Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-09-01 / 9. szám

1972. szeptember hó «ITTVAKÖfcT 11. oldal ÉSZREVÉTEL DR. MIHÁLY FERENC FEJTEGETÉSEIHEZ mu ***­­tűm o4 ^ ---­A “Szittyakürt” 1972 júliusi számá­ban dr. Mihály Ferenc: “Válasz a hozzászólásokra” c. tanulmányában kitért előzőleg írt soraimra, emiatt kénytelen vagyok néhány tévedésre rámutatni, melyeket ő bizonyára tel­jes jóhiszeműséggel írt. Dr. Mihály azt állítja, hogy Pápiász írta volna Márk és Máté evangéliumát. Ám szó­laljon meg! maga Pápiász, aki ezt ír­ta Eusebius szerint (ugyanis Pápiász öt kötetet írt, ezek elvesztek és csak Eusebiuson keresztül ismerjük azok tartalmát): “Máté szedte rendbe arameus nyelven a ‘logia’-kat, ami az egy tárgyra vonatkozó verse­ket jelenti. Ugyanígy írt Márkról. Azaz maga Pápiász szerint ezen evan­géliumok szerzői Máté és Márk vol­tak. Ne a szabadkőműves Renan könyvén és tendenciózus torzításain keresztül nézzük a kérdést, hanem az eredeti szövegeket olvassuk el. Orige­­nes (meghalt 225) ugyanezt állítja. A Pápiász és Eusebius által ismert szövegek azonosak a maival, de: 1972. április 11-én, a “Le Figaro” egyálta­lán nem katolikus lapban olvassuk, hogy a Qumran sivatagban talált tö­redék már az evangélium szövegét tartalmazza, és ez a töredék kb. Kr.u. 50-ből való. Azaz: a sivatag homok­ja bizonyítja a hitelességet. Máté mint előzőleg írtam — Iréneusz sze­rint Kr.u. 50 körül írta evangéliumát. Utólagos betoldás lehetősége is elkép­zelhetetlen egy olyan korban, mikor egy “i” betű miatt is halomra gyilkol­ták egymást az emberek. De hol van­nak a “még át nem írt” szövegek? A niceai zsinaton — ez egyébként közismert — Ariust nem azért közö­sítették ki, mert szembehelyezkedett volna a kereszténység “elzsidósításá”­­val (a kereszténység végleg szakított a zsidó törvényekkel Kr.u. 50-ben, a jeruzsálemi zsinaton, később a spa­nyol inkvizíció eretnekként üldözte mindazokat, akik zsidó hagyományo­kat ápoltak), hanem azért, mert ta­gadta Arius Krisztus istenségét és a Szentháromságot. (Ezért ma is kizár­nának bárkit a kát. és protestáns egy­házak egyaránt:) Lehetetlen az, hogy IV. Béla (XIII. század!) kiküldöttje Szíriában ariánus magyarokat talált volna, mert az ariá­­nusokról a VII. század után a történe­lem semmit sem tud, azaz: ekkorra eltűntek végleg. (Lásd: Lexikon für Theologie und Kirche, 1957, kiadó: Herder.) Dr. Mihály teljes jóhiszeműséggel írja, hogy ő nem találta a 21. zsoltár­ban az “Én Istenem, miért hagytál el engem” (Eliot, Iámmá szabaktani) szavakat, mert: a bibliakiadások a zsoltárok számozásánál a 9. zsoltárig teljesen megegyeznek, de a 9. zsoltárt egyes kiadások két külön zsoltárnak tekintették, és azt 9. és 10. számmal jelölték, míg más kiadások csak 9. szám alatt. Ezen zsoltártól kezdve a következő zsoltárok számozása egy egységgel eltér, aszerint, hogy milyen kiadásban jelent meg. A “La Bible de Jérusalem”, legelismertebb és leg­modernebb francia biblia ezért a zsol­tároknál mind a két számozást feltün­teti, így a 671. oldalon a “Psaume” 22 (21) alatt olvassuk: “Mon Dieu, mon Dieu, pourquoi m’as tu aban­­donné?”, ami a nálam lévő amgyar kiadás szövege szerint (itt 21. szám­mal jelölik ezt a zsoltárt) ezt jelenti: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? miért vagy oly messze kö­nyörgésemtől, jajjaim szavától?”, stb. Kérem dr. Mihály honfitársunkat, le­gyen