Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
10. oldal «ITTVAKÖfcT 1972. augusztus hó mus" vádjával illetik, amikor látják a tények és a statisztika tükrében a magyarság fogyását és a nemzet zsugorodását a születések világlistáján, s egyben azt is, hogy a Kisántánt-államok szaporodása az ellenség státusának a megerősödését jelenti és a magyar állam geográfiai biztonságát fenyegeti. Ez a szemlélet komoly fegyver a világkommunizmus, illetve a pánszlávizmus és még pontosabban a pánrusszianizmus kezében. A vitaírók olyat is elárultak, amit nem akartak, önmaguk papírra tették, hogy a rendszer negatívumokat termelt ki, mint pl. a közönyt, amit a rendszer diktatúrája termelt ki a 11 millió magyar szótárában; amíg az elnemzetlenedés észrevétele a mai magyar állam területén nem bűn, addig a szomszédállamoknál "erénynek” számít, és a szomszédos államok kommunista vezetői gondosan és tudatosan ápolják ezt a nemzeti tudat erényét, hogy ne essen csorba sem nemzetük létszámán, sem pedig népük lelki, jellembeli profilján. A hazai vitavezetők elítélik a kiútat keresőket, mert egyszerűen azok nem fogadják el a kommunizmus által kitermelt családellenes ideológiát, s igyekeznek olyan “feudális családi erkölcsökhöz" visszamenekülni, ami nem a megsemmisüléshez vezette a nemzetet, hanem az erkölcsre ráépülő jövő felé, amit a kommunizmus nem tudott megadni. Természetes logikára vall az a nézet, hogy az aggódók kemény rendszabályokat követelnek! A nemzet gyilkosságot csak így lehet feltartóztatni, kemény és szigorú rendszabályokkal kell lefékezni a genocídiumot! Ebben a vitában a legérdekesebb az a gondolat, amiben az írók nem értenek egyet azzal sem, hogy az aggódók követelik az államnak beleszólását az egyének életébe, mert nagyképűen visszautasítják... de! — szabad legyen megkérdezni, hogy az elmúlt 27 év alatt mi történt Magyarországon?! Radikális és drasztikus beavatkozás a magyar történelem minden pillanatába! Az egyén a párt érdekében egyszerű számbeli alany lett, amit akkor törölnek ki a nemzet listájáról, amikor a pártkormány és a párt központi bizottsága megköveteli és elrendeli. Kérdezem, vajon-akkor, amikor az abortusztörvényt megalkották, nem avatkoztak be úgy az egyén, mint a nemzetcsalád életébe?! Nem illik senkinek sem mellébeszélni! Újból vegyük kézbe a vitairatot, amint a fennebb idézett és kommentárommal ellátott szempontokat vizsgáltuk, mint negatívumokat, addig az alanti szemelvényekben az Élet és Irodalom vitagárdája igyekszik komolyan védelmébe venni a szaporodás nemzeti létkérdését, még pedig "nem érthetünk egyet” megjegyzések alatti érvelésekben. Kivel értenek egyet? “Nem értünk egyet azokkal sem, akik közömbösek népünk valóságos problémái iránt, ingerülten visszautasítják a közösség gondjaiban való részvételt. Nem értünk egyet azokkal, akik becsukják a szemüket és b edu g j ák a fülüket mondván: így is elegen vagyunk! Holott évek óta kevesebb gyerek születik, mint azoknak a korosztályoknak száma, amelyeknek a helyére kell majd állniuk a termelésben és a nemzet életében. Nem értünk egyet azokkal, és a nevükben szólóknak, akik könnyen, csak saját magukkal törődve a jelennek élnek, s majd nyugdíjas korukban arra a nemzedékre támaszkodnak, amelynek felneveléséért nem hoztak áldozatot. Nem értünk egyet azokkal sem, akik az individium szabadságának jelszavával szóban és írásban az önfenntartás és fajfenntartás megtagadásának jogát, az egyénnek minden társadalmi kötöttség alól való úgynevezett kiszabadítását hirdetik . Ez a nyilatkozat nem szorul kommentárra, minden betűjében tudomásul vette és tiltakozik — a maga pártstílusában — a nemzetgyilkosság ellen. Ez azt is hirdeti, hogy a kérdés nemzeti ügy! Egy megjegyzés az abortuszhoz, amit az Élet és Irodalom mondott el pár őszinte kritika hangján: "Szülni, gyermeket nevelni a legtermészetesebb emberi ösztön, s olyan örömök forrása, melyek nélkül elképzelhetetlen az élet teljessége. A munkában és a gyermek felnevelésében valósul meg az egyén és közösség