Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-07-01 / 7. szám
1972. július hó ?mtVAKOEt 11. oldal e SZÓT KÉR AZ OLVASÓ VESZEDELMES VONATOKAusztria tájain az éjszakában több nemzetközi expresszvonat robog át. Hol a Hellas-expres'sz, hol a Jugoszlávia-expressz, hol pedig a D 259. nemzetközi gyorsvonat érkezik Nyugat-Németországból és Salzburgon, majd a déli Villachon keresztül halad úticélja felé: Jugoszláviába, Görögországba, Törökországba. Az osztrák területen e vonatok 80—100 kilométeres óránkénti sebességgel vágtatnak át. Miután az utasok túlnyomó többsége az éjszakai órákat alvással tölti, a vasúti kocsik lámpái csak tompított fénnyel világítanak. Ezeken a gyorsvonatokon megdöbbentő dolgok történnek. Olykor kinyílik valamelyik vagon ajtaja és sötét teher zuhan ki a sínek mentén húzódó töltésre. Másnap a vasúti pályaőr ellenőrző útja során emberi holttestet talál az árokban. A halott többnyire külföldi, mégpedig jugoszláv, görög, török állampolgár. Minden hasonló esetben úgynevezett külföldi vendégmunkás az áldozat, aki Nyugat-Németországban dolgozott és Ausztrián át akart hazájába visszatérni. A csendőrség a halottak zsebében néha talál személyi iratokat, de még sohasem talált pénzt vagy értéktárgyat. A munkások rablógyilkosság áldozatai lettek. Nyugat-Németországból Jugoszláviába tartó expresszvonatok körülbelül 250 perc alatt jutnak el a belépő osztrák határállomástól a kilépő osztrák határállomásik. És e négy óránál is hosszabb idő alatt történnek a bűncselekmények. Az eddigi mérleg: hat ki nem nyomozott rablógyilkosság, valamint 120 rablótámadás és lopás. Az eltulajdonított készpénz és használati tárgyak értéke meghaladja a hárommillió schillinget. S az áldozatok kizárólag külföldi vendégmunkások, akik Nyugat-Németországból utaznak hazafelé. Minden jel szerint nemzetközi bűnöző banda garázdálkodik itt. Nyugat-Németországból déli irányba haladó vonatokon minden éjszaka vendégmunkások százai utaznak családjukhoz szabadságra, vagy végleg hazatérnek. Természetesen magukkal hozzák a pénzt, amit keserves munkával szerzett keresetükből össze tudtak kuporgatni. Éppen erre a pénzre pályáznak az éjszakai vonatokon garázdálkodó banditák. Jellemző, hogy a gonosztevők még egyetlen esetben sem támadták meg ellenkező irányban, tehát Törökországból, Görögországból vagy Jugoszláviából Ausztrián át Nyugat-Németországba utazó vendégmunkásokat. Az osztrák hatóságok az utóbbi időben védelmi intézkedéseket tettek a bűnesetek megakadályozására. Számos ttikosrendőrt helyeznek el a kérdéses éjszakai gyorsvonatok utasai között és szolgálatot teljesítő vasutasok is különleges kiképzésben részesültek. Eddig azonban még egyetlen banditát sem sikerült leleplezni és letartóztatni. Érdekes, hogy a nyugat-német televízió egyik májusi előadásában azt igyekezett bemutatni, milyen hiábavaló volt eddig az Amerikába vándorolt sokféle nép egybe-olvasztásával kísérletezni, egyöntetűvé vagy legalábbis olyanná tenni, hogy egymásmelleit békességben éljen. Kiemelkedett a filmben az írek és más angolszászok elsőbbségi helyzete, fölényes uralma, akik ezt a jogot mint "pionírok” követelik maguknak. Úgyszintén élesen szembetűnt a többi, nem angolszász népek alacsonyabb osztályba való sorozása, "kisebbségi viszonya” is. Különösen kidomborodott a filmben a négerek és egyéb színes-bőrűek társadalmi megkülönböztetése, bármennyire az "egyenlőség” is az amerikai államtörvény és jog alapja. De nem sokkal jobb a 16 milliónyi amerikai olasz helyzete sem, bár elismerik, hogy azok nélkül talán soha sem épültek volna fel Amerika nagyvárosai. Az olaszokban még ma is "maffia-tagok”-at látnak vagy legalábbis olyanokat, akik azokkal együttéreznek. Nem kendőzte