Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1973-12-01 / 12. szám

** i

i«

2. oldal 5*imAKÖ*T 1973. december hó

A KARIKÄZÖ ÉS IRODALMI VISSZHANGJA

Gyékényesi György múlt év karácsonyán megjelent Karikázó c. verseskötetét változatos méltatás és bírálat kíséri a külföldi magyar sajtóban. A különböző és teljesen összefüggéstelen megközelítéseknek és hozzászólásoknak azonban mégis van közös vonásuk s ez a bizonytalan tapogatózás.

A magyar műértés a bírálók megnyilatkozásaiból kiolvashatóan, nem tud mit kezdeni e költői művel. Érzik, sejtik, hogy alkotással, szintézissel néznek szembe, de a magyar pamasszuszon nem tudják azt hova tenni.

A konvencionális irodalom "magyar nyugat” kereteiben meg éppenséggel nem lelik helyét.

E különös jelenségnek mélyenfekvő irodalmi adottság az oka. A modern magyar irodalom nyugati lelkesedésének ugyanis Párizs a kizárólagos jelszava. Általában a "magyar nyugat” nemcsak ott kezdődik, de ott is végződik.

Az óceánt pedig a magyar pegazus merő idegenkedésből és közvetített előítéletek elriasztó hatásából sohasem ugrotta át.

Mivel a Karikázó költője nem ezt a szokványos és — ne mondjuk — szenvedélyes divatot utánozta, a kritikusoknak nehéz feladat pionír alkotó-munkájában őt követni.

Árulkodók is a mübírálatok ebben a tekintetben, mert a Karikázó műformáinak és műtechnikájának megítélésében a közös jártasság előfeltételét nem mutatják.

Gyékényesi György ugyanis, mint irodalmi úttörő, a modem német és angolszász-ír, de főleg a modern amerikai költészet forma — és kifejezésvilágban böngészve, változatos hangszerelésű, színes és találékony kifej ezésű, gazdag formakészletű költői energiatelepre talált. Sajátos költői arculatának megmutatásához, talentumának kivetítéséhez abból illő hangvételeket, színeket és kifejező technikát válogatott ki. Egyrészt tette ezt azért, hogy saját eredeti tehetségét szemléltetőbbé tegye, másrészt pedig azért, hogy a magyar parnasszuszt új javakkal gazdagítsa, belterjességét növelje. Népdal-költészetünk motívumainak beleszövésével pedig ezt az egyéni teljesítményt megtartó népi kultúrhagyományainkhoz erősítette.

Mint költői műalkotás, a Karikázó tehát ma még egyedülálló jelenség irodalmunkban. Páratlan magyar szintézis!

Gyengéje a kritikáknak a bírálók konjunkturális álláspontja is. Elemzéseikben tekintetbe véve kétfelé-hasadt civilizációnk status quo-ját, a költő művét a keleti és nyugati konjunktúrákkal, azok térfoglaló eszméivel viszonylatba állítják. Holott a Karikázó a maga nemében a költő szándéka, de megítélése szerint is, a kor felett álló megnyilatkozás. Mondanivalója nem illeszthető napjaink kétoldali vitájába. Kerítés mögül szemügyre venni azt a művet, eleve balfogás! Balfogás, mert a költő életszemlélete nem társadalmi, nem lélektani, mégcsak nem is történelmi, hanem megkülönböztetően sorsboncoló és kulturális.

Közvetlenül és egészében rátapintani erre a műalkotásra tehát csak a magyar élet és lélek kortalan kérdésének szemmeltartásával lehet.

És most, szóljunk a költő gondolat-világáról, mert a különböző méltatások azt is érintik.

Gyékényesi György gondolatvilágát sajátos személyisége, vagyis egyéni törekvéseivel kialakított erkölcsi és szellemi integritása határozza meg. Ez a személyes integritás híd

gyanánt két pilléren nyugszik. Egyrészről szakképzettségén, mert fizikai tudományok szakértő doktora, másrészről népi és emberi kulturáltságán, mert műalkotó.

E híd szilárdsága és a rendületlen hídonállás tette lehetővé a költőnek, hogy korunk zűr-zavaros gondolkodásának ködös panorámáját egészben és távlatban szemlélhesse-. Megítélései így maradtak józanok és így kerülte el azt is, hogy a korbeli gondolkozás meglódulásainak és kisiklásainak akár előidézője, akár áldozata legyen.

Korunk tudományos szimplicizmusát alapjábanvéve elutasítja. Világosan látja, hogy a létinger érzőpontjának műszeres megtapintása s matematikai meghatározása lehet értelmes, de sohasem kielégítő válasz. A kor kihívása tehát minden csábító jelenség ellenére, nem egyoldalúan tudományos, hanem, mint minden időben, általánosan emberi.

