Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
1972. február hó. «ITTVAKÖkT 7. oldal. az 1956-os magyar emigráció retusálatlan profilját... Ezek a kiváló kutatók, így a párt számára írtak ‘‘megnyugtató" sorokat, de az igazságot átírták, vagy átmagyarázták. Itt külön megemlítést érdemelne az emigráció irodalma, amiről Kovács József értekezett, ennek a beszámolónak az anyagát nem ismerjük, így hozzá sem szólhatunk, de az eddigi ismeretek alapján jól tujuk, hogy a hazai irodalomtörténészek teljesen elhallgatták az emigrációban élő magyarul író íróinkat, akiknek a neve “érdemes” volna megemlítésre... Ránki György, igen sok komolyabb műnek a szerzője, s mint történész megjegyezte, hogy a történettudósokat "össze kellene fogni". Kérdés, hogy kiket ért alatta és milyen követelményeket támaszt ezekkel szemben. Szerény kérdésem lenne, hogy hová sorolná pld. a közelmúltban elhunyt két magyar történetkutatót Dr. Málnási Ödönt és Szalay Jeromost, O.S.B.? Arról is vita folyt, hogy a "történelem bonyolultabb” kérdés, mert valóban az, és a hazai történetírók expresszis verbis sarkcsillagnak tekintik a marxi-lenini történetírás követelményeit, ebben a szellemben átírták teljesen a magyar nemzet és nép történelmét, sőt anynyira átírták, hogy a Kisántánt történészei komoly forrásmunkaként tudják kamatoztatni: Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és “Burgenland”, valamint "Muraköz" perében és kérdésében. E sorok írója, az emigrációban adott lehetőségek között élénk figyelemmel kíséri úgy a hazai, mint a cseh-tót, szerb, horvát, román és osztrák történészek ilyen tárgyú munkásságát, és eltekintve attól, hogy ezek ugyanazon a síkon mozognak, mint az elődeik, akik megalapozták Trianonban országaik területi státusát, egy jottányit sem tértek el a koncepcióktól, ezzel szemben a magyarországi történészek 360 fokos fordulattal igyekeznek sietve bebizonyítani az 1945 és 1918 előtt “Magyarország” diszkriminációs nemzetiségi politikáját. Szóval fegyvert szállítanak az ezeréves magyar állam ellenségeinek kezébe, de egyetlen magyar történész sem tette pld. kritika tárgyává azt a "történelmi abszurdumot", ahogyan Moszkva a csehek "adományozása” folytán benyomult "végérvényesen” Közép-Európába. Ezt Pesten természetes folyamatnak tartják?. A kisántánt államainak történészei egyetlen olyan sort sem írtak le, amiben "díszkvalifikálnák” a cseh-tót, szerb, román államok "integritását”, de annál többet lehet olvasni, a Pesten kiadott szakmunkákban... A leértékelés még ma is központi kérdés Budapesten ... Kár, hogy ezen a MVSz-nek elnöki ülésén nem fordultak “arccal a Kisántánt" fogságában raboskodó magyarok milliói felé ..., mert azok valóban beérkeztek a lét és nemlét határához ... Ennyit megérdemelnének a kettősjáromban vergődő magyarok, akiket terror és katonai-politikai hatalom szakított el “a szülői háztól” ... ☆ ☆ ☆ MIT ÜZENÜNK BENCZÚR UTCÁBA... Egy pár tőmondatban "átadom” üzenetünket. Úgy Pesten a Benczúr utcában, mint az emigrációban “közösen” ismerjük a két geográfiai "magyarságnak” nézőpontját, ami éles válaszfalként húzódik közöttünk ... A nemzetközi és különösen a “közép-európai” földmozgások megkövetelnék a hazai pártkormányzattól, hogy próbálkozzon csak annyira "magyar lenni”, amennyire megmaradt a Kisántánt cseh, tót, szerb és román “lenni és maradni", még az orosz karámban is. Illő lenne, hogy a MVSz teljesen a Kisántánt felé fordítaná tekintetét és az elrabolt magyar területek peres aktáját kiásná a marxi-lenini dokumentumok levéltárából, és bemutatná Moszkva felé, hogy ... vannak magyar kérdések is ... A cseh és szlovák kormányok a prágai tavasz után sem változtak