Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-05-01 / 5. szám
4. oldal wmNUrihtt 1972. május hó Állásfoglalás Meglep, hogy "Osztályharc az emigrációban?" c. fejtegetésemre válasz érkezett. így az eszmecsere immár vitává alakult, még akkor is, ha Homonnay Ottó János "Nemzeti függetlenségünkért!” c. alatt írt sorai a hozzászólásomban érintetteket kikerülik. — Mivel közben Homonnay Ottó János "Nemzeti függetlenség és más egyebek ...” c. sorokkal februárban januári cikkét megszereztem, azokat sem hagyhatom figyelmen kívül. (A Szittyakürt febr. száma a földrészünkön uralkodó ismeretes időjárási viszonyok miatt csak jókora késéssel jutottak kezemhez.) Akárhogy is forgatom ez írásokat, sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem küszöbölik ki & — nevezzük enyhén: félreértést, amit a tárgyilagos olvasóban kelthetnek. Lényegében ugyanis az a benyomás marad, hogy Homonnay bár pl. osztályharcról ír — nem választva el egy törpe kisebbséget — a nemzeti emigráció egységét nemcsak kétségbevonja, hanem frontálisan támadja. Februári cikkében már odáig keseredik, hogy azt írja: "Bármilyen hévvel és hanggal hirdetjük frázisainkat, rendületlenül fogyunk és temetnek bennünket idegenben anélkül, hogy emigráns életünknek értelmet adtunk volna a saját anyagi jólétünk megteremtésén kívül”! Higyjem, hogy Homonnay Ottó János ezen állítását komolyan venné?! Annyira merész (hogy megint enyhe maradjak), amennyire nevetségesen alaptalan. Márpedig a nevetségesség öl. Ismételten figyelmébe ajánlom a nemzethü emigráció irodalmának, saj tótermékeinek tanulmányozását. Azokból láthatja, hogy 1956-ig is volt az emigráció széles rétegeinek frázisokon túlmenő felfogása föladatairól, s hogy azok nemcsak értelmet adtak létének, hanem azok szellemében erőfeszítéseik sokszor már az "ahogy lehet”-en is túlmentek a vállalt kötelességteljesítésben! — Vitatható, hogy mindig az első és legfontosabb erény: az okosság szellemében jártak-e el? (A jószándékot azonban éppen Homonnay Ottó János nem vonhatja kétségbe, hiszen maga is egy idejétmúlta kiadvány új közlésével próbálta felhívni a figyelmet az országcsonkítás abszurdumára.) Az erőfeszítések egyik főokát Homonnay Ottó János is elismerte: Yalta! Magam emigrációnknak a székely balladában sírt Kőmíves Kelemen tragédiájára emlékeztető szétroncsolásán túl — ha nem is vagyok közgazdász — egy másik hibaforrásra szeretnék rámutatni: az emigráció reális erejét képezhető pénzügyi összefogás hiányára. Hja! vitam et sanguinem ... Ismét leszögezem, magam sem az emigráció azon "hivatottságból vezető" kisebbsége védelmében írtam, amelyre állnak a "Lőcsei fehér aszszony”-ból találóan idézett sorok. Homonnay Elemér ragyogó tanulmánya, amit a Szittyakürt ugyanezen ápr. számában közöl, elegendő adattal megvilágítja ezek tehetetlenségét. — Elkerült-e volna Homonnay Ottó Jánost írásom idevágó megjegyzése?! Ugyanekkor tudnia kell, hogy kétségtelenül sokkal több "paraszt vagy munkásembert” talál sorainkban, mint a "hivatottságból" vezetőknél, de még ott is akad néhány "Strohmann”. S itt megint emlékeztetem Kőmíves Kelemen balladájára: mert tudnia kell azt is, milyen agyafúrt erőfeszítések történtek 1956/57 fordulóján, nehogy a 45-sök és 56-sok természetes egysége létrejöjjön! Ezért "gründolták" a Szabadságharcos “Világszövetséget”, ahová beterelték sok jóhiszemű bajtársunkat, s fejik is őket rendületlenül... Hogy mit keresett ebben az egész egyvelegben Homonnay Ottó János a minap Chicagóban, arra csak ő válaszolhat. ★ ★ ★ Homonnay Ottó Jánosnak azt is tudnia kell, hogy akár az otthon basáskodó rendszer, ugyanúgy a Vasfüggönyön innen ügyködő "demokratáink" a 45-ös és 56-os szabadságharcosokat (természetesen az igaziakat!) gáncsolják, s az 1940 es évek tragédiái bűnbakjául állítják szüntelenül oda. — S itt megismétlem állításom: a rabország széles rétegeit a moszkvahű rendszer erkölcsileg, szellemileg, kulturálisan, anyagilag egyaránt zülleszti! Proletarizálja! Hiszen a bolsevizmus lényegét éppen ez teszi: osztály tálán, tömeggé gyúrt