el a film azt a valóságot sem, hogy az amerikai politikát ma is, mint azelőtt is, az angolszászok irányítják, habár az csak látszólag van úgy, mert az igazi irányítók a háttérben meghúzódó zsidók —, már a Köztársaság megalakulása óta. De gyakran szerepeltek nyilvánosan is, mint korunkban Kissinger, Nixon elnök tanácsadója is. Az amerikai íreknek és egyéb angolszászoknak a más nemzetiségiekkel szemben való fölényes viselkedését érzik még korunkban is az újabban bevándoroltak is. Erről felesleges bővebben írni. A magyarokról az egész előadásban nem esett szó, amit meg is jegyzett egy mellettem ülő német. Míg egy-két híres lengyel tisztet megemlítettek a filmben, mint az amerikai szabadságharc hőseit, addig a magyarokról egy szó sem esett, noha sok magyar tiszt és közlegény harcolt az amerikai nép szabadságáért! Ezen már meg se kell botránkoznunk: leírtak bennünket a történelem könyvéből... Végső következtetésként bemutatta a film, miként indult meg és folyik a "kikeveredés”, vagyis a különféle nemzetiségeknek egymástól való elkülönülése. Az előadó oknak hozta fel, hogy az angolszászok egyeduralomra törekednek, mellőzik a nem angolszászokat, társadalmukba nem is — vagy csak ritka esetben — veszik be őket. Ez azonban — szerintem — csak egyik, látszólagos ok. A fő ok az atavisztikus ösztön, amely folyton dolgozik az egyénekben, bárhova kerüljenek is. Különösen erős az elkülönülési folyamat a tótok és ukránok társadalmában. Azt már nacionalista mozgalomnak is lehetne nevezni. A film néprajzi adatokat közölt e népekről. Bemutatta azt is, miként táncolják nemzeti táncukat, nemzeti viseletben, büszkén, öntudatosan. Az említett szláv népek nemzeti mozgalmát most is — mint történelmük folyamán végig — a papok, főként orthodox papok irányítják. Azok őrzik a nemzeti hitet, történelmet, s a múlt megbecsülésével megtartásával biztosítják a jövőt népük számára. Azok nem adnak semmit az "egyenlőség” szabályára még a hatalmas Amerikában sem, ahol pedig mindenkit az "olvasztó-tengelybe” vetnek és ahol a megkülönböztetés törvényellenes: legalábbis papíron ... Az előadásban nem volt szó az amerikai zsidókról sem, mint "elkülönülők”-ről, bár azok a legnagyobb elkülönülök. Úgy látszik a rendezők szerint, azok mind "jó, beolvasztható” elemek. Vagy inkább talán félnek a filmkészítők, mint "elkülönülök”-et emlegetni? Már pedig ők a legbeolvasztathatatlanabbak minden tekintetben. Az előadás alatt eszembejutott Nagy-Magyarország történelmi helyzete is. Összehasonlítottam Amerikát — mint soknemzetiségű államot — Magyarországgal. Míg azonban az amerikai népek együvéolvaszthatatlanságát természetesnek tartottam, addig a magyarországi nemzetiségek beolvaszthatóságát — az északi és zsidó fajta kivételével — természetesnek találván, elítéltem, hogy a hosszú együttélés folyamán nem történt meg. Nemzetiségeink ugyanis — a két említett fajta kivételével — mind a nagy turáni népcsaládból származtak, s együvéolvadásukból harmonikus nép keletkezett volna. A nemzetiségek egymással való keveredése folyt ugyan a történelem idején, de csak beavatkozás nélkül és tökéletlenül. Ha papjaink irányították ezt a folyamatot, inkább a magyarság kárára és nemzetünk, illetve a nemzetiségek előnyére cselekedték tudatosan és erőszakosan. A zsidók "beolvasztását” minden keresztény országban gyakorolták a papok azzal, hogy keresztényekké tették őket. Az azonban nem a befogadó nép erősödését szolgálta, hanem csak az egyházak tagjainak számát gyarapította. Node az volt a fontos! Hasonló volt a helyzet hazánkban is. Azzal azonban mérhetetlen kárt okoztak a magyar fajtának, mert nem csak, hogy megrontották a vérét, hanem megrontották erkölcsét, faji jellemét is. A