Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-07-01 / 7. szám
1971. július hó **imAKQ*T 9. oldal A kínai ’’mosoly offenziva" győzelme A negyedszázados tehetetlenségét ünneplő ENSZ közgyűlésében, fennállása óta először többséget—igaz, még csak egyszerű többséget — kapott a Kínai Népköztársaság felvételét szorgalmazó indítvány. U Thant ENSZ-fötitkár pedig akkoriban újságírók előtt kijelentette, hogy véleménye szerint össze kell hívni az öt nagyhatalom csúcsértekezletét, a Kínai Népköztársaság részvételével. Mint mondotta: nyilvánosan és személyesen igyekszik majd elfogadtatni Mao Ce-tunggal azt a javaslatot, hogy találkozzék az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy- Britannia és Franciaország képviselőivel. Az ENSZ-főtitkár egyébként úgy véli, hogy az amerikai—kínai viszony enyhülés ellenére sem foglalhatja el helyét az ENSZ-ben 1972 november-december előtt. Most a legutóbbi szavazáson Vörös- Kína tagsága abszolút többséget kapott. A közgyűlésen 51 állam Kína mellett, 49 ellene foglalt állást, 25 ország képviselője pedig tartózkodott a szavazástól. A Kínai Népköztársaság azonban, mint szüntelen fejlődő, hétszázmilliós, nukleáris nagyhatalom, ezúttal sem foglalhatta el helyét az ENSZ-ben. Az Egyesült Államok és 17 más állam javaslatára a közgyűlés fontosnak minősítette a kínai kérdést, amelynek eldöntéséhez így minősített, azaz kétharmados többség szükséges. Húsz év óta először azonban az amerikai delegátus nem támadta Kínát, nem emelt kifogást ENSZ-jogai ellen, a hangsúlyt inkább a tajvani tagság védelmére fektette. Igaz, hogy a következő nap a Fehér Ház hivatalosan “dezavuálta” az ENSZ-küldöttét. Sok nyugati sajtótermék ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy a Washingtonban szondázást végeztek. Várták, hogy milyen visszhangot vált ki Christopher Phillips nagykövet bejelentése, majd pedig a Fehér Ház cáfolata. A nyugati sajtótermékek szerint az Egyesült Államoknak talán utoljára sikerült keresztülvinnie, hogy a felvételt kétharmados többséghez kössék. Egyesek azt állítják, hogy többé ezt már az amerikai kormány sem fogja szorgalmazni Washington és Peking ‘barátságos pingpongmérközése’ után. Mohammed Jadiz, Algéria ENSZ-fődelegátusa,, főszereplő volt a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli jogainak érvényesítéséért vívott diplomáciai küzdelemben, a szavazás után kijelentette, hogy “hamarosan, esetleg már jövőre” sikerül végkép biztosítani a Kínai Népköztársaság képviseletét. Nagy-Britannia is először szavazott igennel a határozati javaslatra. Sir Colin Crowe brit ENSZ-nagykövet a szavazás után kijelentette: “Hamarosan elkövetkezik az a nap, amikor a Kínai Népköztársaság elfoglalja az őt megillető helyet ebben az épületben.” Kurt Waldheim osztrák ENSZ- nagykövet a szavazás után kijelentette, hogy Ausztria azért szavazott Kína bevonására, mert úgy véli, elérkezett az ideje annak, hogy a világszervezetet szélesebb képviseletűvé tegyék. Mitchel Sharp kanadai külügyminiszter Ottawában egy sajtóértekezleten közölte, hogy Kanada esetleg már nemcsak magát a kínai ENSZ-jogok biztosítására vonatkozó határozatot szavazza meg, hanem elutasítja a kétharmados többség szükségességére vonatkozó indítványt is. A “KÉT KÍNA” ELMÉLET A Biztonsági Tanácsban, ahol a “nemzetközi biztonság és béke” fenntartásával kapcsolatban a legfontosabb döntések születnek, a vétójoggal rendelkező csankajsekista delegáció, mint “nemzeti Kína” bírja a nagyhatalmi súlynak kijáró állandó tagságot. Ezért a “nagyhatalmi súlyért” évente 5 millió 625 ezer dollárt fizet az ENSZ-ben, “kínai hozzájárulás” címén. Köztudomású, hogy ezt az őszszeget teljes egészében az Egyesült Államok fedezi. A “két Kína” teória Arthur Goldberg volt amerikai ENSZ-delegátus agyában fogant meg még 1968-ban. A legutóbbi kínai ENSZ vitában Christopher Phillips kijátszotta ezt a végső esetre alkalmas “antibolsevista” ütőkártyát. Ez a kényelmes teória nagyjából így foglalható össze: a Kínai Népköztársaság kapja meg a Biztonsági Tanács ötödik állandó helyét, de a “Nemzeti Kína is tartsa meg ENSZ- tagságát. “Tajvan nagyon fontos