A differenciálódásnak az a folyamata, mely a mindenre felelő vallásból kiindulva, s kételkedő metafizikával folytatódva, az ugyancsak mindenre felelő tudomány-logikához és a gondolkozó-géphez vezetett, az ember részére zsákutca.

Látja azt is, hogy a tudományos elvek, módszeres eljárások, mértékrend és szakszerűség felhasználásával felderített igazságok csak féligaz-Professor Anthony C. Sutton könyvében, “National suicide: Military aid to the Soviet Union” (Nemzeti öngyilkosság: Katonai segítség a Szovjetuniónak) azt írja: Lenin egyszer kijelentette, hogy "a kapitalisták fogják nekünk eladni azt a kötelet, amire felakasztjuk őket” és ennél igazabb dolgot még senki sem mondott. Anthony C. Sutton a Los Angeles-i California állami egyetem közgazdaságtan professzora, a Stanford-i egyetem tudományos kutatómunkatársa, könyve 1973-ban jelent meg az Arlington House kiadásában. (New Rochelle, N.Y.) 283 oldalon tárgyalja azt a valóságot, hogy tulajdonképpen az egész szovjet technika az Egyesült Államokból származott, melyet "egyes amerikaiak” a békés együttműködés címén játszottak át a szovjetnek. Mivel azonban a NATO országok is teljesen amerikai befolyás alatt állnak, így azok is egymással versengve jutattak el információkat nyíltan vagy burkolt formában a Szovjetnek. Amerikai részről ez a folyamat még a forradalmi időkre, azaz 1917 előtti időkre nyúlik vissza. Természetesen ez a nyugati építése a szovjet birodalomnak, el van takarva a széles tömegek elől. A publikum mit sem tud arról, hogy milyen technológiai leírások, kész komplett gyárak minden berendezésükkel együtt, továbbá technikai segédszemélyzettel együtt kerülnek a Szovjetunióba. Rámutat azoknak az amerikai politikusoknak a nemzetáruló hibáira, akik békét akarnak teremteni a kereskedéssel, nem pedig egy igazságos békében akarnak kereskedni. Sutton szerint csakis békében lehet kereskedelmet folytatni, de a kereskedelem még sohasem hozott békét. Hivatkozik itt arra is, hogy Hitlerrel és Japánnal a háború kitörésének pillanatáig kereskedett Amerika, de a kereskedések eredménye egy világháború lett.

Részletesen foglalkozik a könyv, a szovjet fegyvergyártás amerikai eredetével, ahol nemcsak terveket, de anyagiakat is adtak a szovjet fegyverságok, melyeket általánosítani nem lehet s így azoktól az ember és a valóság meghatározása nem várható. A szellemi felbomlás és káosz realitásának szemlélete pedig meggyőzte őt arról, hogy az a várakozás, mely szerint a tudománylogika fel fogja szabadítani az értelmet az erkölcsi világrend és oktalan miszticizmusának rabságából, hogy helyébe intellektuális világrendet és hiteles valóságot állítson, már eleve unintelligens.

A tapasztalat szerint civilizációnkban a miszticizmus hosszú évszázadai folyamán nem burjánzott el annyi babona, mint a szemünk előtt kibontakozó tudomány-logika néhány évtizedében.

Vajon, volt-e valaha képtelenebb babona, mint annak feltételezése, hogy a metafizikai emberképzet és valóságképzet "álismeretét” felcserélni a matematikai emberképlet és valóságképlet "hiteles ismeretével”, reális célkitűzés?!

Gyékényesi György kihangsúlyozza a tudatot és a tudatosságot — mérnök-matematikus létére — nem műszeres méréssel és matematikával, hanem evidenciával. Mert való tény az, hogy a tudat vesz célba mindent és csak a tudat képes megállapításokat tenni.

így jut el az élő emberhez, a tudatos élet egyénre korlátozott és

ipar rendelkezésére, amely fegyverekkel meggyilkolták az Észak-Kóreában harcoló, a Vietnámban harcoló amerikaiakat, a békés lakossággal egyetemben. Az amerikai technikai és pénzügyi segítséggel gyártott tankokkal gyilkolták le az amerikaiakat, akiknek az adójából vették el mindazt a pénzt, amit kiirtásukra fordítottak.

