Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10. szám
12. oldal «IfTVAKOftf 1971. október hó A jóslást, — a bekövetkező vagy bekövetkezhető események megjövendölését már az igen régi korban is űzték — főként csillagászok az ős kultúrnépeknél. Különösen űzték az indiai, babyloni, egyiptomi, kínai és ős görög népek tudósai. E jóslatokat megőrizték és a későbbi nemzedékek mindig idéztek belőlük. Úgy vette át János apostol is a bibliában a "János jelenések”-et. Híres jós volt a keresztény korban Notredamusz pap. Korunkban is vannak néhányan, akik művelik ezt a tudományt. A kínaiaknál megemlítendő Hei Ti-tzu neve. Ugyancsak felcsaptak a jóslók közé a "jehovisták” is, akik a világ végének gyors eljövetelével félemlítgetik híveiket, amihez a bibliából veszik az adatokat s azt összekapcsolják a mai robbanásig-feszült politikai helyzettel, hatalmi versengéssel. A jóslást főként a 12 csillagjegy, vagy állatkor felhasználásával végzik. Mindenki vagy minden nagyobb esemény valamelyik állat jegy alatt születik. Azt a jegyet összehasonlítják a hozzá legközelebb álló jeggyel és úgy következtetnek jó vagy rossz eseményre vagy eredményre. "Régi hagyomány szerint bemutatja a horoszkóp valamely állam vagy személy életvonalát, felemelkedését és letűnését. Ez a nagy életütem látható a csillagvilágban. A csillagok bámulatos törvényszerű mozgása megadja a pontos ősidőt. A mi óra időnk ugyanis hasonló a csillag járási időhöz, mint a régi napóra. E kozmikus csillagjárásból következtetnek a jósok”. (Neue Weltschau, 1971. X. 9.) A mai feszült politikai helyzet várható közeli kirobbanásának jövendöléséhez nem szükséges "jós”-nak lenni, minden értelmes ember tisztában van azzal, hogy rövidesen bekövetkezik és — az atom felhasználásával — népeket és országokat fog elpusztítani. ♦ JAPÁNRÓL: A bátor és vitéz japán nép alulmaradt a második világháborúban az amerikai technikai hadviseléssel szemben, a Japán Birodalom horoszkópja azonban azt mutatja, hogy a japán nép még ebben az évszázadban magasra fog emelkedni (jegye a Jupiter szerencseplanéta a vízöntő jegyében áll). A japán nép és állam a jólét útjára lép. Néhány éven belül hatalmas gazdasági tényező lesz Keleten. A gazdasági hatalom azonban egyedül nem hatásos, katonai hatalommal is alá kell támasztania. Azon fáradozik most Japán ... ♦ KÍNÁRÓL: Az oroszok úgy vélik, hogy a világot két nagyhatalom között fel lehet osztani, amelyben az egyik fél Oroszország, a másik Amerika. A természetben azonban nincsen ugrás, a népek élete és fejlődése biológiai törvényen alapszik. Mostmár itt van a harmadik nagy atomhatalom, Kína is, így a hatalom megoszlása másként alakul. "Kína uralja Ázsiát és néhány év múlva uralni fogja kereskedelmileg Indonéziát, Ausztráliát és más országot is, azután pedig katonailag is. Új katonai szövetség alakulása indult meg Kína és Japán között, hogy • Az elrabolt Magas-Tátra csehszlovákiai részén jelenleg 23 barnamedve él. Húsz év alatt a bamamedvék száma hattal növekedett. • A türkméniai Asharad Néprajzi Múzeumban őrzik a világ egyik legnagyobb perzsaszőnyegét, amelynek felülete 200 négyzetméter, súlya 850 kiló és 50 millió csomóból áll. A JEZSUITA ATYA KÜLÖNVÉLEMÉNYE földünk felét kereskedelem-politikailag és katonailag uralják". E szövetség miatt a harmadik szuper atomhatalomnak szenvednie kell. “Nixonnak a jövő hónapban történő pekingi látogatása szövetség kötést fog eredményezni, ami a Szovjet ellen irányul”. A helyzet úgy indul, hogy egy pár év múlva harapófogóba fogják venni a Szovjetet ellenségei: egyik oldalon Amerika és szövetségesei, a másik oldalon Kína, Japán és szövetségeseik. A "harmadik világháború a szovjet vesztét fogja okozni, amit a másik két nagyhatalom fog rámérni ...”