Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)

1974-03-01 / 3. szám

Szocializmust — magyar ♦♦ «ITTVAKOfeT HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA XIII. ÉVF., 3. SZÁM 1974 MÁRCIUS HÓ ÁRA: 50 cent. AA a AAa..... _____i* *AAA_A_ Nägypéntek nélkül nincs feltámadás! — Tiszta márciusi nap volt. A fogházudvar felett hideg tavaszi, böjtelőtti szelek fújdogáltak s csak nagynéha suhant át a fénylő napsugarak előtt egy-egy kósza felhő. Nyilván lepillantott a vér­gőzös udvarra s aztán örült, hogy nem embernek született s főleg nem magyarnak és továbbvágtatott békésebb vidékek felé. Pontosan egy óra volt, mikor bent a fogházban a síri csődben ismét lezárták a cellákat és csak az elítéltekért siető fegyőrbakan­­csok tompa zuhogása hallatszott. Először Gera Józsefet vitték le az udvarra, ahol már készen állott a durva fából ácsolt négy bitófa, alig pár lépésre a fogházudvar piszkos-barna színű nyerstégla fala előtt. Szemben a bitófákkal állították fel a bíróság zöld posztóval le­takart asztalát. Ott foglalt helyet a népbíróság és az ügyészek. A négy fegyőr szinte nem is kísérte, hanem a föld fölé emelve a leve­gőben vitte az első áldozatot Gera Józsefet. Aztán megálltak a bírói asztal előtt és Jankó Péter tanácselnök felolvasta a kegyelem eluta­sítását, de hangját alig lehetett hallani, mert a tömeg — nehogy megismétlődjék a Bárdossy-féle jelenet — torkaszakadtából ordíto­zott. Aljas, trágár szavak röpködtek a levegőben s Gera József már ott állt az első bitófa alatt. Bogár József két pribékje összekötözte kezét-lábát, majd nagy gyakorlattal felhaladt a bitónak támasztott létrán, Gera nyakába illesztette a kötelet — s az első áldozat meg­tért az örökkévalóságba. A tömeg magánkívüli őrjöngésbe csapott át és közvetlen közelről gyönyörködött a bitófán lógó első áldozat­ban. A fegyőrök azonban ismét visszaszorították a kivégzési hiéná­kat, mert megérkezett a második mártír: Beregffy Károly, a Szálasi­­kormány volt honvédelmi minisztere. Mikor ott állt a bitófa alatt, világosan látszott, hogy az utolsó Miatyánkat mormolta az ajka. Bogár — annak ellenére is gyorsan végzi feladatát, hogy a tömeg, mint egyetlen szavalókórus, kiálltja feléje: "Lassan, Bogár, lassan!” Működnek a filmfelvevőgépek, dolgoznak a fényképészek, hiszen nemcsak a kommunista, de a polgári világ sajtója is drága pénzeket fizetett az elvetemült gyilkosságokról készült képekért. A harmadik áldozat Vájná Gábor.- Nyugodtan, szemrebbenés nélkül hallgatja Jankó Péter szavait s aztán pár perc múlva rajta is beteljesedik az embertelen bosszú. A négy bitófa közül három már megteremte a maga szomorú gyümölcsét, a hóhér a halál bekövetkezte után mind a három arcot piszkos, szennyes kendővel takarta le. És most következett az igazi pillanat. A bosszú beteljesedésének moraja futott végig a tömegen, mikor Szálasi Ferenc alakja megjelent az udvarra vezető ajtóban. Egyszerre felcsattant az üvöltés s 1946. március 12-ének drámája elérte csúcspontját. Valami ismeretlen ok miatt őt nem fogták köz­re a fegyőrök s teljesen szabadon tette meg a bírói asztalhoz, majd a bitófához vezető utat. Az ordítozás és kiabálás egy pillanatra sem szűnt meg, hiszen jól tudták, ha