Többek között azt írja, hogy úgy néz ki, hogy feszültség van, de csak ott, ahol az amerikai katona a bőrén érzi a hazai rakéták tüzét, de nem a Kreml vendégszobáiban, a vörös vezérek és a Harriman-ok meg a Rockefeller-ek között. A vörös forradalom fegyver arzenálját a nyugat építette és fejleszti fel, hogy terrorizálja vele a nyugatot. Pontos és részletes adatokkal támaszt alá a könyv

Magyarországon az ötvenes évek elején — az aktív keresők csaknem 80 százalékának az általános iskola 8 osztályánál is kisebb végzettsége volt. 1960—1970 között több, mint egymillióval csökkent az ilyen alacsony képzettségű dolgozók száma, és arányuk most már nem éri el a 40 százalékot. Ezzel szemben az érettségizettek aránya 4-ről 14 százalékra, a felsőfokú végzettségűeké 2-ről 5 százalékra nőtt. A népgazdaság különböző ágaiban ma 3.5-4-szer annyi a iskolázott — legalább 8 általános osztályt végzett — dolgozó, mint két évtizeddel ezelőtt.

Jóllehet, a foglalkoztatottak közül még mindig majdnem kétmillió ember végzett nyolc általánosnál kevesebbet, Magyarország ilyen tekintetben nemzetközileg összehasonlítva az élenjárók közé tartozik. A 25 éves, vagy idősebb népességből már a 60- as évek elején mindössze 9 százalékot tett ki az alapfokúnál kisebb végzettségűek aránya (ugyanez volt a helyzet Lengyelországban). Egyidejűleg például Portugáliában 45, Jugoszigetelt élő valóságához, valamint annak elvéhez, a humanizmushoz. Korunk megbomlott gondolkodása dezintegrálta mindkettő fogalmát.

Az az állítás, hogy az egyénben helyet foglal a vérségi és társadalmi másik egyén, a pszichopatológiában tudathasadás néven már rég ismeretes. Ép tudatnak azonban még sohasem volt "genera” életérzése!

A humanizmus dezintegrálása pedig külön és különös vívmánya korunknak. Szellemi panorámájában egész kellekciót kínál "vállfajaiból".

Nyilvánvaló, hogy mind a tudat, mind a humanizmus csak önmagukkal jelezhető, integer fogalmak. Beszélhetünk hát humanista vallásról, humanista filozófiáról, humanista tudományról és humanista művészetről, de az épség elvének feladása nélkül, sohasem a visszájáról!

Gyékényesi György pedig ezt az integer humanizmust énekelte meg élő lélekkel tudatos "krisztusi magányában”.

Karikázó c. verseskötetében tehát szilárdan áll a híd szellemi jelenünk fortyogó krátere felett, összekötvén a lelki a jövő ígéretével és szerető szóval óván mindenkit a leszédüléstől.

A kötet megrendelhető testvéröccse címén: Dr. John P. Gyékényesi 2833 E. 122 St., Cleveland, Ohio 44120

U.S.A. — Ára $4.00.

Gyékényesi Gy. László

írója minden tételt, mindarról a technikai és anyagi támogatásról, amit az USA nyújtott napjainkban a szovjetnek.

Hajmeresztőén érdekes ez a könyv és azokat igazolja, akik már régóta azt hirdették, hogy az Egyesült Államok gyalázatos külpolitikájának köszönhetünk mi magyarok, minden bajunkat az elmúlt 50 évben. Ez a könyv egy biztató jel arra, hogy talán egyszer csak felébred az amerikai nép is, de hogy a magukat magyarnak nevező egyes "emigráfisok” mikor ébrednek fel, ezt még sötét homály fedi. Űgyis, mint egy igen alapos politikai tanulmány, valamint adattár, minden centjét megéri ez a könyv. Velőkig hatóan józanító hatása van minden álmodozóra.

H. O. J.

szláviában 33, Spanyolországban és Bulgáriában 28, Olaszországban 22, Kanadában viszont 10, s az USA-ban is 8 százalék volt az alapfokúnál kevésbé képzettek aránya.

Ami a szakképzett dolgozók arányát illeti: Magyarországon 1963-ban — ekkor készült az első szakemberösszeírás — a foglalkoztatottak 28 százaléka volt szakképzett. 1971-ben, amikor a Központi Statisztikai Hivatal megismételte a felvételt — a dolgozók már 35 százalékának, több mint másfél millió embernek volt szakképzettsége. A szakemberállományból 15 százalék, kereken 240 ezer volt felsőfokú, körülbelül 320 ezer (20 százalék) középfokú végzettségű alkalmazott, a szakmunkások aránya pedig meghaladta az egymilliót (65 százalék).

Nemzetközi adatok bizonyítják, hogy azokban az országokban, ahol az egy főre jutó nemzeti jövedelem különöse nnagy, ott a felsőfokú képzett műszaki szakemberek aránya is kimagasló.

Katonai segítség a Szovjetuniónak

SZAKEMBER-KÉPZÉS MAGYARORSZÁGON