érdekeinek harmóniája. Bízunk abban, hogy elhárítjuk az anyagi akadályokat, megszüntetjük a lakástalanságnak, a jövedelemkülönbségnek a családosokra nehezedő hátrányait, újra minden egészséges nő és férfi igényelni fogja, hogy anya és apa lehessen." Ebben a vitazáró utolsó mondatban az írók rátapintottak a rendszer rákfenéjére, amit 1945- től Magyarországba importált a szlávizmus előfutárja, az orosz kommunizmus. Mi a helyzet a mai Magyarországon? A nemzet súlyos anyagi terhek alatt roskadozik, mindenki ott "károsítja” meg az állami kapitalizmust, ahol tudja és lehet; a termelőszövetkezetek nem tudják a tervet teljesíteni, igen gyakran panamák és csődbejutások, üzletelés jellemzi a téeszt; az erőszakos kollektivizálás következtében "neurózist” észlelnek a neurológiai intézet kutató orvosai, úgyhogy a parasztságunk az 1970- es vizsgálat alapján 10%-os neurotikus betegségben szenved; a szociális ellátottság kritikus, pl. az agyondicsért és rekalmirozott a "szocialista-kommunista” népköztársaságban közel 150— 180 ezer öreg se nyugdíjat, se juttatást nem kap, vagy ha igen, akkor olyan kevés, hogy abból képtelenek megélni, nem beszélve arról, hogy a 244 állami otthonban mindössze 28 ezer öreget gondoznak, de ezrek és ezrek vannak, akik még oda sem juthatnak be, hogy fedél legyen a fejük fölött, ugyanakkor a pártbasák a Mátrában, Lillafüreden, Visegrádon, Hévízen és a Balaton mellett üdülnek, így fest a népállam; a Magyar Hírek beszámolnak az újonnan felépült városrészekről, s azzal kérkednek, hogy mindezt a Népköztársaság produkálta, de mélyen hallgatnak arról, hogy a lakásépítés vérszegényen mozog, tömegszállás, baraklakás, társbérlet, ágyrajárás, lakáshiány olyan méretű, hogy a II. világháború utáni 27. esztendőben is, még mindig ezrével fekszenek a kérvények a lakáshivatalban, nem is kell monda: nőm, hogy először a pártépítők, protekciósok jutnak egy-egy lakáshoz, az újonnan felépített kondominiumot szegény ember nem tudja megfizetni, de azok is a rendszer dicsőségére mondva, olyanok, hogy hol a fal válik ketté, hol a mennyezet szakad le, hol pedig a vízvezeték mond csődöt, vagy a kilincsek hullanak le a szobaközepére; — természetesen így százezrekének nincsen otthona, ahová a napi robot után betérhessen; a közellátás sem rózsás, az élelem még mindig probléma és súlyos anyagi kérdés, de annál több van a külföldieknek fenntartott pénzszerző luxus szállodákban és éttermekben; mindezek árnyékából természetszerűen a bűnügyi problémák nőnek ki hajmeresztő változatban és sokaságban... Ezekről, és ezekhez hasonló ezernyi bajról nem értekeznek sem alacsony, sem magasabb szinten, mert aki ilyenre vállalkozna a Népköztársasággal (ÁVH!) szembe találná magát... Ezek az alapvető okok nem szerepeltek az abortusz körüli vitában __ A hazai katolikusok egyetlen pártengedélyes folyóirata sem maradt ki a vitából, a Vigilia igen nehéz kutyaszorítóban szerkesztett folyóirat, minden számában a "hivők és nemhivők” jeligéje alatt olyan cikkek is napvilágra kerülnek, ami teljesen egyoldalúan magyarázza, a kommunizmus dialektiája alapján a katolikusok és a kommunisták párbeszédét. A helyzet valószínűleg az, hogy a békepapok és a kommunista parlamentben fungáló egyházi emberek kisebb-nagyobb nyomására kénytelen a szerkesztőség ezeket az írásokat megjelentetni. Mindegy. De, a Vigilia nem független katolikus szemle, hanem a párt szószéke. Szóval, a Vigilia 1972. márciusi számában egy összefoglaló cikk jelent meg Szakony Ferenc tollából, ebből a vitazáró írásból szabad legyen az utolsó mondatot idézni. Azért ismertetem ezt a mondatot, mert úgy rémlik, hogy az író (és közvetve a Vigilia szerkesztősége is) védelmébe veszi a pártkormány által szentesített abortuszt, a szembeforduló kritikák élét sietnek tompítani. Íme a vitazáró sorok: “Nem mehetünk el szó nélkül a kormányzat legutóbbi intézkedései mellett (családi pótlékok jelentékeny emelése, gyermekgondozási segély bevezetése, jelentős lakásépítési segély folyósítása, stb.) —, melyek