Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
4. oldal «ITTVAKÖftt 1971. január hó iiiRmiamiiiiiialiiiiilil A KOMMUNISTA URALOM Komünlzm ^131 lillletimizin c*€Üm boynuna Ölűm kemenciíni ge(irmek ijtlyor. REGIME 0? THE , Ifkenceler züliimler ve esaretler rejiml dán Komlinizm, 53 canavarca KjziI emperyalizmin ponpednde can verenlerden 46,124.000 insan Müsliiman TBrktör. Bu rakam, milletlmizin, vatammizm en bilyíik düpmaninm Komiinlzm oldsijjunu göstariyor. Namusunu düpmana pignetfnék istemiyorsan Komünizmlé mücadelede birles. 143.480.000 Insanin kam 11« bedenmiatir. ____________________ 65»,i0Sism' Hürriyete ausayankr tarafindan demir perdelerinln yirtilmaya bajiadig! komünist rejimi hizla $ökjnekfc ve iflasa sürüklenmektedir. Buna Ragmen Komünist devletler bütfelerinin yarismdan íazlasim hür r jaemleketlerdeki vatansizlara ayirmaktadirlar. I§te Türkiyedekl aatilmij moskof ujaklarí múbarek tat«* nimizi Ruble karfihginda komünizme pe§kej $ekmektedirler. Komünist Rejimin iflasmi gctiren 53. yildőnümünde tekrar ediyoruzki műbarek vatanumxinj milii, ve'manevi mevcudiyetimizin sel&meti ifin 35 milyon olarak bír bütün millet, Komünizmlé mücadeirtfe kararbyiz. Bu karar vatan hűrriyetinin teminatidir. . «ZAFER ALLAHA 1NANANLAR1ND1R.» Amikor egy kormánybizottság Moszkvában megterveztette az Orosz Szocialista Szövetséges Köztársaság állami címerét, a tervező a sarlón és kalapácson kívül még egy jelképet kívánt a címerre felvétetni. Egy kivont kard pengéjét. Ezzel akarta kifejezni Szovjetország és a proletárdiktatúra katonai erejét. Hiteles feljegyzések őrzik, hogy ez a hármas maszk nem tetszett Leninnek, aki szintén jelen volt a kormánybizottság ülésén. Lenin a kommunizmus útját így jelölte meg: "terror, mint egyetlen és elkerülhetelen út.” Ezek szerint akasztófának kellet volna a címerbe kerülni! Leninnek azonban mindig "finom érzéke” volt a látványos külsőségek iránt, így indítványára a kormánybizottság ülésén is csak a sarló és kalapács, mint a "békés alkotó munka" jelképe maradt a címer közepén. Túrán homokos földjét is véresre festette a szovjeturalom. Az 1917. évi forradalom alatt az oroszországi török népek a többi kisebbséggel együtt arra törekedtek, hogy magukat függetlenítve, kiharcolják az oroszok által elrabolt szabadságukat. A középázsiai törökségnek célja volt egy független állam megvalósítása Turkesztán név alatt. Hogy ezt a szabadságvágyát végképpen elpusztíthasák, a bolsevista győzelem után az orosz vörösök Turkesztán területén annyi autonóm köztársaságot alapítottak, mint ahány török és más nemzetiségű törzset ott találtak. Az egyes területeket a legvéresebben lázító röpiratokkal árasztották el, hogy egymástól szétszaggasák és egymás ellenségeivé tegyék a különböző táj szólásokkal beszélő török törzseket. Az 1917. évi bolsevista forradalom győzelme után akasztófa erdővé vált a turáni nép földje, és hosszú éveken keresztül ezer és ezerszámra lehetett látni turáni törököket levágott füllel, orral és kézzel. Ezeket a szörnyű csonkításokat a "békés alkotómunka” éveiben követték el a bolsevista oroszok. Most erről a sarlókalapácsos vérfürdőről a Turkesztánból menekült antibolsevisták felhívása közöl újabb megdöbbentő részleteket: Felhívásukból kitűnik, hogy a "kommunizmus, mely az elnyomás és kínzás uralma, 53 év alatt 143,480.000 halomragyilkolt ember véréből táplálkozik. Azok között, akik életüket a vörös imperialista járomban vesztették el 46,124.000 mohamedán török van.” “Ez a szám mutatja, — olvassuk a felhívásból — hogy hazánk és nemzetünk legnagyobb ellensége: az orosz kommunizmus. A vérszopó és kizsákmányoló szovjet rendszer az elnyomott alattvalókból kisajtolt állami