szíves megnézni a bibliájában emiatt a 22. zsoltárt. — Hogy az ara­meus szavak mit jelentenek, azt az evangéliumok maguk megírják, mert Márk 15:14-ben ez van: “Eloi, Eloi, lamma szabaktani, vagyis: Én Iste­nem, én Istenem, miért hagytál el engem”. Ugyanígy megmondja ezen szavak jelentését Máté is a 27:46-ban, így nincs szükség semmi “átmagya­­rázás”-ra. Máté és Márk csak jobban tudják. Előzőleg már megírtam, hogy a hi­teles pogány kútfők szerint Augustus császár három népszámlálást tartott: Kr.e. 8 és Kr.u. 14-ben, a Josephus Flavius által említett népszámlálás ezen utolsó. Igazat ír dr. Mihály Fe­renc, hogy ezen népszámlálások ere­detileg nem vonatkoztak a negyedes fejedelmekre, de a második (Kr.e. 8) népszámlálást később (Kr.e. 4) kiter­jesztették a szövetséges Heródes or­szágaira is, ekkor született Krisztus. Lukács ebben nem volt “bizonytalan”, hanem — olvassuk csak el a szöveget, II. 2. — a leghatározottabban állítja, hogy ez Quirinus, Szíria helytartója idejében történt. — Áldott állapotban sokkal nagyobb utakat tettek meg magyar asszonyok is, gondoljunk csak az 1945-ös és 56-os menekülések­re. Názáret—Betlehem 120 km (le­mértem), ez 4 napos gyalogút, a gya­loglást áldott állapotban orvosok ki­fejezetten javasolják, ezen utat egy várandós asszony — ha mindvégig gyalog megy — legfeljebb egy hét alatt teszi meg kcnnyedén. Talmud. Olvasruk el Luzsénszky fordításában és a “Hídfő” kiadásában a Talmudot. Itt valóban az van, hogy Kr.u. pár évszázaddal már volt egy ilyen összefoglaló (de ezt sem írhat­ták Krisztus kortársai, akik ekkor már régen elporladtak), de a Talmud mai formáját Mezopotámiában állítot­ták össze Kr.u. 1000 körül, a “Hídfő” kiadása szerint. A Talmud ezen ki­adása Krisztust nem Nimród, hanem Randera római katona fiaként tünteti fel, hogy gyűlöletet szítson a keresz­ténység ellen. De lehet, hogy más tö­redékek Nimród fiának mondják, lé­nyeg az: ha kereszténységről van szó, a Talmud hetet-havat összehord, hogy azt minél jobban beszennyezze (ép­pen úgy, mint a szabadkőművesek mindent előhoznak, kitalálnak, hogy az evangéliumok hitelességét, ezen keresztül Krisztus istenségét és a ke­reszténységet, de főleg a katolikus vallást elfűrészeljék. Erre ne hivat­kozzunk.) Az Enciclopedia Britannica-val kap­csolatban is igen óvatosnak kell len­nünk, mert ez kb. 15 évvel ezelőtt azt írta, hogy Kossuth szlovák volt, az 1911-es kiadás pedig részletesen leírja, hogy Luther miként engedélyezte pénzért Hesseni Fülöpnek a kétnejű­­séget. Ez is igaz? — Ne felejtsük el, hogy a szabadkőművesség az angol­­loknál igen erős, a mindenkori angol király főmesterük, napjainkban pedig az észak-írországi katolikusok mé­szárlását és elnyomását az “Orange” páholy irányítja. Dr. Mihály azt írja, hogy a katoli­kusok “dogmája” Krisztus zsidó szár­mazása. Nem vagyok járatos ebben a kérdésben, de nem tudok róla, hogy ezt “dogmá”-nak hirdették volna ki. Ellenben ezt tanítja egyaránt a pro­testáns és kát. egyház. Pontosan is­merni kell, hogy mi az a “dogma”, mielőtt ezen a ponton támadást indí­tunk a kát. egyház ellen (pl. sem a latin szertartás, sem a papi nőtlenség, sem a biblia szavai sohasem voltak “dogmák”). Hogy félreértés ne essék, magam is vallom, hogy a magyarok a szumér nép leszármazottai, ezt nyelvészeti, antropológiai, művészeti, stb. bizonyí­tékokkal látom igazolva. De ne