Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
i 6. oldal. / »ittmönt 1972. február hó. szakított területek diáksága “kapna” pesti ösztöndíjat, sajá szemével látná, hogy Magyarországon az elszakított területek magyarságát véglegesen leírták, s könnyedén megállapíthatná: a magyar parasztokat kolhozokba verték, s felszámolták a nemzetfenntartó milliós réteget az esztelen oroszkommunista földreformmal, ugyanakkor merő hazugság az a kommunista tétel is, hogy a munkásság a hatalom birtokosa, egyszerűen lesüllyesztették közönséges éhbér munkássá, s sorsa kétségbeejtően szomorú és kilátástalan. De az elszakított területek magyar “ösztöndíjasai" azt is tapasztalnák, hogy az értelmiség játékszer a rendszer kezében, szóval ezek az “ifjak” kortanúi lennének annak az “igazságnak” (?), hogy 1945-ben Magyarország nem szabadult fel, hanem orosz gyarmat, és... és — ebből levonná a következtetést, hogy össze kell fogni az anyaországgal és együttesen kell felvenni a harcot Magyarország és az elszakított magyar területek perében ... Természetesen, mindezekért és még ezernyi másért nincsen ösztöndíj Pesten az elszakított területeken élő magyar ifjak számára. Sem a MVSz, sem a Kommunista Pártkormány nem akarja, hogy ezek az apró lángocskák egy hatalmas fáklyába fonódjanak, mert elolthatatlan lángtengerként égetnék föl a kommunizmus doktrínáját és megrengetnék a Kárpátmedencét, amihez már az 1972 es zágrábi "földindulás” jelt adott... Ezért, nincsen "ösztöndíj" az elnyomott magyarság ifjai számára ... Beszéltek az elnöki gyűlésen a könyvkiadásról is, természetesen olyan szerzőkről esett szó, akik a pártépítők — egyoldalú logikával — Pest felé, a nevek között találtuk Szent György Albert "úrnak” a nevét is, de egy árva szó sem hangzott el pld. Szitnyai Zoltánról, Füry Lajosról, Wass Albertról, Vaszary Jánosról, Eszterhás Istvánról, Nehéz Ferencről, Tűz Tamásról, Halász Péterről, Fáy Ferencről, Flórián Tiborról, Székely Molnár Imréről, Sári Gál Imréről, és még a többi, több tucatnyi íróról és költőről. Az emigrációs politikai irodalomról ne is beszéljünk, aminek vezérmüvelője néhai Marschalkó Lajos volt. Ebben a politikai szakirodalomban közel félszázat lehetne sorba szedni, akik tudományos szinten boncolgatják a kommunizmus politikai, gazdasági, etikai, kulturális és történelmi “értékét”, természetesen mínusz előjellel. Ezért ezekről nem emlékeznek meg, mert a legveszedelmesebb ellenfelek. De nemcsak ezekről hallgatnak, hanem a tudományos szakkutatókról sem tettek említést, így nem emlegették azokat sem, akik a magyarság származásával foglalkoznak és tudományos szinten művelik a történelem e speciális ágát. A MVSz megfeledkezik azokról a közírókról és újságírókról is, akik állandóan a pesti diktatúra ütőerére tartják a kezüket és mérik a kommunista pártkormánv és csatlósaik "vérnyomását”, majd pedig "kimondják” a rendszer kríziséről a politikai “szentenciát” ... ☆ ☆ ☆ “A NEMZETI ÉRTÉKEK MEGMENTÉSÉÉRT” című tárgysorozatban Bognár József bevezetője után a szót Cserháti József római kát. püspöknek adták át és őt “szólaltatták meg" a MVSz-nek nevében, aki "örömmel nyugtázta" azt a "bőséges kulturális programot”, ami alapja egy “új fejlődési folyamatnak”, aki egyben azt is javasolta — mondjuk ki egészen nyíltan, igen naivul —, hogy "nagyobb helyekre küldjünk ki hitoktatókat és tanítókat”, de a püspök úr mélyen hallgatott arról, hogy otthon, a magyar állam határai