Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
10. oldal **imAKö*f 1972. április hó SUMÉR KÉRDÉSRŐL (Folytatás a 9. oldalról) éves pályázatot írt ki a következő címmel: A sumér kérdés története és jelen állása, a sumér nyelvnek részletezett ismertetésével”. A pályázatot Varga Zsigmond nyerte meg (1. Papp L. i.m. 283-4.). A pályázat sikeres volt, de az Akadémia továbbra sem szorgalmazta a hazai sumér kutatások megindulását, így 1942-ben még mindig Varga Zsigmond volt az egyetlen, aki a kérdést tudományos szinten tárgyalta. A 428 lapos monográfia (“ötezer év távolából”) új korszakot kezdett a sumérológia, most már csak a hazai sumérológia történetében. “Az ősmagyar mitológia szumir és ural-altáji örökség” című művének (1956) előszavában (megjelent: “Fáklya” 1966.) a rokonságot a következőképpen magyarázza: a sumér—ural-altáji népközösség együttélésének helyét és idejét — sajnálatos módon — az általam látott idézetben Varga Zsigmond nem jelölte meg.) A közös nyelvcsalád legdélibb szárnyát a sumirok alkották, tőlük keletre az altáji népek helyezkedtek el, észak-nyugatra pedig a finnugor népek lakták. Az altáji és finnugor ág között a szamojédok foglaltak helyet. Az altáji népek közül a török törzsek, a finnugorságból pedig az ugorok voltak közvetlen szomszédai a szumiroknak, mert a nyelvi és vallási öszekötő kapocs e háromnál a legerősebb. Az ősközösségi kötelékből a szumirok váltak ki legelőször (Kr.e. 5. évezred) és a későbbi Elamon át a mai Perzsia, a kétfolyamköz (Babylon) felé vették útjukat. A Kr.e. 4. évezred közepe már Dél-Babylonban találja őket... A szumirok kiválása a nyelvcsalád közöségéből azt eredményezte, hogy a nyelvcsalád keleti és nyugati, azaz altáji és finnugor ága közt megszakadt a nyelvi összefüggés. Ezért szegényes az altáji és finnugor szóegyezések sorozata. Tehát nem az altáji népek indultak meg Kelet felé, mint Munkácsi állítja, hanem a szumirok tértek ki dél-nyugat irányba, megindulva új hazát keresni. A szumirok igen tekintélyes nép lehetett és mindenesetre nyelvösszekötő szerepük volt. Kiugorván a középső rész, nem volt pótolható a helye. Az ural-altáji nyelvcsalád mozgásba jött. Az altáji népek kelet felé orientálódtak, a finnugorok nyugat, vagyis Európa felé. Ez volt a történelem legnagyobbszabású népvándorlása. Varga Zsigmond élete alkonyán a sumér-tábor — mert akkor már a sumér—magyar rokonítás hívei tábort alakítottak — korántsem volt egységes. Orgánumaikat, különféle lapokban, sokszorosításaikban megjelent munkáikat számontartani, figyelemmel kísérni egyre nehezebb lett, s valljuk be, tartalmuk miatt sokszor nem érte meg az elolvasásukra fordított időt, mert minőségükben sokszor azonosak az őstörténelmi csodabogarakkal, hangjuk indulatos és olyan kitételekkel vannak teli, amelyekre a legjobb akarattal is csak azt lehet mondani: kétségbeejtő. Az előzőkben felsorolt új kutatási eredményeket természetesen a másik fél is ellenezte, sokszor a tudományosság legszigorúbb elveit követve, azonban mindig túlságosan biztos, túlságosan elhamarkodott eredményekre jutva. A hazai sumérológusok munkái közül meg kell említeni az 1962-ben Orbán Árpád által közzétett úgynevezett "nyelvfejlődési 3, 4 és sokszöges (poligonális) nyelvösszehasonlítási, szóeredet-vizsgálati rendszerit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy párhuzamosan vizsgálja több — egymástól a mi fogalmaink szerint nem rokon — nyelv, pl. a sumér, az őstörök, a magyar, az ún. északi-finnugor nyelvek azonos tőből származó szavait és amennyiben a sokszög egyes sarkain a szavak hangalak és jelentés szempontjából megfelelnek, azonos eredetűeknek mutatkoznak, a szavakat és a nyelveket rokonszavakká, ill. rokonnyelvekké nyilvánítja. Ennek az "új" módszernek eredményeként ez derül ki: ... 