bárbmit is mond ez az ember a halál küszöbén, akkor azt pár órán belül millió és millió magyar ismétli és írja fel a lelkében, mint ahogyan azt alig egy hónappal azelőtt Bárdossy László esetében tették: "Istenem, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!” Azután Szálasi Ferenc, akinek pártjára és mozgalmára a Horty­­rendszer minden üldöztetése ellenére is az ország negyven százaléka szavazott és a sorsdöntő hetekben a nemzet mögötte sorakozott fel, ott állott a bitófa alatt, s mikor Bogár — akinek ezútal először re­megtek a kezei — a kötelet zavarában az ajkára helyezte, akkor nyugodtan felszólt, hogy: lejjebb. A kivégzésnél jelenlevő fiatal ka­tolikus pap felnyújtotta a feszületet, amelyet Szálasi Ferenc meg­csókolt, aztán a hóhér ezúttal is teljesítette kötelességét... Nagypéntek nélkül nincs feltámadás! (Fiala-Marschalkó: Vádló bitófák c. könyvéből.) ~V^ ” VW ~\i^ 1 " -VV»J ......... -NAHT" MH1- -tfAW ■ ■nww»" "»VW*“ LÁSSUNK VILÁGOSAN! A világkormány-összeesküvők egye­düli ellensége minden függetlenség­re törekvő nemzeti megmozdulás. A moszkvai bolsevizmus nemhogy nem ellensége a New York-i fináncimpe­rialistáknak, hanem egyenesen sátá­ni politikájuk szolgálatrakész végre­hajtója. 1917-ben ezek a pókhasú bankárcionisták (Khun, Loeb & Gug­genheim, Max Breitung, stb) pénzel­ték a Trockij—Bernstein állam­csínyt, és azóta is ezek a dollár­­genszterek tartják fenn a kremli rémuralmat, ezek a csekkdiktátorok mentik meg a szovjet hóhérokat az összeomlástól (búzaügylet, az 1973- as amerikai export a Szovjetbe hét­szerese az 1970-inek). Ezek az urak ugranak rá egycsapásra minden olyan mozzanatra, amelyben a tőlük független erők felbukkanását vélik felfedezni. Naív filozófia vagy jóhi­szemű félremagyarázás minden olyan kísérlet, amely pl. 1956-os sza­badságharcunk amerikai cserben­­hagyását nem az egyedül helyes tény­állásból vezeti le. Abból a nyilván­való tényből, hogy egy független, nemzeti Magyarország megszületését mindenképpen meg kellett akadá­lyozni éppen úgy, mint a bolsevista bandák leverésére hivatott fehér orosz hadseregek diadalát. Muskie az 1972-es elnökségi kampány jelölt­je pl. arcátlanul be is vette program­jába a kommunista rombolásnak elejét vevő “görög diktatúra” elleni harcot, és ugyanekkor a legmesz­­szebbmenő támogatásáról biztosítot­ta az agresszív, területrabló Izráelt és teljes hévvel követelte a Szovjet­tel való "megbékélést”. Mint ahogy az igazi Magyarság fokmérője ősi­­ségünkhöz, őstörténetünkhöz való viszonyulás milyensége, úgy mutat­kozik meg a politikai hovatartozás a nemzeti kormányok, támogatása ügyében is. Görögország erre jó pél­da, mert a görög nemzeti kormány a lehető legszűkebb keretbe szorítja a New York-i világkormányzók be­folyását és mert horribile dictu Gö­rögország nincs aktív diplomáciai viszonyban Izráellel. Csak vessünk egy pillantást a CFR irányította saj­tóra és a bolsevista méliára és ak­kor rögtön felfedezzük a teljes azo­nosságot; Görögországot mindkettő egyformán csépeli. Csilében mint tudjuk megdöntöt­ték az országot káoszba taszító kom­munista Allende rezsimet. Ezt köve­tően az amerikai sajtó részvétsirán­kozásba kezdett az "ártatlan mártí­rok” felett, és