máris érkeztetik hatásukat az optimális család (megdöbbentő mellébeszélés — szerzőtől) kialakításában." Vitába nem szállunk az íróval, nincs értelme, csak azon csodálkozunk, hogy minden szemrebbenés nélkül ilyen valótlanságot le mert írni, bár a papíros igen türelmes. Ha az ún. optimális család kialakítás folyamatban van, akkor hogy lehetséges az, hogy az 1971-es természetes szaporodás arányszáma, nem emelkedett és nem mutatott ilyen tendenciát, hanem még mindig csak 2.6 ezrelék?! Ez a szám semmiképpen sem "optimális", hanem igen is jelzi a magyar nemzet lassú és biztos menetelését a nemzethalál felé... A cikkírók elfelejtették elmondani, hogy addig, ameddig Magyarországon semmi sem történt a népírtó rendelet megakadályozására, addig a magyarok halálos ellensége Románia szigorú rendeletben megállította az abortuszt és szociális intézkedésekkel segítséget nyújtott a fiatal családoknak, és azóta ismét nagymértékben emelkedett a születések száma. A román kommunista kormány mottója "nem a szocialista családtervezés”, hanem a románság létszámát gyorsütemben emelni, miközben a magyarság létszáma kétségbeejtően csökken és fogy. Pesten nem akarnak erős, viharképes magyarságot kialakítani, hanem, megelégszenek azzal, hogy éppen csak a vasgyűrű közepén lézengjen az ezeréves magyar nép és a magyar nemzet ne kerülhessen a középeurópai népek statisztikai élére, hanem csak kullogjon a szomszédaink után ... — mint utolsó a történelem menetében ... ☆ ☆ ☆ MIT MOND A HÁROM DÁTUM? Minden negatív átmagyarázás ellenére is a felszínen dörömböl az abortusz kérdése, írók, orvosok, pedagógusok, papok, stb. szállnak síkra a gyermekszületések mellett, de ugyanakkor az ún. kormányszinten (ha van ugyan!) nem történik semmisem. Nem szabad ezt a három dátumot sem lebecsülni, lázmérője a problémának. 1. — A magyar Püspöki Kar körlevele: A terhességmegszakításáról. (1956. október'21.) Amint említettem a magyar pártkormány 1956 nyarán megjelent "törvényes rendelete”, hogy a nem kívánt terhesség megszakítható az Abortusz Bizottság szakvéleménye alapján. A népirtásnak megfelelő rendeletre először a magyar püspöki kar reagált, ebből a pásztorlevélből megörökítek néhány sort. “A mi életünk, Kedves Hívek, a fogantatásunkkal kezdődött. Áldott legyen édesanyánk, aki óvakodott minden olyan lépéstől, amely ártalmunkra lett volna, és édesapánk is, aki vigyázott anyánkra miattunk. Köszönjük meg nekik, hogy életben tartottak és meg nem öltek minket. Hát ez lehetséges lett volna? Igen. Úgy hívják ezt, hogy terhesség megszakítás. Az édesanya elmegy az orvoshoz és az kioperálja belőle az eleven magzatot, mintha csak egy ártalmas daganat lett volna. Nagy bűn ez, kedves hívek! Ne mondja senki, hogy a törvény megengedi, mert Isten törvénye nem engedi meg! És egykor isteni törvény szerint fogunk megítéltetni. Elismerjük, hogy a terhességmegszakításának sok jószándékú (?) híve van. De, nem szabad bűnt elkövetnünk, hogy könnyítsünk magunkon, sem rosszat tenni, hogy jó következzék belőle. Vajon megtehetik-e a szülők, hogy levágják a már megszületett gyermekük nyakát, mert nehezen tudnak megélni, mert szűk a lakás?! A terhességmegszakítás nem létfenntartó tényező, hanem pusztító eszköz! Amit nem tudott megtenni török, tatár, e lvégezhetik ma a szülők! (Fűzzük kiegészítésként e vádemeléshez, hogy mindezt a kommunista párt és a párt kormányzat hajtja végre! — szerzőtől.) A terhesség megszakítás árt az anya egészségének. Tönkremegy, leromlik, meddővé válik. Súlyos következményei lehetnek erkölcsi szempontból, megöli az áldozatos, odaadó anyai érzést, jó anyák nélkül pedig egy nép nem maradhat fenn. A válások szaporodnak, az ifjúság felelőtlen lesz, a vallásos érzés meggyöngül. A terhességmegszakítás szociális szempontból káros. Nagy emberek egész sora származott sok gyermekes családból. Hiányozni fognak a munkáskezek. Kevés lesz a fiatal, sok az öreg és az öregek eltartása súlyosan fog nehezedni a fiatal nemzedékre. A terhesség megszakítása valóságos mozga