jövedelmének több mint ötvenhárom százalékát fordítja külföldi propagandára. Ismételten kijelentjük, hogy a mi 35 milliós népünk szilárd elhatározása, hogy nemzeti és erkölcsi egységünket megőrizve, egy emberként harcolunk a szovjet imperializmus ellen. Ez az eltökéltség a biztosítéka Hazánk szabadságának." A szentistváni Magyarország területén is folyik a magyarirtás! A csonkahazában pedig "tegnap óta lakatlan a zselicségi Gyűrűfű. Kísérteties látványt nyújt. Még állnak a lakóházak és a nagy gazdasági épületek, még ép a művelődés háza és a vegyes bolt, még faluszerte világítanak a villanyok — illetve világítanának, ha volna ember, aki bekapcsolná. De sehol egy lélek, semmi mozgás” — olvassuk megrendülve a Magyar Hírlap 1970. december 4-i számában. Szóval: egy magyar község teljesen kihalt már... A Zselicsékben fekvő Gyűrűfű ősi magyar település volt. Ma szimbólum. Szimbóluma annak a kommunita rendszernek amely abortusz törvénnyel, politikai, gazdasági és társadalmi szerkezetével céltudatosan sorvasztja a magyar élniakarást a Kárpátduna táján. (m. t.) S A SUMlR KÉRDÉS MAGYARORSZÁGON Papp László a MAGYAR NYELVŐR 1970. évi 3. számában közzétett tanulmányára Sujtár Elemér, mint sumirológus, Budapestről elsőként válaszolt, s ezzel megnyitotta az utat a "finnugorosok” és “sumirológusok” együttműködésének lehetősége felé. A budapesti NÉPSZABADSÁG 1970. október 28. számában "E. F. P.” azonban olyan támadó elmefuttatást írt a "sumirológusok” ellen, amely a tudatlan ember alsóbbrendűségéből eredő gyűlölettel van eltelve. Nyilván ennek hatása alatt vette a bátorságot magának "elkötelezett óvatos duhajunk", hogy a MAGYAR NEMZET 1970. november 15. számában Papp László tanulmányát "megmagyarázza”, a közvéleménynek. Cikkében önmagáról azt írja: .. évek óta alig van olyan hét, hogy ne kapnék valamely hazai sumirológustól sürgető levelet___ismerjem el végül a magyar—sumér nyelvrokonságot”. Majd hozzáteszi: "... a felfogás terjed, s rohamozza nyelvészeinket”. Mivel nem kívánhatjuk és nem várhatjuk tehát tőle, hogy minden levélre válaszoljon, ezért a nyílt levélnek szánt egyik levelet kommentár nélkül nyilvánosságra hozzuk az alábbi szószerinti szövegben. Tisztelt Ruffy Péter Űr! Elolvastam a MAGYAR NEMZET 1970. november 15-i számában megjelent cikkét. Elképzelem, hogy a már meglehetősen széleskörű sumirológus társaság tagjai közül milyen sokan ragadtak tollat vagy gépet, hogy felháborodásukat, — ki ilyen, ki olyan hangnemben — Önnel közöljék. Én Önt nem ismerem, a cikkből nem derül ki, hogy Ön is nyelvész-e, de mivel a cikket Ön írta, önnek kell elmondanom háborgó gondolataimat, amelyek az elolvasása óta nem hagynak nyugodni. Én nem mint nyelvész, hanem csupán mint magyar ember kívánok az íráshoz hozzászólni. Számomra ugyanis teljességgel hihetetlennek tűnik, hogy akkor, amikor a külföldi régészek az ásatásaik és az ékírásos táblák megfejtése körül végzett nehéz munkájuk eredményeként nekünk magyaroknak tálcán nyújtják át, hogy “íme, ezek voltak a ti őseitek”, akadjon olyan magyar ember aki ezt visszautasítja. Én azt tapasztalom, hogy nemcsak egy akad ilyen. Ezt a helyzetet nem tudom másképp elképzelni, hanem csak úgy, hogy ezek a magyar emberek ezt kizárólag existenciális okokból teszik. Hát hogyan képzelik Önök, tisztelt Ruffy Péter és társai, hogy az a sok külföldi tudós, közülük különösen azok a Lenormantok és társai, akik fáradságot nem kímélve megtanulták nehéz nyelvünket csak azért, hogy az ékírásos táblákat megfejthessék és azt a megállapításukat, hogy a sumér nyelv a magyar nyelvnek az őse, csak úgy hasukra ütve hozták nyilvánosságra? Foglalkozott-e egyáltalában akár ön, akár a cikkében hivatkozott