Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-05-01 / 5. szám
1972. május hó «itTVAKÖtrr 3. oldal A Zsenmin Zsipao közleménye a békés együttélés öt elvéről. MOSZKVA ÉS A SÁRGA VESZEDELEM Dél-Magyarország Felszabadító Tanácsa 1972. évi közgyűlése Már Moszkvában is nyíltan beszélnek a “sárga veszedeleméről, ami nem történik alap nélkül. A kínaiak technikai haladása magát, Amerikát is meglepte. Az amerikaiak elismerik, hogy soha se hitték volna, hogy a kínaiak technikai téren úgy előrehaladjanak. Meglepve állapítják meg, hogy eltörpül alkotásaik mellett sok olyan dolog, amelyet eddig legnagyobbaknak tartottak. “A kínaiak ezrei teljes csendben dolgoznak a laboratóriumokban, amiről sem az oroszoknak, sem a nyugatnak fogalma sincs. Ügy dolgoznak, mint a hangyák, hogy előnybe kerüljenek, amely biztosítja majd nekik 1980-ra az ázsiai uralmat. “Az oroszok beismerik, hogy Kína ellen nagyon erős ellenállás szükséges. Az ellenséges gyűlölködés mind a két részen megvan. “A kommunizmus kézi könyve” című orosz műben (271 old.) az áll, hogy 89 pártban működik a Szovjet a világon. Kínát és Albániát nem említi meg a mű. Lényegében mind a két vörös hatalom a világuralomra törekszik a maga módján. Formózát békés úton akarja Kína az anyaországhoz csatolni. “Vörös Kínának nem szándéka Formózát erőszakkal visszahódítani. Peking békés mozgalmat indított Formóza megnyerésére. A kínai rádió —, amely Formóza felé sugároz — kijelenti, hogy a formózaiak maguk dönthetnek arról, hogy autonom állam akarna-e lenni. • A SZOVJET ÉS SORSA A huszadik század fordulópontja volt a kultúrának, vallásos életnek, fajták harcának, politikai és társadalmi rendnek. A változás folyik. Nyugaton egyik krízis a másikat éri. Keleten egymással birkózik a két nagy kommunista hatalom: Kína és Oroszország. Ha ez a két nagy hatalom összefogott volna a közös eszmében az egymilliárdnyi emberével, ma biztos lenne a kommunisták győzelme az egész világon. A történeti és politikai események azonban kétfelé választják a két nagyhatalmat. Az óriási kínai néptömeg visszaköveteli az oroszok által elrabolt területet, amire az oroszok azt mondják, “nem!”. A feszültség így egyre növekszik a két óriás között, amely Kínát északon Oroszországgal, délen Indiával harapófogóba fogja. Ezt a veszélyt felismerve, hajlott Kína oly könnyen az amerikaiakkal való barátkozásra. Nixon pekingi látogatása mérföldkő egy hatalmas szövetséghez, amelyben nemcsak Kína és az USA, hanem Anglia, Franciaország és Italia is valószínűleg benne lesz. Ez a szövetség maga után fogja vonni, hogy a NATO-beli államok is mellé álljanak az elkövetkezendő nagyháborúban, míg Kelet-Németország, Lengyelország és India világfrontban egyesülnek Kína ellen. Ilyenformán látják a szakértők kialakulni a harmadik nagyháború két küzdő csoportját. Az oroszok már szerződést kötöttek Indiával és atom-tengeralattjáróikat valamint egyéb hadi hajóikat a Bengaliai-öbölben, Dél-Indiában állomásoztatják, az indiai röptereket használják, India északi határán rakétakilövőket építhetnek Kína ellen. Lázas tempóban folyik minden, hogy az oroszok esetleg gyors csapást mérhessenek Kínára, mielőtt az felkészülhetne az oroszok elleni felvonulásra. Moszkva aligha veszi figyelembe az e kérdésben tett amerikai és angol intervenciót. A háborús veszedelem növekszik; árnyékát már előre veti. • AZ ÁZSIAIAK FELVONULÁSA Az ázsiai népek