Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10. szám
1971. október hó «imAKöfct 9. oldal Egy könyv és egy riport Oroszországról Cemal Kutay bey tanítómesterem és igen jó barátom a már eddig megjelent könyvei számát egy újabb, igen kiváló munkával gyarapította. Ez is, csak úgy, mint az eddig megjelentek mindegyike, méltán vívta ki a Török Nemzeti Könyvtár dicsérő elismerését. Nagyszerű munkát végzett Cemal Kutay mester, midőn tökéletes törökre lefordította a világhírű magyar tudós Vámbéry professzor “Ottoman Dervis” című írását. Vámbéry, aki a britek megbízásából, titkos küldetéssel keresztül-kasul utazta a Török- Anyaországot (Közép-Ázsiát, Turkesztán néven ismert rész, ma orosz megszállás alatt) utazása élményeit és gazdag tapasztalatait a fönti címen gyűjtötte össze és adta ki. Munkájához csatolta azt a riportot is, melyet utazása végeztével a brit hatóságonak küldött meg. Ezt idézem az alábbiakban egész pontosan és minden kihagyás nélkül. "Az oroszok a jövő hatalmukat Közép-Ázsiára alapozzák. Országuknak ez a része nagyobb, mint egész Európa: 11 millió négyzetkilométer. Szinte kimeríthetetlenül gazdag természeti kincsekben. Az ásványok minden fajtája megtalálható itt hihetetlen nagy bőségben. A földalatti vízforrások bőségesen elegendők ahhoz, hogy az elsivatagosodott hatalmas területeket gazdagon termő földekké varázsolják, öntözés által. A Selyem utat látszólag lezárták. Egy ország, amely világhatalomra tör, nem hanyagolhatja el azokat az utakat, amelyeken át évszázadokon keresztül az emberiség egy nagy része tovahömpölygött”. "Az oroszok — tekintet nélkül az uralmon lévő rendszerükre — minden elképzelhető módot felhasználnak arra, hogy békeszeretőnek tűnjenek fel különösen a célból, hogy a Török-Anyaországot el ne veszítsék. Ha szükséges, kormányzati rendszerükben alkalmaznak minden olyan kegyetlen és irgalmatlan módszert, amilyen csak jellemükhöz fér és abból telik! Csak azért, hogy uralmukat e területen továbbra is fenntarthassák, annak kizsákmányolását továbbfolytathassák. Azonban senkinek se legyenek kételyei a tekintetben, hogy az oroszoknak ez az erőfeszítése számukra tartós eredményt biztosít. — Hogy a szűzföldeket és a gazdag lelőhelyeket kiaknázhassák, kénytelenek nagyobb hangsúllyal alkalmazni itt a technika modern vívmányait, mint országuk európai területén. Hogy elismert hatalommá váljanak, a természeti adottságok folytán kénytelenek ezt az utat és módot választani. Tévednek azonban akkor, amikor azt hiszik, hogy eloroszosíthatják az ottélő őslakos törököket. — Éppen ellenkezőleg. Ha meghatározott rövid időn belül az ottélő törököket mindegy szálig ki nem irtják, az ottélő törökök száma viszonylag rövid időn belül jóval felülmúlja az oroszok számát a birodalomban. — A törököknek általában, de kiváltképpen pedig a nomáderedetű törököknek a szaporulatra sokkal több a képessége, mint az orosznak. Ha csak a végszükség azt nem követeli, a törököket nem igen fogják használni háborúkban. Részint azért, mert nem bízhatnak meg bennük, főként pedig azért, mert nem akarják, hogy a modem hadviselés módjait elsajátítsák. — Jól tudják, hogy a törökök harciasabbak, bátrabbak és egyénileg is sokkal kitartóbbak, mint az oroszok. Közép-Ázsia millió és millió törökeredetű népe törzsekre oszlik. Annak ellenére, hogy az egyes törzsek másmás névre hallgatnak, a Faj, a Vér, a Nyelv és a Vallás-egysége megvan közöttük. Vallásukra nézve több, mint 90 százalék a mohamedán. Hitükben, vallásos felfogásukban sokkal teljesebb szívűek, mint az arabok, vagy a perzsák. Az oroszok különböző tartományokra osztják fel területüket. Török férfinek orosz nővel való házasságát és megfordítva nagyon szorgalmazzák. Rájuk kényszerítik nyelvüket, irodalmukat és a cyrill-ábécét. A felvilágosultság és haladás hangzatos jelszavainak állandó hangoztatásával akarják feledtetni velük nemzeti hovátartozandóságukat és vallási meggyőződésüket. Minden olyan fondorlatos eszközt felhasználnak, amiről feltételezik, hogy az célravezető és ami csak jellemükből kitelik. Nagyon szívtelenek, képmutatók és zsarnokok lesznek és