. Amerika igényt tart a nyugati világra, azért ki fogja onnan dobni a Szovjetet. Pekingnek Ázsiára van szüksége, valamint régi területére, amelyet vissza fog hódítani. "Amit most élünk, tapasztalunk, az az egész világra kiterjedő küzdelem kereskedelem-politikai, diplomáciai és katonai háttérrel a Szovjet ellen”. Moszkva jól érzi ezt s tudja, hogy ha az arab-zsidó háború esetén az arabok oldalán beavatkozik, kikényszeríti a franciák és angolok földközi-tengeri védelmezését is; azonkívül Amerikáét is Izráel védelmében. Súlyosbítja a helyzetet a zsidók oroszországi és lengyelországi üldözése is. Úgy kezdte Hitler is, — írja az idézett lap. Az oroszok azzal vádolják a kínaiakat, hogy 180 fokos eltérést mutat a kínai politika a régitől, mivel a kapitalista Amerika mellé álltak. Arra nem gondolnak, hogy ezideig a legnagyobb támogatójuk volt a kapitalista Amerika. Egy nép sorsát nem tisztán a politikai eszme irányítja, hanem az érdek: gazdasági, kereskedelmi, ami nem felel meg a kommunista ideológiának. ♦ AZ ÚJ DZSINGISZ KHÁN Nyugat-Németország orvosai nem hittek a szemüknek: konzervatív szaklapjukban, a Német Orvosok Lapjában "forradalmi” hangok harsantak fel. Valaki kereken kijelentette, hogy a Bibliából ma már nem lehet "erkölcsi normákat" kölcsönözni. A szerző dr. Jacob David jezsuita atya, aki egyszer korábban is gondoskodott szenzációról, amikor röviddel az antibébi tabletták elleni pápai enciklika után a karlsruhei orvosi héten nyíltan bírálta a Vatikán döntését. Ez alkalommal dr. J. David kijelentette, hogy a biblia kinyilatkoztatásai "utalások” amelyek nem közvetlenül érvényes normák függetlenül attól, hogy számos kérdésben, mint például a születésszabályozás, a sterilizálás, a szervátültetés, a genetikus befolyásolás egyáltalán semmiféle útmutatást nem tartalmaznak. Az erkölcsöt vizsgáló teológus azonban nem elégszik meg általános vizsgálódásokkal, hanem "a szexuálitás vélt bűneit” is igen alaposan nagyító alá veszi. A házasságtörés témájával kapcsolatban mély megértést tanúsít a férfiak problémája iránt: "Nem minden félrelépés igazi házasságtörés. A házasságtörés akkor történik meg, amikor az egyik házastárs szívében elidegenedik a másik házastárstól. Ez nem minden félrelépésnél fordul elő. Intelligens és okos asszonyok, akik határozott egyéniségek, nagyon jól meg tudják ítélni, hogy vajon szívbéli vonzalomról, vagy csupán a férfi fegyelmezetlenségéről van-e szó”. Az "antibébi tabletta” kérdésében dr. J. David határozottan ellentétbe került a vatikáni doktrínával. Az a véleménye, hogy éppen az enciklikával való vita következtében az erkölcsteológusok nagy többsége előtt világossá vált: ilyen tilalmat nem lehet fenntartani, mivel nem kinyilatkoztatási igazságról van szó; egyre több teológus szeretné, hogy ha ezt a kérdést elvben kivonnák az egyházi dogmák köréből, és az orvosok, pszichológusok, szexológusok, de elsősorban a házastársak ítéletére bíznák. David páter ezen kívül "áldását” adja más újításokra is, így például a mesterséges megtermékenyítésre, az ösztönös bűnözők sterilizálására. Csak az egyházon belüli szexuális probélémákat kerüli el ügyesen. A cölibátus mondja, más területekre tartozik. Ámde a tapasztalt jezsuita itt sem tudja egészen türtőztetni kritikáját, mikor azt mondja, hogy: "Persze nem szabad elhallgatni, hogy a nőtlenség az elkorcsosulás veszélyét rejti magában". (gh—r) "Kína csak úgy tudja visszaszerezni az oroszoktól elrablott területét, ha Amerikával szövetkezik vagy az legalábbis semleges marad a küzdelemben. Ha