Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
12. oldal **rrm KökT 1972. január hó 1956: Magyarország lángokban! — Egykorú lapszemle — VI. PÁL PÁPA „TÖVISKORONAJA" A kötelező nőtlenséget 800 évvel ezelőtt vezették be a katolikus egyházban. Most az intézmény az egyház „megújításának” időszakában a támadások középpontjába került. Egyre többen hagyják ott a papi hivatást, s a pápa ezt a súlyos gondot a maga „töviskoronájának” nevezte. A számok arra vallanak, hogy a reformáció vagy a francia forradalom óta ennyi dezertálásra nem volt példa. 1963 óta 25 ezer pap urott ki, és ma csak fele annyi fiatal lép be' a szemináriumok kapuin, mint 1960-ban, s közülük is csak minden harmadikat szentelik pappá. Becslések szerint az 1975-ig kilépők számát mintegy 20 ezerre becsülik. A félmilliónyi papság tehát másfél évtized alatt megtizedelődik. A Rómában ülésező szinódust nagyban befolyásolta VI. Pál pápa többször megismételt kijelentése: hevesen ellenez bármely alapvető változást. Tavaly Húsvét előtt a kiugró és megnősülő papokat Júdáshoz hasonlította. John W. Gran oslói püspök valamenynyi skandináviai püspöktársa nevében szólva megállapította: emberi,lelki és erkölcsi okokból meg kellene fontolni a kötelező nőtlenség eltörlését. Alfrink bíboros, holland érsek indítványozta, ahol nagy a paphiány, tegyék lehetővé a családapák felszentelését is. Suenens belga bíboros ezt az „újítást” az egész világra ki akarja terjeszteni. Paul Pierre Mauchi bíborosnak még radikálisabb a követelése: a felszentelt papok számára is tegyék lehetővé a választást a házasság vagy a nőtlenség között. Volt olyan „újító”, aki elérkezettnek látta az időt a nők pappá szentelésére is. Egy nyugatnémetországi statisztika szerint az Egyesült Államokban a papság 62 százaléka, Hollandiában 40, Nyugat-Némeországban 33 százaléka van a nőtlenség ellen. A Vatikán papjainak minden idejére igényt tart. A pápa ragaszkodik az eddigi helyzethez, mert a nős papokkal nem rendelkezhetik olyan szabadon, nehezebb velük bánni, hiszen idejük megoszlik munkájuk és családjuk között, de többe is kerülnek az egyháznak. Már ki is számították, hogy a nőtlenség eltörlése csak Olaszorszában 6 millió lírával növelné a papok eltartási költségeit. A bajokat még tetézi, hogy az apácakolostorokban is „csendes forradalom” kezdődött. Egy francia apáca a pápához írt nyílt levelében megbélyegzi Róma és a püspöki kar önkényét, tiltakozik a kánonjog szigorúsága ellen, amely „megvetés tárgyává tesz bennünket és ez sérti női és Isten felszentelt leányaiként megérdemelt méltóságunkat” — olvassuk az apáca nyüt levelében. Az apáca szerint egyes egyházi férfiaknak még mindig az a meggyőződésük, hogy a bűn a nővel kezdődik. A magyar nép tengernyi vér árán újra kiharcolta szabadságát, jóllehet az orosz zsarnokok és magyar helytartóik a vas és tűz erejéhez folyamodtak, jóllehet a nyugati hatalmak szégyenletes tétlenségükkel elősegítették az orosz mészárlást. A magyarok hősiessége azonban arra kényszerítette idegen uralkodóikat, hogy meghátráljanak a nemzeti forradalom forgószele elől. A magyarországi fordulat forrásba hozta Oroszország egész keleteurópai birodalmát. Lengyelország, ahonnan kipattant a szikra, amely lángra lobbantotta a magyar forradalmat iá, azóta állandó forrongásban van, és bizonytalan a Gomulka-kormány sorsa. Romániából hírek érkeznek diáklázongásokról és tüntetésekről. A válságos helyzet miatt elrendelt csapatmozdulatokról és arról, hogy a román kormány kétségbeesett kísérleteket tesz a lázas izgalomba lévő erdélyi magyarság lecsendesítésére. Kelet-Németországban tüntetnek a diákok és munkalassító sztrájkok folynak, a megrettent kormány ideges figyelmeztetéseket intéz a lakossághoz, és tüntetőleg katonai intézkedéseket rendel el. Csehszlovákia kezd megmozdulni: tüntetésekben jut kifejezésre