társadalom, amely fölött egy orwelli képzelettel kitünően festett klikk zabolátlan rendelkezik. Ha jobban tetszik, Madách falanszter-jelenete prófétikus meglátással ugyanezt adja elő. Tagadhatatlan, hogy a rabnemzet minden erejét megfeszítve küzd európai színvonala visszaszerzéséért, s hogy ebben 56 érdeme nem kicsinyelhető le! De a derűlátó beállítás, ahogy nagy nyeglén Homonnay Ottó János elénktárta februári rajzolatában a rabországi viszonyokat, olyan szép, hogy fölvetődik a kérdés: ha minden olyan remek, minden úgy megy már, mint a karikacsapás, mit keres az emigrációban Homonnay Ottó János? Csak nem mégis "saját anyagi jóléte megteremtését” —, hogy szavaival éljek. Annyi bizonyos, hogy az ilyen írásokért kezet csókolhatnak a Benczúr-utcában és kapcsolt részeiben. Bármennyire divatozik is napjainkban a trójai faló imádata, s tegye bár ezt a Vatikán is "Ost-politik”jával, mi megmaradunk Cassandrának. Bármennyire hívogassanak is nyelvészeti konferenciákra s mutassanak rá megtévesztő egyéni kiváltságokra, amelyekre Homonnay Ottó János is hivatkozik, nekünk igenis nemzeti függetlenség kell! Valódi! Nem talmi, holmi aprópénzzel kifizetett rabszolga-bér! Nem szovjet szuronyokra és páncélosokra támaszkodó, hanem a magyar nép akaratát kifejező rendszer! Ha olyan rózsások az állapotok a rabországban, miért van annyi öngyilkos? Annyi magzatelhajtás? Iszákosság? Szökés és szökéskísérlet? Talán jobb lenne, ha Homonnay Ottó János is a sokgyermekű családok alapításának elősegítését sürgetné pl. megfelelő családi pótlékkal és más javadalmazásokkal a vietnámi háború támagatását célzó "önkéntes” adó, stb. helyett! ★ ★ ★ Rátérve ismét a 45-ös, sőt az 56-os emigráció összetételére és annak a "nép”-pel való kapcsolataira, mindenek előtt szeretném, ha holmi marxi—lenini osztályozástól függetlenül mindig a magyarság összességét tartanánk szem előtt. Következésképp ne tagoljuk a magyart népire és nem-népire. Az ilyen válogatás csak a "divide et impera" elv gyakorlói számára van. Tudomást képez, hogy 1848-ban a rendi társadalom megszűntével a nemzet egysége létrejött, s mint 56-ban, csodákat művelt az 1848/49-i szabadságharcban. Meggyőződésem, hogy az emigrációnak egyik legszentebb hivatása éppen ennek a szellemi-lelki egységnek a megőrzése és fejlesztése. A természet rendje szerint hivatás-, foglalkozásbeli és gazdasági rétegződés nem képezhet válaszfalat magyar és magyar között! Igaz, hogy akik nem a nép széles rétegéből kerültek ki, amikor a nemzet már adni nem tudott, tovább álltak. Ezek a szabályt erősítő kivételek, akik kiközösítették magukat a nemzet testéből. S bár soraim korántsem íródtak ezek védelmében, még akkor sem vagyok hajlandó beállni osztályharcba, hanem szemem előtt tartom, amit Űr Jézus mondott a megtérő bűnösről: e "hivatottságból lett vezetők” tehetetlensége diplomáciai síkon túlontúl ismeretes, mégis utalok újból Homonnay Elemér remek összefoglalójára. S bár sem magam, sem baj társaim nem vagyunk "szervezet”, elhiheti Homonnay Ottó János, hogy a NATO "titkos” nucleáris összeesküvése, az Intermarium, a philadelphiai nyilatkozat, s más nemzetünkre halálos veszedelmeket készítő tervek ellen sohasem mulasztottuk el kongatni a vészharangot. Elegendő, ha utalok néhai vitéz Kovács Gyula, Szilassy Béla, s az élők közül Ráttkay R. Kálmán, Vágó Pál, Burján Gyula, Pécsi Olvastam a “Szittyakürt" 1971. decemberi számában dr. Mihály Ferenc "Gondolatok egy prédikációhoz” és Nyiregyházy Pál "Szkytha álmok Jézus nemzetségéről” című cikkeket. Római katolikus vagyok és hivő laikus, mégpedig metafizikai síkon, ahonnan nézve a vallásokat és egyházakat csak Isten megismeréséhez vezető úton szükséges eszközöknek és nem céloknak tekintem: minden katolikus dogmát hihetőnek és valóságnak tartok; szerény véleményem szerint az 0 szövetség az ember szellemének vallásbölcseleti fejlődésében csak egyik, mégpedig nem is a Krisztus megjelenését közvetlenül megelőző állomás; az Ószövetségről különben tudjuk és tudományosan bizonyítható, hogy történelmileg túlhaladott, több állítása megcáfolt, már születése idejében nem volt tárgyilagos és túlzott anyagias felfogástól befolyásolva ethikai felfogása is gyakran kifogásolható; Édes jó Anyám! De jó is lenne egyszer hazamenni, mint a lelkem mely, oly sokat megteszi egy csillagfényes tava-zi estej— Jó Anyámat titkon ünnepelni.