Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
2. oldal «IttVAKOkT 1972. augusztus hó A nemxetépítő ellenzék A nemzeti függetlenségünkért való harcunkban a valóságos helyzet, felmérésében szembe kell néznünk a meztelen és kegyetlen valósággal azért, hogy valóban reális alapokra, a valóság által szolgáltatott körülményekre, adottságra alapítsuk nemzeti függetlenségi harcunkat. A mai magyar valóság analízisében a fenti kitételek tel jes mértékben fedik a valóságot és teljesen alapozottak. Kitűnik ez a Magyar Hírek XXV. évf. 10. sz. 1972. május 13-i számának 2. oldalán Pethő Tibor: "A nemzeti egység útján" c. beszámolójából, melyet a Hazafias Népfront legutóbbi háromnapos tanácskozásáról írt. Érdemes megvizsgálni, hogy is néz ki a valóságos helyzet, a szovjet blokk keretein belül, 27 év után a magyar “osztálynélküli” társadalomban, melyet a rezsim "szocialista” társadalomnak, mi "kommunizmusnak”, Peking pedig "szociálimperializmusnak” nevez. Bárminek nevezzük is, a lényeg az, hogy egy idegen imperialista hatalom katonai ereje tartja rabságban az országot, mely rabtartó idegent, hűségesen kiszolgál egy Milován Gyilasz által "új osztálynak” nevezett hatalmon levő csoport, vagyis egy új: idegen elnyomó osztály. A Hazafias Népfront tanácskozásának vezérelvéből idézve kitűnnek a következők: "— a népfront akkor dolgozik jól, ha a hétköznapok sorjában szüntelenül fejleszti a szocialista nemzeti egységet, közreműködik a szocialista demokrácia kiszélesítésében, szervezi az egész népet a békés külpolitika, az egységes közgondolkodás, a gazdasági-társadalmi építés, a kulturális előrehaladás feladatainak támogatására." Amikor olyan országos méretű szervezet, mint a népfront, ilyen feladatokat kap, mint a fentebb idézettek, akkor kiderül, hogy 1. "szocialista nemzeti egység” nincs, tehát az a nemzet csoportokra oszlott. 2. "Szocialista demokrácia” nincs, csakis egy csoporton belül, mert másképp nem kellene "szélesíteni.” 3. A nép nem hisz a "békés külpolitikában”, mert nem lehet addig béke, amíg a jelenlegi határok vannak érvényben, vagyis a nép egyáltalán nem nyugodott bele a jelenlegi Status quo-ba, mert ha nem így lenne, akkor nem kellene szervezniük ennek a politikának a "támogatására”. 4. "Egységes közgondolkozás” úgyszintén nincs, mert amit esetleg egy csoport hirdet, azzal a köz, nem azonosítja magát. 5. A jelenlegi "gazdasági-társadalmi építés” sem fűlik a nép fogához, mert abból haszna nincs vagy legalább is nagyon kevés, mert ha nem így lenne, akkor ugyancsak nem kellene megnyerniük azt, ezen feladatok támogatására. Nagyjából vázolva van az is, hogy ez a mai magyar "osztálynélküli” társadalom hogy épül fel: “A társadalom két alapvető osztályának, a munkásságnak és a szövetkezeti parasztságnak szövetsége és szoros SZERKESZTŐI ÜZENET V.N.A. (Cleveland) Prof. Tóth Imre honfitársunk részére küldött $5.— adományt köszönettel nyugtázzuk. a Szerk. együttműködése az értelmiséggel és a társadalom más dolgozó rétegeivel”. Vajon kik tartoznak ebbe a kategóriába, amit úgy neveznek, hogy "a társadalom más dolgozó rétege”? A kormány tagjai is "dolgozók", mert hivatalukba bejárnak és ott valamilyen tevékenységet ki kell, hogy fejtsenek. De a beszámoló a továbbiakban kifejti azt is, hogy: "az osztályoknak és rétegeknek, jóllehet érdekeik azonosak, azért léteznek külön érdekeik is, és ezeket a demokrácia elveinek megfelelően kell összhangolni az állami vezetés szintjén éppúgy, mint a kis falusi közösségekben". Az érdekek ütköztetésének és harmóniájának kerete a népfrontbizottság. Ebből a pár sorból kitűnik, hogy bizony vannak "különböző osztályok és rétegek” ebben az "osztálynélküli” társadalomban, de nemcsakhogy léteznek ezek az osztályok, de azok érdekei nem egyeznek. Kitűnik, az is, hogy "az állami vezetés szintje” vagyis annak érdekei egyáltalán nem egyeznek a kis falusi közösségek érdekeivel és ütköző pontok, érdekütköző