegeket. Az araboknál csak azok rendelkez­nek pénzzel, akiknek van eladnivaló­­juk: olajuk. — A pénz nevetségesen egyszerű és mégis olyan személyes útját kell most követnünk. — Az arab olaj, ami hajtja az USA hadi­iparának egy részét, természetesen Izraelnek állít elő fegyvereket, tehát Amerikában az arab olajon szerzett hasznon az arabok ellen készül hadi­anyag. Ugyanekkor az arab kényte­len az US dolláron a Szovjettől föl­szerelést vásárolni. (Vásárolt az USA-tól is, amennyit az "egyensúlyo­zok” megengedtek.) Tehette ezt addig, amíg a világ munkássága érdekeit "védő” "szo­cialista” USSR hajlandó volt elfo­gadni az US dollárt. Ámde jött a pil­lanat, amikor a Kreml közgazdászai aggodalmukat fejezték ki a dollár ér­téke felöl s azt tanácsolták, ne fo­gadjanak el többé dollárt, hanem csak aranyat vagy értékesebb valu­tát. (így természetesen a Szovjet a saját fegyverkezését és ipara fejlesz­tését célzó árút vásárolhat.) — Az olajtermelő sejkek nem tehettek mást, mint igazodva a pénzpiac kö­vetelményeihez, egyrészt aranyra, másrészt értékállóbb valutára siettek átváltani dollárjaikat. — A dollár nagymértékű visszafolyása a piacon értéke zuhanását idézte elő. Ugyan­ekkor a kereslet növekedése emelte az arany, a DM, a svájci, a francia frank, stb. árát. Eltekintve a kereslet-kínálat alap­vetően törvényszerű árszabályozó té­nyétől, tudnunk kell, mi adja meg a dollár, miként bármely más valuta értékét? Az egyszerűsített válasz ez: az árúnak viszonylagosan megálla­pítható becse. — Amíg a "made in USA” standardot jelentett, diktál­hatta a piacon árúja értékét, azaz árát. Ámde a valóság ma az, hogy az USA ipari termel vényei elvesztet­ték versenyképességüket, mert mind Nyugat-Európa, mind Japán már mi­nőségben is jobb árút olcsóbban ad el. így zsugorodik a világpiacon az amerikai dollár-uralom. (E tényen az sem változtat, hogy az US dollár olcsóbb lett.) Ha Amerika kevesebbet ad el, ez magával hozza ipara pangását, azaz a munkanélküliek tábora növekedé­sét. Társadalompolitikai következ­ményei az általános drágulás idején széles rétegekben lázítóan hatnak és így az arabok, de elsősorban a Szov­jet gazdasági hadviselése sikerét bi­zonyítják. A sikerhez hozzásegít egyes amerikai körök önző, de ugyanakkor rövidlátó védekezése a recessióval vagyis a termelés csök­kenésével. Ócska bumeráng ez, hi­szen a munkanélküliek táborának növekedése a piacon a fogyasztókét csökkenti... Hogyan lehet így az ipart egészséges működésben tartani és a gyáros tisztességes hasznát biz­tosítani? AZ INFLÁCIÓ A világgazdaság válsága pillanatai­ban egyes közgazdászok úgy vélték, hogy a pénz fölhígításával bizonyos mértékben ki lehet küszöbölni a munkanélküliséget. — A pénz fölhi­­gítása azonban csak porhintés a sze­mekbe, hiszen a pénz értékének csök­kenése nyomban magával hozza az áremelkedéseket. Itt rá kell mutatni a szakszervezetek bűnös közrejátszá­­sára is. Állandó béremelésekkel a munkás éppen nem nyer semmit, mert egyrészt az árak nyomban nö­vekednek, másrészt a fizetéshez arányított adók is emelkednek. Számszerűleg magasabb a kereset, viszont kevesebbet kap pénzéért s a különböző adók rohamos emelése hova-tovább a tönk szélére juttatja az egész társadalmat! Hosszabb távban további veszélye­ket is rejteget magában az infláció, mert míg egyesek pénzüket értékálló javakba (ingatlan, ékszer, műkin­csek, gyűjtemények, stb.) befektetik, kivonják azt a gyümölcsöztető kör­forgalomból; addig mások pénzükért fölösleges árút vagy luxuscikkeket vásárolnak. Az