lőjjünk túl a célon, mert ezzel magát az elvet verjük agyon. Schmökel kiéli szumé­­rológus professzor alapos munkája kimutatta, hogy a szumérok Kr.e. 2000 körül kelet felé eltűntek, Mezo­potámiában csoportjuk nem maradt, ellenben nyelvüket Kr.e. 150-ig taní­tották az egyetemeken. Semmi nyom nincsen arra. hogy Palesztinába vala­ha is szumérokat telepítettek volna. Légvonalban ez 1500 km, gyakorlati­lag ez akkor elérhetetlen, ma is igen messze van (a sok kerülő, sivatagok, stb.). Ha — tegyük fel — Krisztus idejé­ben magyarok laktak volna Paleszti­nában, akkor a magyar semmi eset­re sem származhatik a szumértól, mert ezidőben a szumérok már Per­zsiában (mutatja a magyar és perzsa népviselet közötti hasonlóság, a majd­nem azonos szavak: majom-majmon, oroszlán-arszalán, stb.) vagy a turáni pusztákon éltek. Ne felejtsük el, csak a magyar a szumér leszármazottja, a többi törökös törzs (tatár, üzbég, stb.) csak oldalrokonok. — A babiloni tiszta szemita nép volt, elég egy pil­lantást vetnünk a babiloni dombor­művek alakjainak arcvonásaira. Ha túlzunk, tönkretesszük magát az elméletet, ez olyan, mint a Prohászka által hirdetett asszemitizmus. Való­ban nagy szerencsétlenség volt, hogy a magyarság gazdaságilag, majd po­litikailag is a zsidóság irányítása alá került. De, mikor ezt a felismerést túlzásba vitték és az antiszemitizmus hatására kitépték a zsidógyerek paje­­szát és kirúgták a 80 éves öregasszony hóna alól a mankót, ezzel felbecsül­hetetlen szolgálatot tettek magának a zsidóságnak, mert — a tömeg mindig globálisan ítél — ellenszenvessé tet­ték az antiszemitizmust, amelyik pe­dig sohasem hirdetett embertelensé­get. Még tovább folytathatnánk más té­vedések cáfolatát, de egy igen lénye­ges szempontot szabad legyen emlí­tenünk. Mi, 56-os magyarok, nem az­ért dolgozunk az emigrációban, hogy időnket, erőnket felekezeti, vallásala­pítási, stb. vitákra, különösen: egy­más vallásos érzületének megbántá­­sára, avagy ilyenek kivédésére paza­roljuk. — Ezért kérjük: Minden vallási kérdést, “vallásala­pítást”, stb. kapcsoljunk ki nemzet­­védelmi munkánkból, mert ennek eredménye sem egymás meggyőzése, sem új vallás “alapítása” úgysem lesz soha, ellenben veszekedéseket idéz elő és megbénítja nemzetszolgá­latunkat, azaz: csak ellenségeinknek használ. Aki vallási vitákat óhajt, ír­jon felekezeti lapban, avagy alapíthat ilyet. Írjunk Magyarország felszaba­dításáról, küzdjünk Trianon és az abortusz ellen, nekünk ez itt a köte­lességünk. Tisztelem más felfogású magyar testvéreim vallási meggyőző­dését, és azt sohasem bántom. De mások se tegyék ezt a katolikusokkal szemben, mert ezzel csak a magyar ügynek ártanak, végnélküli vitákat idéznek elő, miközben a magyar pusz­tul, kivész. — Kérem mindenki meg­értését! Dr. Gálfi Géza llllllllllllilllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllliilllllllllllllllilllUlllllllllllllllllllUUlllllü • A Kolozsvárott megjelenő Dolgozó Nő című magyarnyelvű folyóirat má­jusi számában Halhatatlan hűség címmel érdekes és költőien szép rész­leteket közölt Benedek Elek eddig ki­adatlan naplójából. A naplót a kisba­­coni emlékházban őrzik. A folyóirat közli annak keletkezését is: 1919 szeptemberében Fischer Mária, Bene­dek Elek felesége, Budapestről Kis­baconba utazott, hogy súlyos beteg Jankó fiukat a havasalji levegőn meg­gyógyítsák. 