pontok vannak. Tehát ez a "népi kormányzat” tetteiben nem a nép érdekeit védelmezi, de érdekei ellentétesek és mivel a kormányzat a hatalom birtokosa, így az természetesen adódik, hogy ebben az esetben a nép elnyomója. így tehát a hivatalos kormányzat és annak minden tagja, beletartozik egy, a falusi közösségek érdekeitől eltérő csoportba, vagyis egy másik osztályba, mely hatalmon levő osztály, osztályérdekei nem azonosak a többi más osztályok érdekeivel, melyeknek külön-külön megvannak a maguk saját osztályérdekeik. Itt derül ki tulajdonképpen a népfront igazi hivatása, melynek főfeladata az érdekütközések harmóniáját biztosítani, népi színekben, az alulról jövő osztályok követeléseit, vagyis ennek az osztályharcnak az élét eltompítani. Mégvilágosabban kitűnik ez abból, hogy a "különféle nézetek is a népfrontvitákon csiszolódnak össze”. Tehát ezekben a vitákban, követelésekben a "népfrontviták” hivatottak a társadalom problémáinak, az él lecsiszolásának a szerepére. Tehát a népfront, az uralkodó vagyis az elnyomó osztály érdekeit szolgálja. így a népfront az ütközőpont, ahol az osztályellentétek találkoznak és a népfront az, amely mindkét fél, az elnyomó és az elnyomottak között közvetít, ami kiderül ebből a kitételből: "a szocialista demokrácia gyakorlása kétoldalú tevékenységet jelent. Ebben a kapcsolatban különös jelentősége van annak, hogy miképpen fogadják az emberek észrevételeit azok a testületek, szervek, ahol a döntések születnek.” Itt derül ki az is, hogy nem a "népi észrevételek” amik tulajdonképpen az irányító szerepet töltik be, hanem minden attól függ, hogy az elnyomó osztály "miképpen fogadja” természetesen a kiszélesítendő "szocialista demokrácia” keretein belül, ezeket az észrevételeket a döntések születése előtt. Az is természetes, hogy ezeket a döntéseket nem úgy fogja meghozni, hogy azok ellenkezzenek a saját, vagyis az elnyomó osztály érdekeivel. Mennyire van félrevezetve a nép és az alsóbb osztályok, kiderül abból a határozatból, mely így szól: "A kongresszuson határozat született arról, hogy növelni kell az állampolgárok tájékozottságát minden területen". Természetesen ez vonatkozik a külpolitikára is, mert ezen a területen a tájékozottság a legminimálisabb, mely tájékozottság keretébe tartozna a különböző gazdasági szerződések nyilvánosságra hozatala, ahol a prioritás a szovjet gazdasági szerződéseket illeti. Az elnyomó, idegen osztály, mely a szovjet katonai erejének köszönheti hatalmi pozícióját, az osztályharc élének tompításával igyekszik elterelni a figyelmet a legfontosabb kérdésnek, a nemzeti függetlenségnek kérdésétől, amikoris a hazafiság fogalmát igyekszik a legnyakatekertebb formákba csűmi-csavarni a lényeg elkendőzésével, mellébeszéléssel. "A korszerű hazafiság tartalmát vizsgáló munkacsoport elemzése többi között megállapította, hogy a szocialista hazafiság a szocializmust építő nép hazaszeretete. Nagy szerepet játszik benne az az értelmi kapcsolódás, melyet a szülőföld, a nép — az anyanyelv szeretete erősít. Az érzelem viszont csak akkor válik igazi hatóerővé, ha gondolatokat érlel, cselekedetekre késztet, tettekre, amelyek a szép hagyományok beteljesítését jelentik. A nemzeti egység erősítése akkor lesz eredményes, ha okos, józan, de az érzelmeket is megindító érveléssel, még inkább pedig a tettekkel bizonyítjuk, hogy a hazát az szereti igazán, aki cselekszik is érte. Jó hazafi csak az a dolgozó férfi és nő lehet, aki: — a határokon is túllát, tudja: a haza sorsa összefügg a szocialista közösség, a békéért küzdő erők sorsával. — Világosan látjuk nemzeti múltunk letisztult értékeit, s természetessé lett az a megítélés, hogy a hazaszeretet mércéje a nép jólétéért, a társadalmi haladásért, a szocializmus felépítéséért a békéért végzett alkotó munka.” Természetes érzésekből fakad a természetes hazaszeretet érzése, mely hazaszeretet nem sorolható elavult vagy "korszerű” kategóriákba. Eszerint a meghatározás szerint, hatvan évet visszaugorva történelmünkben azt kellett volna mondanunk, hogy a jó monarchista hazafiság, az osztrák császár szeretete, míg a szocialista hazafiság a "béketábor" vagyis a Szovjetunió szeretete. Mindkettő egy idegen elnyomó és ezek megszerettetése nem vezet eredményre semmilyen “okos és józan érzelmeket is megindító érvelésekkel” sem. 1956 előtt a "korszerű” szocialista hazafiság alaptétele a “Szovjetunióhoz való rendíthetetlen hűség” volt. 1956 októbere bebizonyította, hogy a hazaszeretet, az hazaszeretet kategóriák nélkül, jelzők nélkül, mely hazaszeretet órák alatt semmisítette meg az elnyomó uralkodó osztályt, ugyanakkor meghátrálásra kényszerítette a külső imperialista elnyomót is. A mai elnyomó osztály ellen folytatott harc, tulajdonképpen a nemzeti függeltenségért folytatott harc, mely egymástól elválaszthatatlan és ezért van szükség arra, hogy a Népfrontnak e legégetőbb problémára egy külön munka bizottságot kellett szerveznie, hogy a természetes érzelmekből fakadó nemzeti szabadság törekvések élét elvegye és megkísérelje a hazafiság és a hazaszeretet fogalmát az andicserzsébetek által diktált "letisztult értékű nemzeti múlt” ködös formáival, "szocialista értékelésben" a tömegek agyába mosni "érzelmeket fakasztó józan érvelésekkel" az uralkodó osztály érdekeinek megfelelő "nemzeti egység” megteremtésére. Mindenki előtt gondolom világos az a tény, hogy a szépnek látszó felszín alatt, ma Magyarországon komoly és sorsdöntő problémák lappangnak. Adva van a nemzeti szabadságától megfosztott nemzet, vagyis az elnyomott és kizsákmányolt osztály, szemben egy idegen uralkodó osztállyal, mellyel élet-halál harcot vív a saját "osztályhelyzetének” a megváltoztatására, mely elválaszthatatlanul eggyéfonódik a nemzeti függetlenségért folytatott harccal. 1848 márciusának belső forradalma, az idegen nemzeti elnyomót kiszolgáló uralkodó osztály ellen indult, mely belső forradalom nemzeti szabadságharcban végződött. 1956 belső forradalma is, születése pillanatában nemzeti szabadságharccá vált, mely tények letagadhatatlanok. A mai hazai ellenzék nemzetépítő mivolta kristálytisztán áll a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsa előtt, mert ennek az ellenzéknek köszönhetők azok a kevésszámú eredmények, melyeket a nemzet az adott körülmények között az idegen elnyomótól, az idegen uralkodó osztály érdekeinek ellenére kivívott magának. Az, hogy a nemzeti függetlenségi törekvés milyen formákban jelenik meg, az kizárólag az uralkodó osztály által teremtett körülményektől és lehetőségektől függ. Ezen lehetőségek felismerése a belső politikai helyzet alapos ismeretét követeli meg tőlünk, mely helyzetismeret automatikusan szolgáltatja azokat a szellemi fegyvereket és kínálja fel azokat a szövetségeseket, akikkel mint emigráció, teljes egységben kell együttműködjünk. A rendelkezéseinkre álló eszközökkel kell, hogy támogassuk ennek az ellenzéknek a harcát, mely végső fokon a mi harcunk is. Az ellentétek érezhetők még az uralkodó osztály keretein belül is, ahol a Népfrontra jut ismét a feladat, hogy az "állami vezetés szintjén is” összehangolja az érdekellentéteket. Kizárólag az emigráció helyes politikai meglátásán, éles körültekintésén múlik, hogy észrevegye és meglássa hol vannak azok az érdekellentétek, milyen formában jelennek meg azok előttünk, melyek "államvezetői szinten” jelentkeznek. Mert ez az a ma hatalmon levő réteg, mely a hivatalos irányzattal szemben álló érdekekből, ellenzéke a hivatalos vonalvezetésnek és ezen a szinten domborodik ki a különbség az idegen elnyomó és az úgynevezett magyarvérű baloldal között. Az állami vezetés szintjén levő ellentétek szolgáltatják a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsának a szövetségeseket, melyeket ellentétes cselekedeteikben minden erőnkkel támogatni kell. Homonnay O. J.
