Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-06-01 / 6. szám
1972. június hó 3. oldal Személyes indulatok helyett Vitafórum E. lap hasábjai sokkal értékesebbek annál mintsem, hogy személyes vitákkal töltsük meg a sorokat, jelen esetben dr. Selmeczi Kristóf és közöttem. Úgy érzem, hogy a lap szerkesztője is elkövette azt a hibát, hogy Selmeczi írását nem látta el lábjegyzettel, hogy a jóhiszemű olvasó tisztán lássa a tévedéseket. Legsértőbbnek hangzik számomra Selmeczi írásában az a kitétel, hogy: “Iíomonnay Ottó János is a sokgyermekű családok alapításának elősegítését sürgetné, pl. megfelelő családi pótlékkal és más javadalmakkal a vietnámi háború támogatását célzó 'önkéntes' adó, stb. helyett!" Kénytelen vagyok kihangsúlyozni, hogy e kitétel minden alapot nélkülöző, mert soha életemben, sem a vietnámi háború mellett, annak semmiféle támogatásáért, sem szóban, sem írásban meg nem szólaltam. Ami a sokgyermekes családok alapításának elősegítését illeti, ha kívánja Selmeczi Kristóf, úgy személyes levélben esetleg beszámolok, hogy ezen téren eddig mit tettem, mert nem kenyerem a nyilvános dicsekvés. ♦ Amikor általános helyzetképet szeretnénk festeni az emigrációról, akkor ahhoz az általános jelenségeket gyűjtjük össze. Ezzel még nem általánosítunk, hanem ellenkezőleg a káros emigráns jelenségeket szeretnénk felszámolni. Hála a Magyarok Istenének, vannak igen szépszámú kivételek. Ha ez nem így volna, nem olvashatnánk ezt a lapot sem. Joggal megkérdezhetek bárkit, hogy hány ilyen vagy ehhez hasonló szellemű politikai lapot nyomnak ebben az emigrációban, mint például a Szitytyakürt? Ennek következtében amikor esetleg az emigráns újságírást kezdjük vizsgálni, megállapítjuk az általános jelenségeket, hogy sajnos az emigrációban megjelenő újságok nem éppen abban a szellemben jelennek meg, mely megítélésünk szerint a helyes volna. Tudjuk, hogy kivétel is akad, mert pontosan ez a kivétel tette lehetővé számunkra, hogy analizáljuk emigráns újságírásunkat, melyről megállapíthatjuk, hogy egyéni üzleti célokat szolgál és nem pedig magyarságtudatunk fejlesztését.Ugyanakkor senkinek sem jutna az eszébe, hogy a Szittyakürtöt is ebbe az általánosításba sorolja. Mivel éppen a lapoknál tartunk, megállapíthatjuk azt is, hogy a Szittyakürthöz hasonló lapok száma ebben az emigrációban aránytalanul csekély. Amikor a mérleg lebillen az egyik oldalra, akkor már nyugodtan beszélhetünk "általános jelenségekről”, de mindaz, aki ezt az általános helyzetet ismeri, soha nem fogja egy kategóriába sorolni a kivételeket, az általánosokkal. Ezek a megállapítások ugyanígy érvényesek akár emigráns csoportokra, vagy ezen belül egyénekre is. Célunk mindig az, hogy a káros jelenségeket tűzzük a tollhegyre, mely sajnos emigrációs mérlegünkön túlsúlyban van. Jómagam nem gondoltam arra, de gondolom az olvasó sem, hogy az általánosított jelenségekkel egy kalap alá vettem volna éppen azokat, akikre ezek nem vonatkoznak, vagy éppen valamilyen formában azonosítottam volna azokat a kivételes egyéneket, akikről Selmeczi Kristóf is megemlékezett. A baj pontosan ott van, hogy nem ezek a kivétel számba menő egyének azok, akik bennünket, mint emigrációt képviselnek bárhol, és bármilyen fórumon. A szomorú, hogy pontosan ezek a kivételek nem befolyásolják és szellemileg nem irányítják emigrációnkat teljes egészében, mert ha így volna, akkor valljuk meg őszintén, nem volna miről írjunk. Amikor feltárjuk a hibákat és a káros jelenségeket, éppen azzal a céllal tesszük ezt, hogy a kivételek legyenek azok, akik többséghez jutva, az általános helyzet serpenyőjét lebillentsék a másik, az egészséges oldalra. Sajnos Selmeczi Kristóf azokat igyekszik védeni, akik védelemre nem szorulnak és ezzel elvesztette a politkai lényeg fonalát. írásában az otthon élő ún. magyarvérű baloldalt, egyszerűen felakasztotta Rajk Lászlóval és ezzel számára Otthon, a nemzeti ellenállás gondolata megszűnt, így