Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-11-01 / 11. szám
10. oldal MlttVAKŐfet 1972. november hó FAZAKAS FERENC BÚCSÚZTATÓJA SOMOGYI KÁROLY RAVATALÁNÁL A Hadak Útján magános lélek vándorol a Mindenható trónusa felé, világot megrázó történelmi katasztrófák által a népek országútjára kisodort, nyugalmat nem találó életének súlyos keresztje és forrón szeretett fajtájának, az abortusz következtében a nemzethalál felé tántorgó szörnyű víziója alatt roskadozva. Évtizedek óta tartó fájdalmas, kínzó tépelődés után Somogyi Károly beteg szíve nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, s október 17-én du. 2 órakor szemei örökre lecsukódtak felesége karjai között. Sok beszédet elmondtam életemben, az utóbbi időben túl sok halotti búcsúztatót, de még ilyen nagy, a szív legmélyéről érkező gyász nem nehezedett lelkemre, hiszen Somogyi Károlyt 45 éve ismerem, s az ő kedves egyénisége igen nagy értéket jelentett a mai idők elvadult érzésvilágában. Károly a gráll lovagok fennkölt szellemének késői századokba átöröklött megtestesítője volt, aki mindenkinek juttatott valamit az ő alapjában derűs, emberi érzéssel telített, nagyszerű humorérzékkel rendelkező lényéből. Mindenki szerette, mert mindenkit érző és szenvedő sorstársának tartott, soha senkivel nem állt hadilábon, s nagy dolog az emigrációban az, amit róla elmondhatunk, hogy nem volt ellensége. Pedig ez nem a jámbor megalkuvás eredménye volt, mert közben acélos jellemmel rendelkezett, elveihez mindig hű maradt, s fajtája igazát nem hagyta. így, amikor egy magyar újság Himmler Márton halála alkalmával dicshimnuszokat zengett erről az egyénről, aki 1945-ben a két világháború közötti politikai, szellemi és művészi nagyságaink közül több százat hazaszállított, Somogyi Károly egy tiltakozó levelet írt, az előfizetést lemondta és az újságot többé kezébe se vette. Mint emigrációs magyar mindent megtett, hogy teljesíthessük azt a kötelezettséget, amit “ránk ró a világon legárvább népünk történelmi szolgálata”. Jelleméből adódott, hogy nem szerette a nyilvános szereplést, túlságosan szerény volt ahhoz, hogy politikai fórumon jól érezze magát. De két évtized alatt nem írt senki annyi cikket nemzeti ünnepeinkkel kapcsolatban, mint ő. Remek munkatárs, igaz barát és főleg nagyszerű, önfeláldozó bajtárs volt. Ha elhangzott a kérés, hogy sürgős cikk kell, Karcsink szobájából az ajtó réseken kiszivárgó villanyfény — amit aggódó élettársa sokszor lesett — a szokásos éjfél helyett csak a reggeli órákban aludt ki. Nemzet-politikai felfogását — a Kereszt és Kard Mozgalom ápr. 4-vel kapcsolatos egyik gyász-megemlékezése alkalmával — így fogalmazta meg: "Az első nagy zivatart a magyarság hazájába a tatárok vandalizmusa hozta: tatár-jár ásnak neveztük. Mohács volt a második földrengés: vésznek hívtuk. Azután jött a 48-as szabadságharc, mely Világossal végződött: tragédiának neveztük. Utána Trianon következett: gyalázat lett a neve —; de nevén nevezni azt, ami 1945. április 4-én történt — nincs rá szava nyelvünknek! Ez a csapás súlyosabb, mint Mohi, Mohács, Világos és Trianon együttvéve”. Somogyi Károly tagja volt az MHBK-nak, melynek zászlója itt áll a koporsó mellett, azonkívül alapító tagja és többszörös tisztségviselője volt a KKM-nek és a Detroiti Magyar Művészkörnek. Életének értelmét vallásos meggyőződése adta meg, emigrációs küzdelmeit pedig a magyar hivatástudat sarkallta, mert enélkül az emigráns egyszerűen boldogtalan bevándorló, akit csak az anyagi előnyök megszerzése ösztökél. Drága Károly, sors és bajtársam, búcsúzik