Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám
1973. december hó «IttVAKOkt S. oldal Úgylátszik az emberi aljasságnak valóban nincsenek határai, sem méretei. Egyik ‘‘jólértesült” ismerősöm súgta a minap a fülembe bizalmasan, hogy jó lesz vigyázni, mert a Badinyit a Kádárék küldték ki az emigrációba, hogy ideáival felbomlassza az emigrációs egyházakat. Először azt hittem, hogy viccel velem, de meg kellett győződjek, hogy a szerencsétlen szentül hiszi és valóban csupa jóindulatból mondja amit beszél. Megkérdeztem, hogy hallotta-e már a Badinyi előadásokat vagy olvasta-e már Badinyi írásait? Nemleges feleletet kaptam. Jóidéig némán álltam, mert megszólalni nem tudtam. Arra a kérdésemre, hogy honnan vette mindezeket az őrültségeket — már előre tudtam a válaszát —, kérlek ezt biztos forrásból tudom, de nem közölhetem. — Biztosan tudod amit mondasz? — Hogyne kérlek, ezt azonnal még másik két helyen leellenőriztem. — Torontói magyarok, akiknél leellenőrizted a dolgot? — Természetesen — volt a válasz. — Kik ezek, akik ezt mondták neked? — Kérlek, titoktartásom kötelez. Röviden és tömören megmagyaráztam emberemnek, hogy szellemileg mily szegény, mert anélkül, hogy egy embernek az írását elolvasta volna, anélkül, hogy ezzel a emberrel beszélt volna, azt meghallgatta volna, megalkotott egy véleményt valakiről, akiről azt sem tudta, hogy néz ki, de magáévá tett valamit, amit hozzá hasonló nyomorultak duruzsoltak a fülébe és ő azt már mint biztos értesülést tovább adta másoknak is. Sokáig töprengtem ezen a kis jelentéktelennek látszó dolgon, de vajon jelentéktelen-e ez a dolog? Sajnos nem, mert ennek a lelkibeteg, lezüllött emigrációnak (akinek nem inge, ne vegye magára), ez a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy mindenki igyekszik a jólértesül tét játszani és ezzel az ártatlannak látszó gügyeséggel súlyos károkat okoznak egyesek. Nagyon sokat hallattam már azt a kitételt is, amikor Senkiházi Alfonz előáll például és azt mondja, "biztos forrásokból tudom, hogy "ix ipszilont” az F.B.I. már régóta figyeli. Mert az F.B.I. elsőszámú kötelességei közé tartozik az, hogy Mr. Senkiházit azonnal értesítse, ha valakit megfigyel. Ezek a szerencsétlen emberek magukkal hozták lelkületűkben az elmúlt évek magyarországi viharainak nyomát és annyi sok-sok év után sem tudnak mindattól szabadulni, ami az otthoni légkörben az agyukba szívódott. De valahogy az a meggyőződés kezd úrrá lenni rajtam, hogy ezek a szerencsétlen lelkibetegek voltak azok, akik annakidején a Gestapo-hoz, majd az AVO-hoz szaladgáltak és mindenkiről mondtak valami bizalmasat, jólértesültet, csakhogy fontosnak lássanak. Ezek a ‘‘jólértesült fullajtárok”, csak másodlagos eszközök, mert ezek mögött állnak azok az aljas szándékú semmittevők, akik lusta tehetetlenségükben soha nem voltak képesek valamilyen alkotóképes dollog részeivé válni, vagy mert vezetőszerepre törekedve, nem kerültek be valamilyen gittegylet titkári vagy elnöki "székébe”, duzzogva a sarokba bújva agyalják ki aljas rágalmaikat, amit gyengeelméjű barátaik fülébe duruzsolnak, azok aztán, mint a futótűz széthordanak. Ezek a még magukkal is gyámoltalan, tehetetlen emberkék játszák mindig a "nagy leleplező” szerepét, körleveleket írogatnak a