Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-06-01 / 6. szám
2. oldal «itmicokt 1971. június hó „TIHANYI LEGENDA” — Tudósítás egy ausztráliai magyar kultúreströl — Délmagyarország Felszabadító Tanácsának HATÁROZATA, Titonak a Szentszéknél tett látogatása tárgyában Délmagyarország Felszabadító Tanácsa 1971. április 25-én megtartott közgyűlése sajnálattal vette tudomásul a tényt, hogy a Szentszék Titot, Jugoszlávia kommunista diktátorát hivatalos minőségben s az államfőknek kijáró külsőségek között fogadta. Ezzel a Szentszék Titot, kommunista rendszerét st az általa képviselt politikai irányzatot oly mérvű erkölcsi támogatásban részesítette, amely sem a katolikus egyház, sem a szabad világ végső érdekeivel aligha egyeztethető össze. S tette ezt Kóma éppen akkor, amikor a zömében katolikus horvátság oly fokot ért el, hogy bármikor számíthatunk egy oly megmozdulással, mely újból Jugoszlávia felbomlására vezethet. Kétségtelen tény, ,hogy Titó Jugoszláviája — aj körülmények kényszerítő hatása alatt — ma valamennyi kommunista, állam közül a legUberáUsabb a katolikus egyházzal szemben. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a jugoszláv kommunista párt egy jottányit is engedett volna egyház és vallásellenes alapmagatartásából, amire a párthoz közeláUó “Kommunist” egyik legutóbbi számában közzétett, az egyházak mai tevékenységét ismertető cikk is bizonyít. így bármikor bekövetkezhet egy fordulat s a jugoszláv kommunista párt visszakanyarodhat ahhoz a brutális egyházellenes politikához, melynek annakidején a horvát, a délmagyarországi magyar és német papság közül több százan áldozatul estek, amelynek során^ többszáz templomot leromboltak s a katolikus egyház intézményeinek javarészét felszámolták. Éppen ezért Délmagyarország Felszabadító Tanácsa megérti az emigrációs horvátság elkeseredését, mely Titónak a Szentszéknél tett látogatásakor nyílt tüntetésekben jelentkezett. Délmagyarország Felszabadító Tanácsa teszi ezt annál is inkább, mert a Szentszék a délmagyarországi közel félmillió magyar katolikusság érdekeit s a 2. vatikáni zsinat határozataiból folyó jogait jugoszláviai egyházpolitikája keretében eddig teljesen meUőzte. A közgyűlés egyben kimondja, hogy jelen határozatát a clevelandi egyházmegyei hatóságok útján Róma elé terjeszti. Délmagyarország Felszabadító Tanácsának HATÁROZATA, a délvidéki területek 1941-es visszatérésének harmincadik évfordulóján 1941. április 10-ének harmincadik évfordulója alkalmából Délmagyarország Felszabadító Tanácsa 1971. április 25-i közgyűlésén az alábbi határozatot hozta: 1. 1941. április tO-én Horvátország függetlenségének kimondásával az 1918. december 1-én kikiáltott, népeinek akarata ellenére összefogott s csakis nyílt diktatúrával fenntartott Jugoszlávia, mint ilyen megszűnt s természetes alkotó elemeire bomlott fel. 2. Ily körülmények között a magyar kormánynak nemcsak joga, de kötelessége is volt a senki földjévé vált délmagyarországi területeket birtokba vennie, hogy ezzel a) Magyarországnak e területek birtoklásához fűződő ezer éves történelmi jogát érvényesítse; b) A trianoni békeszerződésnek e területeket a győztes hatalmak által meghirdetett békerendező elvek megsértésével Jugoszláviához csatoló sérelmes intézkedését orvosolja; c) Az 1918-ban megkérdezés nélkül és akarata ellenére Jugoszláviába kényszerített délvidéki magyarság, bunyevácság, sokácság és vendség érdekeit s jogait 23 évi politikai, gazdasági és kultúrális elnyomatás után újból biztosítsa. d) S hogy ezzel elejét vegye bizonyos német körök által szorgalmazott Donaustaat elgondolásnak, mely nemcsak Magyarország és valamenynyi déli szomszédjainak területi átlagát, de független államiságát is veszélyeztette volna. 3. Éppen ez utóbbi veszély miatt a magyar kormány helyesen járt el, amikor a német kormányzatnál ismételten sürgette Magyarország jogainak a német katonai közigazgatás alá rendelt Bánátra való érvényesítését is. 4. A magyar kormányzat Horvátország függetlenségének azonali elismerésével egyidejűleg bizonyságot tett amellett, hogy a hét évszázados államközösség megszakadása ellenére is sorsközösséget érez a horvátsággal. 5. 