— Hej, be szép és boldog ünnep lenne, a legjobb anyának szent ünnepe, Glóriát fonnék a csillagokból,— és csak imádnám ó't is szüntelen ... Imádnám ó't: mint jóságos Istent Kit hirdetnek a fényes csillagok,— Trónt ácsolnék bánatomból,— Ó, bocsássad ezt meg nékem, Istnem!— S felültetném a fényes trónusra, hogy égig érjen hófehér feje,— leborulnék, mint jó apám tette, s fáradt kezeit csókolnám szüntelen.— Velem szállna képzeletben,— feleségem és három gyermeken^ hogy megáldja ó"ket édes jó anyám,— hogy a bús, hontalan szenvedésben, legyen egy boldog éjszakánk! ... Havassy Baján Kornél, vitéz Erdélyi István, stb., stb. írásaira. Mindezen riadóknak nagyobb visszhangot biztosított volna természetesen a föntemlített anyagi alátámasztás. S ha csak néhányat elolvas az említettek írásaiból Homonnay Ottó János, akkor belátja, óriási tévedését, írván februárban ezt: "... mi emigránsok teljesen elválasztottuk magunkat" (t.i. a rabnemzettől!). írjam még egyszer? Az egyoldalú-" kultúr-, stb.-cserének” nincs értelme! Márcsak azért sem, mert az kifejezetten irányított és irányzatos! Nem akarván visszaélni a kedves Olvasó türelmével, röviden még enynyit: bármilyen örvendetes is, ha valaki szerkesztménye fölött megelégedését fejezi ki, mint ahogy Homonnay Ottó János teszi, gondolván, hogy "írása talált", mégis a fentiek után ezt tagadásba vehetjük. E ezért a bibliai mondást így kell fogalmaznunk: Atyádfia még lehetnék, de a nyelvet, amit beszélsz, sem nem beszéljük, sem nem értjük. — Végezetül, ha már a Bibliát forgatjuk, fontosabb ma ez a páli intelem: "Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékében fönntartsátok a lelki egységet!" írásom erre törekedett a múltkor is, most is. Selmeczi K. dr. Krisztus Istennek olyan emberi személyben való megtestesülése volt, akit az akkori ember értelmi képessége még felérhetett, tehát nem az utolsó (lásd az Újszövetséget!); az Egyház, mint a krisztusi gondolat (=a Két Törvény) kifejezésének szellemi vezetője az egyetlen világszervezet, amely ennek érvényesítéséért folytatott harcban siker reményében szembeállítható az Ószövetség által egyetlen faj (="kiválasztott nép") szolgálatába kényszerített, s anyagi, tehát isteni és metafizikai szempontból hamis alapon álló vallásbölcseleti felfogással szemben. E néhány gondolat után felteszem a kérdést, hogy vajon nem állunk-e az "Antikrisztus” szolgálatában, mikor Isten kinyilatkoztatását a "kiválasztott népről” az egyik faj helyett egy másik fajra akarjuk ráruházni, s így Krisztust el akarjuk venni az emberiség öszességétől? Ma már bizonyítható, hogy a "kiválasztott nép" kifejezés nem egyetlen fajra vonatkozik, hanem a Krisztus megjelenése előtt és után élt és élő olyan emberek összességét jelentik, akik elfogadták és elfogadják a Krisztus által hirdetett Két Törvény szellemét. Igaz ugyanis, hogy Isten minden egyes fajt vagy népet "kiválasztott” valami neki "testhezálló” rendeltetésre, de olyanra semmiesetre sem, amely jogot ad neki más fajok és népek feletti uralkodásra, hatalmaskodásra és kizsákmányolásra. Ennek az egész Bibliában sehol semmi nyoma sincs. Ma már bebizonyított tény, hogy Isten Ábrahámot személy szerint választotta ki az isteni feladatra és eszközként egy különféle fajokból álló népet (sem nemzetet, sem egyetlen fajt, sem egyetlen vallást) adott a kezébe. Krisztusnak, mint Isten megtestesülésének faji származása nem lehet vita és kérdés tárgya: nem az anyag, hanem a szellem a lényeg az ö személyében. Esetleges további vita esetében fenti gondolataimnak közelebbi megvilágítása végett bárkinek készséggel állok rendelkezésére a bel- vagy külföldi sajtó vagy e lap útján. Budapest, 1972. április 11-én. Sujtár Elemér GONDOLATOK EGY PRÉDIKÁCIÓHOZ ESZMECSERE VAGY VITA?