kérdés Kína számára. A nemzet területének része, tehát elvi kérdés. De ugyanakkor biztonsági kérdés is, mert Peking véleménye szerint Tajvánt egy olyan hatalom — az Egyesült Államok — foglalja el, mely fenyegeti Kínát” — mondotta a londoni Times-nak adott interjújában Couve de Murville volt francia miniszterelnök, aki három hetet töltött Kínában. A kínai diplomácia Mao Ce-tung vezetésével nem az ENSZ-ben kibontakozó manőverekre aktivizálódott. A Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusán megválasztott központi bizottságának 1970 szeptemberében tartott 2. plenáris ülése kijelentette: “Békés egymás mellett élésre törekszünk a különböző társadalmi berendezésű országokkal.” A Kínai Népköztársaság napjainkban a diplomáciai kapcsoiatok kibővítésére, a kínai Néhány évvel ezelőtt vörös Kína felderítő tisztjein kívül senkit sem érdekeltek az Okinawa és Tajvan között fekvő Szenkaku-szigetek. A teljesen lakatlan, egy-két kilométer átmérőjű kopár sziklák tulajdonosa évi 11 ezer dollár bért kapott az amerikai megszálló hatóságoktól, amelyek itt lőteret rendeztek be. Most, hogy kitudódtak a geológusok titkai, azaz hogy a Szenkaku - szigetek körül "nagyon nagy tengeralatti kőolajtengerre” lehet számítani, — képletesen szólva — háborgóvá és zavarossá vátlak a szigetek körüli vizek. A japán kormány a sziklakomplexumot a Ryukyu- szigetcsoport szerves részének tekinti. Csang Kaj-sek “nemzeti” Kínája azt hangoztatja, hogy a Szenkaku-szigetek Tajvanhoz tartoztak, és Japán akkor tett szert rájuk, amikor Kínától a múlt század végén Tajvant is elrabolta. Szöulban is tettek kísérletet a "történelmi jogalap" megkonstruálására. A japán sajtóban megjelent tervezetet a japán-tajvani-délkóreai közös kiaknázásról, Pekingben újabb militarista összeesküvésnek bélyegezték. A kínai sajtó újra felelevenítette a Kínai Népköztársaság álláspontját a Tajvantól észak keletre fekvő Tiaojü, Huangvej, Csivej, Nanshiao és Pehsiao szigetek (ismertebb nevükön a Szenkaku szigetcsoport) szuverenitásával kapcsolatban. A Zsenmin Zsipao kommentátora igen erélyes hangú cikkben tiltakozott az ellen az amerikai terv ellen, hogy amikor Okinawa szigetét 1972-ben visszaadják Japánnak, egyben a Tiaojü szigetet és a többi vitatott szigetet is szintén Japánnak adják át. Az Űj KÍNA hírügynökség pedig élesen viszszautasítja a szigetcsoport fölötti befolyás növelésére összpontosítja tevékenységét. A diplomáciai aktivitással párhuzamosan halad a katonai téren tett erőfeszítések fokozódása — Maó mondásával: “A politikai hatalom a fegyverek csövéből nő ki.” A KÍNAI POLITIKA MAI ÁLLAPOTÁRÓL A pekingi kormány a KKP központi bizottságának határozota óta sorrarendre visszaküldte nagyköveteit és hivatalos képviselőit mindazokba az országokba, amelyekkel államközi kapcsolatai vannak. Moszkva—Peking között újra közvetlen telefonkapcsolat van. Felújult a ha tárfolyó-hajózási vegyes-bizottság munkája, és az eddig eredmény nélkül a kínaiak által vitatott határkérdések rendezésével kapcsolatos bizottság munkája is. Kelet-Európa az ismét rugalmassá vált kínai diplomácia fontos területe. A kínai—román, a kínai—magyar külkereskedelmi tárgyalásokban, a kínai—jugoszláv viszony megjavításában vüágosan felismerhető a kínai jelenlét megszilárdítása. A török kormány is közvetlen kapcsolatokat kezdeményezett Pekinggel, a diplomáciai viszony kialakításának célzatából. Nyugat-Európában Franciaország és a skandináv országok állnak a kínai diplomácia érdeklődésének középpontjában. A NATO tagállamainak több mint fele áll diplomáciai kapcsolatban Kínával. “Kína bevezetése a nemzetközi érintkezés normáiba, javítani fogja Peking pozícióit Moszkvával szemben” — Írják a nyugati lapok. A kínai—kanadai kapcsolatok felvétele óta sok jel mutat arra, hogy az Egyesült Államok maga is erre az útra kíván lépni. A Fehér Ház további erőfeszítéseket tesz, hogy “mozgásban tartsa a pingponglabdát”. Jól tájékozott források szerint már elvi megállapodás is jött létre az amerikai—kínai nagyköveti eszmecsere felújításáról: tartva azonban azok ellenállásától akik a Kínai Népköztársasággal való elutasító magatartás