meg, minden maradt a régiben, határaik között élő magyarok teljes diszkriminációban; Ceausescu sakkjátékával elkábította nyugati csodálóit, közben a vasgyűrűt szorosabbra fonja — minden látszat ellenére — a határai között élő 2 millió magyar élete körül; Tito partizánjai, miután a vörös partizándiktátor "végig sétált” a vörösszőnyegen, egy titkos jelre, újból lecsaptak a horvátságra másodszor is, amint tették 1944-ben, mert a horvát nemzet: visszakövetelte szabadságát! ... És ebben a Tito birodalomban félmilliónyi magyar várja "sorsának" beteljesülését ... Legyünk magyarok! Tudjuk, hogy “magyarnak" lenni Pesten "nem ajánlatos", mert elhajlónak pecsételik meg, de Fock és Kádár egyaránt ismerik, és látják, hogy valami nincsen rendben a nemzetközi porondon. A Benczúr utcában székelő "Magyarok Világszövetségének” nem az volna a hivatása, hogy a nyugati országokban élő magyarság jelenéért és jövőjéért aggódjon, mert ez a 8. — megvetett és kigúnyolt — "törzs” igyekszik magyar pozícióját megerősíteni ebben a hatalmas "magyar” birodalomban, ami kereken öt világrészre terjed ki. Az aggódás és a kétségbeesés otthon és a Kárpátmedencében van, azokért, akik Moszkva és a Kisántánt uralma alatt tengődnek egyik napról a másikra. Uraim, Önök kaput nyitnak azok előtt is, akik eddig "fasiszta, náci” barátok és ellenforradalmi “huligánok” voltak. Ma, egy ravasz taktika következtében úgy is beszélnek “hazánk-fiairól” hogy szívesen látottak, légyen az tudós, művész, író, egyetemi tanár, sőt — horribile dictu! — "ellenforradalmár-szabadságharcos”, csak menjen haza és útlevelével szavazzon le a diktatúra mellett és megjelenésével vágja a szemébe az elnyomott 11 milliónak, hogy igenis a kommunista “Magyarországon" jog és rend van az “uralmon”, nem úgy, mint Rákosi Mátyás "személyi diktatúrája” idején. Ezt akarja "Benczúr utca” és a Párt Központi Bizottsága, hogy esztelenül szavazón a hazatántorgó túrista magyar! Uraim, azt is tudjuk — mindkét oldalon —, hogy vannak ám “szálkák” is az Önök szemében, ezek nem mások, mint az írók, közírók, történészek, kutatók és gerinces politikusok, akik egyetlen duruzsoló szólóénekesnek, kommunista vezetőnek sem hiszik el egyetlen szavát és esküdözését sem, mert 1945- től felesküdtek a Vörös Sarkcsillagra, és annak fényében sütkéreznek. Uraim, a szabadföldön élő magyar elitnek, akik nem váltottak átszállót a “fapadosra”, egyetlen és kötelező hivatásuk; a pusztába kiáltás, az állandó virrasztás a magyar nemzet jelene és kétségbeejtő jövője fölött... Uraim, amiket elmondtam, ez az a bizonyos “választófal", ami közöttünk van és mint lebonthatatlan akadály fennáll, mindaddig, amíg a Szovjetunió ott állomásozik félmilliós hadseregével Közép Európában és az 50 évvel ezelőtt elszakított magyar területek idegen kézben vannak ... Ez a "Benczúr utca és a 8. törzs” között az élesen elválasztó és elkülönítő mélység és szakadék ... Mindezek után, gondolom elég kielégítő volt politikai analízisem a közelmúltban tartott Magyarok Világ Szövetségének elnöki "üléséről" ... Uraim —, miért nem mernek magyarok lenni a Benczúr utcában?! „NEM VAGYOK LEMONDÓ POLITIKUS . . A fenti mondás Bhuttótól, Pakisztán új elnökétől származik, egy interjú alkalmából, hozzáfűzve még azt is, hogy “nem is leszek soha!”