100 ponttal ősjellemezzük a sumér—magyar nyelvfejlődési összefüggésüket, akkor 80— 70 pontosnak mondhatjuk az általános uráli (finn-ugor) kapcsolatokat, mintegy 50-nek az altájit és mindössze 20—10 pontosnak az egyéb nyelvcsaládok közös nyelvfejlődési kapcsolatait a sumérral.” Az Orbán féle sokszöges módszerrel végrehajtott grottokronólógiai vizsgálatból (Zakar András) pedig az tűnt ki, hogy a Hymes féle 100 szavas szójegyzék alapján 100 szóból 55 sumér és 9 akkád a magyar nyelvben. A Zakar-féle javított 100 szavas szójegyzékben pedig 63 sumér és 12 akkád szó van. Mindez azt bizonyítja, hogy a magyar egyenesági, közvetlen leszármazási rokona a sumérnak, s egyúttal azt is bizonyítja, hogy a sumér az ural-altáji nyelvekben és nem az akkádban élt tovább. Nem akarok — a neves párizsi sumérológus, Gosztonyi kifejezésével élve — “az alkalmi kritikus szerepében tetszelegni”. Anélkül, hogy konkréten, bárkire is határozottan gondolnék, megkockáztatnék egy-két kritikai megjegyzést a sumérológiai módszereiről. Általánosságban — nagyon ritka, "alkalmi” kivétellel — jellemző a fogalmi tisztázatlanság (emiatt és nem sumér-szakos diploma hiánya miatt éri őket a dilettantizmus vádja). Példák: topológiai azonosság=nyelvrokonság. A nyelvtipológia — a nyelvek osztályozása bizonyos szerkezeti (elsősorban morfológiai és fonológiai) sajátságaik alapján, amikor is a nemrokon nyelvek is ugyanabba a csoportba kerülhetnek és fordítva. A morfológián alapuló nyelvtipológia képviselője volt A. és W. Schlegel és W. Humbold (1. a nyelvek felosztása izoláló, agglutináló, flektáló és inkorporáló nyelvekre), továbbfejlesztői E. Sapir és J. Greenberg. (Mindkettőjükre gyakran hivatkoznak a hazai sumérku tatók.) Hakulinen-O j anen: Kiolitieteen ja fonetikán termino loogia. Helsinki, 1970. 115.) Felvethetnénk itt még az adsztrátum fogalmát is, amely fel sem merül. Az logikai szempontból nyilvánvaló, hogy azonos tipusú nyelvek között könnyebb és hálásabb dolog rokonokat keresni, de sokáig tart, amíg a rokonság feltételezett voltától (1. ural-altáji rokonság), a feltételes módtól az állítóig eljutunk, már pedig úgy látszik, a feltételes mód (és jövő idő) teljességgel hiányzik a sumér—magyar kapcsolatokat kutatók "Tempus”-ai és "Modus”-ai közül. Ez a túlzott magabiztosság nem használ az ügynek, még kevésbé használ az a bánásmód, amelyben a hang és jelentés kezeltetik. Olyan nyelvben, ahol a hangalak (olvasat) bizonytalan, ahol a jelentés bizonytalan (1. az azonos alakú szavak nagy számát!) bajosan hihető, hogy kifogástalan, messzemenő megállapítások alapjául szolgáló etimológiák szülessenek, különösen akkor, ha a másik nyelv történetét (szótörténetét, etimológiáját), a vizsgálat során semmibe veszik. Az anyanyelv tudása — akár anyanyelvi szinten — nem jelenti azt, született magyar nyelvtörténészek vagyunk. Az etimologizálásban megmutatkozó történietlenség és a "finnugoros nyelvészet metafizikus merevségével” valóban ugyancsak ellentétes túlzott nyugalmasság, a hangmegfelelések szabályos semmibevevése (ha egyáltalán ... A magyar forradalom igazi nagy meglepetése ...: Bebizonyította, hogy egy egész nép felkelése még a legkorszerűbb katonai hatalmi eszközöknek is határt szab, ha ezt a népet a szó szoros értelmében halálmegvető elszántság lelkesíti. Az egész világnak elakadt a lélegzete az ijedtségtől, amikor a szovjet páncéloshadosztályok végiggázoltak Magyarországon, és senki sem kételkedett abban, hogy most már hamarosan vérbe fojtják a forradalmat. Folyt is va'óban tengernyi vér, de a forradalmat nem fojtották el. A városok romjaiban, a gyárakban, a vidéken megkezdődött az általános sztrájk és a partizánháború. Megbénult az egész ország élete, amivel a Szovjet s a kizárólag általa fenntartott Kádár-kormány tanácstalanul áll szemben ... A magyar forradalomnak talán legsajátosabb és nem kevésbé meglepő eddigi eredménye az az új mély bepillantás az európai lélekbe, amelyet magával hozott. Itt legelőször is revideálni kell magáról a magyar nemzeti jellegről alkotott nem egy ítéletet. Más erények mellett mindig is elismerték ugyan a magyarok nemes bátorságát, de olyan okos ember, mint Sir Harold Nicolson mégis kétségbe merte vonni, hogy valóban alkotó sze’lemmel rendelkeznek. Budapestet "talmi város”-nak nevezte egyszer s ezzel kimondotta azt, amit valamivel szeretetreméltóbban mások is gondoltak. Ezt az igen felületes benyomásokon