Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
1972, augusztus hó imtVAKŐfet 11. oldal lommá, divattá vált, az orvosok, hatóságok és a lelkipásztorok nagy megdöbbenésére." Mi a teendő? Clama! Necesses Clamare ! Kiálts, ne szűnj meg kiáltozni! Mi, tehát kiáltunk és kérünk, halljátok meg szavunkat!... És egyúttal imádkozunk ..." Eme sorokat az Új Emberből vettük át (az 1972. március 12. számából), őszintén szólva meglepődtünk, hogy a szerkesztőség újból felelevenítette ezt a híres pásztorlevelet. Meglepetésünk onnan ered, hogy az Új Ember oldalai is hemzsegnek irányított hírektől és hírmagyarázatoktól, ami a rendszer mellett tanúskodik. A püspöki kar pásztorlevele pontosan abban az időben jelent meg, amikor a magyar szabadságharc parazsa izzott az idő méhében, de ... azóta sem változott a helyzet, maradt minden abban az állapotban, ahogy azt a pártdiktatúra előírta ... 2. Kerekasztal konferencia a népszaporulat és az abortusz tárgyában: (1966. március 13.) A konferencián megjelentek: dr. Vadas Zoltán szülész-nőgyógyász (Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője), dr. Doros Gábor főorvos, dr. Fülöp László gyermekgyógyász (a II. kér. AB elnöke), Ortutay Zsuzsa Magyar Nők Országos Tanácsának titkára, Fekete Gyula író és a vendéglátó Népszabadság belsőmunkatársa, Szabó László. Vegyük sorra az elhangzott hozzászólásokat. dr. Doros Gábor: Azokkal szemben, akik semmiféle veszélyt nem látnak — mondta — ő azoknak az oldalán áll, akik igen komoly veszélyként, tragédiaként mérlegelik a helyzetet, mert "rohamosan csökken a fiatal korosztályok száma és az akkori (1966) 13 ezreléknek néhány évtizeden belül katasztrofális következményei lesznek... a kérdés oka, a nagyfokú önző gondolkodás ... a minisztertanács szelleme jó, de a végrehajtás súlyosan eltorzult ..." E gondolatok után éles kritikával bírálta az abortusz rendeletet, amikor magyar orvos jogán kijelentette a konferencia előtt, hogy "bizonyos esetekben nemet kell mondani!”...........Majd mindenki fülehallatára megjegyezte: ‘‘a nőnek a gyermeket világrahozni, felnevelni ugyanolyan állampolgári kötelessége, mint amilyen a honvédelem! Ebben a mondatban vádat emelt azok ellen, akik a születendő magyar gyermek sorsa és élete felett bűnösen döntenek ... Ortutay Zsuzsa volt a második felszólaló, ő már pártvonalas hangnemben boncolta a kérdést, pártszempontokat perdöntőbbnek tartotta, mint az anyaság szentségét, egyszerűen kijelentette a konferencia hallgatói előtt, hogy "ő” nem tartja kívánatosnak "megvonni a jogot az anyától, hogy döntsön gyermekei számának tekintetében", üres — kommunista pártmunkás — szólamokat puffogtatott, amikor az anya jogával kapcsolatban megjegyezte, hogy az "abortusz-törvény létrejöttekor elmulasztották a felvilágosító munkát... és az anyaság megbecsülését vissza kell állítani a társadalomban”. Ortutay elvtársnő átnézett a tények és események fölött, amit a kommunisták erőszakoltak a védtelen 11 milliónyi magyarra, és éppen ezekben a törvényekben, rendeletekben maga a kommunista ideológiára ráépült pártkormány intézkedések rombolták le tervszerűen a magyar anyák megbecsülését... Ortutay Zsuzsa, mint mindig, ezen a konferencián is hűséges maradt a párthoz, betartotta a normát, és alaposan rászolgált a vörös-dénárokra... Fekete Gyula, író: Bár az engedélyezett és pártolt írók táborához tartozik Fekete, de a kerekasztal konferencián valóban kiöntötte szíve búját, bánatát és igyekezett magyar nézőpontból megközelíteni a vita anyagát. Rámutatott arra, bizony nem kell tagadni, mert statisztikai igazság, hogy pl. Budapest lakosságának 19 százaléka nyugdíjas, de már 1980-ban közel lesz a 30 százalékhoz, és azt is mefejegyezte, hogy világviszonylatban a legtöbb öreget nálunk fognak számolni... ami a kihalás előszele. Fekete Gyula nem habozott az igazságot kimondani, mert "felháborítónak tartja, hogy sajtója van annak a nézetnek, hogy teljesen magánügy, vajon akar-e valaki gyereket, vagy sem”. Majd, egy éles mondatban mondta ki a nemzet perében az ítéletet: "A szaporodás kérdése nem magánügy, hanem nemzeti és közügy"! Dr. Fülep