. A beszélgetés így folyt le: — Excellenc, van-e még bizalma az UNO-ban a pakisztán—indiai konfliktus ismert módon való megoldása után ...? Miért hagyta el oly tüntetőleg az UNO biztonsági tanács-ülését decemberben? — Mert értelmetlen lett volna a fecsegők e bódéjában (in this talk shop) több időt pazarolni. Azonkívül népemre nézve is sérelmes lett volna. Ebben a háborúban — amelyet India ellenünk vezetett —, régóta tervezett támadó háború valósága rejlett. Az UNO tehát egy támadó háborút támogatott, a támadót megjutalmazta és Pakisztánt, az áldozatot elárulta. — Miként látja excellenc az indiai támadás időpontját és hátterét? — A szovjet—indiai megegyezés szabaddá tette az utat. A Szovjet segí• Az amerikai farmerek nem fogadták barátságosan Anglia közös piaci belépésének hírét, mert az Egyesült Államok mezőgazdasága félti a Nagy- Britanniába és a Közös Piachoz csatlakozni szándékozó egyéb országokba irányuló mezőgazdasági exportját. Az amerikai farmerek évente mintegy kétmilliárd dollár értékű árút exportálnak ezekbe az országokba. • • Az angliai Sciliy-szigeteknél 1743- ban elsüllyedt holland kincsszállító hajóra bukkantak. Az aranv- és ezüstrakomány értékét kétmillió fontra becsülik. tett Indiának. De nemcsak az: a szovjet kormány több hónapon keresztül noszogatta Indiát az ellenünk való direkt támadásra. A Szovjet volt az is, amely az UNO-ban ezt a “farce"-t ellenünk inscenálta. — Meg kell értenie: Pakisztán több év óta egyike azoknak az államoknak, amely ellenállt a szovjet déli terjeszkedésének. Mi voltunk — és vagyunk ma is —, szövetségesei Nyugatnak a kommunista expanzió ellen ... A támadó háborúban nem annyira India, mint inkább a kommunizmus nyert; — helyesebben mondva: ezt a menetet az nyerte meg, mivel e tekintetben az utolsó szó még nem hangzott el... LEMONDANI? SOHA! — Tudomásul veszi az ön kormánya Kelet-Pakisztán elvesztését? — Kelet-Pakisztán jelenleg megszállás alatt van, amelyet mi újra fel fogunk szabadítani. — Nem gondol ön a Kelet-Pakisztánról való lemondásra? — Nem értem teljesen az ön kérdését. Kelet-Pakisztán integráns része államunknak. Lemondani? Soha! Nem vagyok lemondó politikus és nem leszek az soha. ("I am not a politician who gives away parts of his country, and I never will”) — Milyennek látja exellenc az Egyesült Nemzetek jövőjét? — Amíg az ENSz megengedi a Szovjetuniónak, hogy öt, mint eszközt használja fel imperialista célja megvalósításához, addig nem lesz jövője. Hogy az ENSz valóban nemzetközi bírói fórum legyen, a megtámadott országnak el kell nyernie óhajtott jogát, ami jelenleg nyilvánvalóan nem történhet meg. — Ott kellene-e lenniük az ENSzben azoknak az államoknak is, amelyek — mint Nyugat-Németország is —, nincsennek ott? — Értelmetlen lenne, mert a Szovjet követelné, hogy az ő csatlós állama is — mint Kelet-Németország — ott legyen. A SZOVJETUNIÓ AGYAGLÁBÚ KOLOSSZUS — Feltartózhatatlan a Szovjet terjeszkedése? — Sajnos, semmi jele, hogy a világ tisztán látná, hogy a Szovjet az utóbbi 20 éven át — független országok kárára — lassan, de biztosan kiterjesztette pozícióját. Ügy történhetett meg, hogy a nyugati országok szemhunyás nélkül adták fel pozíciójukat egymás után, amire semmi alap se szolgált. Egyszer bebizonyosodik, hogy: a Szovjetunió agyaglábon álló kolosszus. (“The Soviet Union is a colossus with feet of clay.") (A D. N. Zeitung 1972. évi január 14. sz-ból.) Bhutto egyébként hiába reménykedett az indiai—szovjet támadás ideje alatt egy koncentrált Peking—Washington által történő beavatkozásra, illetve nyomásra. Mind a két nagyhatalom csak szóbeli tiltakozásra szorítkozott az UNO-ban és bizonyos anyagszállításra. A kérdés mostmár az: fennmarad-e Pakisztán és meddig?. India étvágya ugyanis egyre emelkedik evésközben, amint azt a Kashmir és Goa elnyelése esetében bebizonyította. A kerék azonban nemcsak mindig felfelé forog, hanem lefelé is. Pakisztán győzelme is el fog még érkezni, amihez mi, magyarok testvéri szívből kívánunk szerencsét. (Sz. S.) ANGOL KATONAI TFRKÉP A HADOSZTÁLYOK ELOSZTÁSÁRÓL*