legképtelenebb őrültségekkel teletűzdelve és azt gondolják magukról, cselekményeikről, hogy megváltották vele a világot. Holott, ha ezeknek az embereknek az össztevékenységét kiértékeljük, akár nemzeti érdek vagy emigrációs szempontokból, akkor az eredmény rendszerint nulla, mert rendszeres alkotómunkára befogni őket egyszerűen képtelenség. Fúrásra, rágalmazásokra, rémhírterjesztésre ellenben hihetetlen energiára képesek, összevissza loholnak, röpcédulákat gyártanak és rengeteg pénzt képesek áldozni ezekre a törekvésekre. Az elmúlt tizenhét év alatt még nem találtam egyetlen olyan megmozdulást, a politika terén aktívan tevékenykedő és kimagasló személyt, akit ezek a patkánylyukakból vicsorkodó senkiházik ki nem kezdtek volna előbbutóbb. Amikor egy kezdeményezés elindul és szépen fejlődik, úgylátszik, hogy az érdeklődés középpontjába kerül, támogatókra talál, akkor bújnak elő ezek a férgek odvaikból és megcsinálják a "nagy leleplezéseiket”. Tizenhét év ilyenirányú tevékenységeit megvizsgálva nemcsak helyi, de globális emigrációs viszonylatban, valahogy úgy néz ki a dolog, mintha ezeket a "nagy leleplezőket” egy közös gócból irányítanák, mert a legegészségesebb emigrációs megmozdulásokra, emigrációban a legaktívabb egyénekre koncentrálódik minden merényletük. Egy-egy ilyen hadjáratot felgombolyítva, valahogy mindig ugyanazokhoz a személyekhez visznek el a végső szálak, mint kiindulási ponthoz. Ilyenkor kiderül, hogy 56 után igen gyanús körülmények között kerültek nyugatra. "Emigrációs és honmentő leleplezéseik” ellenére — mert ők mindig a "kommunista kádárügynököket leplezik” le —, közvetlen hozzátartozóiknak Magyarországon semmi baja nem származik, ezért a "hon és emigráció mentő” cselekedeteikért. Emigráns magyarságunk közhírré tételére féltéglával verik a mellüket és csendben rendszeresen minden baj nélkül hazajárogatnak. Rendszeresen! Mind a fentieket és még sok más szempontot összeegyeztetve rá kell ébredni egy kis józan logikával, hogy ezeket csakis egyhelyről irányítják, egy meghatározott céllal, ennek az emigrációnak a teljes szétzüllesztésére. Ezekkel a módszerekkel lehetett elérni azt, hogy egy átlag ember ma már nem akar és húzódozik résztvenni valamilyen egészséges megmozdulásban, nem is beszélve a kezdeményezésről, mert azt mondja, hogy "öregem én nem megyek, mert biztos rámütnek valamilyen bélyeget”. Ez az álláspont érthető is, szerencsétlen azért, mert dolgozik és anyagiakat áldoz, munkája jutalmául végezetül egy rágalomhadjárat középpontjába kerül. Ezeket a viperákat túlélni, figyelmen kívül hagyni, rengeteg erőre és nemzeti öntudatra van szükség, amely sajnos nem mindenkinek adatott meg. Olyanok is akadnak, akik egyéni ferde nézeteiket és vezetőszerepüket szeretnék ráerőszakolni mindenkire. Aki nem hajlandó velük egy követ fújni, vezéri elhivatottságukat elismerni, az csakis fasiszta, vagy kommunista kádárügynök lehet. Az még nem jutott eszükbe ezeknek a vezéri babérokra álmodozóknak, hogy pontosan ez elől a diktatúra elől jöttünk emigrációba, amit ők szeretnének ránk erőszakolni. De nem jutott eszükbe, hogy emigrációban nem megy az, hogy valaki kinevezi magát vezérnek, hanem vezérek általában úgy születnek, hogy komoly és értékes alkotó munkával, politikai, történelmi