Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-10-01 / 10. szám

1972. október hó

**ITTVAICO*T

3. oldal

JOBBRA VAGY BALRA?

Amikor egy emigrációs élet több évtizedes politikai eredménytelenségének tespedésében végre megszületik egy egészséges gondolat, mely gondolat hosszú és kemény viták, tanulmányok eredményeként végre kikristályosodik, és napvilágot lát —, természetes dolog, hogy az viharokat kavar fel. Az évtizedek, de mondhatnám talán, hogy évszázadok által megrögzött, begyepesedett, a szokás hatalma által már vérré vált gondolatok rabságában sínylődök írtózattal észlelik egy újnak a megszületését, mert a régi az jó volt, az már megszokottá vált és ott már csak egyet kell csinálni —, semmit. Az új viszont gondolkodásra késztet, erőfeszítéseket, munkát, harcot követel az egyéntől, egy csoporttól, egy egész nemzettől.

Természetes az is, hogy a régihez, az eredménytelen elavult ideálokhoz eszelősen ragaszkodók, az ésszerű alapos vizsgálatok helyett, mely ugyancsak szellemi megerőltetéssel jár, inkább rágalomhadjáratokba fogva igyekeznek az új gondolatot már csírájában elfojtani, nehogy az kibontakozzék. Ellenállásuk, ostoba rágalmazásaikba oly hatalmas erőfeszítésekre képesek, hogyha mindazt az energiát és munkát, melyet a negatív irányba kifejtettek, az új támogatására fordították volna, játszi könnyedséggel lehetne minden egészséges új ideát megvalósítani. A mai magyarjaink, tisztelet az igen kevés kivételnek, minden új gondolatot először is igyekeznek a jobboldali vagy a baloldali csoportosításba sorolni attól függően, hogy az eddig vallott egyéni nézetik szerint, melyik besorolás látszik a legmegbélyegzőbbnek. Ez a jobb vagy baloldali megbélyegzés már anyira automatikussá vált, hogy észre sem veszik, fel sem tűnik, hogy mily helytelen dolgot cselekszenek. Ha csak az elmúlt 50 év eseményeit vizsgáljuk meg, érthetővé válik, hogy a ma élő generációk, az események hatása alatt, ebben a látszatra kettéválasztott világban mennyire agymosódtak a szétválasztás politikájának eszközeivé válva és képtelenek egy neutrális szemszögből, az egyéni sorsuk, lelkűkre, gondolkodásmódjukra nyomott bélyegétől szabadon, véleményt alkotni. Ennek következtében valamilyen politikai megmozdulásnak, politikai gondolatnak a kategorizálásánál csakis a már rájuk erőszakolt kétféle lehetőség közül választanak és könyvelnek el dolgokat. így megítéléseikben, ami van, vagy lesz, az csak bal vagy jobboldali lehet.

Legszembetűnőbb példa erre a Hungária Szabadságharcos Mozgalom vagy a Magyar Szál Iságharcosok Forradalmi Tanácsa vagy éppen a Szittyakürt politikájának a megítélése. Sokan azt vallják, hogy azért támogatják a fentebb említett szervezetek és lap munkáját, mert az jobboldali, sokan azt mondják, hogy azért támogatják, mert baloldali, holott mindkét álláspont helytelen és messze van a valóságtól. A forradalmi jelentősége és nagyszerűsége az MFSZT-nek. és a Szittyakürtnek éppen abban nyilvánul meg, hogy merőben új, forradalmi irányelveiben, sem jobb sem baloldaliság nincs, kizárólag nemzeti tartalom.

Hosszú és fáradságos az az út, mely egyéni gondolkodókat és csoportokat elvezet ahhoz a ponthoz, ahol levetve minden egyéni, társadalmi és anyagi különbség által kisérő befolyásokat, csakis nemzetben

kezdünk gondolkozni, a múltat nem egyéni múltunk alapján, nem osztályhelyzetünk alapján értékeljük, hanem kizárólag a nemzeti érdekek szemszögéből vizsgáljuk. A jövőt ugyancsak nem aszerint akarjuk kialakítani, ahogy azt egyéni vagy csoport, vagy pártérdekeink kívánnák, hanem kizárólag az egyetemes nemzeti érdekek, faji, biológiai fennmaradásunk abszolút érdekei kívánják. Ezek az egyedüli és jogos érdekek, melyek cselekedeteinket, politikánkat megszabják.

Sokan nem értik, de hajlandók félremagyarázni azt a tényt is, hogy a Szittyakürt lapjain különböző nézeteket valló cikkek jelennek meg. Azt mondják, hogy a szerkesztő jobbrabalra rángatja a gyeplő szárát, zigzagos a lap iránya. Ezek a "jóindulatú” bírálók és besorolok azt már nem veszik és vették észre, hogy az esetleges ellentétesnek látszó cikkek politikai lényege alapjaiban, céljaiban ugyanaz. Mert ezek a cikkek, ha különböző szemszögből is világítanak meg egyes kérdéseket, lényegük a magyarságtudat felébresztése, a nemzet abszolút érdekeinek a kikristályosítása az olvasó előtt. Nem vették észre azt sem, hogy ősi, nemzeti hagyományaink tiszteletben tartása és ápolása mellett, a ma reális valóságának az ismertetése is találkoznak a lap hasábjain, a jövő egységes építésének az alapköveivel, mert az csak egy józan természetes folyamat, hogy viharos múltunk tiszta hagyományaiból, a különböző nézetek és gondolatok kikristályosításából kell megszülessen jelenünk és fennmaradásunk politikája. Az akarata ellenére is agymosottá vált tömegeknek nehéz lesz leszokni a már beidegződött kategórizálgatásról, valamilyen oldalra történő besorolás vérrévált szokásaitól.

Merre tartunk? Jobbra vagy balra? A kérdésre egyszerűen válaszolhatjuk, hogy egyik irányban sem, mert abban a pillanatban, amikor valamelyik oldalról állnánk, megtagadnánk sajátmagunkat, a múltunkat, a jelenünket és elvetnénk minden lehetőségét annak, hogy valamilyen formában a jövő kialakításának részesei vagy éppen iránymutatói legyünk. Az elképesztő furcsa és forradalmi ebben a politikában éppen az, hogy nem a különböző "oldalak” önző érdekei érvényesülnek, hanem a mindent átfogó nemzetszolgálat az egyetemes nemzet érdekeiért. Ez az ami szokatlan, ez az ami az eddig megszokottaktól teljesen eltér és merőben új. Történelmünk vizsgálatánál rá kellett ébredjünk arra a szomorú valóságra, hogy az idők folyamán mindég valamilyen idegenből importált ideálnak estek egyesek áldozatul és mivel ezek az idegen ideálok kedveztek úgy az egyéni, mint csoportos érdekeiknek, a magyarság egésze feletti hatalmi vágyaik kielégítésének, a legszebb színekben csomagolt hazafias szólamok mögé bújtatták alantas egyéni vagy csoport céljaikat, kitéve az összmagyarságot, a nemzetet, a pusztulás veszélyének, a biológiai megsemmisülésnek. Minden idegenből becsempészett gondolat hívei a maguk rövidlátó és önző elképzelései még a nemzet függetlenségének elvesztése árán is megvalósíttatták volna velünk, mely a magyarság nagy többségének a nemtetszésével, ellenállásával találkozott. Ez vezetett aztán arra a fokra, hogy az idegenből importált eszmék elkötelezettjei és az ellenállók között olyan halálos gyűlöletet szítottak, hogy ma a huszadik század magyarsága a kihalás küszöbére, a legádázabb testvérgyűlölet fokára érkezett. Ostobán beleestünk ebbe a katasztrofális hibába és nem vettük észre azt, hogy a magyarság ellenségei mindezt következetességgel teszik. Elhintettek egy ideát, egy világ vagy koreszmét, "majd a magyarok ennek értelmében kiirtják egymást”. És sajnos a gyakorlatban bebizonyosodott tény. Importból való világeszmék rabjaivá válva irtottuk egymást, gyűlöletet, megvetést és útálatot támasztott magyar a magyar ellen, azt hivén, hogy magyar testvérét gyilkolva, megment egy kontinenst és mint a kereszténység, a humánum "bajnoka” elfelejtkezett arról, hogy a legnagyobb bűnöket követi el a saját testvérétől való elidegenedés következtében.

Sajnos ez a szomorú történelmi folyamat rpa, a mi élő generációnkkal oda jutott, hogy minden harmadik magyar a hazájától messze, idegen földön kell ,hogy éljen, míg az otthon élő, egy idegen imperialista hatalom rabságában egy agyoncsonkított országmaradványban kénytelen idegen parancsuralom alatt sínylődni. Ki felelős ezért? Egyedül mi magunk, ez a ma élő és mozgó, beszélő generáció. Mi élünk, mi látunk és nekünk kellene dolgoznunk is, hogy mindez megváltozzék. Az évszázadok előtti generációkat hibáztatva, beleestünk ugyan azokba a hibákba, mert ugyanazt tettük, mint elődeink. Ezerévvel ezelőtt eltemetett királyaink emlékének feltárásával, újra, fel és aláértékelésével a ma, a huszadik század problémáiból semmit sem tudunk megoldani. Első István király szentségén vagy nagyságán vitatkozni ma, a legoktalanabb együgyűség, mert ez a királyunk egy évezreddel előttünk, annak a kornak a problémái között igyekezett a felszínen maradni és mi, ma élünk, a huszadik század égetően fontos gondjai között, mely korok között ezer év távlata áll a maga történelmi keresztútjával. A holtak sírból való kiforgatásával, minden elődünk bírálatával, a felelősség mindenkire való áthárításával szeretnénk magunkat, a ma előttünk álló felelősségtől mentesíteni, mert politikai rövidlátásunk, történelmi tehetetlenségünk közepette nem voltunk képesek, nem mertünk szembenézni a ma valóságával, mely önmagunk megtagadását, előítéletektől való mentességet, egyedül és kizárólagosan fajtánk önzetlen szeretetét követeli meg tőlünk. Ez igen sok áldozatot követel, mert az egymáson okozott sebek még ma is sajognak, fájnak, de nem mi magunk vagyunk-e azok, akik ezeket a sebeket újra és újra feltépjük, a legbecstelenebb jelzőket vágva egymás fejéhez, egyikünk ebben, a másikunk abban, de mindketten idegenből hozott, idegen érdekekért ránkszabadított ideák rabjaivá válva akartuk megváltani az egész világot, közben saját sírunkat ástuk meg vele. És ha ezt a folyamatot nem állítjuk meg ebben a mi, a ma élő generációnkban, akkor talán már nem marad sok generáció hátra, akiknek módja és alkalma lesz arra, hogy minden elődünk, beleértve mi magunknak a bűneit is kiértékelje, a teljes nemzeti pusztulás, a faji megsemmisülés után.