így a forgalomból ki­vont pénz csak gyarapítja a munka­­nélküliséget s a túlzott árúkereslet egyre magasabbra hajtja az árakat. A takarékost pedig tőkéjének az inf­lációval előállt értékvesztesége mel­lett az adóbevalláskor a kamatjai után kirótt adó egyenesen bünteti. Az ingatlan-tulajdonos ugyancsak állandóan növekedő adók alatt nyög. Ilyen körülmények között a "kis em­ber” igazán nagyon nehezen igazodik el a közgazdaság útvesztőiben. Szol­gáljon megnyugtatására, hogy alig akad a világon 3-4 közgazdász, aki igazi avatottsággal képes eligazodni és hathatós megoldást találni a már idültté vált inflációra. — Az infláció nem természeti csapás, mint a jég­eső, de nem is függ a véletlentől, mint a szerencsejátékban a vesz­tés... Az infláció általában egyes ál­lamok kormányainak szakszerűtlen vagy tékozló, közgazdaságilag szak­szerűtlen politikájának természetes kísérő jelensége. Ha ilyen állammal más államok kereskedelmileg mellé­vagy alárendeltségi viszonyban van­nak akár kényszerűségből, akár ön­szántukból, úgy természetszerűleg részeseivé válnak nemcsak az ebből eredő előnyöknek, hanem még in­kább a hátrányoknak, jelen esetben az inflációnak. Mind az egyén, mind az állam hi­telét fizetésképessége határozza meg. A fizetésképesség hitel esetében a termelő-, a munkaképességtől függ. Mihelyt megszűnik a termelőképes­ség, nincs jövedelem és nincs fizető­­képesség. Ha a hitel nem törleszt­­hető, az egyén is, az állam is a tönk szélére jut. — Ilyenkor az államnak mindig akad ideig-óráig kiútja: bank­jegyeket kezd nyomni. Az egyének munkáját, szolgálatait értékükön aluli javadalmazással olyan jövede­lemtöbbletet igyekszik magának biz­tosítani, ami ismét helyreállíthatja fizetőképességét. A szegény adófize­tőről így egyszerre két bőrt nyúznak le. (Itt kell megjegyezni, hogy a ke­reseti adó százalékos eloszlása min­dig a középosztályt sújtja. Ilyenkor is kétségtelenül nagy szerepet ját­szik a fizetőképesség és termelé­kenység, jóllehet sok állam nemzeti jövedelmének nagyobb részét nem a középosztály adózása biztosítja. Fennmarad hát a kérdés, kik azok, akik többet termelnek és több hasz­not fölöznek le s miért nem ők fize­tik a több adót? Erre csak a "de­mokratikus” államberendezkedés ad­hat "értelmes” választ...) A vesztesek listájának persze se vége, se hossza, mert megkárosult mindenki, akinek pl. élet-, baleset-, tűzkár, stb. biztosítása, nyugdíja vagy előre rögzített járadéka van. a módosított keynes A nyugati demokráciák, főleg az USA és Kanada az utóbbi 15 év óta folyamatosan módosított Keynes-i, félig szocialista, félig kapitalista köz­­gazdasági rendszer a munkaerők le­hető teljesszámú foglalkoztatását tűzte ki céljául a világbéke megőrzé­se és a szociálpolitikai feszültség le­vezetésére. — Mivel az északameri­kai ipar termelőképessége a félkész és készárúk előállításában — kevés kivételtől eltekintve — nem verseny­­képes, áttért — háborús meggondo­lásokból is — a nagyobb hasznot ho­zó és aránylag kevesebb munkaerőt igénylő nyersanyag kitermelésére. Az így felszabadult munkaerő foglal­koztatására felduzzasztották a nem­termelő adminisztrációs (községi és állami hivatalnok-kar) és népjóléti meg más szolgáltatásokat. E valójá­ban parazita-rendszer fizetését a kor­mányok az adóprés nyomásával és a bankjegy-szaporítással, de — ismé­teljük: ugyanakkor csökkenő vásár­lóerejét előidézve — vélték megol­dani. Az évről-évre előre tervezett pénz­érték-csökkenése az izrael—arab há­borúból eredő olaj-zárlat, majd az ezt