a magyarokkal való együttér zés. Mindezek az események visszhangjai a bámulatos magyarországi kirobbanásnak, amely sebet szakított Oroszország totalitárius birodalmának testén. Ebből a fertőzési gócból a nemzeti függetlenség vírusa szétterjed az orosz uralom egész szervezetén. Senki sem tudja ezt jobban, mint a totalitárius rendszer irányítói maguk. Az orosz imperialisták számára több forog kockán, mint Magyarország elvesztése: azzal a veszélylyel látják szemben magukat, hogy mindent elveszítenek. Baljós jelek arra mutatnak, hogy a Kreml urai, felbőszülve a veszélyben elhatározták, hogy vakmerőén megpróbálják menteni jövőjüket azzal, hogy hadigépezetük teljes erejével véres kísérletet tesznek a magyar felkelők szétzúzására. Újból megjelennek az orosz gépesített hadosztályok, lökhajtású bombázók már újra halált és pusztítást zúdítanak egy népre, melynek hősiességéhez hasonlót alig ismer a történelem. • A SZABASÁGHARC JÚDÁSAI Megengedhetjük, hogy Magyarország népe megsemmisüljön? Kényszeríthetjük a magyarokat arra, hogy pisztolyokkal és szénavillákkal harcoljanak tankok és páncélkocsik ellen? Az elmúlt két keservesen gyötrelmes héten a magyarok mindvégig segítséget kértek Nyugattól — és üres dicséretet kaptak. Fegyverekért könyörögtek — és vezércikkeket küldtek nekik. Budapesten járt tudósítók elmondották, hogy az emberek tömegesen vették körül kocsijaikat és azt kérdézték tőlük: "Miért nem hozott a biztonsági tanács még egy a Szovjetuniót elítélő határozatot sem, amelyet az oroszok megvétózhattak volna? Még ezt sem! Miért nem adtak nekünk fegyvereket, még egy pisztolyt sem?! "Mindszenty bíboros szavaival: "Magyarországot eddig csak rossz bánásmódban részesítette a világ, különösen a nagyhatalmak. Amit senki a világon — még a nagyhatalmak sem — nem mert megtenni, azt megtette a kis, magárahagyott Magyarország ... Kérjük a Nyugatot — főleg pedig a nagyhatalmakat —, hogy támogassanak politikailag, és anyagilag is legyenek segítségünkre ebben a súlyos helyzetben”. • AMIHEZ NAGYON ÉRTENEK! Nyugati diplomaták — elsősorban az amerikai külügyminisztérium tisztviselői — közel egy évtizeden át egymással versengve ígérgették, hogy támogatják Kelet-Európa felszabadítását. A dollárok tízmillióit költötték rádióadásokra, programanyagot szállító léggömbökre és más csínyekre, hogy biztosítsák a kelet-európai népeket arról, hogy "nincsenek egyedül”, és Nyugat bőkezűen támogatná orosz kényuraik ellen irányuló minden erőfeszítésüket. Most pedig, amikor a népi ellenállás régóta néma, de gyülekező erői végül is elsöprő forradalomban robbantak ki a nemzeti szabadság kivívására, mi felajánlani valójuk van a nyugati hatalmaknak? A magyarok felkelnek az oroszok és cinkostársaik látszólag ellenállhatatlan hatalma ellen: a nyugati fővárosok udvariassan tapsolnak. Az egész világ ámulatára a felkelés folytatódik a második napon, tovább terjed, sőt a harmadik napon is tart: a nyugati hatalmak kifejezést adnak méltatlankodásuknak. A Nagy-kormány kezd elsüllyedni a forradalom tengerében, és egyik engedményt a másik után teszi a felkelőknek; a nyugati fővárosokban célzások hangzanak el, hogy nyugodtabb, szerényebb, Gomulka-féle fejlődés jobb lehetett volna. Ezrek halnak meg fegyverrel a kezükben; a nyugati hatalmak egybehívják az ENSZ biztonsági tanácsát — és elnapolják anélkül, hogy akár egy elítélő határozatot is hoztak volna. A sztálinista hatalom elolvad a forradalom izzó tüzében, városok kerülnek a felkelők kezébe, az oroszok kiürítik Budapestet, a felkelés győzni látszik minden külső segítség nélkül; az Eisenhowerkormány igényt támaszt arra, hogy a maga érdeméül tudja be az egészet! Nem szakad vége a szánalmas tétlenségnek még most sem ,amikor Oroszország erősítéseket önt az országba, páncélosokkal veszi körül Budapestet, elfoglalja a repülőtereket, lezárja