között ezernyi bajjal és akadállyal kell küzdeni az egyházmegyéknek és a hitoktatóknak, hogy a Népköztársaság Alkotmányában "biztosított és garantált” vallásszabadság jogán a hitoktatást elláthassa a papság, de arról sem szólott egy szót sem Cserháti püspök atya, hogy papokat börtönöztek be és zárttárgyaláson ítélkeztek, mert "hivatásukat" akarták betölteni, a magyar ifjúságot hitre,erkölcsre, hazaszeretetre, szent családi életre, emberszeretetre "szerették volna” oktatni és nevelni, de máról-holnapra a MVSz-nek “gazdája”, a pártkormány belügyi “szervei” elhurcolták és bebörtönözték, úgy veszem észre, hogy a MVSz ülésén ilyen apró-cseprő "dolgokról” nem érdemes megemlékezni, de valószínű nem is kívánatos. Arról sem hallottam említést, hogy bárki is a békepapok közül, vagy maga Cserháti püspök is szóba "hozta volna” azoknak a "paptanároknak” sorsát, akiket Rákosi-Róth Mátyás érája alatt egyszerűen kiseprűztek a szerzetes iskolák fa'ai közül, holott a magyar szerzetesrendek küldetése és missziója szorosan egybevágott az ezeréves magyar állam kultúrájával. Azt sem emlegette a MVSz elnökségébe “beválaszotott” (?!) egyházfő, hogy miért avatkozik a pártkormány a magyar egyházak működésébe, miért és milyen céllal hozta létre a hirhedt Állami Egyházi Hivatalt?. Erről is kellene "vitázni” — ugyan ki merte volna megkérdezni az elnökség tagjait, akik a párt élmunkásai —, hogy “Uraim, miért rabolták el a szentgellért hegyi sziklabarlang kápolnáját az egyetlen magyar alapítású és eredetű pálosrendtől, s azóta is "renoválás” alatt áll?! Meg tudnák-e mondani, hogy a MVSz “tisztelt elnöksége" milyen magyarázatot fűzne a Mindszenty kérdéshez, a Mindszenty -per nemcsak "perszonális" ügye magának a Hercegprímás úrnak, hanem az egész magyar nemzetnek politikai és történelmi kérdése is. Mellébeszéléssel és cinikus hallgatással nem lehet a magyar hercegprímás és a magyar egyházak üldözését lezárni! De még jobban meglepett az a nyilatkozat, amiben azt állítják és Cserháti püspök "szájába adták", hogy "jó visszhangot keltett a Magyar Hírek szerkesztőjének tanulmánya az emigrációról”, lehet, hogy igazuk van, de semmiképpen sem örült annak egyetlen magyar sem, hogy a Vigilia hasábját is már propaganda fórumává sajátították ki a kommunista ideológusok és pártemberek. Kár volt Illyés Gyulával takaródzni, mert a kiváló magyar költő nyilatkozatában azokra is gondolt, akiket a hazai pártrendszer és kormányzat teljesen leírt és koncul odadobta a Kisántánt gyilkos politikájának, ezekről miért feledkezett el a MVSz? Ezek is "kiestek a szülői házból”, avagy — talán nem igaz? Ezek megmentése a legfontosabb. Mindezeket és még tucatnyi kérdést “felejtettek” el a Benczúr utcában ... A "SZÁRMAZÁSTUDAT” KÉRDÉSE Az “értekezlet” analizálta a "származástudat” szerepét is, és egyben javaslatot is tett arra "vonatkozóan”, hogy "minden érdeklődőnek” meg kell találnia a "megfelelő kulturális” területét és Keresztury Dezső irodalomtörténész szerint az egyetlen lehetőséget abban látja, ha a magyarországi folyóiratok, köztük a Kortárs is kaput nyitna a magyar szellemi emberek számára, de ne gondolja a magyar emigráns, hogy mindenki szívesen látott, mert érthetően és világosan meg is mondta — a magyar Hírek "tudósítója” —, hogy csak azok jöhetnek számításba, azok a "nyugaton élő és működő” értelmiségiek, akik — mondja Keresztury Dezső — a “kapcsolatok megszilárdításán" munkálkodnak". Szóval