beleesett a legnagyobb általánosításba, hogy Otthon minden és mindenki kommunista! Ami abból az országból jön az már jó nem lehet, mert azt csakis a kommunisták küldhették ki valamilyen szándékkal. Maga ez a fogalom, hogy kommunizmus, egy nemlétező valaminek az elferdített, kitekert imperialista valósága, mely nálunk Magyarországon jelen pillanatban hatalmon van. Tekintettel arra, hogy az eredeti vágányról igen messze kanyarodtunk és személyi vitává kicsinyítettünk egy fogalmat, egy gondolatot, melynek eredményeként Selmeczi Kristóf azt írja: "Atyádfia még lehetnék, de a nyelvet, amit beszélsz, sem nem beszéljük, sem nem értjük.”, kénytelen vagyok a lehető legegyszerűbben megmagyarázni e nyelvnek az érthetőségét: Ebben az általános emigráns felfogásban őszszekevertük a sorrendet a harcban. Elsődleges feladatunk lenne a nemzeti függetlenségre koncentrálni minden erőnket és energiánkat. Ebben a harcban egyesíteni tudunk mindenkit, akinek ez valóban jelent valamit. Legyen az volt főherceg vagy a mai értelmezések szerint, otthon élő "kommunista”. A kommunizmus társadalmi síkon: osztályharcos. Aki a kommunizmus lényegével tisztában van az tudja, hogy a kommunizmus ma, a világon csak elnevezésében létezik, de gyakorlatban már nem teljesen az. Vannak azonban a kommunizmusnak imperialisztikus törekvései, melyekkel más nemzetet nyomnak el — a proletár internacionalizmus szellemében. A huszonötéves ökölrázásunk a "kommunizmus” ellen, semmilyen kézzelfogható eredményre nem vezetett nemzeti függetlenségünk visszaszerzése érdekében. Az 1956-os Októberi Forradalom sem hozta meg a nemzeti függetlenségünket, habár igen sokat áldoztunk érte. Huszonhét év óta hitt vagy remélt "támogatóink”, akikért egyesek még önmagukat is megtagadták, az elsőszámú létrehozói, fenntartói jelenlegi függő viszonyunknak. Huszonhét év óta nem találtunk egy olyan szövetségest, akivel érdekazonosságunk megegyezett volna, nemzeti függetlenségünk visszaszerzése érdekében. Bármilyen fehérlovas, álomvilágban éljenek is egyesek, a puszta valóságon nem fog változtatni, nem lehet valótlanságnak feltüntetni azokat a tényeket, hogy a hazai vazallus rendszerben is vannak olyanok, egyének és csoportok, akik szeretnék ugyan hatalmi pozícióikat megtartani, de a lehetőségekhez mérten igyekeznek minél messzebb kerülni Moszkva bűvköréből, mert jóllehet, hogy Moszkva tankjaival kerültek hatalomra, de szeretnének mostmár Moszkva nélkül, attól függetlenül uralkodni. Itt már nem is akarok kitérni a nép széles rétegeire, hanem kizárólag csakis a hatalmi pozíciókban levőkről beszéljünk. Bármenynyire is nehezére esik egyeseknek ezt a fogalmat megemészteni, kizárólag ezeknek a pozíciókban ülőknek a szívósságától, nemzeti öntudatától függ az, hogy ezt a függési viszonyt valamilyen formában felszámolhatjuk-e? Ebbeni törekvéseinkben nemhogy gátolni lenne bűn őket, de kötelességünk szerény véleményem szerint minden erőnkkel támogatni ezeket, mert nemzeti függetlenségünk megszerzésében az érdekazonosságunk ugyanaz. Bármit gondoljunk is a szerecsenekről, ha a szükség úgy hozza, elmegyünk velük együtt tüzet oltani, de az még nem jelenti azt, hogy mi magunk is szerecsenekké váltunk. Az elmúlt majd három évtizedben mi itt, az ún. szabadvilágban magunk harcoltunk nemzeti szabadságért, minden eredmény nélkül. Ezek a hazai hatalmon levő kommunisták tették ezt a maguk módján, melynek eredményeként sokat felakasztottak közülük, de sok lépett is a helyükbe. Mi amikor otthoni szövetségeseket keresünk, akkor ezeket keressük, adott helyzetünkben csakis ezeket támogathatjuk, mert ez az egyetlen gyakorlatilag megvalósítható lehetőségünk maradt. Nemzeti függetlenségre irányuló törekvéseinkben csakis ezek az egyedüli való szövetségeseink, mert az érdekeink azonosak. Szimpátia, humánum és más romantikus álmodozás még soha nem alkotott szövetségeket a politikában, kizárólag az érdekazonosság. Sokat és számtalanszor