1944—45-ben Jugoszláviát nem népei akaratával, hanem azok ellenére a nyugati hatalmak jóváhagyásával a Szovjetunió állította helyre, amikor Tito és Sztálin 1944 szeptemberi moszkvai megegyezése értelmében a volt Jugoszlávia területén előretörő szovjet-orosz hadsereg e területek közigazgatását Tito kommunista partizánjainak kezébe adta át. 6. Tito kommunista Jugoszláviája az állam névleges federálista felépítése ellenére sem tudta megoldani a királyi Jugoszlávia szétesését okozó nemzetiségi kérdést. Ellenkezőleg a népi és nemzeti ellentétek az 1945 óta eltelt negyed évszázad folyamán még inkább elmélyültek és még jobban elmérgesedtek. így Jugoszláviát ma épp éppoly államválság fenyegeti, mint történt ez 1928-ban Radics István meggyilkolását követően, az 1929-es királyi diktatúra kikiáltása előtt s 1941-ben. A New York Times 1971. április 17-i számának vezércikke szerint ma már nem az a kérdés, hogy vájjon Tito halálát követően Jugoszlávia felbomlik-e, hanem az, hogy vájjon magának Titonak sikerül-e Jugoszláviát a kommunista pártvezetőség megtisztogatásával s így újabb párt-terrorral átmenetileg fenntartania. 7. Jugoszlávia újabb szétesése esetén a délmagyarországi területek hovatartozandóságának kérdése így máról-holnapra újból fel fog merülni. Miután Jugoszlávia szétesési folyamatát, miként 1941-ben, most is minden bizonnyal Horvátországnak Jugoszláviából való kiválása fogja elindítani s ezt Szlovánia, Macedónia s az albánlakta Metóhia (Rigómező) leválása fogja követni, a délmagyarországi területeknek — beleértve a bánáti részeket, a baranyai háromszöget, a Muravidéket és Muraközt — Magyaroszág keretébe kell visszatérniük nemcsak az ott élő közel 600.000 magyar jogán, de a területek földrajzi adottsága, gazdasági felépítése s kultúrális jellege miatt is. Ennek végrehajtása a mindenkori magyar kormányzat kötelessége. Ez esetben nekünk csak egy feladatunk lehet, a nyugati államvezetést és közvéleményt meggyőzni, hogy ez az egyetlen lehetséges, helyes és igazságos megoldás, mely amegoldást a kárpátmedencei, illetve középeurópai térség végleges újjászervezése keretében be kell foglalni. 8. Akkor, amikor Horvátországnak esetleges közeli kiválását Jugoszláviából a magunk részéről csak helyesléssel fogadhatjuk, ugyanakkor már most le kell rögzítenünk, hogy mind a hazai horvátságnak, mind a horvát emigrációnak a történelmi Magyarország egyes területrészeire emelt igényét eleve visszautasítjuk s egy esetleges ily megoldás revideálására mindent meg fogunk tenni. Képzeletben a Balatont látom, amint kezembeveszem a tollat, hogy egy kivételes és ritka kultúreseményről adjak számot, innen a három európai országnak találkozási pontjában fekvő ausztriai Bregenzből. Ez év március 20-án mutatta be gróf Nádasdy Pálné Tana, balettiskoláinak növendékeivel a bregenzi "Theater am Kornmarkt” színházban, parádés est keretében, a két felvonásból és hat képből álló “Tihanyi Legendá”-t. A magyar művész Istentől kapott tehetségével, agyának, szívének, idegrendszerének gazdag rezdülésével úgy tárult ki, hogy munkája elismerés és dicsőség fényét vesse ránk, magyarokra. Beszámolómat különös örömmel jegyzem le azért, mert a bemutatott balett tárgya a mi mondavilágunk ezerrétű, gazdag tárházából merített! Hiszen elképzelhető az lehetne, hogy ebben a színházban, idegen földön, nagyobbrészt osztrák, német, svájci, — valóban heterogén összetételű növendéksereg szereplésével, exkluzív, három országból összegyűlt nézőközönség előtt, a német mítosz és a kanyargó Rajna "Lorelei”-a, esetleg Goethét ihletett “Röslein auf der Heide” kerül színre. A "Tihanyi Legenda” pillekönnyű koreográfiája Nádasdy Tana szívéből nőtt! Ő álmodta meg színpadra, ő szerzetté és tanította be a 64 tagból álló együttesnek úgy, hogy a bemutató a magyar balettkultúra nemes értékeként menjen át nézőközönségen és sajtón keresztül — a köztudatba. A darab plasztikussága, a fejlett balettechnika ezernyi hajlékony mozdulata, élénken revelálta a mi sajátos regevilágunk televényföldjéből elénkvarázsolt édes-bús mesét. Anynyira, hogy az, még az idegen nyelveken ismertető konferanszié szövege nélkül is, tökéletesen megérthetőt nyújtott. A XIV. század távlatából, messzire hullott idők aranyködén átmentett történetet, leheletkönnyű gráciával táncolta elénk a kitűnő gárda. Tánc és zene, az egész darabot átszövő furulyaszó visszatérő motívuma, a tihanyi sziluettet