Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)
1974-03-01 / 3. szám
4. oldal «ITTVAKÖirr 1974. március hó A MINDSZENTIT*ÜGY "Egy szó nyilallott a hazán keresztül, Egv röpke szóban annyi fájdalom: Éreztük, amint e föld szíve rezdül És átvonaglik róna, völgy, halom, Az első hír, midőn a szót kimondta, Önön hangjától visszadöbbene; Az első rémület kétségbe vonta: Van-e még a magyarnak Istene?” AMIKOR nemzetfáltő tépelődései felőrölték az életbekapaszkodás minden reményét, Széchenyi István a döblingi elmegyógyintézetben véget vetett csodálatosan értékes életének. Akkor írta a megaláztatásoktól, üldözésektől sokat szenvedett magyarságot megrázó rémületben Arany János “Széchenyi emlékezeté”-nek szentelt remekében a fent idézetteket. MA nincs Arany Jánosunk, de van egy Széchenyi tragikus nagyságához mérhető Mindszentynk — ezért a Vatikánból felröppent hír, hisszük, “midőn a szót kimondta, önnön hangjától visszadöbbene” és mi az első rémületben kétségbe vonhattuk: “Van-e még a magyarnak Istene?” MINDSZENTY maga is sokat írt... ez is bűne! Róla is sokat írtak. Tárgyilagos, meghatódott, nagyrabecsülő szeretettel, és — a magyarságot taposó, szipolyozó rendszer is szer-AZ ÉG KÜLDÖTTE: ROMANELLI ezredes (Folytatás a 3. oldalról) célkitűzésébe, megtisztelve érzem magamat azáltal, hogy elfogadom a tiszteletbeli elnökséget. Adja Isten, hogy az ezer éves magyar nemzet háromszínű lobogója, melynek központi helyét Szent István koronája foglalja el, miközben a világon szétszórt magyar közösségeket látogatja, állandó izzásban tartsa azok nemzeti érzését és erősítse akaratukat, hogy Hazájukat bármilyen áldozatok árán is felszabadítsák az utált és sátáni szovjet zsarnokság alól.” Guido Romanelli s.k. ezredes v. meghatalmazott miniszter Egy alkalommal pedig azon óhaját is kinyilvánította, ha majd elérkezik számára az idő, hogy távoznia kell e földről, koporsóját a Magyar Nemzeti Vándorzászló borítsa be. A távolság és idő miatt a Vándorzászló nem teljesíthette kötelességét, de egy másik magyar zászló kísérte utolsó útjára olasz—magyar nemzeti hősünket. Romanelli ezredes élete — 3 év híján —, 100 éves égi küldetése, fáradhatatlan harca az igazságért, a nemzetek igazságos békéjéért, az emberibb életért nem volt hiábavaló. Az Ő szelleme tovább él, bennünk él. Az Ő isteni szelleme erősíti az elnyomottakat, akiket megfosztottak emberi jogaiktól, elszakítottak testvéreiktől, akiket hontalanokká tettek és gonoszul elrabolták ősi szülőföldjüket... Az ő szelleme, a halálon túl is egyszer győzni fog! A magyar nép örökre szívébe, leikébe fogadta testvérül Romanelli ezredest. Az ő neve egy darab magyar történelem. Ezt a hősi magyar történelmet majd ércszobor és a magyar lélekből kiáradó végtelen szeretet hirdesse az utókornak, a jövendő századokban. Seres Péter Magyar Vándorzászló Bizottság alapító elnöke kesztett gyalázatos periratot, hogy hamis vádakat, kínvallatások után kierőszakolt "beismeréssel” igazolhasson. OLYAN nagy ember, olyan igazán magyar, olyan papi hivatását maradéktalanul átérző és élő lélek, mint amilyent Isten csak annak a népnek ad, amelyiket szereti — összetörésére a poklok poklaival is hiába szövetkezett a bolsevista rendszer. — Ha akkor, 1949-ben nincs a Vatikánban egy XII. Pius, ha akkor nincs egy külföldi magyarság és sajtója, a Rákosi-Róthék perverzitása még a gyilkosságtól sem riadt volna vissza. Ki tudja, nem volt-e még perverzebb, hogy életfogytiglani fegyházra ítélték ... JOGGAL állíthatta, hogy egyetlen elődje körül sem tajtékzott annyi düh, annyi gyűlölet, mint körülötte csak azért, mert a Teheránban és Yaltában az istentagadó kommunizmus martalékául odadobott magyarság védelmére kelt azzal a fajtája szeretetével, amit csak fokozott magas egyházi és közjogi méltóságából folyó kötelességtudása. Krisztus követésében személyválogatás nélkül mindig az üldözöttek védelmére kelt. Jutalma? Akár az isteni Mesteré: kálvária, ahová elsősorban