Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-02-01 / 2. szám
1973. február hó «ItrVAKÖfct 5. oldal UTAK ES ELVEK A MAGYAR VALOSAG-TUDATUNKROL A Hungária Szabadságharcos Mozgalom tevékenysége, bel- és külpolitikai természetű megnyilatkozásai régóta az emigrációs magyar közvélemény érdeklődésének középpontjában állnak. Igaz, hogy megnyilatkozásainkért nemcsak a judeo-bolsevizmus, de a hazátlan liberális "urimuri” is első számú közellenségnek kiáltotta ki mozgalmunk harcosait. Csak azért mert nem szavaló és tósztozó politikai emigránsok vagyunk, hanem azok, akikben minden feltétel nélkül él az együttérzés a kolhozfalukban szenvedőkkel, a magyar parasztokkal, a munkás-zubbonyos és hivatalnok-kabátos megnyomorítottakkal. Éppen ezért vannak olyan politikai, társadalmi vagy éppen vallási természetű kérdések, amikor elméletileg is meg gyakorlatilag is legfontosabb egyszerűen kimondani a valóságot. Különösen ma lényeges a valóság kimondása, amikor a magyar emigráció egy részének "született vezérei” — bár annak idején sem krisztusi morált sem pedig magyar erkölcsöt nem ismertek, hanem a zsidó-liberális krédó imádói voltak — most nagy hirtelen az 1956-os Forradalom szocialista tartalmának elhallgatásával, keresztény kokárdák és nemzeti darutollak kitűzdelésével próbálják október 23- nak igaz tartalmát meghazudtolni. Nyeregbe és polcra akarnak olyan eszméket amelyeknek semmi köze nincs a magyar nép forradalmának történelmi magaslataihoz. Ebben az emigrációs légkörben hangzott el a valóság feltárása Fasching Antal szabadságharcos bajtársunk részéről, a kitcheneri magyarok októberi emlékünnepélyén. Hitvallás volt ez az ünnepi beszéd. Hitvallás az 1956-os Forradalom szellemében a holnap Szocialista Magyarországa mellett! Fasching Antalnak. az MSzFT politikai osztályvezetőjének valóság feltárását időszerűnek és rendkívül fontosnak tartom, mert adatokkal vagy tények felidézésével érvelt, és sohasem "kinyilatkoztatott”, a magyar nemzet őszinte történelméből és a társadalommal foglalkozó tudomány ötvözetéből sikerült kialakítania a reális politikai, társadalmi vagy éppen vallási természetű elemzést. A magyar valóság feltárását elemezni, értékelni kell továbbra is a Szittyakürtben. Ezért is tudunk kedves Olvasóink felkérésének szívesen eleget tenni és lapunk hasábjain is foglalkozzunk az ünnepi beszéd tartalmával kapcsolatos bíráló cikkel, amely a Kanadai Magyar Újság 1972. december 29. számában jelent meg a "Nemzeti szocializmustól a nemzeti kommunizmusig” címszó alatt. • • A FEKETE INTERNACIONALIZMUSRÓL A Kanadai Magyar Újság névtelen toliforgatója mindjárt cikkének elején megállapítja, hogy az ünnepi beszéden "olyan nyílt keresztényiden, egyházellenesség — fekete internacionalizmus mondotta a szónok — vonult végig, amilyen még a nyílt kommunista Kanadai Magyar Munkás című hetilapban sem volt olvasható soha”. Nem egy rövid cikket, de vaskos könyvet lehetne írni arról, hogy a pápák hol és mikor milyen hűbéri igényeket támasztottak a magyar állammal szemben. Csak néhány példát a pápák hűbéri igényeiről: VII. Gergely pápa 1074-ben Gézától, 1077-ben pedig Lászlótól kéri a feléje irányuló debita fides és devitio kinyilvánítását. III. Ince pápa 1204, adott parancsot az esztergomi érseknek, hogy Imre magyar király fiát, a gyermek Lászlót koronázza királylyá, s helyette apjától vegye ki az apostoli szék iránti hűségesküt. IX. Gergely egyházi tilalom hirdetése útján kényszeríti ki a királytól azt az egyezményt, mely biztosítja az egyház sómonopoliumát, s egyúttal a királyt az elmaradt 10 éves haszon megtérítésére 10.000 márka megfizetésére kényszeríti. IV. László, aki utoljára próbálta az Árpádok egykori központi hatalmát megerősíteni és reménytelen kísérletet tett a pápa ellen — hiába ejtette foglyul Fülöp pápai legátust és hiába kísérelte meg a budai zsinat megakadályozását — 1279-ben végül is engednie kellett és elismerte, hogy ő és elődei a koronát és az uralkodást az egyháztól kapták. A kommunista ideológia, a marxista materialista világnézet híveinek, s így a Kanadai Magyar Munkás kommunistáinak végcélja az