alapuló nézetet most elsöpörték az események s a magyar nemzet szellemének olyan mélységei tárultak fel, amelyek előtt meghajolni Nyugatnak megvan minden oka. Sőt mi több: Magyarország szolgáltatta a háború óta a legnagyobb európai példát, amennyiben cselekvőén megmutatta a világnak, hogy az európai élet magvában van egy’ réteg, egy határ, melyet idegen hatalomnak nem szabad átlépnie sem a népeknél, sem az egyéneknél — ha nem akar hallatlanul szenvedélyes védekező erőket kirobbantani... (Bulletin des Presse- und Informationsmates der Bundesrepublik, 1956. november 17.) • ... Az ilyen diktaturarendszerek áldozatairól való megemlékezés ma a legnagyobb mértékben időszerű. Az elmúlt napokban és hetekben tanúi lettünk a sztálinizmus remélilyesmi felmerül) méltán vált ki heves tiltakozást. Különösen, ha mindez együttjár a nyelvtudomány feladatának téves értelmezésével, vagyis azzal, hogy nem látják őshaza és művelődéstörténelmi kérdésekben a nyelvtudomány egy — igaz, nem akármilyen, de végeredményben mégis csak egy — a segédtudományok közül, ha a nyelvrokonság téves értelmezésébe még fajrokonság kérdése is belekeveredik (1. a sírleletek antropológiai vizsgálata). Arra azonban mindenképpen felhívjuk a figyelmet, hogy nem szabad szakterületünk szakbarbárává válni, a széles látkörű és sokoldalú érdeklődés jogos igénye mellett egy dolgot mindenképpen eltanulhatnánk tőlük: azt a lelkesedést, azt a kitartást, amelylyel igazukat védelmezik. Nagy kár, hogy nem látják, nem a még dicsőbb múlttal, hanem a jelennel kellene bizonyítanunk: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. (Megjelent a “Bokor levelek” 1971. évi 2. számában Budapesten.) hetőleg utolsó áldozatainak. Magyarország népe kétségbeesett harcot folytatott szabadságáért és azért elképzelhetetlen áldozatokat kellett hoznia. A világ szemeláttára a csodálatraméltó magyar nép szembeszegült a rabszolgaságnak azzal a fajtájával, amelyet ma mindenütt a világon sztálinizmusként ismernek. A magyar nép ezzel kiérdemelte az egész szabad világ nagyrabecsülését. ".. .Az egész világ visszafojtott lélegzettel figyeli azt a harcot, amelyet a magyarság a moszkovita idegenuralom és annak áruló helytartói ellen folytat. Mint ezeréves történelme folyamán annyiszor a magyar vér nemcsak a saját, hanem minden szolgasorsbadöntött és veszélyben forgó nép szabadságáért folyik. Ezért az osztatlan csodálat a magyar néppel szemben, amelynek tekintélye néhány nap alatt óriásit nőtt s amelynek szabadságharca a világ minden becsületes embere lelkes helyeslését váltotta ki... Már most bizonyos, hogy 1956 októbere nemcsak a nemzeti magyar történelem, de az egész emberiség történelme legdicsőségesebb lapjaira kerül. A német nép, amely a bolsevista zsarnokság kancsukáját saját testén érezte, szolidárisnak érzi magát a magyar néppel a szabadságért indított harcában. Mindég világosabban felismeri azt a belső lelki összetartozást, amelyet 1953. június 17 és a mostani szabadságharc ismételten csak megerősített és elmélyített. Ugyanazzal a határozottsággal, mint a török háborúk idején, tudatában van a német nép ismét a német—magyar történelmi sorskö zösségnek, amely nélkül nincs Európa szívében sem béke, sem nyugalom, sem egészséges élet. A magyarság mindég élvezte a német nép szimpátiáját. De talán sohasem volt az óriási lelkesedés Pannonia bátor népe iránt olyan mértékben mindenütt hallható, mint éppen most, amikor az önfelszabadításnak a véres útját járja. Részünkről, akik kénytelenek vagyunk száműzetésben élni, nem vehetünk közvetlen részt a felszabadító harcokban. Lélekben azonban azoknak a férfiaknak és asszonyoknak az oldalán vagyunk, akik a szabadságért és a hazáért vérüket ontják ... Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan néppel, mint a magyar, évszázadokon keresztül közös történelmünk és közös hazánk volt... (Unsere Post, 1956. XI. 4. — Der Freiheitskampf in Ungarn.) A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIV. évfolyam 4. szám — 1972. április hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011 1 956. OKTOBER 23.