épp azok hurcolták, akikért síkra szállt! A MAGYARIRTÓ rendszer a rabországban mindent elkövetett, hogy Mindszenty nevét kitörölje az emlékezetből. Ha megemlítették, mocskolták, aki pedig mégis tisztelettel beszélt róla, börtönbe vagy büntető táborba került. — 1956 októbere azonban megmutatta, hogy hiába volt a nyílt és alattomos erőszak, a fölkelők első kötelességüknek tartották Mindszenty kiszabadítását. — De mindez még álomnak is túlszép volt... A demokráciát, a népek önrendelkezési jogát harsogó, állítólag ezeknek a magasztos elveknek a győzelméért két világháborút Európa lerombolására nyakunkba zúdító demokráciák szószegése eltűrte a legdemokratikusabban kivívott szabadságunk vérbe fojtását! A szovjet tankokkal és bombázókkal visszaállított zsarnok uralomban Mindszentynek természetesen nem volt helye. Az Egyesült Államok követségén kellett menedéket keresnie. Mint politikai menekült, tiszteletben kellett tartania a menedékjoggal járó megszorításokat. Ez megbénította minden politikai jellegű tevékenységében s a magyarsággal való reális kapcsolatát is meghiúsította. BÖRTÖNBŐL kalitkába zárták. A rabság azonban rabság, mindegy, hogy a rács vasból vagy aranyból van ... Az ártatlanul meghurcolt Rab pedig kényelmetlen teher mind üldözői, mind a védelmet biztosító lelkiismeretén. Utóbbinak, az USA-nak — kétségtelenül — az elárult magyar szabadságot is jelentette! EGYHÁZI méltóságról is szó lévén, a bonyodalom megoldását a Vatikánban kell keresni — gondolták Washingtonban. S valljuk be joggal, mert hivatkozhattak az ukránok meghurcolt érsekének, Slipyj kardinális, "kiszabadítására” ... E "kiszabadítás” különös előzményeinek kulisszatitkait a minap Giancarlo Zizola "XXIII. János pápa utópiája” c. könyvében feltárta. — Bár a könyv tartalmáról a magyar sajtó csak a Corriera della Sera ismertetése nyomán ad számot, a lényeget mégsem nehéz összefoglalnunk: 1. A pápát a John F. Kennedytől szorgalmazott békés együttélés csapdájába egv amerikai atheista újságíró vezette be 1962 őszén; 2. jó tudni, hogy így a kubai válsággal kapcsolatban XXIII. János szózatának szövegét előbb mintegy jóváhagyásra megküldte Kennedynek és Hruscsovnak! 3. Hruscsov jóváhagyta, Kennedy is. — A kapcsolat tovább fejlődött. Az említett újságíró 1962. december 13-án Hruscsovtól udvariasnak alig tekinthető üzenetet kapott a pápától, akire — a jelek szerint — végzetes benyomást gyakorolt az agyafúrtan fogalmazott moszkvai békevágy. Hruscsov sürgette, hogy a pápa is küzdjön állandóan a békéért! (Hogy béke és "béke” között mekkora különbség van, azt XXIII. János és vele Bea, Cicognani meg König bíboros elfelejtette mérlegelni. S megfeledkeztek a szentírási intésekről is: "Gyümölcseiről ismeritek a fákat!” és Jeremiás döbbenetes próféciájáról is: “... hazugsággal gyógyítgatják népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség és nincsen béke! [Jer. VI. 14.] — Avagy idézzem meglepően időszerű szentpáli visszhangját? "Amikor hangoztatják: Béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen pusztulás!” [I. Thess. 3.]) Amikor az igazi béke erkölcsi alapja hiányzik, a Vatikánnak, az erkölcsi-szellemi értékek hivatott őrének nemde az lenne a feladata, hogy bár Sztálin emlékezetes gúnyolódása szerint hadosztályokkal nem rendelkezik, mégis félelem nélkül követelje a természetjogban gyökerező erkölcsi rend érvényre juttatását! 