követő olaj áremelés válságos helyzetbe hozta az elméletileg rög­zített közel-keleti olajárakra épített nyugati közgazdaságot. — Az olaj­árak radikális és rövid időn belül 3-4-szeres emelése ugyanilyen arány­ban csökkentette a pénz-vásárló ere­jét... s a kormányok közgazdasági politikája így zsákutcába jutott. De ez a válság évek óta előre ve­tette árnyékát s csak a vak nem látta bekövetkezését. — Az USA felhígí­tott dollárjai multinacionális cégei útján exportálták az inflációt főleg Európába, Közép- és Dél-Amerikába s jóformán közvetve-közvetlenül a világ minden részébe. A dollár értékének csökkenését csak siettette az USA többirányú katonai elkötelezettsége, főleg az USA-ban székelő multinacionális cé­gek érdekeit védve Vietnamban, Chilében, stb. (Az USA-mama ked­vence, Izrael kivételt képez. Inkább érzelmi, mint gazdasági alapon tart­hatott és tart ma is igényt az adó­fizetők terhén nyugvó hathatós tá­mogatásra.) Az USA államháztartásának im­már krónikus deficitje, a 60-as évek­től kezdve, az utca emberének alig tűnhetett föl. Ha feltűnt, akkor a tojásfejű közgazdasági tervezők siet­tek megnyugtatására kitalálni a szemérmetlenül szép mondást: “We have to live with the inflation” —, ami majdnem úgy hangzik: "Add meg nekünk mindennapi infláción­kat!” — Azt is mondják, hogy ez a békés együttélés ára ... Ó milyen ér­zelgős humanizmus ez egyszerre! Bezzeg a két világháború idején ezt nem találták föl. AZ ARANY A 60-as évektől kezdve az USA a nemzetközi szélhámosság kritériu­mát kimerítő módon papír-dollár­jaival elárasztotta a fejlettebb ipari államokat, felvásárolva kulcspozí­ciókat jelentő nagy üzemeket. Ment ez addig, amíg ki nem derült, hogy a kint lévő 50—60 milliárd dollárnak nincs meg a Bretton-Woods egyez­ményben megszabott arany-fedezete! (A Ford Knox-ban őrzött aranykész­letet kb. 15—20 milliárd dollárra be­csülik, amit a Pentagon javaslatára háborús célokra kénytelenek zárol­ni.) Mindez siettette az arany hivata­los, a bankok közti elszámolási ára fölfelé való helyesbítését, ugyanek­kor a szabad forgalomban még tete­mesebb drágulását. — Az USA dollár 1960—65 között még csak vásárló­ereje 6%-át vesztette, de 1965—70 között már 19%-át... Miután meg­állapítást nyert a dollár ilyen rom­lása, az USÁ gazdasági tervezői, Sa­­muelson, Friedmann és más tőről metszett patinás nevű, akik jórészt a London School of Economics ta­nítványai vagy orthodox követői, az egyre növekvő pénzügyi és kapcsola­tos társadalompolitikai bonyodalom­ból igazi kiútat nem találtak s az adott körülmények között már alig­ha is lehet. Az infláció most már a középosz­tály alsó rétegeit is proletársorba taszítva, a proletár erőket felduz­­zasztja és a szociális feszültséget fo­kozva, olyan reakciókat válthat ki, amelyek az észak-amerikai demok­rácia eddigi politikai és államberen­dezéseit megdönthetik. — Talán még segíthet egy bizonyos mérvű, "tole­rálható” és ellenőrizhető munkanél­küliség. Ez jobb megoldás, mint olyan gazdasági válság, amelyben a munkanélküliség katasztrofális mé­reteket ölt. A KHÁOSZ Senkisem kételkedhetett a közgaz­dasági (ipari) és politikai felfordu­lás méretein, amit az olaj árának emelése okoz. Mégis akadtak "illeté­kes” körök, amelyek Izrael érde­keiért képesek voltak mindenre. Ké­pesek a mi zsebünkre exponálni ma­gukat Izrael mellett és — velünk ki­fizettetni ezt a számlát. Kettőt! Egyi­ket az USA-tól Izraelnek adott had­— Egy kis — pénzügyi szeminárium

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents