Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
4. oldal »ITTVAKtttT 1972. október hó Ludwig Pfleger: “Sopron Burgerland elveszett szive” — Magának a németségnek ernyedtsége és ostobasága folytán, úgyszintén az intrikák, manipulációk, az erőszak és a népgyilkosság révén a német élettér ebben az évszázadban egyre fogyott. Az I. világháború utáni békediktátumok hozták az egyetlen területgyarapodást egy német államnak, azáltal, hogy Burgenlandot a fiatal Osztrák Köztársasághoz csatolták. Ez a gyarapodás azonban nélkülözte a maga természetes központját. Bár Versailles és Trianon Burgenlandot a maga székhelyével: Sopronnal ítélte oda, a magyar sovinizmusnak azonban sikerült csalárd népszavazással nemcsak Sopront, de Kőszeg, Pozsony és Mosonmagyaróvár városokat is a maguk környékével együtt az új Magyarországhoz, illetve a CSR-hez csatolnia. Az, hogy az erőszakos magyarosítás 1920 után is napjainkig folyik, azt megtudjuk ebből a legújabb Eckart-iratból. Kiváló példa ez, hogy miként veszett el ismét a német föld. Éppen ezért kell ezt a könyvet olvasni — még ma. Eddig és egyenlőre ennyit Ludwig Pfleger: Ödenburg, das verlorene Herz des Burgenland című most megjelent könyvéből. (Eckartschriften-Heft-Nr. 39, 102 S., brosch., 4,30 DM.) • • • A "Nation Europa” című újság (1972 szeptemberi szám) nemzetgyalázó és történelemhamisító könyvismertetése kapcsán a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsa eljárt és megtette a megfelelő tiltakozó lépéseket. Diplomáciai okmányunkban rámutattunk arra is, hogy mindezek a magyarságot sértő és történelemhamisító felfogások nem elszigetelt és új jelenségek a németség körében. Annak idején Ewald Banse százezer-számra olvasott "Rassen und Volk im Weltkrieg” című munkájában például kertelés nélkül megmondja, hogy a "harmadik birodalmat az Északi-tengertől a Rábáig, a Memel vidéktől az Etschig és a Rhőne-ig csak a vér és vas segítségével” tudják megteremteni. A könyv szerzője szerint a magyarok egyébként sem valók Európába. Benno Graf a "harmadik birodalom" szakértője pedig 1933. április 14-én a következőket jelentette ki: "Magyarország van miránk utalva és nem mi Magyarországra. A magyar politikát végeredményben mi németek, a Hitler-uralomi németjei döntjük el. A 8 milliós gyűlölködő kis, nyomorult, balkáni Magyarországnak nincs joga ahhoz, hogy állampolgári hűséget követeljen a németektől. Ezt az országot, melyet a mi kultúránk formált a maga képére, nem hagyhatjuk számunkra elveszni. A magyarságot ezt a vad, lovas népet leszoktattuk a nomádságról, műveltséget és civilizációt adtunk neki, a német kultúrtalajnak német népi talajjá is kell válnia.” Az új pángermánizmus ébredésének nyomait már a Deutsche Arbeit c. folyóirat 1936 novemberi számában is megtaláljuk. A folyóirat szerint Magyarország revíziós igénye Burgenlandra teljesen tarthatatlan. Ellenkezőleg Némletországnak van revíziós követelése Magyarországgal szemben, mert a "népszavazás csalásával elvette Burgenland fővárosát, Sopront”. Springschmidt német geopolitikus író pedig 1937-ben megjelent könyvében a következőket írta: "A magyarok betörtek Sopronba és ezzel megfosztották Burgenlandot természetes fővárosától”. Lange Frigyes "Volksdeutsche Kartenskizzen” c. művében többek között egy olyan térképet is találunk, mely a tolna—baranyai németséget ábrázolja. Ügyes technikával háromféle sraffozásban