mutató díszlet harmonikus egysége — káprázatos szépségben prezentálta a rege éteri hangulatát, végezetül pedig a melankólia és a fájdalom megrázó fináléját... Elénktárult a magyar legendák földszagú egyszerűsége. A kecskenyáját terelgető legényke-pásztorfiú, a magas várából elénklibbent, gyémántos palástkáját a Balaton fövenyére ejtő királykisasszony, a királyi atya zord kérlelhetetlensége, a szolgálatot tevő dámák és más udvari népek, — a szomorú lányka vidítására előperdült — színes, tarka forgataga. Mintha ezüstküllős szekéren pergett volna le előttünk a valóban "bölcsőtől-sírig” őrzött legenda úgy, hogy tolmácsolási és alkotási képességében hirdesse a mi magyar kincseinket. Az utolsó kép tánckrescsendójában, a dráma végkifejlődésének jelenetében az összetartozás vágyát lejtette elénk a fiatal pár s iramodott, pásztorát a balatoni hullámsírba is hűséggel követő, kecskenyáj ... Forró tapsok bizonyították, hogy a több országból összegyűlt igényes közönség megértette, megérezte, — balettben bizonyított — magyar szívünk dobbanását! A népet, mely ma szárny szegett! "Melyet Fortúna ritkán, mindenkor csak a Múzsa kegyelt!" Számunkra, akik idegen tavak mentén esszük hazátlanságunk kenyerét, ez az este visszavarázsolta a Magyar Tenger-t! Az ezüstös holdfénnyel kimeszelt balatoni firmamentumot, a nádasok puha zizegését, szőlőhegyek gyümölcsös illatát, a hullámzó tónak parttalan, végnélküli vizét. Magyar földünknek Istentől kijelölt: örök törvényszerűségét! Nádasdy Tana, az egykori Nirschy növendék, maga is ott táncolt a balettben, a királyi udvar bronzparókás mulattat ójának szerepében. Alakítását kitörő taps jutalmazta. Említeni szeretném még a gárdából a mi magyar és nagyon tehetséges Horváth Ágnesünket. De hiányos lenne a beszámolóm akkor is, ha kihagynám a legkisebbek édes, játékos “kecskehadát”. Aztán nem utolsósorban, a végsőként lebukó, hófehér kecskegidát. Ahogyan halódásában beleveszett a képzeletbeli balatoni vízbe, az felért, minden magyari elfogultság nélkül: az egészen nagyok híressévált "haldokló hattyú”-jával! Akik ott lehettünk a színházban, boldogan és büszkén könyveljük el a komoly kultúrát prezentált estét! Mintha nem is a magnóliafás Bodentó, de ott valahol a mi Balatonunk vén fűzfákkal szegélyezett fövenyén gyülekeztünk volna egy kis pihenőre. Pihenésre, ebben a mai zaklatott, rohanó, virágért ritkán lehajoló világban. Hisszük, hogy "Tihanyi Legendánk”-nak ez az új hajtása egyben emlékeztető is! Ki tudja, talán majd a nyáron, amikor "a boldog népek”, luxusautójukból kiszálló, a mi magyar tengerünk partján megálló osztrákok, svájciak, németek, elnézik a parttalan csillogó vizet, — valaki lehajlik majd, valaki tenyerére vesz egy picinyke "kecskekörmöt” ... Elgondolkozik a magyar múlton, és elgondolkozik a ... jelenünkön ... Köszönjük Nádasdy Tanának, hogy őrzője, hűséges sáfára legendáink tisztavízü kútjának! Az ő nemes munkássága szülte azt, hogy Terpsichore ezúttal magyar cipellőkben táncolt végig, — itt a Germán földön ... Dr. Szakáts Istvánná Kommunista kémek a “Szabad Európánál” Hazai lapok írják, hogy egy lengyel felderítő tiszt a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztőségében teljesített különleges megbízatása után, ez év márciusában visszaérkezett Varsóba. A tiszt — névszerint Andrzej Czechowicz százados — sajtóértekezleten találkozott a lengyel és külföldi újságírókkal, s ott ismertette veszélyes küldetésének részleteit. Bemutatta a Sz. E. R. szerkesztősége által kiállított 14,132 számú munkatársi igazolványát. Elmondta, hogy 1963-ban turistaútlevéllel utazott el Angliába, majd “hazatérőben” politikai menedékjogot kért Nyugat-Németországban. Hosszú hónapokat töltött különböző ellenőrző-, menekült- és megfigyelő-táborokban. Végülis az amerikai titkosszolgálat emberei “alkalmasnak” találták arra, hogy a Sz. E.R.-hoz kerüljön. Ott hat éven át az adatgyűjtő részlegénél dolgozott. “Hat év alatt konkrét tényeken keresztül győződtem meg arról, hogy ezt a müncheni diverziós központot teljes egészében a CIA irányítja, és évi 34 millió dolláros költségvetését szinte teljes egészében az amerikai lcémszolgálat fedezi” — mondotta a lengyel tiszt. Ezekután érthető, hogy miért volt az utóbbi hetekben annyi letartóztatás Lengyelországban és otthon is.
