Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
2. oldal «ITTVAKOltT 1972. október hó ban! 400 millió dollár értékben vásárolhat majd a szovjet a teherautók gyártásához szükséges vas és fém alkatrészöntő berendezéseket. A berendezéseket az amerikai Pullman Inc. fogja leszállítani és főleg a Káma folyó melletti autógyár, amely most van épülőben fog abból érvényesülni: Az előirányzott öt gazdasági segélynyújtás a következő irányokban fog megnyilatkozni: 1. Kőolaj és földgáz felkutatása, kitermelése és felhasználása; 2. A nem folyékony hulladék és selejtanyagok feldolgozása; 3. Fémek megmunkálása, edzése és bevonása; 4. Műtrágya gyártás és a kémia fejlesztése; 5. Épületek és hotelek tervezése és építése. A szibériai olajkutatók fúrói jelenleg csak 2—3000 méterre képesek lefúmi, viszont az amerikai fúrókútak 8—9000 méter mélységből is feltudják hozni az olajat. A szovjet földgázkészletek a világ leggazdagabb jai és szükség esetén az USA szükségleteit is fedezni lehetne azokból. Folyékony állapotba sűrítve szállítanák a gázt a rendeltetési helyükre. De a földgáz mellett még krómot és nikkelt is beszerezhetne majd az USA a szovjet bányák mélyéről. Mi a helyzet ugyanakkor a japánokkal? A japán gazdasági szakértők és politikusok mindent megtennének azért, hogy ugyanezt a mértékű és értékű gazdasági kapcsolatot megteremtsék a szovjettel. Az USA ezideig nyitva hagyta az ajtót a részükre is, de a rés egyre szőkébbnek bizonyul! A hat Common Market állam jelenleg huszonötször annyi üzletet bonyolít le a Szovjetunióval, mint az USA és ez veszélyes előnytelen helyzetbe sodorja az USA gazdasági helyzetét és munkaerő készletét. A nemzetközi vonalon működő ügyvéd, banktanácsadó és Nixon elnöknek tanácsosa — Sámuel Pisar szerint — eljött az ideje annak, hogy Nyugat- Német—Orosz, de főleg Japán— Orosz gazdasági kapcsolatokat kontrázza meg az USA és az úgynevezett politikailag befagyasztott gazdasági törvényeket pedig dobja a sutba. A lengyelekkel, románokkal és a jugoszlávokkal már úgyis régóta nyíltan csereberél az USA kapitalista rendszere és miért ne tehetné meg ugyanezt a Szovjettel is? Bár a második világháborúban nyújtott USA kölcsönöket — Lend Lease-t — a szovjet még ma sem fizette vissza, de a remény meg van abban, hogy azt is rendezni fogják idővel. Hogy mi a stratégiailag fontos árú és nyersanyag vagy mi nem — az úgyis mindig vitás kérdés volt és egy néhány törvény átrendezgetésével avagy újraértelmezésével ez a dolog is megoldható lesz! És különben is a szovjet kamrádék sok jót tehetnek még az USA-nak. Szibéria kapui feltárulhatnak az USA számára és azt az amerikai gazdasági szaktudás szája íze szerint kiépítheti és fejlesztheti! A Szovjet pedig ezen módon nyersanyaggal és más árúkkal is törlesztheti majd tartozásait. Többek között a szovjet-típusú hidroelektromos áramfejlesztők érdeklik az amerikaiakat nagyon. A Washington állami Grand Coulee Gát kitűnően felhasználhatta volna a szovjet berendezéseket egynéhány évvel ezelőtt, amikor azt felépítették. Az USA olcsón juthatna árúhoz és ugyanakkor majdnem kimeríthetetlen a szovjet felvevő és emésztő képesége az amerikai termékek iránt. Különösen fontos ez, mert ma már a technikailag fejlett modem államok nem hajlandók megvásárolni az amerikai gyártmányú gépeket és szerszámgépeket. Inkább a francia, német, magyar és főleg a japán típusokat tartják előnyben még akkor is, ha azok drágábbak és várakozni kell rájuk. A japán, mint gazdasági versenytárs túlságosan erősnek bizonyult legújabban. A megannyi nyugat-európai üzleti és kereskedelmi irodák mellett csakannyi japán irodák is működnek Moszkvában és a más nagyobb szovjet városokban. Ezért a terv az, hogy a szovjet kelet-európai tapasztalataira és mintáira alapozva közös szovjet—amerikai vállalatokat és piacokat