érzékelteti az abszolút és relatív német többségű és a német kisebbségi területeket, ezzel a térkép-olvasásban kevésbé jártas német olvasó előtt azt a hitet kelti, hogy ezen a területeken magyar nem is él. A térképnek egyébként azt a magyarázatot adja: "Majdnem zárt német területet találunk Baranyában a Duna és a Dráva közötti szögletben, ahol a német telepesek úgyszólván a semmiből, a pusztából virágzó paradicsomot teremtettek.” Lange könyvében arról is ír, hogy Sopron, Moson, Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom színtiszta német községek. A magyar nyelvhatár az író szerint Nagycenknél kezdődik és a Fertő-tó legdélibb csücskét érintve, a Fertő-csatorna mentén húzódik a Dunáig. Lange megjegyzi, hogy ‘‘Burgenland 1918-ban az önrendelkezési jog alapján Ausztriával kívánt egyesülni és vele együtt a birodalomhoz visszatérni”. • • • Ludwig Pfleger mostani könyvecskéje a pángermánizmus új arca, a régi arculatát Paul de Legarden képviselte. Aki ezeket írta le a magyarságról: “A dunai birodalom minden néptörzse, beleértve különösen a magyarokat, Európának végtére csak terhére van. Minél előbb pusztulnak el, annál jobb reájuk és reánk nézve”. A magyar szabadságharcosok élnek és tiltakoznak! (M. T.) Hát valóban menekülnek a sumirok elől? A Szegeden megjelenő "tiszatáj” című irodalmi és kulturális folyóirat 1972/8. számában a 96. oldalon a "Hírek” rovatban a következőket közli olvasóival: "Hajdú Péter” ‘A sumir mitosz és valóság’ írására igen sok levelet, vitacikket kaptunk a világ minden tájáról. A reflexiókat köszönjük. Egyben közöljük olvasóinkkal és a válasz cikkek szerzőivel, hogy a sumér kérdésről nem kívánunk vitát nyitni.” A Clevelandban (Ohio, USA.) megjelenő "Szittyakürt” havi folyóirat 1972. júliusi számában "Tacitus Hungaricus” írói álnéven "Menekülnek a sumirok elől” címmel egy igen érdekes cikket olvastunk. Bár nem mindenben értünk egyet e cikkel, de mindenesetre gondolkodásra késztet minket, akik több, mint félévszázaddal ezelőtt a budapesti egyetemen Szinnyei József tanítványaként a finn-ugor nyelvészeti vonalon indultunk el és ennek ellenére, mint haladó szelleműek nem félünk attól, hogy manapság egyúttal a sumir nyelvvel is foglalkozzunk, minek következtében ki vagyunk rekesztve a "hivatalos” tudósok és kutatók számára biztosított munkakedvezményekből. A sajtó megkerülésével ugyanis tudomásunkra jutott, hogy Hajdú Péter sumir vonatkozású egyoldalú és a tudományos tényeknek nem mindig megfelelő "megállapításai” monopolisztikus védelmet élveznek, s ezért a felelősséget suttogó propaganda útján az államhatalomra és a hivatalos ideológiára igyekeznek áthárítani. Már pedig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának tudnia kell a Hajdú Péter elleni plágiumügyről és abban a Magyar Tudományos Akadémia erkölcsi felelősségéről, amely miatt a Magyar Tudományos Akadémia pártatlan bírói szerepre hivatottságát a világ összes magyarjainak tudományos kérdéseiben kétségbe kell vonnunk. Ennek indoklását e sorom olvasói és az érdekeltek megtalálhatják a "Szittyakürt” 1971 novemberi számában "Kulturális együttműködés a bel- és külföldi magyarság között” című cikkemben. Tudomásom szerint e lap a budapesti Széchenyi Könyvtárban minden "hivatalos" tudós és kutató számára hozzáférhető. Szerény véleményem szerint talán már itt az ideje annak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia végre tudomásul vegye és megengedje, hogy a kül- és belföldön élő nemhivatalos egyetemi tanárok, s egyéb nemhivatalos tudósok és kutatók között akadhatnak olyanok is, akik a magyar nyelvészethez és történetíráshoz értenek annyit, mint a tudományos fejlődésben elmaradt egyes magyarországi "hivatalos" tudósok. Az sem ártana, ha a Magyar Tudományos Akadémia tudomásul venné, hogy az orosz nyelvészek és történészek között is vannak komoly történészek és nyelvészek, akik nem olyan fejlődésképtelenek, mint a Magyar Tudományos Akadémia vezetői és kreációik. Budapest, 1972. Nagyboldogasszony napján Sujtár Elemér KIVONULÁS Az a tény, hogy az oroszok tömegével kényszerülnek Egyiptomot elhagyni, kétségtelenül bizonyítja, hogy az oroszok helyzete gyengült Afrikában. Annak ellenére, hogy bizonyos tengerészeti támaszpontok továbbra is a szovjet hatalmi politika rendelkezésére állanak. Ez a tengerészeti támaszpont azonban édeskevés, mert az oroszok éppen úgy nem urai a Földközi-tengernek, mint ahogyan az amerikai támaszpont Kubában sem jelenti az amerikaiak hatalmát a Karibi-tengeren. Az oroszoknak azonban a saját országuk védelme szempontjából a jelenlegi helyzet egyáltalán nem kielégítő. Annak ellenére, hogy Dél-Jemen és Szomália — mindkettő szovjet érdekpolitikában és szovjet segítséggel — mint adukártyák a szovjet kezében vannak. Az utóbbi időben lezajlott utazások és tárgyalások a szovjet s az ún. Jugoszlávia között, azonban arra engednek következtetni, hogy az orosz poliüka mindenképpen megpróbál Jugoszláviában támaszpontokat szerezni, amire a látszat szerint minden reménye megvan. De vajon kivel fog Egyiptom paktálni az oroszok helyett? Vagy az arabok idegen ‘védelmezők, katonai tanácsadók, stb.” nélkül próbálnak egy új uniót alapítani? Ez utóbbi nagyon valószínűnek látszik, mivel egy újabb tárgyalássorozat indult meg Lybiával. Mindenesetre figyelembe kell venni azt, hogy az ilyen próbálkozások korántsem jelentenek eredményes politikai kibontakozást. Gondoljunk csak a majd egy évtizeddel ezelőtti eseményekre a Szíriái szövetséggel kapcsolatban. A líbiai szövetséggel kapcsolatban meg kell gondolni, hogy az egyik oldalon Egyiptom a partner, rengeteg emberrel, területi nehézségekkel, s egy nagy halom adóssággal. A másik oldalon a nagyterületű, de annál gyérebb lakossággal rendelkező Líbia a maga gazdag olajmezőivel. Ghadafi katonás és kommunistaellenes egyrészt, másrészt azonban kiszámíthatatlan politikai sakkhúzásait illetően. A további kérdés: vajon ki fogja a fegyverszállításokat átvenni? A szovjet egészen biztosan nem szállít a továbbiakban fegyvert. Esetleg az angolok? Az angolok egészen biztosan csak egy jelentéktelen részét fogják az orosz szállítmányoknak az egyiptomiak rendelkezésére bocsájtani, mivel nekik nem érdekük, hogy az egyiptomiak az Izdáel elleni háborút megnyerjék. Ugyanez áll a többi nyugati államra is, mivel ezen államokban Izráel befolyása igen nagy. Tehát nem kizárt dolog, hogy a jelenlegi helyzet ellenére, esetleg az orosz segítség ismét aktuálissá válik. Egyiptom álláspontja Izráellel szemben állandó maradt. Hogy miből akarja fedezni Egyiptom tervei keresztülvitelét, az ma még nem világos. A mai helyzet egy bizonyos háború nélküli megoldást tesz lehetővé, de ez a megoldás a kényszerhelyzet miatt lenne csak keresztülvihető, ami korántsem jelentene tartós békét. O. P.