Papp László "nyelvészünk” a mezopotomániai ásatásokkal, az ékírásos táblák megfejtésével, áldozott-e ennek a munkának évtizedeket és ha igen, miért nem ennek a munkának a negatív eredményével érvel a másik oldal felé? Miért csak egy kézlegyintéssel és Papp Lászlónak azzal az érvelésével intézi el a kérdést, hogy a finn—ugor nyelvrokonság megállapított tény. És még hozzáfűzi azt az elképesztő véleményét, hogy ha "a felnövekvő nemzedék szilárd ismereteket visz magával az iskolából a nyelvrokonságról, akkor ezek az őstörténelmi csodabogarak kihalnak”. Vagyis ezek szerint tilos is ezzel a kérdéssel foglalkozni. Tehát hol vagyunk, tisztelt Ruffy Péter Úr!? A középkorban? És talán mi, akik inkább hiszünk a kutató tudósoknak, mint Papp Lászlónak és társainak, szintén ki vagyunk téve valami inkvizíciós ítéletnek, mint Gallilei a "mégis mozog a föld” meggyőződése miatt? És ha azzal a Sajnoviccsal és Regulya Antallal létrehozták a finn—ugor nyelvrokonságot, ennél tovább már semmiféle i.e. 5000 éves ásatási eredmények sem engednek bennünket előre lépni? Az a fő kérdésem, kinek fűződik ahoz érdeke, hogy ez ügyben semmiféle módosítás ne történhessék? A Habsburgok már letűntek, elmúlt az idő, hogy a magyarságot holmi jött-ment nomád, műveletlen népként szerepeltessék a külföld előtt, amely nem érdemel szabadságot. A zsidóságnak lenne érdeke azért, hogy az ő kultúrájuk volt a legrégibb? De hiszen az ásatások már úgyis megdöntötték a hegemóniájukat, sőt a Bibliában is benne van, hogy Ábrahám Ur városából indult ki Izráel megalapítására. Tehát őket sem éri semmi hátrány azzal, ha elismerik a náluk régebbi sumér kultúrát. Mindezekután azt szeretnénk tudni, kivel állunk mi szemben, milyen érdekek fűződnek ahhoz, hogy a magyarság ne tudhassa magáról azt, hogy őskora volt? És a sumér kapcsolat tagadásával mivel magyarázzák a magyar nyelv létezését? Honnan eredt, hogyan keletkezett ez a minden környező és minden távoli nemzet nyelvétől teljesen elütő, egyedülálló nyelv a maga egészen különleges szerkezetével és sajátosságaival? Továbbá milyen alapon állítják azt, hogy a sumér nyelv i.e. 1800 évvel kihalt? Hol találtak erre kútfőadatokat? Az biztos, hogy sem 1800, sem 5000 évvel ezelőtt a sumér nyelv nem az volt, ami ma: magyar, sőt az 1000 év előtti magyar nyelv sem az volt, ami ma. Az Önök elmélete alapján még eljutunk oda, hogy nem is volt magyar honfoglalás. E kérdéssel kapcsolatban Önre és társaira nézve az lenne legelőnyösebb feltételezésem, ha azt hihetném, hogy álláspontjukat hiúságból védik, mert nem Önök voltak a sumér kérdés felvetői. Itt a fenti gondolataimhoz kell visszatérnem: aki magyarnak érzi magát és vallja magát az fellelkesül arra a tudatra, hogy eredete belevész a sokezer éves kultúr-őskorba. Ettől a tudattól ugyan nem leszünk különb emberek, de jó érzést ad. Ezt a magam más irányú esetéből tapasztaltam. Családom eredetéről gyermekkoromban egyet-mást tudtam, konkrétumot azonban keveset. Mígnem egy ismerősömtől adatokat kaptam családom régmúltjáról, amely adatokat dokumentumok alapján állítottak össze, örvendtem a fejleményeknek, de igazoltnak csak akkor fogadtam el, amikor hosszas utánjárásokkal magam végeztem a kutatásokat és bizonyítottnak tekinthettem minden adatot, s rendkívül jó érzés töltött el, amikor egy-egy majdnem ezeréves családi múlt tárult fel előttem, ősök nagyszerű teljesítményeivel gazdagon. Ez rajtam, sem körülményeimen semmit sem változtatott, de jó érzés mindezt tudni. Önök tagadók sajnálták talán magyarjainktól ezt a jó érzést, ezért kiáltották ki hivatalosan tabunak a sumér kérdés közkinccsé tételét? Győr, 1970. november. Egy győri magyar (Folytatás a 8. oldalon)