létesítsenek! Ezt már Alexej Kosygin is személyesen is kifejtette Rockefeller Dávid és Pisar Sámuel előtt. Ha eltekintünk a pártvezetőktől és a gazdag kapitalistáktól no meg a bürokratáktól, akkor azt vesszük észre, hogy nem sok különbség van az orosz és az amerikai átlag nép között. Ha pedig a pártvezetők hajlandók lesznek az amerikai kapitalistákkal megosztozkodni a profiton és a Rockefellerek türelemmel lesznek a szovjet bürokrácia teknősbéka sebességű ügyelintézésével — akkor minden OK lesz! —, mert hát a marxi—lenini dogmákban fel kell lapozni azokat a tételeket, ahol az van megírva, hogy... A szovjeték kommunistáikodhatnak otthon és profitot hajszolhatnak külföldön! A kínai elvtársakat pedig amerikai parancsra sakkban fogja tudni tartani az eképpen felduzzasztott szovjet gazdaság és katonai erő! paposi—jobb. SZÓT KÉR AZ OLVASÓ Kedves Szerkesztő úr! Eddigi szokások szerint itt Torontóban minden esetben a Kanadai Magyarok Szövetsége tagegyesületei neve alatt lettek az októberi ünnepélyek megrendezve a volt ellenálló Pogány András "szabadságharcosainak" vezérletével. Az igazi szabadságharcosok, akik aktív részesei voltak az 1956-os eseményeknek eddig soha nem rendeztek külön ünnepélyt ezen a napon, márcsak azért sem, hogy valahogy, tessék-lássék az egység meglegyen. Mivel Budapest hős védőjének vitéz Hindy Iván elrablásán szervezkedő Pogány András "szabadságharcosai" egyesültek az itteni MHBK-val és kiléptek a Kanadai Magyarok Szövetségéből, így ez évben kétséges volt, hogy lesz-e egyáltalán októberi emlékünnepély. Ügy tudom, hogy ebben a kétségbeesett helyzetben László András a Kanadai Magyarok Szövetségének főtitkára kéréssel fordult a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsához, hogy szervezzenek és rendezzenek közösen ez évben is ünnepélyt, a Kanadai Magyarok Szövetsége tagegyesületeinek támogatásával. Amikor azonban a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsának plakátjai megjelentek Torontó utcáin, megkezdődött a kétségbeesett rohangálás, mert hát a gyászmagyarkák, no meg a jezsuita keblek már azt nem tudták elviselni, hogy október 23-án a volt Nemzeti Forradalmi Bizottmány és annak mártírhalált halt elnöke Dudás József emlékének áldozzon a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsa, különösen egy valóban aktív szabadságharcos szónokkal a műsoron. Az "atyák” összehívták azonnali hatállyal a szakadárokat és a hatalmaskodókat, hogy az "egységet” minden áron helyre kell állítani, mert tűrhetetlen, hogy az igazi szabadságharcosok Budapest, Miskolc, Győr, Szombathely, Dunapentele és a Bakony harcosai rendezzenek októberi ünnepélyt. Mivel itt a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsa az október 23-i ünnepély megrendezését határozatba foglalta, így most Torontóban több ünnepély lesz ugyanazon időben. Azt is meg kell írnom, hogy az igazi szabadságharcosok még tettek egy kísérletet a közös ünnepélyért, csak azt kérték, hogy az ünnepély szónoka valóban 1956-os szabadságharcos legyen. Az "atyák” és más egyebek ennek még a puszta gondolatától is libavörös hátat kaptak. A Kanadai Magyarok Szövetsége pedig a "nagy egység” formáló összejövetelen csak azért imádkozott, hogy csak ezt az ünnepélyt usszák meg az MHBK-val —, utána majd leszámolnak. Ez a gesztus minden jóízlésű egyénnek felkavarja a gyomrát. És még valamit, az itteni Szent Erzsébet róm. kát. egyház az októberi emlékünnepély előestjén okt. 21-én rendezi meg táncos szüreti mulatságát. M. N. imiiitmimuuiwmimiitmnmiimnnmnmnmmiimnitittmimmmdiiaiiiiiiiiiimHiwiittffiwiiHiiiiuw • A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének képes hetilapja, a Hét egyik legutóbbi számában interjút közölt Lőrincz Gyulával, a Szövetség elnökével. Lőrincz Gyula a többi között elmondotta, hogy a legutóbbi statisztikai