keresztény egyházak papjai nem ismerték a faji átörökítő törvényt — vagy ha ismerték, se adtak rá semmit — márpedig egyik fajta vére nagyobb átütőerejű, mint a másiké, s úgy örökítő képessége is. Úgy válik a zsidó vér uralkodóvá a nemzsidók vérében. Mert — miként azt dr. Klatzkin Jakad "Der Wegnach Cion” című művében írja "Bárhogy keveredjék is zsidó nem-zsidóval, mindig zsidó utódok születnek”. S a veszedelem annál nagyobb, ha két olyan "magyar” házasodik össze, akikben már zsidó vér van. Olyankor tisztavérű zsidó utódok születnek. Az összeházasodás hatványozott mértékben folyik ma hazánkban. Mi okozza? A magyarság elnyomottsága, rossz gazdasági helyzete. A zsidók az összeomlás óta mindig és mindenütt vezető állásokban vannak, gazdasági helyzetük jobb, mint a magyaroké. A velük való házasodás tehát előnyös. A másik ok a zsidók akaratában, számításában rejlik. Politikai és gazdasági helyzetük a jövőt illetőleg ingadazó, sőt egyre rosszabbá válik a világon. Amerika — a zsidók fő hazája, fő támasza — az összeomlás küszöbén áll, bárhogy iparkodnak is azt szépíteni. Előnyös tehát a zsidóknak is a nem-zsidókkal — hazánkban a magyarokkal — összeházasodni. Azt követeli már a megmaradási ösztön is. Az a vérkeveredés azonban végzete lesz a magyar népnek! (V. I.) Az osztrák és svájci tavakon ritkán fordul elő, hogy akár egyetlen halálos áldozat is volna évente. Ez zel szemben a Balatonba 1961-ben 11 ember fulladt bele, tíz évvel később pedig már 32. Az idén négy-ötmillió látogatóra számítanak és félő, hogy a szomorú statisztika — amely csak 1965-ben, 66-ban és 69-ben stagnált — tovább fog emelkedni. Sokan mindezt a tó misztikumának tulajdonítják, holott e tragédiákban nincs semmi sorsszerűén elkerülhetetlen, még kevésbé holmi természetfölötti erő közreműködése. Egy évtized vízi baleseti tanulságai nagyjából négy fő típust körvonalaztak. Első helyen szerepelnek a mély vízbe kiúszók, akik nem tudják, mikor érnek olyan helyre, ahol már nem lehet leállni, kapaszkodási lehetőség közel-távolban nincsen, a visszajutáshoz meg kevés az erő. Tíz év alatt 54-en lelték halálukat ezért a Balatonban. A második kategóriába a gumimatracok tartoznak, akik csónakként, járműként használják a megbízhatatlan, gyönge kis alkalmatosságot, amelyet csak a sekély vízben lehet aránylag biztonsággal használni. Hasonló felelőtlenek a harmadik kategóriabeliek, a csónakázók, sok kocaevezőst a feltámadó szél a tó közepére terel, ahonnan már nagyon nehéz visszakínlódni az üdülőhöz. A negyedig csoport — vitorlázók vagy csónakázók —, akik nem respektálják a viharjelzést és nem térnek vissza idejében a kikötőbe. De olyan is akadt már, aki legénykedésből éppen a viharban hajózott ki a nyílt vízre. Ott is maradt. Ezek a kivagyiságukkal okozzák önmaguk halálát, olykor másokét is. A felelőtlen magatartás rokonságot mutat a hazai — elsősorban a budapesti — gyalogos járókelők legendás fegyelmezetlenségével, de még ennél is veszélyesebb. Az aszfalton kétdimenziós a veszély, a vízben a mélység a harmadik dimenzió. A siófoki vízi rendészet rendőrkapitánysági állománya héroszi küzdelembe bocsátkozik évről-évre az emberi életek megmentéséért. Sajnos, a Balaton halálozási statisztikája mégis emelkedik, a tó minden évben megszedi a maga áldozatait. A korszerűsítés nem tűr már halasztást, hiszen emberéletről van szó. Siófokon is szükségessé vált egy olyan radarkészülék beszerzése, amely a helyi zivatarokat is idejében jelzi. Sok ember maradna ily módon életben és — ez minden pénzt megér. • A temesvári magyar tannyelvű líceum "Juventus" címmel új folyóiratot jelentetett meg. Az iskolai folyóirat elsősorban időszerű művelődéspolitikai kérdésekkel foglalkozik. HALÁLOS BALATON