mindazok a nyugati szellemi emberek, akik politikai álláspontjukat nem “vetették" le, vallják és hirdetik az elnyomottak nevében, azaz a 15 milliónyi kisemmizett magyarság nevében, hogy a kommunizmus olyan társadalmi, kulturális, gazdasági, stb., politikai szerkezet, aminek keretében úgy az egyéni, mint a közösség: akarata, szabadsága terrorral, kormányzati adminisztrációval és fegyveres beavatkozással bilincsbe verten, földreteperve vergődik a XX. század porondján, erre megcáfolhatatlan példa: Magyarország a II. világháború utáni status quo-ja. A származás tudat "ápolása” sikamlós és veszélyes terület otthon, akik erről cikkeznének, könnyen szembetalálják magukat az ÁVH utódjával, és a moszkvai "származás-tudat” doktrínájával. Ezért beszélhetnek — elvétve — a hazai írók erről a kényes kérdésről is, természetesen addig, amíg a nemzetközi általános dialógus légkör a „kritikát” megengedi, de amikor Brezsnyev doktrína kerül veszélybe, abban a pillanatban az elhajlókat felelősségre vonják. Ilyen "szempontok” nézőpontjából kell megítélni a "származástudat ápolását” az 1945 utáni Magyarországon. Mondjuk... A hazai rendszer "külpolitikai képviselete” az ún. "Magyarok Világszövetsége” miért nem hirdet egy olyan dialógust, amiben nemcsak a hazai rendszer támogatói, hanem az ellenzék is hangot, publicitást kaphat a magyarországi folyóiratokban, szaklapokban, napilapokban és utána kérdezzék meg, az elnyomott magyarságot —, de nem a pártkormányzatot és adminisztrációt és pártpropagandát, hogy igazat mondott-e az ellenzéki oldal vagy sem?! A származástudat "kikutatása” érdekében ez lenne egy kézzelfogható nyílt és őszinte közvélemény és ebből, logikus, hogy a MVSz nek és a pártdiktaturának is "erkölcsi” kötelessége lenne, hogy levonja a következtetést és "cselekedjen” ... Tudom, hogy ez a "javaslat” pusztába kiáltásként hangzik el, de azt is jól tudjuk, hogy a hazai "származástudat" formálói nem hajlandók, nem bolondok, hogy a gyékényt maguk húzzák ki saját karrierista, nemzetáruló "jelenük és jövőjük” alól... Boldizsár Iván "elvtárs-úr" is "hozzászólott” a kérdéshez, igen sovány és semmitmondó "közbeszólással”, a magyarságtudatot nem a MVSz importálta “szét” a nagyvilág magyar diaszpóráiban, hanem az ezeréves magyar nemzet történelmi és erkölcsi tudata, ezért az emigráció hirdeti megalkuvás nélkül a kommunizmus dokrinájának negatív-értékét, s helyébe a nemzet és a nép teljes szabadságának a visszaadását... Ismerjük Boldizsár Iván "beszámolóit”, ami tökéletes fotográfiát rajzol a rendszert kétvállal támogató Boldizsárról is ... Kézbe kell venni az amerikai útjai alkalmával "írt” meglátásait és láthatjuk, hogy kivel áll szembe a szabadföldi magyarság: így "hozzászólása” számunkra sem nem érték, sem pedig nem jelent semmit, csak annyit írhatunk végszóként Boldizsár Iván úr "cikkeihez”, hogy alaposan "rászolgál” az obulusra, amit a pártdiktatura a markába csúsztat... "A HAZALÁTOGATÓKÉRT” Ha lélektani mikroszkopikus vizsgálat alá vetjük az MVSz-nek erőfeszítését, két megdönthetetlen igazsághoz kell eljutnunk: a) A politikai emigráció megtorpedózása, elnémítása, mint veszedelmes és megnemalkuvó ellenfélnek, azért, hogy a kommunizmus magyarországi státusát megváltozhatatlannak publikálják a hiszékeny és bornirtan naív Nyugat szemében is, valamint a Szovjetunió katonai pánszláv pozícióját tartóssá tegyék, sőt rokonszenves társadalmi államszerkezetnek