adatok szerint 1970. december 1-én 572 ezren vallották magukat magyarnak Csehszlovákiában. Ugyanebben az évben 3871 magyar osztályban mintegy százezer fiatal tanult. Ha összevetjük azzal — hangsúlyozta Lőrincz Gyula —, hogy 1950 júniusában magyar iskola még nem volt, csupán szlovák iskolákban működött 154 magyar osztály, a fejlődés lemérhető. A továbbiakban elmondotta, hogy fontos feladatuknak tartják a Fábryhagyaték feldolgozását, levelezésének rendezését és a Fábry-ház rendbehozatalát. A Fábry-múzeumból egyfajta "zarándokhelyet" kívánnak kialakítani és lehetővé szeretnék tenni, hogy magyarországi irodalomtörténészek, kritikusok hosszabb ideig ott lakva tanulmányozhassák az író életművét. Fábry Zoltán a CSEMADOK-ra hagyta vagyonát, amelyből az elképzelések szerint Fábry-díjat alapítanak és ezzel bizonyos időközönként jeles alkotásokat jutalmaznak meg. BÚCSÚ PÁNDY LÁSZLÓTÓL Szomorúan és megtörtén írom e sorokat: Szeptember ötödikén elhunyt PÄNDY LÁSZLÓ, az “Uj Magyarság” és az “Egyedül Vagyunk” munkatársa, brüliáns tollú cikkírója, Asunción-ban, Paraguay fővárosában. Budapesten született 1900. november 29-én. Budapest székesfőváros tisztviselője volt. Augusztusban volt két éve, hogy agytrombózist kapott, mely teljesen inaktívvá tette és amely most hirtelen,, de mégis nagy szenvedések között végzett életével. Ismét egy nagy magyar értékkel kevesebb és egy jóbaráttal is. A magyar nyelv művésze volt. Az írásaiból, mint egy nagy zenekarból szálltak, zengtek a dallamok, a melódiák, telve a legszebb emberi érzésekkel és gondolatokkal. Még az ugaron maradt magyar lelkeket is felszántotta. A második világháború után öl is kénytelen volt a hazát elhagyni, — Németországban élt, hol az amerikaiak mint háborús bűnöst kiadták Magyarország új urainak. Az “Uj Magyarságában írt cikkei miatt öt évet kapott; akkor még nem tudták az “Egyedül Vagyunk”ban “elkövetett” bűneit. Az egykor erős és egészséges ember a börtönben a “jó” ellátás és bánásmód miatt tönkrement. Egy élő csontváz lett) belőle. Egy évi rabság után hazaengedték, hogy összeszedje magát, hogy ismét erőre kapjon. Aztán jelentkeznie kellett volna büntetésének a kitöltésére és új büntető tárgyalás lefolytatására az “Egyedül Vagyunk” miatt. Pándy László hamar összeszedte magát annyira, hogy sikerült meglépnie és visszatérni Németországba, elfogatásának a színhelyére. Otthon a szökésének a következményei nem maradtak el. Üldözni meg kellett szakítania minden összeköttetést. Nem is tudott róluk többet semmit. Németországból jöttek Paraguayba, ahol különböző gyárakban, mint könyvelő dolgozott. Itt sem felejtkezett el hivatásáról és kötelességéről, számos magyar emigráns lapban jelentek meg írásai. Betegsége alatt, a keserű megpróbáltatás óráiban csekély öregségi nyugdíjból, a felesége baromfitenyésztéséből éltek igen egyszerűen. Voltak azonban igaz magyar barátai, akik nem hagyták el őket soha, ha segíteni kellett. Különösen ki kell emelni Póka Kálmánt és feleségét, valamint Farkas Lászlót és feleségét, akiknek még a halál órájában való segítségüket is, nem lehet meghatottság nélkül elismerni. Az Isten áldja meg őket! Pándy László távozásával egy keserű magyar sors teljesedett be. Emigráció, háborús bűnösség, börtön, szökés, emigráció, kivándorlás, hogy végül mindent idegen föld borítson el és be — legyen az bár szabad, de nem magyar. Arról már nem is akarok emlékezni, hogy ráadásul idegen pap is végezte el idegen nyelven a szertartást, magyar pap hiányában. Pándy László nemcsak a magyar szónak volt hivatott művésze; hallatlan nagytudású ember is volt és amig egészséges volt, a feje, illetve az esze, mint a borotva, annyira éles volt. És nincs többé. Pusztulunk, veszünk — mint oldott kéve örökre elesünk. Pándy László — emlékedet kegyelettel őrizzük! Molnár Papp Zoltán