most Tőled hűséges élettársad, akinek legnagyobb vigasza, hogy nem szenvedtél hónapokon vagy éveken át; siratnak fiaid, akik a Te nyomdokaidban járva nőttek emberré és fájdalmukban élettársaik is osztoznak. Gyászolnak majd öt öcséd, azok családtagjai és kiterjedt rokonság, s nem utolsó sorban baj társaid, barátaid, osztálytársaid és ismerőseid otthon és itt az emigrációban. Szíved mindig haza vágyott megpihenni; a Kőszeg melletti velemi dombtetőn épült kis nyaralódat láttad mindig, ha új hazádban egy dombtetőn megpillantottál egy lakóházat. Lelked most szabadon szárnyalhat, felkeresni a szülővárost. Szombathelyt, a gimnáziumot az ősi Alma Matert, a Műegyetem Auláját, a Balaton felejthetetlen partjait, a hármas halom és kettős kereszt országát, ahol búzavirág és pipacs terem. Legyél közbenjárója szegény magyar fajtánknak, hogy ne teljesedjenek be a költőnek szavai: "Ha minket is eltemet a sors zivatarja, Nem lesz már Hadúrnak soha több magyarja!" Somogyi Karcsi, Te kötelességedet megtetted, nyugalmad legyen áldott az örök világosság honában! PÉCSI KORNÉL dr.: OKTÓBERTŐL-OKTÓBERIG CSOMASZ TÓTH KÁLMÁN 70 ÉVES 20 év óta tanítja az éneket és a zenét a budapesti Református Theológiai Akadémián. Ez a húsz év és korábbi tudományos kutatásai a magyar népzenetudomány egyik legkiemelkedőbb alakjává tették. A Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent könyvei, "A XVI. század magyar dallamai" (1958), "A humanista metrikus dallamok Magyarországon" (1967), valamint egyes tanulmányai hézagpótlóak. A református gyülekezetek az általa összeállított, rengeteg ősi (közös) anyagot tartalmazó énekeskönyvből énekelnek. Munkássága az egyházi népéneklés megújulását mozdította elő, segítségét a katolikus szakemberek is élvezik. Túl fájdalmas és mégis annyira dicsőséges 1956-os szabadságharcunk 16. évfodulóján sokan nehezen viselik el az azóta is csak sorozatosan folyó csalódásokat. Van, aki a fejét, van, aki az öklét rázza, olvasva a híreket, s fölveti a kérdést: miért ilyen komor minden és miért olyan kilátástalan a jövő? Hosszú választ igénylő kérdések ezek. A hosszú válasz helyett most elégedjünk meg néhány vázlatos megjegyzéssel. 1. A Nyugat gyűjtőnév alatt értett "szabad", pontosabban: szabados világ viszonyát Moszkvához az A- és H- bombáktól való rettegés határozza meg, amióta árulói kiszolgáltatták a nukleáris titkokat a Szovjetnek. így buktak meg mindazok a — higyjük el — jóindulatú kísérletek, amelyek a rabnemzetek felszabadítását célozták. — De miért nem látjuk meg, hogyha felszabadításról beszélünk, azt a rabságban tartott orosz népen kell kezdeni. Aki ismeri az orosz és a Szovjetben rettegő más népek történelmének borzalmait, nem tagadhatja, hogy a "felszabadítást” ott kell kezdeni. A felszabadítás alatt értjük az embernek emberhez méltó élete föltételeinek biztosítását. 2. Ez a kívánt folyamat hosszú és igen körülményes. Amikor arról értesültünk, hogy száz- és százezer szovjet katona a II. világháború során s azóta is több alkalommal megismerte a nyugati életmódot — ismeretes: előbb nem tudott vele mit kezdeni. Tőrt-zúzott, állati ösztöneit förtelmesen kielégítve, örök szégyent hozott az orosz névre. 3. Mégis hova-tovább — jóllehet Sztálin idejében fékezni próbálták —, megindult egy folyamat sokkal szélesebb rétegeknél, mint a Nyugaton magasztalva emlegetett néhány Tolstoi-tanítványnál. Ez a folyamat azonban, amit a magasabb, életszínvonal követelésének nevezhetünk, ha fel is jogosít bizonyos reményekre — ismétlem —, hosszadalmas. 