nyugatra törése már többízben is megrázkódtatta Európát, de eddig mindig kivédte és urává lett nemcsak Ázsiának, hanem Afrikának, Ausztráliának és a világ többi részének is. Ázsia azonban “megállj”-t parancsolt most. Mi mentheti meg Európát? Ázsia kettészakadása: az orosz és kínai ellenségeskedés. Nyugat ellen vonul-e előbb az orosz? Moszkvában már mérlegelik, nem volna-e jobb előbb a Nyugatot kényszeríteni térdre, s Kínára csak azután csapni le. Ezt a lehetőséget azonban az amerikaiak, franciák és angolok is ismerik és készülnek ellene modern fegyverekkel, amelyeknek egy részét már Kína rendelkezésére is bocsájtják. A harmadik nagyháború idejét 1973- ra teszi az idézett lap. Ha az megindul, a “Menetekel” fekszik Moszkván, New Yorkon, Washingtonon és az egész Amerikán. A szovjet haderő hatalmas és technikai felszerelése talán még az amerikainál is tökéletesebb. Az amerikai nép először fogja érezni, mit jelent egy modern háború, melyet ő már Európában kétízben is folytatott és folytat ma is Vietnámban. Nem kétséges, hogy az orosz hatalmat meg fogják semmisíteni hatalmas ellenségei és a valószínűleg bekövetkező belső forradalom, azonban a háború után is tekintélyes hatalom marad, s — ahogy az idézett lap véli — talán a nyugat-európai országokkal is hajlamos lesz egy nagy UNIO- ban együttműködni. Ez a terv — úgy látszik — általánosan elfogadott terve lesz a németeknek. Úgy akarnak ismét felemelkedni és tovább is vezető szerepet vinni Európában és Eurázsiában, ahol az iparukhoz hatalmas nyersanyagkészletet találnak. A jövő alakulásába azonban mostmár az ázsiai népek is bele fognak szólni, vagy csak azok fognak beleszólni és irányítani. De, mint nagyhatalomnak nagy jövője van Oroszországnak, “ha a német mérnökök, vegyészek az orosz szakemberekkel együtt felhasználják az ország területén levő nyersanyagot, nagy jövője lesz még” — fűzi hozzá az idézett lap. Legyen ez figyelmeztetés a turáni népeknek . . . Dél-Magyarország Felszabadító Tanácsa április 16-án, Clevelandban rendezte meg az 1972. évi rendes s egyben tisztújító közgyűlését. A közgyűlés az elmúlt évvégi horvát válság jegyében zajlott le. Ennek tudható be, hogy a közgyűlésen újból megjelentek a clevelandi horvát szervezetek képviselői: Ing. Vladimír Bosiljevitch, a clevelandi Horvát Közösség, Mr. Dragutin Balasko pedig a Horvát Függetlenség Évfordulójának megünneplését előkészítő Egyesült Bizottság nevében. A DFT történetében ez alkalommal először a macedónok is képviseltették magukat közgyűlésünkön, Peter G. Atzeff, az Egyesült Államokbeli és Kanadai Hazafias Macedón Szervezetek Központi Bizottsága elnöke személyében, aki Indianapolisból jött fel Clevelandba ebből az alkalomból. De Rigómező elnyomott albánjai is lélekben velünk voltak: Djafer I. Déva, a Prizreni Liga elnöke (aki a második világháború folyamán egy ideig Albánia miniszterelnöke volt), Palo Alto, Californiából levélben üdvözölte a DFT-t, míg a szervezet központi titkársága New Yorkból táviratban biztosította a DFT-t támogatásáról. Dr. Lelbach Antal elnök a horvátországi eseményeket állította megnyitó beszédének központjába, s azt vendégeinkre való tekintettel Tarnay Kálmán angolul is megismételte. Homonnay Elemér az Egyesült Államok jugoszláviai politikája, s a jugoszláv krízis kérdésében két határozati javaslatot nyújtott be ugyancsak angol nyelven. Mindhárom vendégünk felszólalásában