4. Hruscsovnak Slipyj érsek szabadlábra helyezésével kapcsolatban volt egy figyelemreméltó föltétele. Kikötötte, hogy az érseket Róma hallgatásra kötelezze, azaz nem szabad nyilatkoznia a bolsevizmus "áldásairól” ... — A Vatikán olyan előzékenységgel sietett eleget tenni a moszkvai ukáznak, hogy még a neve is hátborzongató római kolostorba: a Vasrácsos Madonnának szentelve jelölte ki Slipyj szállását! HA mindezt átgondoljuk, könnyen fogalmat alkothatunk magunknak azokról az éveken át folyt, még részleteiben nem ismert, nehéz tárgyalásokról, amelyek során Mindszentyt a Vatikán az Egyesült Államok, de főleg a Moszkva-hű budapesti kormány nagy megkönnyebbülésére, a Rabország elhagyására rábírták. (A töredékes hírekből tudjuk, hogy a Hercegprímás is szabott föltételeket. Például az egész művelt világot megbotránkoztató kirakatpőrének és a gaz ítéletnek törlésével ártatlansága elismerését. Ahogy nem tett eleget a kommunista kormány ennek a föltételnek, ugyanúgy nem a Vatikán kéréseinek. Például az Egyház és Állam ügyei szétválasztása; a mai napig is az Államegyházi Hivatal basáskodik a felekezetek ügyeiben. A békepap-mozgalom tagjai minden támogatást és előnyt élveznek. A vallásoktatást durva erőszak nyíltan vagy burkoltan akadályozza, stb., stb. — Mindez a népköztársasági alkotmányban, az emberi jogok ligája, az UNO alapokmányában biztosított szabadságok lábbal tiprásával — és a Vatikán XXIII. Jánostól bevezetett "békés együttélés politikája” nagyobb dicsőségére!) VI. PÁL most azután nyíltan olyan "kitűnő” diplomatája, mint amilyennek feltüntetik az "Ostpolitik”-ban sürgölődő Mgr. Casarollit, javaslatára megfosztotta Mindszenty bíborost esztergomi érsekségétől s az ezzel járó magas közjogi méltóságától, Magyarország hercegprímása tisztjétől. Ennek a beláthatatlanul súlyos következményekkel járó vatikáni döntésnek az előzménye az a nyilvánvalóan jogos rettegés lenne, amely eltölti mind a Rabország csatlós-kormányát, mind azokat a "magasállású” külföldi tényezőket, akiknek a gyászos szerepe a magyarság meggyötörtetésében napvilágra kerül Mindszenty sajtó alatt lévő emlékirataiból. Politikai kérdés mindez! — csattan fel valaki. Igen! — minden politika ... — válaszoljuk. "Isten országa nem e világból való” (Jn. XVIII. 36.), vitatják, akik elfelejtik Jézus imája szavait apostolaiért: “Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól... Szenteld meg őket az igazságban: a Te igéd igazság.” (Jn. XVII. 15,17.) S HA emlékirat kiadása politika, akkor mindaz, amint XXIII. János végzetes baklövése cáfolhatatlanul bizonyítja, a Vatikán is politizál. Mgr. Casarolli és társai sem tesznek mást. — Mindszenty eléggé világosan megfogalmazta "politikáját” olyan szavakban, amelyek méltóak ahhoz a kősziklához, amelyre Krisztus egyházát építette: "Állok Istenért, Egyházért, hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történeti szolgálata." Ki vonhatná kétségbe, hogy Mindszenty valaha jottányit is eltért ettől a programtól? — Azt is mondta és írta: "Nem fogok soha lemondani.” Nem mondott le; megfosztották ugyan teljes tudatossággal vállalt kötelessége teljesítése lehetőségeitől — most azonban tisztségeitől is, amelyeket bár gálád letartóztatása óta már csak jelképesen láthatott el —, a vatikáni döntés most a jogfolytonosság durva megsértését szentesíti! JÓVÁTEHETETLEN lépés ez XXIII. János bárgyú utópiájának szellemében! Hova jut az, aki "az ördögök fejedelmével űz ördögöt”? (Mk. III. 22.) "Minden meghasonlott ország elpusztul és nem állhat fönn egyetlen meghasonlott város vagy ház sem!” (Mt. XII. 25.) Aki azt mondja: "Roma locuta — causa finita”, inkább mondhatná: Róma szólt, ott befejeződött az ügy.” A magyar szívekben-lelkekben azonban nem fejeződött be, mert tudjuk, hogy a Mártír Bíboros hű maradt tűzön-vízen keresztül a püspökszenteléskor hozzáintézett komor figyelmeztetéshez: "Ne tedd a világosságot sötétséggé, sem az árnyat fénnyé; ne mondd a jót rossznak, sem a rosszat jónak!" AZ ELVHŰSÉG mindhalálig jutalma feneketlenül züllött világunkban az üldözés mindhalálig ... Vigasztalásunk azonban az, amit az Igazságos Bíró mondott: "Boldogok vagytok, ha gyűlölnek az emberek, ha kiközösítenek és szidalmaznak titeket, ha rossz hírbe hoznak a Emberfiáért! Örüljetek azon a napon és ujjongjatok: jutalmatok nagy lesz a mennyben. Hiszen így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Lk. VI. 22 sk.) ISTEN áldja Mindszenty bíborost és vigasztalja árva nemzetünket! dr. Fogarassy A. Csaba