az osztrák határt és felkészül arra, hogy elrettentse a felkelőket, vagy végkép letiporja a forradalmat. A nyugati hatalmak erre ismét összehívják a biztonsági tanácsot, hogy vegye fontolóra egy vizsgálóbizottság kiküldését. És Eisenhower elnök alkalmasnak találja a pillanatot annak bejelentésére, hogy a magyarok kaphatnak — élelmiszert! Mindenegyes eredményes lépés, amelyet az oroszok meg tudnak tenni a magyar forradalom leverésére, megszilárdítja hatalmukat Kelet-Európa többi részében. De ha a magyar felkelés mégis eltart néhány napig, egy hétig, talán egy hónapig, a lángok átcsaphatnak Romániába, Csehszlovákiára és Kelet-Németországra is, melyek mind rohamosan közelednek a forrponthoz. Gomulkának, a lengyel Nagy-nak korcs kormányzatát meg lehet buktatni, ha a lengyelek bátorságot merítenek a magyar példából. Ha azonban megengedik az oroszoknak, hogy leigázzák Magyarországot, ez csirájukban fogja elfojtani a forradalmi megmozdulásokat mindezekben az országokban. Az oroszok a régi sztálini módon fogják tudni terrorizálni Romániát és Csehszlovákiát. Kelet-Németországot, ahol több, mint 300.000-főnyi szovjet csapat állomásozik, engedelmességre fogják kényszeríteni. És a szovjetnek szabad keze lesz abban, hogy — egyéb katonai meggondolásra való tekintet nélkül — elbánjék az újjáéledő lengyel nacionalizmussal. Az orosz haderő megint csak el fogja torlaszolni a Kelet-Európa felszabadításához vezető útat. Az elnyomott népek helyzetének enyhítéséért a jövőben még a magyarországiénál is rettenetesebb szenvedéssel kell fizetni. Ha Nyugat kormányai sorsára hagyják Magyarországot, ők is felelősek lesznek ezekért a szörnyű következményekért. • NYUGAT: A VÁDLOTT ÉS ÁRULÓ! A nemzeti érzés ellenálhatatlan lendülete még a — minden gyökerétől megfosztott — Nagy-kormányt is arra kényszerítette, hogy hangot adjon a nép érzelmeinek. Nagy felmondta a varsói szerződést, követelte az orosz csapatok kivonását és segítséget kért Nyugattól. Az oroszok így már egy kormány-"meghívás”, vagy katonai szerződés fügefalevelével sem takarhatják el többé beavatkozásuknak meztelen brutalitását. Szabad az út az ostromlott, de hősiesen bátor magyar nép megsegítésére. Az elkövetkező néhány napon hajszálon fog lógni a történelem alakulása. Nem szabad magukra hagynunk a magyarokat, hogy egyedül nézzenek szembe a válsággal. Az egész világra kiterjedő gazdasági szankciókkal kell sújtani Oroszországot. Mindenekelőtt el kell látnunk a magyar népet azokkal a fegyeverekkel, amelyeket kért. Csakis ezekkel a fegyverekkel védhetik meg a magyarok a maguk és az egész emberiség mivoltát. Lőfegyvereket, páncélosokat és tüzérséget kellene minden alkalmas határszakaszon át az országba önteni és repülőgépekről ledobni. Ha a nyugati kormányok erre nem is hajlandók, ha nem akarnak fegyvert adni azoknak a hősöknek a kezébe, akik öntestükkel szállnak szembe az orosz tankokkal, akkor ne is állítsák többé azt, hogy azok a fegyverkészletek, amelyeket felhalmoztak, a szabadság és igazságosság ügyét szolgálják. Kelet-európai felkelők kezében ezek a fegyverek megdönthetik az orosz birodalmat, és véget vethetnek az esetleg közeli katasztrofális háborútól való minden félelemnek is. Most itt az idő a cselekvésre. De holnap már ezzel a címfelirattal jelenhetnek meg az újságok: "A vörös hadsereg szétzúzta a magyar felkelőket”. (A Hídverők emlékszámából.) «ITTVAKÖfcT Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó —- Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: USA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 534 — Edgewater Branch, Cleveland, Ohio 44107 KANADA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 87 Longueuil, Que., Canada Előfizetés: Egy évre $7.00 — egyes szám ára 50c Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue, Cleveland, Ohio 44102