ateizmus. S így aligha fognak tiltakozni az istentelenek azért, hogy napjaink fekete internacionalizmusa Mindszenty hercegprímást kiparancsolta a rabmagyarok országából. Nemcsak kiparancsolta a Hercegprímást, de megtiltotta eddig az emlékiratainak kiadását is. Ez a modern pápai inkvizíció felismerése is hozzátartozója a magyar valóság tudatunknak. A Kanadai Magyar Újság cikkírója szerint az ünnepi szónok megfeledkezett arról, hogy a katolikus papság már az 1956-os Forradalmunkat megelőző időkben is adott hősöket és vértanúkat a bolsevista-ellenes harcnak. Ez így igaz, például a cikkíró által említett Páter Kun András szerzetes annak idején fütyült az egyházi elöljáróinak arra a bizonyos "Pásztor Levelére” és magyar fajtájának védelmében fegyverrel a kezében indult a vértanúhalálba. A névtelen cikkíró által említett Zadravecz István, a nemzeti hadsereg tábori püspöke e sorok írójának is eszményképe a nacionalizmusában, a fekete internacionalizmusát, közelebbről: a Kapisztrán-kultusz magyar nemzeti előnyeit — melyért később, mint tábori püspök annyit fáradozott — azonban nemzeti veszedelemnek tartom. E valóság feltárásához idézzük a Kálvinista Szemle, 1921. július 17-i számának "A pápa és a nemzeti hadsereg" című cikkét: "... Előre tudjuk, hogy amikor ezt a nemzeti színbe bújtatott klerikális túltengést, egyenesen pápizmust szó nélkül nem hagyjuk, az ünneprontók, az aquam turbulensek újból mi leszünk. De inkább vállaljuk ezt a már megszokott ódiumot, és komoly mementőképpen mégis szólunk. — Legelőször azonban határozottan leszögezzük, hogy itt nem Kapisztrán Jánosról van szó: jól tudjuk ugyanis, hogy odaátról a válasz frázisok tömkelegével éppen azt fogja megkísérelni, hogy Kapisztrán János személyiségének és gazdag életének elvitázhatatlan nagyságával tévessze meg a magyarságot, s így figyelmét a lényegről elterelje. Még arról a nagy kérdőjelről sem kívánunk írni, hogy vajon a pápa a veszélyben lévő magyarság, vagy inkább a kereszténység, akkor még főként katolikus egyház érdekében küldötte hozzánk Kapisztrán Jánost a török ellen? Csupán egész ridegen és röviden azt kérdezzük, mi köze van a pápának a magyar nemzeti hadsereghez, azon kívül, hogy tagjai között felekezetre nézve katolikusok is vannak? Mi jogon, és főként kinek a hozzájárulásával nevezget ki a pápa őszentsége úgynevezett védőszenteket?! Hiszen, ha így haladunk, legközelebb már a Vatikán ezredesi és tábornoki kinevezéseiről is fogunk hallani! Előzőleg egy árva szó sincs róla, s mint mindig, úgy most is a magyarság fait accompli előtt áll, és éppen a magyar protestantizmus. Természetes, hogy szó nélkül nem hagyhatjuk: akkor azonban mindig és újból mi vagyunk a konkolyhint ők, a torzsolkodók, a békességrontók, a keresztény testvériség megbontói... Igen, de csak azért, mert előbb a kedves katolikus, jobban mondva jezsuita testvér tudtunkon kívül szépen, csöndben oldalba rúgta azt a testvériséget, annak egyetlen biztosítékát, a viszonosságot, sőt egyenesen a protestáns szellemet. Védőszent?! Ilyen valakit vagy valamit nem ismer a protestantizmus: hogyan lehessen hát ez a védőszent mégis valakije vagy valamije a 40 százalékban protestáns magyar nemzeti hadseregnek? Vagy talán ennek a 40 százaléknak nem is “engedélyezte” a pápa védőszentül Kapisztrán Jánost? — gondolván, jó lesz ezeknek, ha tovább is azt éneklik: Erős várunk nekünk egyedül csak az Isten!" A Kanadai Magyar Újság toliforgatója téved akkor, ha úgy gondolja, hogy rettenetes nagyot "alkotott” amikor leírta, hogy az ünnepi szónok sem a "körtefánál esküdött örök hűséget”, hanem elment a "fekete internacionáléhoz”, és azt is valószínűnek tartja, hogy valamelyik keresztény egyház az ünnepi szónoknak is megadja a végtisztességet és "ne úgy kaparják be a földbe, ahogyan a döglött kutyákat szokás.” A középkori hit világában élő nép számára igen súlyos büntetés volt az egyházi átok: a pap nem temethette el a halottakat, s nem eskethette össze az új párokat. II. Ulászló korában, amikor a parasztság megtagadta a papi dézsma fizetését, a főpapok gyakran egyházi átok alá vették a községeket. Ebben