László, gyermekgyógyász: Elmondta a konferencia tagjai előtt, hogy az Abortusz Bizottság előtt olyan nagy számban vannak a jelentkezők, hogy "egy páciensre, mindössze néhány perc jut és minden lebeszélő folyamat dugába dől, s így a Bizottság tevékenysége az abortuszok korlátozása szempontjából a nullával egyenlő! Valószínűleg dr. Fülep és dr. Doros nemzetvédelmükért nem persona gratak a kommunistapárt előtt, sem pedig azok előtt, akik "magánügynek” tekintik a magyarok szaporodását. Dr. Vadas Zoltán, egészségügyi minisztérium osztályvezető-főorvosa: Igen bátran rámutatott az abortusz következményeire: a) — Az abortusz súlyos kövekezményeket, egészségi ártalmakat hordoz magában, ami a későbbiek során bosszulja meg magát. Az abortusz ártalmas és veszélyes. b) . — Nemcsak egészségi veszedelmet jelent, hanem igen súlyos veszélyt hordoz magában, amikor megmételyezi a közhangulatot és nem mutat jó példát a fiataloknak. Az abortusz szerinte az erkölcsöt is megöli, kiírtja az ifjúságból. Dr. Doros Gábor: Újból jelentkezett felszólalásra dr. Doros és hosszú fejtegetésben bizonyította az ő erkölcsi etikája, úgy is mint ember és magyar, de úgy is, mint orvos, aláhúzottan állítja —, hogy "gyermeket világrahozni és felnevelni erkölcsi-állampolgári kötelesség!" Majd a kormányzat felé menentót intézett: "az édesanyákat nagyobb védelem illetné meg” és fokozotabb megbecsülést sürgetett minden vonalon, ami nemcsak a társadalom, hanem az államnak is kötelessége. Ortutay Zsuzsa, a kerekasztal konferenciáján összegezte az elmondottakat, beismerte, hogy valóban "bajok vannak a lakásfronton" és azt is megkockáztatta, hogy bizony “a többgyermekes családok sem jutnak lakáshoz”, majd követelte (?), — az anyáknak a 4 órás munkalehetőséget kell nyújtani, hogy odahaza maradhassanak gyermekeikkel, és végezetül a vitát befejezte ezzel a megjegyzéssel: "a családok életének legfőbb célja és beteljesülése a gyermek.” A kerekasztal konferencián tiltakozások hangzottak el, megállapították, hogy a mai Magyarországon törvényesített gyermekgyilkosság folyik, ugyanakkor, a pártkormány semmit sem vett tudomásul, nem tett semmit sem az abortusz rendeleté ellen... 3. A Magyar Nemzet vitaírása: (1972. február 22.) Antalffy Gyula vitacikkben foglalkozott — ebben az esztendőben — a legsúlyosabb nemzetvédelmi kérdéssel, az abortusz kihatásával a népünk és nemzetünk jövőjére vonatkozóan. Idézzünk ebből a cikkből pár mondatot. "A 3.5 ezrelék már olyan csökkent szaporodást jelent, hogy a születések száma nem pótolja a meglevő népességet és előre tekintve a lakosság csökkenésével lehet és kell számolni... az utóbbi évtizedben a tíz éven aluliak száma 400.000-rel fogyott, vagyis a szülőképes korosztály nem pótolja önmagát.” Antalffy beismeri a veszély jelenlétét, azonban a rendszer felé mentőgondolatot csillogtatott miszerint "az utóbbi évtizedben az alacsony születések miatt aggódóknak nem ad igazat abban, hogy ezt a katasztrofális zuhanást a paraszti életforma átalakulásában, valamint a városodással, a lakásviszonyokkal magyarázzák.” Ezt a kijelentést kár volt megtenni, mert mindenki tudja — de maguk a kommunisták is —, hogy a magyarországi esztelen életformák átgyúrása, valamint az ezzel járó meglazított erkölcsi mentalitás is nagyban kórokozója a szaporodásnak. Antalffynak, mint írónak tudnia kell, hogy a hazai társadalomban uralkodó "önző gondolat” és az életszínvonal csökkenése, és annak hajszolása, az érdektelenség, a céltalanság mind-mind a kommunizmus rákosdaganata, ami emészti a nemzettestet. Antalffynak tökéletesen igazat adunk a következőkben: “A születések számának katasztrofális zuhanását nagymérétkben elősegíti az abortusz-törvény!” Ez aprópénzre váltva azt jelenti, hogy ha nemzetünk lassú kihalását megakarjuk menteni drákói szigorral kell az abortuszt hatályon kívül helyezni és egy olyan életstandardot teremterti, ami emberibb életet ad a jelenlegi helyett Magyarországon. Riportázsom és kritikám azt bizonyítja, hogy Magyarországon ebben a pillanatban — az elrabolt állami és nemzeti szabadságunk mellett — elsőszámú nemzetvédelmi kérdés a születések