ismeretek fölényével kiemelkednek a tömegből, de nem azért mert a pódiumra álltak, hanem munkájuk, emberi és anyagi áldozataik, állandó gyarapítása ismereteiknek, a sorok elejére helyezték őket. Sajnos ezeknek a megéréséhez, megszívleléséhez intelligenciára van szükség és ezek ezt nélkülözik a legjobban. Vannak olyanok is, akik nyíltan a legképtelenebb mesékkel, az emigrációs hivatás, a politikai harc élének az eltompítására, elcsendesítésére törekednek. Sajnos megtalálni ezeket az egyházak és különböző egyesületek "vezetői” között is igen nagy számmal, nem is beszélve egyes emigráns lapokról. Számomra legfurcsább és érthetetlen állapot ezeknek az egyéneknek a revízió gondolatától való irtózás. Valósággal remegés fogja el ezeket az "urakat” a revízió puszta említése is. Miért? Ma már odajutottunk, hogy egy tömeggyűlés alkalmával az épület előtt, revíziós röpcédulát osztogató egyik derék magyarunkat azzal fenyegettek meg egyes "vezető” személyiségek, hogy rendőrrel távolítják el (az épület elől, az utcáról), ha abba nem hagyja. Ma már ott tartunk, hogy a cseheket "testvéreinknek” nevezik egyesek, de tájékozatlanságukban nem tudják, hogy ezek a "testvéreink” itt az emigrációban nemrégiben újra kiadták Seaton Watson-nak azt a könyvét, melynek alapján és útmutatásai szerint osztották fel Magyarországot Trianonban. Mert akad esetleg egy cseh, aki eljön egy magyar megemlékezésre, ezek az "urak” már hajlandók elfefejteni azt, hogy 1945-ben a magyarokat Prágában szabályos rabszolgapiacon árulták. Akadt-e még egy olyan cseh vagy bármely más náció, aki azt mondta volna, hogy legalább felét hajlandók vagyunk visszaadni az elrabolt területeknek, magyarok alakítsunk egy közös szovjet ellenes koalíciót. Ilyen még nem akadt. De ezek a mi szerencsétleneink mindenről hajlandók lemondani, egy vélt együttműködésért, mely együttműködést nem voltak képesek létrehozni az elmúlt három évtized alatt, mert a szovjet megszállás ellenére is, nemzeti érdekeink szöges ellentétben állnak egymással. Együttműködési törekvéseikben még sohasem képzelték magukat "testvéreik” cipőjébe, akik csak mosolyognak enynyi jellemtelen gerinctelenség láttán. Arról már ne is beszéljünk ,hogy a világtörténelem leggyalázatosabb békeszerződése, az 1947-es párizsi békeszerződés részleteit egyik sem ismeri. Azt sehol nem is ismertették sem gyűléseken sem lapjaikban, mert hát miért is? Ez valóban nemzeti ügy lenne és ahhoz nekik semmi közük! De mindazok a magyarok, akik hazulról idekerülnek, akikkel szerintük mi, "hidakat akarunk építeni” kétségbe esve kérdik tőlünk, hogy miért nem szóltok a békeszerződés módosításáért, miért nem tiltakoztok a 47-es Trianon ellen. Soha anynyi fáradságot ezek az "egyházfik” és "vezetők” még nem vettek, hogy áttanulmányozták volna a hazai törvényeket és rájöttek volna, hogy Magyarországon a revízió vagy a békeszerződés módosításának a puszta említése is minimum öt év börtönbüntetéssel jár. De miért is vették volna ezt a fáradságot, hát érdekük ez nekik? Volt az valaha? De milyen jövő generációt akarnak itt egyesek felnevelni az emigráció magyar iskoláiban, ahol egy szót Trianonról, vagy a már említett békeszerződésről az emigráns gyermeke még nem hallott. Ezzel szemben azonnal lekommunistáznak