Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-09-01 / 9. szám
A MARXISTA TERMINOLÓGIA 1972. szeptember hó __________________________»imAKÖftt_____________ Torontóban az első látogatása alkalmával, Gábor Áron vázolta a szovjet helyzetet. Nagyvonalakban ismertette a kommunizmus lényegét. Gábor Áron tizenöt esztendőt töltött a szovjetben a háború után és végigjárta kelettől nyugatig jóformán minden zugát. Előadása során kihangsúlyozta azt a nagyon fontos tényezőt is, hogy a szovjet, vagyis a Marxista világban a szavak más értelmezést kapnak, az erkölcsi normák és morális értékek pedig teljesen mások, mint a nyugati világban. "A baj ott lesz, ha nem értjük meg ezt a nyelvezetet” — mondta Gábor Áron. A mai hazai szisztéma és ennek kifejezője a nyelvezet is teljesen ehhez a szovjetorosz mintához igazodott. A régebbi generáció gondolkodásmódja is megváltozott, hozzáidomult a körülmények adta légkörhöz, vagyis a környezet hatása ráütötte nyomát nemcsak az emberek gondolkodásmódjára, hanem a gondolat kifejezőjére a beszédre is. Az újabban felnőtt generációk, akik az iskolapadokban már ennek a változott világnak a módszereit szívták magukba, nem is tudnák kifejezni magukat másképp, mert a mindennapi életükben ezt az új, ún. "kommunista frazeológiát” hallják. A magyar nyelv értelmező szótára is megszaporodott eddig ismeretlen, sohasem hallott fogalmakkal, kifejezésekkel, melyek az emigráns fülének egészen szokatlanok, sokszor érthetetlenek. A mai magyar irodalom, különösen a társadalmi, szociológiai irodalom, közgazdászat és politika, ennek az új Marxista szellemnek a hatását hordja magán, melynek természetes kifejezője, a "Marxista terminológia”. Mivel az otthon írásban megjelenő munkák, elsősorban a Marxista filozófiai és materialista felfogás terjesztésének a szolgálatában állnak, még a szakleírások is, a huszonöt évvel ezelőtt hazulról eljött magyar elé, egy teljesen új nyelvet, egy új gondolatvilágot tárnak. Az 1945-ben kijött emigráns úgy van ezzel a mai magyar beszéddel és írásokkal, hogy: "hallom, hallom, ismerősek is a szavak, de valójában nem értem, hogy miről is van szó”. Különösen érthetetlen a dolog akkor, ha politikáról beszélnek vagy írnak otthon. Végsőfokon egy nyelvet beszélünk és írunk, de mégsem értjük egymást. Ebből adódnak azután olyan kitételek, mint nemrégiben írta valaki, hogy: "Atyádfia mégcsak volnék, de a nyelvet amit beszélsz, azt nem értem!" Sajnos mi elfeledkezünk arról a tényről, hogy a mi, azaz az emigráció magyar nyelvezete is átalakult, megváltozott a nyugati világ gondolkodásmódjának, fogalomszokásainak megfelelően. Az is természetes például, hogy az európai magyar emigráns gondolatmenete, kifejezőstílusa és terminológiája is különbözik az észak-amerikai kontinensen élő magyar emigráns nyelvezetétől, kifejezésmódjától. A hazulról frissen kikerült magyarnak legalább annyi megerőltetésébe és koncentrálásába kerül, hogy megértse mindazt, amit mi beszélünk, és írunk, mint nekünk a hazai irodalom olvasása. Elfelejtkezünk arról is, hogy az otthon élő magyarnak a fizikai léte, a szó legszorosabb értelmében függ attól, hogy mennyi jártassággal bír, mennyire ismeri és érti a Marxista terminológiát, magyarázatokat, fogalomkapcsolásokat. Mivel a mindennapi létért való harcban a Marxista terminológia mesteri ismerete a kulcsa az emberi — és általunk oly természetesnek vett anyagi jólétnek —, ezért minden figyelme erre koncentrálódik, mert a körülményei, létérdekei ezt követelik meg tőle. Idővel, és a mindennapi élet taposómalmában ez annyira vérévé válik, teljesen átitatja a mentalitását, hogy akarva nem akarva, ha beszédének nekilendül, a nyugati emigráns úgy értelmezi, mintha egy pártitkár szemináriumát hallaná és furcsa, vegyes érzelmekkel hallgatja külföldreszakadt "Atyjafiát”. Agymosták, mondanánk és mondjuk mi, holott ez egyáltalán nem így van, mert magyarunk semmivel sem érez többet aziránt a rendszer iránt, mint mi emigránsok, csupán környezetének rajta érvényesült hatása nyilvánul meg a kifejezéseiben. Mindannyian tudjuk, hogy a Marxista