pocskondiázta a "fe­hér terrorlegények” akcióit. Ugyan­ilyen hangnemet ütött meg a Moszk­vából irányított vörös információs gépezet is. A Bilderberger-Trudeau vezette Kanada politikai menedék­jogot ad az allendei népnyúzóknak, a szoknyapecér Kennedy szenátor pedig javaslatot tesz a csilei nemzeti kormány bojkottálására. A legjellemzőbb példa minden két­séget kizáróan Mindszenty herceg­­prímásunk esete. A pápa — aki szin­tén a New York-i páholy képviselője, a zsidó származású Montini család sarja — megfosztja Zászlós Urunkat rangjától, mert a prímás útjában áll annak a megbecstelenítő — áruló judeo — keresztény vatikáni politi­kának, amely a nemzeti érzést meg­ölő, a templomokat magtárakká ala­kító bolsevistákkal való puszipajtás­ságot tartja legmagasztosabb felada­tának. Nos, Mindszenty menesztését mind az amerikai sajtó, mind a szov­jet orgánumok egyforma megnyug­vással és kevéssé leplezett vagy lep­lezetlen kárörömmel vették tudomá­sul. S mindezt akkor teszik, amikor Szolzsenyicin bátor regénye miatt életét kockáztatja, amikor Litvániá­ban hajtóvadászatot rendeznek a hazafias hívők ellen, amikor Csína egymás után pellengérezi ki a szov­jet zsarnokság gaztetteit a szabadsá­gukért, hitükért küzdő nemzetiségek irányában. Ügy mondják, hogy az ember nagy megrázkódtatások idején ismerhető meg igazán. Hozzátehetjük: őstörté­neti múltunkhoz való viszonyuláson lehet lemérnünk ki-ki magyarságtu­datának hatékonyságát és a nemzeti mozgalmak, valamint a plágium-bib­liára alapított judeo-keresztyénség megítélésében vagyunk képesek leg­jobban megállapítani embertársaink igazi politikai hovátartozandóságát. Akit nem tölt el büszkeséggel és méltó tenniakarással ősi nemzetünk dicső útja, aki a judeo-keresztény egyházakat továbbra is a bolseviz­mus elleni harc bástyáinak tekinti, aki a szovjetellenes nemzeti felsza­badító harcok helyett holmi világ­baráti, megfoghatatlan emberbaráti zagyvaságok után futkos — az mind akarva-nemakarva a CFR világpá­holy, a cionvilágdiktatúra híve és is­tápolója. Kérkedhetik azzal a kétes dicsőséggel, hogy névtelen koporsó­szege lett a független nemzettudat és nemzetakarat nagyságának. A magyar őstörténet, a nemzeti függetlenségi harc, a judeo-keresz­­tyén egyházak kitűnő szeizmográfok; jelzik kik harcostársaink, kik a tu­­tyimutyi mindegyemberek, kik ügy­ködnek ellenünk. Megmutatja, hogy csak a magunk harciasságára, csak a nemzeti megmozdulások feszítő erejére és a turántestvér Csina szö­vetségére számíthatunk. Azt is tud­juk viszont, hogy ez az erő mé­lyebb gyökérzetű, hatalmasabb és igazabb mint a nemzetek megfojtá­sára irányuló cionszovjet valuta­összeesküvés. Hiába hát minden eről­ködés ti a CFR párnázott ajtajai mö­gött kotyvasztó, brezsnyevékkel, áru­ló egyházfejekkel sakkozgató Urak! Ördögi játékokra végérvényesen pon­tot tesz a közelgő Turáni Évezred­­forduló; a nemzeti erők szülte, ha­talmas Messiás-Igazság! (VTYZ) EMLÉKEZÉS SZENTELEKY KORNÉLRA • A Szabadkán megjelenő Üzenet című folyóirat gazdag tartalmú em­lékszámmal ünnepelte meg a kiváló jugoszláviai magyar költő, elbeszélő, kritikus és irodalomszervező születé­sének nyolcvanadik és halálának negyvenedik évfordulóját.

Next

/
Thumbnails
Contents