hangoztattuk már azt a kitételt, hogy még az ördöggel is hajlandók vagyunk szövetséget kötni a nemzeti függetlenség érdekében, akkor valaki joggal megkérdezhetné tőlünk, hogy: az ördöggel igen, csak a saját fajtánkkal nem? De nézhetjük úgyis ezt a jelenséget, hogy a "kommunizmus” elleni küzdelemben hajlandók volnánk minden mást háttérbe szorítani, még a függetlenség sem számít, csak a "kommunizmus” pusztuljon el? Igaza van Selmeczi Kristófnak abban, hogy elkeseredésemben ostorozom ezt az emigrációt. Pontosan azért, mert nagyon is jól ismerem -ennek az emigrációnak a szellemi, politikai és anyagi kapacitását, mely véleményem szerint parlagon, tétlenül, kihasználatlanul hever akkor, amikor minden erőnkre szükség volna, hogy Magyarországon magyarnak megfelelő állapotokat teremtsünk. Ugyanakkor széthúznak, csoportokra osztanak bennünket olyan másod és harmadrendű álláspontok, melyek a mi esetünkben időszerűtlenek, a gyakorlati megvalósítás lehetőségének még a szikráját is nélkülözik. Nem akartam az alábbi példát felhozni, de kénytelen vagyok, hogy a dolog mélyére világítsak és érthető legyen a nyelv, amit beszélek. Hány kapitalista vagy vallásos zsidót érdekel az a tény, hogy Izraelben kibucok, kolhozok, sőt legális kommunista párt is van akkor, amikor Izrael léte vagy nemléte forog kockán. Ez csak nálunk vált sorsdöntő kérdéssé? Mert sorsdöntővé vált. Itt van az egésznek a nyitja és a kulcsa, Selmeczi is megegyezik velem abban, hogy: "A természet rendje szerint hivatás, foglalkozásbeli és gazdasági rétegződés nem képezhet válaszfalat magyar és magyar között!”. De mindez csak üres frázis marad, ha ezt az Otthon élő "hivatás és gazdaságilag elrétegződött” magyarjainkra nem vonatkoztatjuk, akik jelen pillanatban a szovjet által "természetes rendnek” nevezett viszonyok között kénytelenek élni. Emigrációnk legnagyobb politikai rövidlátása, hogy a hazai valóságot nem tudja érzékelni és nem látja meg azt az élethalálharcot, melyet a hazai moszkovita vonal vív, ezzel a magyarvérű baloldallal. Mert ez a réteg mindent elkövet az adott lehetőség keretei között a velünk való szövetség megteremtésére, a közös cél érdekében, csak valahogy mi úgy vagyunk velük, mint az egyszeri ember az állatkertben a zsiráffal. — Jobbról-balról megnézegette, megcsóválta a fejét, azután tovább állt azt mondván: "hiába no, ilyen állat nem létezik”. Vagy mégiscsak volna? Nem nekünk kellene ezt meglátnunk és felismernünk? Homonnay Ottó János OLIMPIAI LÁNG MAGYARORSZÁGON Hét nappal a XX. nyári játékok ünnepélyes müncheni megnyitása előtt, augusztus 19-én reggel érkezik az olimpiai láng csonkahazánkba. Az elszakított Délvidékről jugoszláv sportolók hozzák át magyar területre, ahol a sport képviselői ünnepélyes külsőségek között veszik át a jelképet. Az eddigi tervek szerint az egyes váltóhelyeken az áthaladási idő rövidsége miatt nagyobbszabású ünnepségeket csupán Szegeden, Kecskeméten, Budapesten és Győrött rendeznek. A fályavivők az egész útvonalon egységes mezt viselnek, amelyet a müncheni szervezők bocsájtanak, a gázpatron töltésű fáklyákkal együtt, a stafétában résztvevő hét ország: Görögország, Törökország, Bulgária, Románia, Jugoszlávia, Magyarország és Ausztria sportolóinak rendelkezésére. Harminchat év után (az olimpiai láng 1936-ban is áthaladt Magyarországon), tehát újra áthalad hazánkon Szent István király napján az olimpiai láng! • Kodály Zoltán, a nagy magyar zeneszerző és népzenekutató születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából június közepén tartják meg a II. Kodály-napokat a felvidéki Galántán. Az első, ehhez hasonló ünnepségsorozatra 1969-ben került sor. Akkor született a döntés, hogy rendszeresíteni kell azokat a találkozókat, amelyeken a felvidéki magyar énekkarok számot adhatnak munkájukról: A II. Kodály-napok ünnepségsorozatán tartják meg a magyar énekkarok országos fesztiválját, amelyre tizennyolc csoport jelentkezett.