az időben ha nem is a körte, de az "almafánál” esküdtek örök hűséget egymásnak a mi magyarjaink, és az egyház zsarnoksága miatt pap nélkül temetkeztek, ahogy a "döglött kutyákat” temetik. Tudnunk kell még azt is, hogy ebben az időben, amikor egy új főpap elfoglalta székét — harácsolásra — bullát bocsájtott ki, a plébános megkapta s díjat fizetett érte. Sok plébánosnak el kellett adnia templomi felszerelését, hogy püspökét kielégíthesse. Ha nem tudott fizetni, akkor a főpap egyházi átokkal sújtotta a községet és üldözte a plébánost, sok pap nem várta meg a főpap bosszúját, hanem magára hagyta a nyáját, ebből a lesüllyesztett szellemi rétegből jöttek a Dózsa-forradalom legelszántabb harcosai. • A MAGYARVÉRÜ BALOLDALRÓL — Ha Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártja a földreformot a tavaszi vetések előtt végrehajtja, a Magyar Kommunista Párt a Nyilaskeresztes Pártot támogatni fogja — mondotta ünnepi beszédében Fasching Antal, amit a Kanadai Magyar Újság cikkírója “fantasztikus badarságának nevez. Miért badarság az, ha a Sopronkőhidára internált magyarvérű kommunisták 1944 végén ilyen formában látták a magyar sors alakulását. Magyarok voltak ők is, és talán az elsők, akik felismerték, hogy pártjukban a tisztulást kommunista magyaroknak kell elindítani, mert az "idegenek a másfajúak veszélyeztetik a demokráciát, a szocializmust, a magyarságot” — ezt vallotta 1946-ban a Kommunista Magyarok Szövetsége is. Szálasi Ferencet és minisztertársait Rajk László belügyminisztersége alatt végezték ki a kommunisták. Nekünk magyar szocialistáknak azonban nincs szükségünk arra, hogy vértanúinkat nevezetesen Szálasi Ferencet és minisztertársait "éppen a legilletékesebb helyen: Tel Avivban, Mr. Hausner, Izrael állam főügyésze rehabitálja” — mintahogyan azt a Kanadai Magyar Újság névtelen cikkírója újságolja. Baj van ott már a magyarságtudattal, ahol úgy vélik, hogy nemzeti vértanúinkat a "legilletékesebb helyen” Júdeábán kell rehabilitálni! A kitcheneri ünnepi szónokon kívül "ki fogja rehabilitálni Rajk Lászlót” írja kérdőleg névtelen cikkírónk. Az a Rajk László, aki 1946. január 30-án az úgynevezett Nemzetgyűlés Naplójának 10. üléséről szóló 270. oldalának tanúbizonysága szerint így nyilatkozott: "Ma váltottuk mindig és valljuk ma is, hogy voltak a magyar történelemnek olyan korszakai, amikor a királyság a nemzet érdekeit szolgálta, az emberi haladás jegyében állott és a nemzet boldogulásán fáradozott. Árpádházi nagy királyaink, Szent István, Szent László, IV. Béla nélkül elképzelhetetlen lett volna a magyarság megmaradása és tovább fejlődése. Hunyadi Mátyás nemzeti királysága a magyar történelem legszebb korszakai, fejezetei közé tartozik” — eszköz lett a zsidó bosszúállás kezében, akiknek érdekeit a készülő nagy szocialista átalakulás létalapjában fenyegette. Rajk Lászlót nem kell rehabilitálni senkinek! Életáldozatával önmagát rehabilitálta, akárcsak Mohácsnál a rendek, akik felelőtlenségükről annyi tanúbizonyságot tettek. A rendek, akik korszakokon keresztül századokra szóló mulasztásokkal vétkeztek, az utolsó pillanatban mégis kiegyenesedtek — mint később Rajk László — elmentek meghalni! A rendek is, Rajk László is esztelen pocsékolást követtek el a magyar-vérrel, de a nemzeti válság tetőfokán nem kímélték saját vérüket sem. A mohácsi csatasíkon a rendek feláldozták magukat éppen olyan halált megvető bátorsággal, mint Dózsa György a tüzes trónon. Ezzel a halált megvető bátorsággal indult el Szálasi Ferenc és minisztertársai is, a zsidó bosszúállás bitófáira, és ezt követte a nemzet függetlenségéért és szabadságáért, a kommunista Rajk László is! Egy gyökér, egy fájta fiai voltak! A józan, elfogulatlan ítéletekből és becsületes történelmi számvetésből születik meg majd az új magyar tudat. Major Tibor Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy Szentgály-Súri Árpádéknak (Nyugat-Magyarország) január 23-án, Dr. Benyó Dezsőéknek pedig (Egyesült Államok) február 5- én, kisfiúk született. Szeretettel köszöntjük a kis Szentgály-Súri Elemérkét és Benyó Leventét lapunk nevében is. (a Szerk.)