4. Mivel pedig elsősorban anyagi javakról van szó, ez a dolog természeténél fogva az árúcsere-forgalom és pénzügyi, illetőleg hitelkérdés. Ezen a téren a nyugatiak részéről valóságos versenyfutás tanúi vagyunk —, ami a közismerten félelmetes orosz étvágyat csak még félelmetesebbé fokozza. Ugyanakkor igen alkalmas már is a nyugatiak között az érdekellentétek fölkeltésére! 5. Ha nem is áll jelenleg még sok adat rendelkezésünkre a Szovjetnek szállított vagy szállítandó árúk természetéről, nem egy sorolható a katonai potenciál direkt vagy indirekt fölhasználására. Ki ne ismerné a mondást: van, amikor a kapa is elsül... 6. Ha alapjában nem kifogásolhatók valamely nép életszínvonala emelésére irányuló törekvések, a baj forrása abban az igazságban gyökerezik, amit az Úr Jézus megkísérlésekor az ördögnek mondott: "Nemcsak kenyérrel él az ember...” A Kreml pedig foggal-körömmel védekezik az ige terjesztésével szemben! Ugyanekkor Nyugat szabadossága megenged minden lázítást, felforgatást, züllesztést... 7. Kérdezhetné valaki, miért olyan nagy baj, ha a szovjet-ember — mondjuk —, kanállal eszi a húst és nem villával... Nem ez a baj, hanem az, hogy ki mire használja azt, amivel rendelkezik. (A nyugati és keleti — nevezzük az egyszerűség kedvéért így: életfelfogás közti különbséget már elegendőképp érzékelteti dr. d. Farkas L. több kiváló tanulmánya. A nyugati ember milliói saját bőrükön megtapasztalták ezt; szeretnénk hinni, hogy más milliók nem óhajtanak hasonló gyötrelmeket.) 8. Logikus, hogyha nem lenne olyan nagy űr a "kapitalista” és a szovjet bolsevista életmód, életfelfogás között, nem lenne olyan nagy a feszültség — és ami még szembetűnőbb: Moszkva izgatott sürgetése egy európai "biztonsági” értekezlet megtartásáért. — Ha a valóban katonai szempontból szorult helyzetben lévő Csonka-Európa javasolna ilyesmit, az sokkal indokoltabb lenne. Minden épelméjű emberben nyomban fölmerül a kérdés: vajon miért mozgósít eget-földet a Szovjet ilyen értekezletért? Világos, hogy ez az értekezlet a jelenlegi állapotot akarja mintegy nemzetközi jóváhagyással a Szovjet érdekei miatt rögzíteni. Érdekei között az első: további hódításait előkészíteni. Mindegy, melyik irányba; ahol az ellenállás a leglazább ... A Kreml hadi készültségeiről, fölszereléseiről rendelkezésünkre álló megbízható adatok pillanatig sem hagynak kétséget afelől, hogy például Európában a katonai fölény a Szovjet oldalán áll. S ha Európa elesik, Washingtonban már elfelejtették, hogy a USA-t azzal a jelszóval lökték a II. világháborúba, hogy határai a Rajnánál vannak!? S akkor még nem voltak interkontinentális lövedékek ... 9. Megértjük, ha a védelmi készültség az adott körülmények között súlyos terheket jelent Vasfüggönyön innen és túl. De próbáljon valaki hangoskodni emiatt a szovjetizált világban! Ugyanekkor a szabadosság világában csökkentik a katona-kötelezettséget és a honvédelmi kiadásokat... 10. Ki ne tapsolna hát Peking minap hangosan kifejezett véleményéhez. Szerénytelenség lenne állítanom, hogy Peking e sorok írójától kölcsönözte mondanivalóját az UNO-ben 1972. okt. 3-án, de akik figyelemmel kísérték elemzéseimet, láthatják, lényege ez volt: a) megsemmisíteni az A- és H- bombákat! b) el a téridegen kezekkel Európáról; Európa az európaiaké! Mi lenne, ha a világba szétszórt magyarság egyénileg és szervezetileg e lényegeket sürgetné, követelné!? 1956-os szabadságharcunk méltó folytatása ez lenne. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIV. évfolyam 11. szám —1972. november hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011