terminológia, vagy inkább kifejezésmód igen kevés lényeggel, de nagyon is körülírt és komplikált maszlaggal van telítve. Egy jó Marxista író, oldalakon tud a legszebb szocialista frázisokkal teletűzdelt mondatokkal játszani anélkül, hogy egy csipetnyi lényeget is mondott volna. Az ilyen mellébeszéléseknek köszönheti tulajdonképpen az egész Marxizmus a dialektikáját. Vagyis ez az ún. dialektika teszi lehetővé, hogy a mondanivalót úgy lehet csűrni-csavarni, ahogy éppen a pillanatnyi előnyök vagy érdekek megkívánják. Szolgáljon erre egy igen szembetűnő példának a következő kis idézet: “Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványa Rákosi elvtárs volt”. Ezzel azt akarták kifejezni, hogy Sztálin szemében a legmegbízhatóbb ügynök Rákosi volt. A huszadik pártkongresszus után, az érdekek mást követeltek és a dialektika alkalmazásával ez már úgy alakult, hogy "Rákosi elvtársnak elavulhatatlan érdemei vannak, de nem tudott ellenállni a személyi kultusz kísértéseinek” ennek a lényege már az, hogy Rákosi megbukott. Ezt a két egyszerű mondatot, ha egy nyugaton élő magyar emigráns olvassa, nem tud belőle sokat kibogozni, de a hazai magyar azonnal megérti és olvassa azt, amit nem írtak le, hogy az egész szovjet vezetés egy krízisen megy át, a diktátorok fejei hullnak a különböző "népidemokráciákban” és mosmár csak azért drukkol, hogy a gyökeres változások könnyebbé teszik-e majd az életét, és az új vezetés enged vagy szorít majd a nadrágszíján. Azt már mondanom sem kell, hogy a "nemzetközi politika, bonyolultabb árnyaltabb kérdéseiben” a Marxista politikai szakirodalom már olyan komplikált, hogy valójában a Marxizmus, magasszintű tudományos ismeretét követeli meg attól, aki ezzel vitába akar bocsátkozni vagy a nyugaton élő Marxistáknak kívánja felhívni a figyelmét mindazokra a valótlanságokra, valójában a dialektikus materializmus köpönyegébe csomagolt orosz imperialista törekvésekre, melyeket a Kreml vagy Budapest ideológusai igyekeznek eltakarni. Vannak olyan témakörök a politikában, melyek Magyarország helyzetével foglalkoznak nemzetközi szinten. A helyzet nyugatnak való tálalása természetesen a Marxista frazeológia szerint történik, így azokat megcáfolni, hatásosan megcáfolni csakis a Marxista terminológiával lehet, mert ellenkező esetben egyszerűen ránk fogják, hogy "fasiszták”, enyhébb esetekben "a fejlődést-gátló reakciósok vagyunk”, melynek eddig a Nyugat még mindig hitelt adott. A hazulról nyugatra küldött filozófiai és politikai írások is Marxisták, így azokkal sikeres vitát vagy cáfolatot írni, mondani más nyelvezeten, mint Marxista nem is érdemes, mert az mind csak meddő kísérlet marad. A magyar emigráció politikai veszélytelensége nemzetközi szinten abban nyilvánult meg elsősorban, hogy ezt a Marxista nyelvezetet nem ismerte, még a puszta hallásától is irtózott, így nem lévén birtokában egy ugyanolyan minőségű és hatású jegyvernek, minden erőlködés hiábavalónak bizonyult. Bármennyire is tiltakoznak egyesek ellene — a reális valóság ismeretének hiányában — a Marxizmus, a huszadik század "koreszméje” még nyugaton is, amit az itt eltöltött időnk alatt meg kellett, hogy lássunk. Ma már ott tartunk, hogy az otthon élő magyarjainknak a nyelvét, vagyis ezt a frazeológiát meg kell, hogy tanuljuk, amikor politikáról beszélünk vagy vitatkozunk, mert ellenkező esetben egyszerűen nem értjük meg egymást és idegenné válunk egymás szemében, amit egyáltalán nem óhajtunk. A hazulról kiküldött Magyar Hírek stílusán nagyon is világosan látható, érezhető az az erőlködés, amit e lap írói kifejtenek, hogy mondanivalóikat ne a saját vagyis a Marxista szójáratok szerint írják le, hanem az emigráció általuk vélt nyelvezetén. Több kevesebb sikerrel ez meg is valósul, de vannak fogalmak, amikre nem képesek megfelelő szavakat találni, így azt igyekeznek valamilyen idegennyelvű fogalommal helyettesíteni, ami ennek következtében annyira elcsúfítja ezt a lapot, hogy szinte hajmeresztő. Sokan azt mondják, hogy lényegében nincs kínai—szovjet ellentét. Ha valaki valójában alapos ismeretre