nyilvánítsák. Szóval, a diktatúra megvédése és fenntartása és az ellenzék sorainak szétzúzása. Az első kísérlet megtörtént 1970-ben a debreceni Nagyerdő árnyékában, azóta is a felszínen van, sőt andalgóan és émelygősen aláfestik ezt a politikai hátteret: az Amerikába kiküldött operett és kabaré, stb. népiegyüttesekkel is, de a lóláb alaposan és durván kikandikál . . . b) A második "lélektani motívum” a túrista forgalom növelése, aminek két alapvető tétele van, az egyik az imperialisták valutája, hiszen "pecunia non ölet” elvét a pártdiktatúra is ismeri. A második "motívum”, hogy a hazalátogatót meggyőzzék arról az "igazságról”, hogy 1945 utáni Magyarországon az "istenadta” nép kezében összpontosult minden hatalom, és ma “otthon" szabadság, jólét, boldogság és béke tölti be a Kárpátmedence területét ... (De, ami igazság, az legyen valóban igazság. A "hazalátogatást” már igen sokszor szoros családi érzelmek és búcsúzkodó (!) momentumok kísérik ...) Igen ám, de a hazatántorgók között olyan is akad bőven, aki "valamikor” két téglával verte a mellét az amerikai hatóságok előtt és könyökölve kihangsúlyozta, hogy őt a rendszer üldözte, s ő "bizony” antikommunista politikai menekült. De, ma 1972-ben, hol van a tavalyi hó?! Sehol! Az idő elfújta és ezek a nagyhangú “politikai menekültek” egyszerűen meghazudtolják önmagukat és mellveregetve szajkózzák széltében-hosszában, hát — miért nem “látogathatok" haza, senkinek sincsen semmi baja sem, különben is — mondják magabiztosan — én nem politizáltam ... Ezekkel nem kell vitatkozni. Kár. Menjenek, legyenek a rendszer "tanúi”... De a jellem ... a becsület... — a magyarságtudat kerékbetörve — hol maradt, merre van?! A "hazalátogatást” fokozottabban és szervezettebben keil kiépíteni javasolták a MVSz elnöki ülésén. Itt kénytelen vagyok olyan dolgot "felemlíteni”, ami az emigrációt érinti, ugyanis, igen helyesen vannak Utazási Irodáink, ahol minden “ki és beutazást” lebonyolítanak, mert vannak indokolt esetek, de nem mehetünk el olyan szomorú tény mellett, amikor már versenyeznek egymással az Utazási Irodák, hogy melyik szállít több "vendéget” Kádáréknak ... Úgylátszik, ezeknek az üzletelőknek sem számít, hogy a pénz hová és kinek a kezébe vándorol... De ismerek olyan Utazási Irodát is, ahol eddig még egyetlen egyszer sem hirdetett a tulajdonos csoportos "túrát” a Vasfüggöny mőgé ..., mert ennek a vezetője ... még mindig megtartotta azt a politikai koncepciót, amiért 1945 tavaszán vándorbotot kellett kézbevennie, hogy a vörösszámum elől életét megmenthesse ... Akik "gúnyát” cseréltek, cseréljenek ... Természetesen minden a "politikai Ízlés” kérdése ... "A TUDOMÁNYOS KUTATÓMUNKÁRÓL” Erről is szó volt! Megemlítették Puskás Júlianna munkásságát, Dávid Zoltán dr. demográfiai kutatását, valamint Szántó Miklós "analizisét”, a sorok írója ismeri mindhárom kutatónak a munkáját az emigrációval kapcsolatban; azonban arról nem volt szó, sem pedig említés, hogy ez a három magyar "milyen" alapvető szempontok alapján “mérte föl" az emigrációt. Jobban mondva, mindhárman elmondták írásaik nyomán, hogy az emigráció profilját kizárólag marxista-történetírás követelményei alapján boncolgatták. Ez a kutatói munka a Magyar Tudományos Akadémia illetékes osztályán sikert jelentett és a Párt Központi Bizottságában; igen sok kérdésben elferdítették azokat a karakterizáló “vonásokat”, ami hűen tükrözné az 1945-ös, 1947-es egykori kollaboránsok és