Jugoszlávia elnyomott népei összefogásának szükségességét hangsúlyozták, éppen ezért üdvözölték a DFT ez irányú kezdeményezését. Határozat az 1947-es párizsi békeszerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából Tekintettel arra, hogy az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés 1) a teheráni és yaltai titkos megállapodások eredményeképpen Közép- és Délkelet-Európában hatalmi túlsúlyra jutott Szovjetunió kívánságára nemcsak helyreállította, de még súlyosbította is az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés területi rendelkezéseit; 2) s tette annak ellenére, hogy a második világháború előtt már a nyugati hatalmak vezetői is tisztában voltak a trianoni békeszerződés igazságtalan, a történelmi és földrajzi tényezőkkel nem számoló intézkedéseivel, melyek az európai hatalmi egyensúly megbontásával nagy mértékben hozzájárultak a második világháború kirobbanásához; 3) az első világháborút követő békeszerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi rendelkezések elejtésével az utódállamokba újból átcsatolt mintegy 4 millió magyart a legteljesebb mértékben kiszolgáltatta az utódállamok sovinizmusának; 4) a maga szellemében és intézkedéseiben ellentétben áll a nyugati hatalmak által megfogalmazott, de a Szovjetunió által is elfogadott “Atlantic Charter” célkitűzéseivel; 5) s tekintettel arra, hogy a párizsi békekonferencia idején, a békeszerződés aláírásakor, majd parlamenti ratifikálásakor Magyarország a Szovjetunió katonai megszállása és politikai ellenőrzése alatt állott, s így Magyarország nem volt állami szuverenitása birtokában, s így sem a kormányzat, sem a parlament nem rendelkezett cselekvési szabadsággal, Dél-Magyarország Felszabadító Tanácsa, mint a Jugoszláviához csatolt dél-magyarországi területek képviseleti szerve 1972. évi április 16-án megtartott közgyűlésén hozott határozatával megállapítja, hogy 1) a párizsi békeszerződés nem tekinthető jogérvényesnek; 2) következésképp a magyarság fenntartja a jogát, hogy állami szuverenitása helyreálltakor a párizsi és trianoni békék hatályonkivül-helyezésével az egész Közép- és Délkelet-Európai Térség újjárendezésére nemzetközi konferencia összehívását kérje, s e konferencia e térség népeinek megbékélése, s az egyetemes európai béke és biztonság érdekében a Kárpátmedence természetes politikai, gazdasági, történelmi és kulturális egységének helyreállítását igényelje. ♦ HATÁROZAT A MAGYAR BIZOTTSÁG 1972. MÁRCIUS 13-i “NYILATKOZATÁVAL KAPCSOLATBAN Dél-Magyarország Felszabadító Tanácsa 1972. április 16-i közgyűlése a legteljesebb mértékben visszautasítja a Free Europe által fenntartott Magyar Bizottságnak a párizsi békeszerződéssel foglalkozó 1972. március 13-i határozatának bevezető szakaszát, amely a Magyar Bizottság egyes tagjainak rossz lelkiismeretét az 19^*5 utáni évek szellemének felidézésével kívánja enyhíteni, amikor az országot megszálló Szovjetunió, s a megszálló hatalom által támogatott kommunista párt nyomása alatt, de velük mégis együttműködve, azokat kiszolgálva népünk legkiválóbbjait — mint háborús bűnösöket — állították bitó alá, vagy vetették börtönbe. A “Magyar Bizottság” sokkal jobban szolgálta volna a magyarság érdekeit, ha e bevezető szakasz teljes elejtésével a Szovjetunió és a kommunista pártnak szerepére mutatott volna rá a békekonferencia előkészítése, s lefolyása során. (— ősy —)