ugyanilyen embertelenül cselekszenek. Avégből, azonban, hogy ezt az Európánál is nagyobb területet — amit Turan-nak hívnak — kiaknázzák, az oroszoknak nem marad hátra más megoldás, mint csak az, hogy a modem idők technikáját ott is alkalmazzák. Ennek természetes következményeként — akár akarják ezt az oroszok, akár nem — a munka majdcsak teljes egészében történő elvégzését az ottani őslakos törökökre kell hagyniok, akik okosak, szorgalmasak, becsületesek és van bennük emberi méltóság. Ezek márcsak azért is nagyobb odaadással fognak dolgozni, mint az oroszok, hogy elsajátítsák a modem technika új módszereit. Ekkor kezdődik el tulajdonképpen és lényegileg az orosz és a török nacionalizmus között egy szívós, kemény életre-halálra menő titkos küzdelem. Mindenki biztos lehet afelől, hogy e gigantikus küzdelemből a törökök kerülnek ki győztesen. Mivel a törökök nem szemiták, mint az arabok és nem is szolgalelkűek, — addig nem nyugszanak míg az országot föl nem virágoztatják —, a civilizációt magukévá nem teszik és azt saját egyéniségüknek megfelelően nem formálják. Csak ránk magyarokra kell tekinteniük. Mi, mint minden más európai fajtól különálló, az Ural-Altáji-népcsaládhoz tartozó nemzet, annak ellenére, hogy megkeresztelkedtünk és bizonyos vonatkozásokban európai jelleget vettünk fel — soha nem asszimilálódtunk. Voltak ugyan politikai jellegű küzdelmeink a törökökkel, de tudtunk egymással békében, összhangban és együttműködve élni is, de a németekkel, akik megpróbálták uralmi rendszerüket ránkerőszakolni — már faji jellegű háborúkat viseltünk. Bonaparte Napoleon mondotta: “A törököket meg lehet ölni, de megverni soha”! A megölés szón a tökéletes kiirtás értendő. Az oroszok szívük legmélyén és a legőszintébben valóban így szeretnének cselekedni, kiirtani minden törököt. De tudják azt, hogy ez esetben önmagukat fosztják meg e hatalmas terület gyarmatosításával járó minden anyagi előnytől, mert ennek a területnek a megműveléséhez faji adottságai és egyéb nagyszerű egyéni tulajdonságai folytán kizárólagosan csakis az ott született és felnevelkedett török alkalmas. Ha a technika vívmánya már a Török-Anyaországban is meghonosodott, a törökök egy szép napon bizonyságát adják annak, hogy ők azt sokkal jobban megérdemlik, mint az oroszok és mivel mind a nemzeti öntudatukat, mind pedig vallási meggyőződésüket mindvégig megtartják, elérkezik az az idő, hogy ismét birtokukba vehetik azt az ősi török földet, melyet most az oroszok bitorolnak. Az ember mindent felcserélhet ugyanis, csak éppen a származását és a nemzetiségét nem”! Eddig Vámbéry figyelemreméltó riportja. Teljesen függetlenül attól, hogy Vámbéry professzor 106 évvel ezelőtt, hogyan és miként, milyen célból, avagy hogy kinek a biztatására utazott — meglepő pontossággal mutatott rá az orosz (manapság szovjet) zsarnokság, kegyetlenség és barbarizmus okaira. — Azok, akik riportját gondosan elolvasták, észrevehették, hogy az oroszok Közép-Ázsiában egész pontosan akként járnak el, ahogy ő azt megírta. Oroszország — miként azt Vámbéry professzor nagyon jól előre meglátta — iparának egy meglehetősen nagy részét az eredetileg hozzá nem tartozott közép-ázsiai Török- Anyaországba telepítette és birodalma európai részét viszonylag elhanyagolta. Ennek az okát abban leljük, hogy a Török-Anyaország szinte kimeríthetetlenül gazdag az ipar számára fontos és jelentős természeti kincsekben. Ez korunkra jellemző különlegesség, hogy a hamisságokon felépült, más nemzetek jogos tulajdonát bitorló Oroszország, mint Szovjetunió blöffölve és nagyképüsködve mint a világ egyik legszilárdabb és legerősebb állama játszhat szerepet a Népek Színpadán! Ezzel szemben Oroszországot illetően a valóság az, hogy mióta világuralmi vágyaitól fűtötten megszállta a Török-Anyaországot, elorozta más nemzetek tulajdonát, leigázott és rabszolgasorban tart idegenfajú, főként pedig Turáni-népeket — bizonytalanságban érzi magát. Ennek az oka az, hogy a Turáni-faj sokkal képesebb, szorgalmasabb és harciasabb, mint az orosz és a sivatag vándorának szomjúságával vetette rá magát annak a