Nem keressük azt, ki miben vagy kiben hitt a múltban. Minden magyar, aki lelke mélyén, a magyarság szolgálatának kíván élni, aki átérzi azt az egyéni felelősséget, amit magyar származása rótt rá a huszadik században a nemzete iránt és fajtája iránt, az a testvérünk éljen az otthon vagy a föld bármely pontján. Ez a mérvadó, ez az irányító és legyőzhetetlen ereje ennek a forradalmi, új úton járó politikának, mely sem nem jobb, sem nem baloldali, de kizárólag, minden külön sallang és jelző nélkül, minden idegen érdek befolyása nélkül, kizárólag: magyar!!!

Ez a szokatlan és furcsa ebben a politikában egyesek előtt, mert ma még az eddigi szokások és beidegződések nyomán nehezen tudják ezt a dolgot egyesek elképzelni, hogy csakis saját fajtájukért, csakis saját nemzetünk érdekeiért küzdjünk és dolgozzunk. Sokan félremagyarázzák nacionalizmusunkat, rosszindulatból. Mi nem nézünk le egyetlen népet és nemzetet, de azt is valljuk, hogy egyetlen népnél, nemzetnél, nem vagyunk alábbvalóak. Nem hiszünk a nemzetköziségben addig, míg ezt a népek testvéri közösségének az együttműködését a nagyobbak katonai ereje, politikai befolyása irányítja. Történelmünk folyamán bebizonyosodott, hogy minden nemzetközi folyamat eddig mégcsak a magyarság sorvadásához vezetett. Minden eddigi nemzetközi hit, vagy politikai kezdeményezés a magyarság megosztását, háttérbeszorítását, alárendeltségét segítette elő. Ezért a nemzetköziség semmilyen formájában nem hiszünk, mig be nem bizonyosodik, hogy az valamilyen formában nemzei létünket, faji fennmaradásunkat és gyarapodásunkat segíti elő.

Mindenek felett hiszünk a Magyarok Istenében és népünk, nemzetünk alkotó-erejében, sajátmagunk életképességében. Hiszünk az igaz magyarban, aki az egyetlen támasza és ereje nemzetünknek, aki az alapköve nemzeti felemelkedésünknek.

Itt van ismét a forradalmi sajátsága politikánknak, hogy hiszünk minden magyarban, bármilyen idegen környezet befolyása alatt, vagy idegen elnyomás alatt éljen. Mert ez a hit és ez a bizalom lehet csak az egyetlen alapja annak, hogy valóban magunkra találjunk, mint nemzet. Testvéri egységben, ennek az új útnak a vágására, ennek a múltunkat és jövőnket összekötő hídnak az építésére vállalkoztunk a jelenben.

A ma még tévelygők, a régi utakat oly csökönyösen járók — mely utak a nemzeti megsemmisülés felé vezetnek —, saját lelkiismeretük megkönnyítésére, politikánk megítélésében döntsenek saját maguk, hogy ez jobb vagy baloldaliság-e, ha ettől a mételytől szabadulni egyáltalán nem tudnának.

Homonnay Ottó János

• Az észt főváros koncerttermeiben gyakran hallható Bartók Béla muzsikája. Szívesen játszák alkotásait a zongoristák, a hegedűművészek, szólaltatják meg az énekesek, a karmesterek. A tallini zenebarátok ebben az évben ismerték meg Bartók “A kékszakállú herceg vára” című operáját — koncert előadásban. Az érdekes bemutató Eri Kiás karmester nevéhez fűződik, s olyan kiváló észt énekesekéhez, mint Teo Maiste és Urve Tants.

A Bartók opera sikere minden várakozást felülmúlt, s ismételten bebizonyította, hogy a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének művei iránt rendkívül nagy az érdeklődés.