mindent és mindenkit, aki Magyarországon van, mert azok nem hajlandók a mártíromságot tovább magukra vállalni. A spanyolok évszázadok után is követelik vissza Gibraltárt és ma az angol—spanyol viszony egyetlen ütközőpontja Gibraltár kérdése. A japánok egyszerűen semmisnek tekintik a szovjettel 45 után kötött békeszerződést a szovjet által megszállva tartott szigetek miatt. Kína és a szovjet között az ütközőpont Mandzsúria. Az arab—zsidó ellentétek magjában a területi kérdések állnak, de ez a mi, nemzetinek csúfolt emigrációnk fázik és retteg a revízió puszta említésétől is. Nem igaz ez az együttműködési mese sem, mert például akikkel minden történelmi alapunk megvan arra, hogy együttműködjünk, hajlandók is lennének velünk együttműködni a legmeszebbmenőkig, mint például a lengyelek, ez a vonal a sírig agyon van hallgatva, Isten ments, hogy kitudódjon, hogy ennek a lehetősége is fennáll. Az nem helyénvaló, hogy egyesek ennyire irtóznak a revízió gondolatától, az viszont már egyenesen hazaárulás számba megy, ha már nem kezdeményeznek, akkor mások ilyenirányú kezdeményezéseit szabotálják. Ez a vétek és ez a bűn. Mert ha valakiben nincs annyi magyar érzés, hogy ennek szükségességét megértse, ez még érthető, de ennek a leszabotálása, akadályozása már egyenesen ellenséges, nemzetellenes cselekedetnek minősül. Kozma Miklós mondotta Teleki Pálnak még annakidején egy alkalommal az akkori parlamenttel kapcsolatban: "Te szegény Teleki, ezekkel akarsz te revíziót megvalósítani? Menj az utcára a néphez”. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanezt mondhatjuk az emigráció ún. "vezetőiről” is. Mint azt már mondottam, kivételek akadnak, de sajnos nagyon elenyészve. A nemzet az túléli a szovjet megszállást, Trianon ellen pedig ennek az emigrációnak kell küzdeni minden erejével, hogy valamilyen formában legalább ezzel a ténnyel igazolni tudja létezését az utánunk következő generációk előtt, mert mást sajnos felmutatni az elmúlt három évtized alatt úgysem tudtunk. Egyebekben boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindazoknak, akiknek itt nyugaton a tiszta lelkiismerete ezt megengedi. Tudom, hogy szent este mondtok egy imát értem is. Homonnay Ottó JOGFOSZTOTT SORS A valóság költészete! Seres Péter Jogfosztott Sors című verses könyve nemzeti irodalmunk értékes alkotása. E könyv bevezetőjében az "Előszó” írójának véleménye szerint Seres úgy látszik elfogadja Eliot angol költő tanácsát: Költői kifejezése nem távolodik el a mindennapi élet természetes nyelvtani rendszerétől. A közösségekhez szóló versek kihalásának korában is versei zöme a magyarsághoz szól. Reverdy poétikai normáját érvényesíti, mindenben s önmagában az igazi költői lényeget keresi. Sartre normáját is alkalmazza: Alakjai élnek ... Ez a könyv Seres Péter — ölsz nyelven megjelent munkája után — válogatott verseinek gyűjteménye, magyar nyelven. Arra a kérdésre, hogy költészetének mi az alapja: így felel: Alap a valóság és a cél, a Jelen harcainak a Jövő békéjével való szintézisbe hozása. A Jokfosztott Sors verseskönyv képekkel, fényképekkel illusztrált 160 oldal, ára 5 dollár. Megrendelhető a szerzőnél. Címe: Seres Péter, P. O. Box 38165, Los Angeles, California 90038, USA. MÁR BADINYI IS KÁDÁR-ÜGYNÖK!?....