technológiának az elsajátítására, melyet az orosz iparosítás kikerülhetetlen kényszerrel számára hozzáférhetővé tett. A kezdet kezdetén az oroszok nem ismerték fel ezt a faji felsőbbséget és midőn észrevették, hogy az államvezetésben csak másod, avagy éppencsak harmadsorban jön a szláv — tágranyílt szemekkel döbbentek rá a megmásíthatatlan igazságra. Statisztikát készítettek ennek kiértékelésére és a megértéshez szükséges ok kisilabizálására. Amin az oroszok a legjoban elcsodálkoztak az az, — miként arra egy évszázaddal ezelőtt Vámbéry is rámutatott — hogy tudniillik a rengeteg kivégzés, deportálás, sőt egész török törzsek tökéletes kiirtása ellenére is, miként érhették el a törökök azt a kitűnő eredményt, hogy az államapparátus legkényesebb posztjait, valamint a technika legkülönbözőbb területeit meg tudták szállni és azokat ma is szilárdan, szinte kimozdíthatatlanul birtokukban tartani. Az oroszok eme tapasztalatok során rájöttek arra, hogy a természetmegszabta helyi adottságok és feltételek el nem hanyagolhatok és ezért a törököket nem nélkülözhetik. E felismerés után feladták eddig követett politikájukat: a kiirtást és áttértek a beolvasztás politikájára. Az oroszok ennek egyik fajtáját: a messze orosz területeken való szétszórást a Turkesztántól távoleső európai részen a krimi tatárokkal szemben alkalmazták. Sztálin, 1944- ben az Anyaországukból kegyetlenül elhurcolta a tatárokat, s azokat a Szovjet Birodalom legkülönbözőbb részein széjjelszórta, hogy így egyedenként elszigetelve előbb vagy utóbb beolvadjanak. Ennek az eredménye az lett, hogy Hruscsov idején 200.000 visszatért a Krim-be. A vegyes házasság — ahogy Vámbéry megjósolta — ugyancsak nem vezetett a kívánt eredményre. Ezt bizonyítja az, hogy állandóan folyik még ma is az oroszoknak Turkesztánba való tömeges betelepítése. És ez vájjon miért szükséges? Világos, hogy az oroszok most a saját maguk felállította csapdába estek, aminek a súlyos terhét, más egyéb nehézségeikkel együtt viselniük kell. Vajon meddig lesznek erre képesek? Tény az, hogy az oroszok egyre több figyelmet szentelnek a Török-Anyaországnak, ahol az élethalál-küzdelem a törökök és az oroszok között már megkezdődött, mindegyre tart és egyre elkeseredettebben folytatódik. Ebben a roppant küzdelemben a törökök bizonyos vonatkozásokban éppen faji kiválóságaik folytán stratégiailag előnyös helyzetben vannak, mivel mind az államapparátus, mind pedig a tudomány terén nagyon sok kulcspozíciót bírnak. Ez az, ami az oroszokat megrettenti és félelemmel tölti el. A félelem azonban nem remény a haldokló számára. Ezt tudomásul kell venniük mind az oroszoknak, mindpedig szerte a világon mindazoknak, akik az oroszok barátjai és érdekeik szolgálói. Raif Kadarag Petőfi hangja Petőfinek hangja hívta Pestet harcra, Szent mámorban úszott minden magyar arca, Petőfinek lelke száguldott az égen, Begyógyultak sebek, melyek fájtak régen. Győzelmes áradat hömpölygött az utcán, Szabadság muzsikált sziveknek ritmusán, Gyémántként csillogtak felszabadult szemek, Megismétlődtek a magyar évezredek. Tízezerek félelmes ítélet-korbácsa, Munkások parasztok sarló kalapácsa Porbadöntötte a gyűlölt Sztálin szobrát, Megpecsételte a kommunizmus sorsát. Magyaróvár népét gyilkolták hóhérok, Hős magyar szívét szabdalták szuronyok, Hogy híre ne menjen a magyar csodának, Hogy vége van már a proletár világnak. Harcolt hát a magyar minden utcasarkon, Menekült az ellen gyalog, autón, tankon, Mintha csak Attila harcolt volna maga, S vele küzdött volna világverő hada. Győzött az elnyomó! Százszoros hadsereg! Hiába állt eUen fiatal és öreg, Hősöknek életét golyó kiolthatta, Szabadságnak vágyát el nem némíthatja! Petőfinek lelke jön vissza az égen, Követi Őt a nép, mint követte régen, Petőfinek hangja hiv majd újra harcra, Győzelmi tűzben ég minden magyar arca! Ayvazoglu Mehmet Altaytuna PETŐFI HANGJA" című költeményét az otthoni népbíróság által halálra ítélt és 1957. április 8-án a kommunisták bitófáján megdicsőült hőslelkű egyetemi hallgatónő: TÓTH ILONA örök emlékének szentelte. (Törökből fordította Nt. Dömötör Tibor)