tesz szert a Marxizmust illetően és állandó figyelemmel kíséri a kettő ideológiai fejlődését, tanulmányozza mindkettő ún. pártirodalmát, akkor tűnik csak ki valójában az, hogy bár mindkettő Marxistának vallja magát, mégis micsoda óriási, alapjaiban ideológiai ellentétek vannak a kettő között. Egészen más az orosz, mint a kínai Marxista terminológia. A Marxizmus dialektikája alapján mindkettő tolmácsolni igyekszik a Marxizmust, a saját faji és nemzeti érdekeinek megfelelően, s mivel e két utóbbi még a proletárnemzetköziség szellemében sem lesz soha összeegyeztethető, így a kínai— orosz ellentétek sem lesznek kiküszöbölhetők az egyik vagy a másik megsemmisítése nélkül. Vannak még a politikai tényezőként szereplő nyugat-európai Marxista pártok, melyek terminológiája 1956-ig a Moszkva-vonalat követte, de az 1956-os Magyár Forradalom és Szabadságharc ezt az egységet megbontotta és ma már mindegyik igyekszik a Marxizmust a saját nemzeti adottságainak megfelelően magyarázni. Végső jakon levonhatjuk azt a következtetést is, hogy minél nagyobb egy Marxista párt, annál nacionalistább, egészen az imperializmus korlátlan jogalmáig. Letagadhatatlan tény az is, hogy a Marxizmus döntő szerepet játszott a második világháború előtti gyarmatbirodalmak felszámolásában, a gyarmatok nemzeti függeltenségének elnyerésében, nemzetté válásában. Oroszországot a Marxistakommunistái tették a világ egyik szuperhatalmává. Kínát a gyarmati sorból a Kínai Kommunista Párt tette úgyszintén világhatalommá. Mindazon országokban, hol a Marxista pártok kerültek hatalomra minden külső katonai beavatkozás nélkül, az első és legfontosabb tényező, ami még a szocializmus építését is háttérbe szorítja, az a nemzeti függetlenség megszilárdítása még akkor is, ha az a gazdasági lét, az életszínvonal hatalmas csökkenésével is jár ideig óráig. Legszomorúbb tény a mi esetünkben, hogy míg más országok kommunistái, saját nemzetüket katonai és politikai nagyhatalmakká, gyarmati sorból független nemzetekké változtatták át hihetetlen méretű szenvedések és véráldozatok árán, addig a mi magyar kommunistáink, tisztelet az igen kevés kivételnek, mert ilyenek is akadtak, egy szabad és független, ezeréve fennálló kultúrállamból, egy szovjetorosz gyarmatot csináltak. A pekingi terminológia szerint ezt úgy mondják, hogy: “a szociálimperializmus szálláscsinálói lettek, mert már a kezdet kezdetén a szociálimperializmus ügynökeiként szervezték a pártot hazájukban, a néptől idegen, elnyomó elemek voltak". Sajnos az elmúlt 27 év hazai valósága az élő bizonyítéka annak, hogy e fenti megállapítás mennyire igaz. Van-e itt kiút? — kérdezheti az olvasó, vagy mi lehet itt a megoldás? Szerintem a megoldás az, hogy mindannyian magyarok vagyunk, akár otthon, akár külföldön is éljünk. Mindannyian szeretnénk egy boldogabb, emberibb Magyarországot látni Európa térképén. Szuperhatalmi érdekek, mesterséges koreszméi nyelvezetének a fegyverével igyekeznek éket verni közénk. Kell, hogy legyen annyi intelligenciánk, hogy ezeket a tényeket felismerjük és meglássuk. Egymás megbélyegzése, gyors és meggondolatlan jelzők alkalmazása semmilyen eredményre, legalábbis jó eredményre nem vezet. Végtelen, fajtánk iránti szeretettel, megértéssel kell egymáshoz közelednünk, megkeresnünk azt a nyelvezetet, amin valóban magyar a magyarral szót is érthet és meg kell győznünk egymást arról, hogy a nagyhatalmak érdekei ugyan kívánják, de magyar a magyarnak soha ellensége nem lehet még akkor sem, ha a "terminológiák" pillanatnyi zavarokat is okoztak közöttünk. Homonnay O. János 3. oldal • Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a nyár elején a szabadkai gyermekszínház. Ebből az alkalomból a színház magyar tagozata “A fehér nyüvessző” című bábjátékot mutatta be. A színház műsorán ugyanis többnyire bábjátékok szerepelnek, ám rendszerint játszanak a társulat kitűnő tagjai színielőadásokat is. Céljuk, hogy a gyermeknézőket színházbarátokká neveljék. A szabadkai gyermekszínház a jubileumi ünnepségre meghívta az ország más vidékein működő hasonló együtteseket is.