35 évi házasélet után elő­ször szakadtak el ekkor a házastár­sak egymástól. Megegyezésük értel­mében naponta lejegyezték az esemé­nyeket, így kerekedett ki egy teljes napló. Más erdélyi lapok arról írnak, hogy valószínűleg sor kerül az eddig ki­adatlan napló könyvalakban való megjelentetésére is. 2,5 .másodpercenként egy indiai állampolgár Salzburger Nachrichten Amikor a közelmúltban közzétették az 1971 ápri­lisában tartott indiai- nép­­számlálás eredményeit, az adatok már régen nem voltak helytállóak. A mind­össze egy éve megállapított 547 949 809 fővel szemben már újabb 13 millióval nőtt az indiai állampolgá­rok száma. Legalább is fel­tételezhetően ez a helyzet, mert a hivatalos statisztika szerint a születések arány­­•számának növekedése eb­ben a Kína után legnépe­sebb országban 1961-től 1971-ig évi 2,48 százalékot tett ki. Még a’családterve­zők sem vitatták, hogy az elmúlt 12 hónap alatt aligha volt kisebb a né­pességszaporulat. Ellenke­zőleg. A családtervezők beismerték, hogy a legna­gyobb erőfeszítéseik elle­nére sem sikerült megaka­dályozniuk, hogy tovább­ra is minden 2,5 másod­percben új indiai állam­polgár lássa meg a napvi­lágot. „Elkedvetlenítő népszám­lálási eredmény” ezzel a címmel jelent meg a Times of India kommentárja e kérdésről. A Jan-Szang párt pedig ijesztő irányzat­ról beszél. Amennyiben e kijelentés megtételénél .a tartós és robbanásszerű méreteket öltő nép­­szaporulatra gondolt vol­na, úgy megállapításait kétségtelenül indokoltnak tekinthetnénk. A párt azonban azt a tényt tar­totta ijesztőnek, hogy a gyermekáldás az utóbbi évtizedben túlnyomórészt a kisebbségeknek tulajdo­nítható, miközben a hin­du többségnél „mindösz­­sze” 23,6 százalékkal nőtt. Annak ellenére, hogy a hinduk teszik ki még mindig a lakosság 82,72 százalékát, soviniszta szó­vivőik azzal vádolták a családtervezőket, hogy munkájuknál túl kevés fi­gyelmet fordítottak a ke­resztények, s a muzulmá­nok népszaporulatára. Az orthodox hinduk ép­pen csak elfogadhatónak tartják, hogy az indiai ke­resztények számaránya az utóbbi tíz évben 32,6 szár zalékkal növekedett. Meg­riasztotta azonban őket mindenekelőtt a muzulmán kisebbség „konkurenciá­ja”. A muzulmánok szám­aránya az említett évtized­ben pedig több mint 30 százalékkal növekedett. A hinduk aggályoskodása tel­jes egészében túlzás volt, ezt kiemelte a Times of India is azzal a megjegy­zéssel, hogy a muzulmá­nok részesedése India össz­lakosságából mindössze 11,21 százalék, tehát „még néhány száz évre” lenne szükségük ahhoz, hogy túl­szárnyalják a hindu több­séget. Ugyanakkor a nép­­számlálás eredményei meg­erősítették, hogy a család­tervezők a korábbi hely­zethez hasonlóan most is elsősorban a keresztények­nél és a muzulmánoknál találkoztak a legnagyobb ellenállással. Az első ízben vallási (gs nem kaszt) alapokon vég­rehajtott népszámlálásnál kitűnt, hogy a hindu la­kosság 453 292 086 fő (82,72 százalék), ezt követik a muzulmánok 61 417 934 fő­vel (11,21 százalék), a ke­resztények 14 223 832 fő­vel (2,6 százalék), a szikhek 10 378 797 fővel (1,89 száza­lék) és a buddhisták 3 812 325 fővel (0,7' száza­lék). összefoglalóan meg kell állapítani — és a milliós városok nyomornegyedei­nek állapota erőteljesen alátámasztja ezt a körül­ményt —, hogy a népes­ségszaporulat iránya mind gazdaságilag, mind pedig társadalmilag elkedvetlení­tő, sőt riasztó.

Next

/
Thumbnails
Contents