tehát Amerika Kína oldalán lesz, az oroszok nem fogják tudni megsemmisíteni a kínai atomtelepeket és gépeket, miként azt tervezték”. A Szovjetunió sorsa elhatároztatott. A Szovjetunió bűnhődni fog azért is, hogy Németországot oly törvényellenesen, illetve jogellenesen felosztották; éppen úgy fog bűnhődni, mint Németország, a Hitler által jogellenesen elkövetett lengyel és orosz, valamint más államok megszállásáért, — írja az idézett lap. A kínai horoszkóp azt jósolja, hogy Mao halála után új kínai Dzsingisz khán jelenik meg Ázsiában. "Mao után jönni fog az új kínai Dzsingisz khán, aki lovas seregével és repülőivel el fogja sötétíteni az eget a Szovjetunió nagy része fölött. A mai Szovjetunió fele Kína uralma alá fog kerülni vagy részben autonóm köztársaság lesz”. Az új Dzsingisz khán hódításával kapcsolatban — 1982. július 10-én — a világvégét jósolták a jósok. "1982-ben atombomba fogja elpusztítani a világot.” Mexiko-Cityben él Arnold Krumm-Heller asztrológus, aki korunk legjobb jósa vagy látnoka azt jósolta, hogy 1982. július 10-én összeomlik a világ atombomba támadás által... "Az egész földgömb temető lesz a nukleáris bombák által. Az emberek milliói halnak meg. Ez az atombomba katasztrófa csak mintegy 12 percig fog tartani...” Szerinte a katasztrófa után csak néhány tízezer ember marad életben a Földön. Ez az állítás túlzott, azonban bizonyos, hogy sok tízmillió ember el fog pusztulni. Azt jósolja továbbá az idézett jós, hogy "VI. Pál pápa 1972-ben visszalép hivatalából. 1973-ban megtámadja Kína Oroszországot katonailag. 1972 júliusában súlyos helyzetbe kerül az USA és Nixon és meglehet, merényletet is követnek el ellene”. Az idézett lap szerint Kínában már százával vannak atomtudósok és technikai szakemberek, akik tömegével tudják előállítani az atombombákat és hidrogénbombákat, amelyekből már nagy készlet fekszik rejtekhelyeken. A jóslat úgy szól tovább, hogy "népbiológiai törvény szerint Amerika a világ ura marad még a huszadik században. 1980 és 1985 között már nagy népáramlás történik Belsőázsiából, miként 800 évvel ezelőtt. Ez a népáradat nemcsak Oroszországon zúdul át, hanem eléri Észak-Afrikát is és eljut Közép-Európába is ...”. ♦ MAORÓL: Maonak — a kommunista megállapodás szerint — Sztálin utódjának kellett volna lennie, ha az oroszok becsületes eszmetársak lettek volna. Azt írja erről az American Astrology Magazine 1951 augusztusában (kiadó Paul G. Clancy, New York), hogy “a szovjet—kínai paktum 1950. február 14, amelyet a Kremlben írtak alá, egy titkos záradékot tartalmazott, amely szerint Sztálin halála után a Kominform vezetése Mao Ce-tungra száll, mint hivatalos örökösre. Ez esetben Moszkvából Pekingbe került volna a kommunista világ vezetése". A kínai horoszkóp Mao halálát az 1972. év körüli időre teszi, az 1974. évet aligha éri meg. Mao a Távol-Kelet nagy Napóleonja, amellett azonban filozófus, gondolkodó, költő és alkotó, aki a kommunizmusból és kapitalizmusból sajátságos kínai gazdasági és társadalmi rendszert alkotott, amely a világ többi részeinek is például szolgál. Mao, Kelet felkentje, elhivatottja, aki Ázsia népeit és később a nyugati világot is új gazdasági és társadalmi, vallási élethez vezeti. Szőllősy Sándor «ITTVAKÖltf Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: USA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 534 — Edgewater Branch, Cleveland, Ohio 44107 KANADA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P.O.Box 87 Longueuil, Que., Canada Előfizetés: Egy évre $7.00 — egyes szám ára 50c Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue, Cleveland, Ohio 44102 JÓSLÁS - JÓSLATOK