hívei, a kezdeményezést az Egyesült Államok még átengedi ‘ ‘ antibolsevista” szövetségeseinek. Mao Ce-tung diplomáciai csatáját vizsgálva fokozott érdeklődés tapasztalható Pakisztán és India irányában. A Közel-Keleten Kína elsősorban a palesztin ellenálló szervezetekhez kereste meg a szálakat, de a Mao Cetung-i politika szisztematikusan fejleszteni igyekszik a kapcsolatokat a többi arab országokkal. Így Irakkal, Sziriával. Szudánnal és Algériával. Afrikában Tanzániában kínai segítséggel épül a tanzániai—zambiai vasútvonal. Kínai bázisnak tekinthető máris Szomália és Guinea. Latin— Amerikában Peking figyelme Chilére, Bolíviára és Perura irányul. Kína növekvő figyelmet fordít a határozottan és céltudatosan fejlődő Japánra. Ennek lenne legnagyobb jelentősége, de épp erről szivárog ki legkevesebb értesülés. • Kína “mosoiyoffenziójának” győzelme valójában sárgán vagy vörösen, de a kínai nacionalizmus politikájának győzelme! Kína nagy ország, több mint hétszázmillió ember hazája. Az erőteljes nacionalista nevelés egészséges táptalaján a kínai gondolkozásmódtól nem idegen a haláltól való félelem lenézése, ha a nemzet érdekeiről van szó. Ezzel számolni kell! (m.t.) ménytelenül, mert Japánban a Micui, Marubeni-Ida és a Toyota KAYO OIL néven új vállalatot alapítottak a délvietnami kőolaj kiaknázására. Az északvietnami kommunisták és a délvietnámi partizánok azonban az olajkutak területét "hadműveleti területnek” nyilvánították, így egyenlőre nincs olyan “épeszű” biztosítótársaság Japánban, amely ezt az új vállalkozást biztosítaná. Aziz Zorlutuna A magyaroknak igaz, őszinte barátja volt Aziz Zorlutuna, nyugállományú török altábornagy. Most szívrohamban meghalt. Nagy katonai pompával helyezték örök nyugalomra Ankarában. Ki volt Zorlutuna altábornagy? 1892-ben született Eski Cuma-ban a Balkánon. A Hadiskolát 1912-ben végezte el. Harcolt a Balkán-háborúban, az I. világháborúban, és résztvett a török függetlenségi háborúban is. Egyike volt a török hadsereg legnagyszerűbb katonáinak. Az I. világháború idején alakulatával magyar alakulatok mellett és azokkal együtt harcolt Galíciában, majd később a Kárpátok védelmében. Közelebbről itt ismerte meg és itt szerette meg a magyart. Itt jött rá arra, hogy magyar és török most nemcsak szövetséges, de azon meszsze túlmenően egy vér és egy fajta: turáni. Felesége: Halide Nurset Zorlutuna, híres török költőnő. Verseit mély nacionalizmus jellemzi. 56-os szabadságharcunk emlékét több költeményben is megörökítette. Zorlutuna altábornagy fia és leánya ugyancsak jól ismerik a magyar—török történelmi múltat, és erősen magyarbarátok. A TÁVOL-KELETI OLAJ KONFLIKTUS japán szuverénítására vonatkozó érvét, és hangoztatja hogy ezek a szigetek "időtlen idők óta” kínai területet képeztek. A cikk szokatlanul kemény hangon figyelmeztet: “Örökre elmúltak azok az idők, amikor Kínát fegyveres erővel kény szerit ették területének és szuverénításának feladására. Kína szuverénítását a Tiaojü szigetek és más szigetek fölött senki sem sértheti meg." A "pingpong - diplomácia” után KÍNA először fejti ki a kínai—amerikai, illetve a kínai—japán viszony normalizálásának egyik előfeltételét, vagyis a szigetcsoporttal kapcsolatos döntés felülvizsgálását. A közvetlenül érintettek még nem reagáltak a pekingi nyilatkozatra. Washington már igen: Nixon elnök felhívta az amerikai vállalatokat, hogy tartózkodjanak a vitatott körzetben való kutatási munkálatoktól. • A Mekong folyó deltájából és az előtte elterülő Thaiföldi-öböl vizeiről ugyancsak "olajszagú” szél fujdogál. A The World Oil című amerikai szakfolyóirat szerint a világ jelenlegi kőolajszükségletének háromnegyed részét fedező tartalékok rejlenek itt a a tenger mélyén. A moszkvai Pravda meg arról ír, hogy a Mekong delta mesés olajkincse "bűvölő” hatással van az Egyesült Államokra, és azt a következtetést vonja le, hogy ez a fő oka annak, amiért az amerikaiak halogatják távozásukat Indokínából. A világ olaj térképének átrajzolásához az amerikai monopóliumokkal társuló japán olajipar már kopogtatott is a kiaknázási koncesszióért a saigoni kormánynál. Nem is ered-