alacsonysága, ami lassú menetelést jelent a nemzethalál felé ... írásomat, felfogásomat hazai aggódok kiállásával igazolom, pld. dr. Benedek István orvos-író a TV-ben tartott előadásában (1972) kifejtette, hogy “még mindig kevesebb magyar születik, mint amennyi meghal”, és javasolja az abortusz megtiltását, majd lakónikus rövidséggel az ország kommunista vezetőinek szemébe vágta: "sok kis magyarra volna szükségünk — és nem abortuszok százezreire évente!" Dr. Petróczi István egyik cikkében olvasható: "sok asszony öt vagy több abortusszal dicsekedhet." Dr. Bognár Zoltán (Bp.) főorvos adatai szerint, csak a fővárosban évente 54.630 művi vetélés volt, tehát enynyi kicsi magyart öltek meg. Hát ez nem népirtás?! Természetesen a nem-magyar gondolkodásúak, a rendszert imádók a kiútat abban keresik, hogy az abortuszt megelőzni kell, de úgy, hogy a fogamzásgátló tabbletták recept nélkül beszerezhetők legyenek”. Még Mód Aladár ideológus is kénytelen elismerni a Hazafias Népfront ülésén, 1972. április 28-án, hogy “a népesedés csökkenése... rendkívül lényeges probléma." Darvas József pártíró azt fejtegette, hogy "a szaporodási arány még alacsonyabb lenne, ha a cigányság nagyfokú szaporodása nem egyenlítené ki a magyarság megdöbbentően alacsony születési ezrelékét." Amikor az emigráns sajtó szigorú cenzúra alá vette a hazai pártkormányzat .által szentesített abortusz-törvényt, akkor rámutattunk arra is, hogy ez a népirtás a kommunista rendszer által teremtett: politikai, gazdasági, erkölcsi, társadalmi, szellemi, stb. tények és ideológia eredménye; de feltártuk azt is, hogy mi tévők legyünk, ha a rendszer nem szünteti meg gazdasági és ideológiai politikáját, nem számolhatunk javulással, de még csökkenéssel sem, mert a kórokozók nemcsak az abortusz-rendeletben keresendők, hanem magában a kommunista totalitarizmusban! Pszihológiai érv az is, hogy 1956 után 200.000 embert fújt el a vörös vihar otthonából, s ez a szám lélektanilag megülte az otthoni magyar társadalmat, s amiből a kivirágzott — bizonyosfokú — kilátástalanság, amit a rendszer nagymértékben táplált elvetélt tervgazdálkodásával. Nem hunytam be szemem a dunántúli — egykori — egyke-kérdés fölött, ott ég minden magyarnak, írónak a lelkében az “ormánság” problematikája is, de hol van a mai statisztika, az akkori adatoktól? Tudom, vannak ilyen tendenciák ebben a hatalmas országban, még Ameriká-ban is, amikor a demográfusok, szociológusok aggódnak az "utánpótlásért”, ami nem növekedést, hanem hanyatlást mutat. Minket magyarokat — legyek soviniszta és önző —, de nem a más országok és népek sorsa érdekel, hanem saját magyar hazámé és népemé ... Befejezésül — hosszabb lélegzetű tanulmányomra, kritikai megjegyzésemhez, még a következőket fűzöm: a) 1971/72. tanévben az abortusz rendelet következtében 1.070.000 tanuló iratkozott be az iskolába, amíg 1962/63-ban a létszám 1.472.000 volt, szóval a folyó tanévben 400.000-e 1 kevesebb. b) Az öngyikosságban is vezetünk, a hazai írók, orvosok próbálták analizálni, s valamenynyien az "idegzet-problémáját” emlegették, mint "előidéző” okot. De arra, nem mertek válaszolni, hogy mi idézte elő a "lélek-, tudat-, idegezet-hasadást”... c) Az alkoholizmus is óriási nemzetbetegség, fiatal 20—25 éves emberek szorulnak elvonó-, gyógyító-kúrára. Az italfogyasztásban is az élen menetelünk. De, miért?! d) Dr. Göncz János budapesti főügyész 1972. március 28-i referátumában elképesztő sötétképet és nyugtalanító portrét festett a fiatalkorúak bűnözéséről: de, miért? Arról nem mert beszámolni a főügyész úr, hiszen ő- is tudta, mi a bűnök kiváltó oka. Habár a fiatalkorúak bűnözése világszerte növekedőben van, különösen az Egyesült Államokban, de minket hazánk bűnügyi statisztikája foglalkoztat. Miért kell ebben is — nekünk ■— az élen haladni... Az elmondottakat nem szövöm tovább. Elég ennyi, sőt túlságosan sok ... Ezért kiáltunk, azok helyett, akik nem tudnak gyilkosságuk ellen küzdeni, sem kiáltani, és a költő szavaival zárom értekezésemet: sírva simogatom megnem születtek jelleg bölcsőjét... A magyar gyermek: Isten üzenete és a nemzet mosolya... jövője —1
