Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-04-01 / 4. szám
2. oldal «ITTVAKOftT 1971. április hó volt a soraikban. Későbbi hatalmukat a cárizmus korrupt politikájának és az első világháborúnak köszönhették, amit jól megszervezett demagógiával a helyi forradalmároktól sikerült megszerezniük. Köztudomású, hogy az Októberi Forradalom első választásának eredményeként 370 jobboldali szocialista forradalmár, 40 anarchista, 127 más pártbeli mellett csak 175 bolsevista jutott be az országgyűlésbe. Ez tragikus volt a Lenin—Trockij elméletre, és ezért már 1918 januárjában katonai erővel szétrobbantották ezt a parlamentet. Azóta sem volt választás több párt résztvételével a Szovjet területén. A forradalmi erő, illetve Oroszország kormányzása szinte a markukba hullott, amit később a politikai rendőrség (Cseka, GPU, stb.) megszervezésével, vagyis terrorral tartottak meg. A szovjet-kommunizmus első harminc évének vezető figurái fél- és ál-intelligens, alig képzett zsidó, vagy munkás-proletárok voltak. Legnagyobb ellenségüknek az orosz parasztot, a föld munkását tartották. Senki ellen nem rendeztek olyan gyilkos hadjáratot, mint az orosz muzsik és kulák ellen. Egyes tudósítások szerint harmincmillió parasztot végeztek ki, deportáltak, illetve tettek földönfutóvá. Több áldozata volt ennek a "tisztogatási" akciónak, mint az első és második világháborúnak együttvéve. * * * A kínai kommunista mozgalmak egészen másképp fejlődtek! A korrupt Sun Yat-sen forradalom (a boxer-lázadás csökevénye) bukása után alakult a kínai kommunista párt 1921-ben. Mao Tse-tung, aki Sun Yat-sen katonája volt, a Hunan-megye párttitkára lett az újonnan alakult mozgalomnak. 1924 elején a kommunista párt (Mao Tse-tnug is) belépett a forradalmi Kuomintang ellenkormányba, melynek vezetője Chiang Kai-shek tábornok volt, és együtt dolgoztak 1927-ig. (Mao Tsetung és Chiang Kai-shek együtt végezték a moszkvai partizán-főiskolát 1924-ben.) 1927-ben törés következett be a kommunisták és Kuomintang között. Mao Tse-tung megszervezte a Negyedik Vörös Hadsereget, és annak politikai komiszszárja lett. 1934-ben belátta, hogy Dél-Kínában a helyzetük tűrhetetlen, és hadseregével elindult a "Long March” néven ismert, több mint egy esztendeig tartó vándorútra Yenanba, Észak-Kínába. Ezen az úton állítólag több mint kétmillió ember halt meg saját tisztogatási akciójuk, valamint a Kuomintang elleni harc és a nélkülözések folyamán, de mindettől függetlenül, Yenanban kikiáltották a Kínai-Szovjet Köztársaságot 1935-ben. Alig egy év múlva Sztálin parancára Mao Tse-tung, illetve a kommunisták újra koalícióba léptek Chian Kai-shek-kel, hogy a japániak ellen együtt harcoljanak. Ez a koalíció 1946-ig tartott, amikor Marshall tábornok megszűntette a Chian Kaisheknek nyújtott segítség további, szállítását, illetve elrendelte, hogy a katonai felszereléseket ne a Kuomintangnak, hanem a kommunistáknak adják. (Ismert mondása volt annakidején Marshallnak: "Egy tollvonással megváltoztattam Kína politikáját!” — Marshall különben Baruch után a legbizalmasabb embere volt Rooseveltnek.) Ettől kezdve Maonak kedvezett a katonai szerencse, és 1948 végére kiszorította Chiang Kai-shek híveit az anyaország területéről. A testvérháborúnak és az azt követő "reformoknak” is megvolt a maga véradója, amit a francia Tudományos Akadémia szakemberei körülbelül harminc millió emberéletre becsülnek. * * * Hol az ellentét, illetve az összefüggés a szovjet és a kínai kommunizmus között? Az ellentét talán ott, hogy Leninéknek a kezükbe esett a hatalom, — Maonak viszont ezt hoszú évek alatt kellett kiharcolnia. Leninék az akkori fővárosból, központi helyről indultak, és innen terjesztették ki a forradalmukat a nagyobb városokba (Moszkva, Kazan, Gorkij, stb.). Mao névtelen kisvárosból indult el és lépésről-lépésre, nagyon de nagyon lassan haladt a nagyvárosok felé. Leninék törzse zsidókból és városi lumpenproletárokból verbuválódott. Maoé katonákból s nincstelen földmunkásokból. Lenin az ipari munkásságot igyekezett demagógiával megszervezni. Hatalmát a "forradalmi nép "-tői kapta, és terrorral (Cseka) tartotta meg. Mao terrorral szerezte meg a hatalmat, és a nép erejével tartja (népbíróságok, kultúrforradalom, stb.). Lenin és Sztálin a kommunizmus legnagyobb ellenségének a parasztságot tekintette, Mao a városi munkást. Összefüggést is találunk, mert Kínának is volt egy “nem árja” bankár családja, a Lee-família (ázsiai Rotschildoknak is hívják őket), amelynek egyik leánya Chiang Kai-shek felesége lett, a másik pedig Mao Tsetungé. Ugyanúgy, mint ahogyan a Szovjetnek megvolt a maga Kaganovics-családja. (Mao felesége 1945-ben meghalt, második felesége egy amerikai—kínai színésznő, akinek a harmincas évek elején a Metro—Goldwyn—Mayer filmvállalattal volt szerződése.) Összefüggés van ott is, hogy mindkettő amerikai segítséggel került uralomra. (És hogy mind a két forradalmi mozgalomnak 30-30 milliós áldozata volt.) De talán a legsúlyosabb, főleg mireánk magyarokra az a tény, hogy a Szovjet is és Mao Kínája is több mint 100-100 millió turáni népet, vagyis fajilag magyar testvérnépet tart szörnyű terror alatt. A turkesztáni madzarok szellemi és vallási vezetőit ugyanúgy kiirtotta a Szovjet, mint a sinkiangi ordosok-ét Mao Kínája. Mindkét területen van mondvacsinált vallásszabadság, és ha egy külföldi vendég valamelyik keresztény templomba vagy zsinagógába akar menni, akkor talál ilyet nyitva mind Moszkvában, mind pedig Pekingben, de sehol nem lehet Budát (Buddhát) tisztelni! ! ! Az ő vallását mindkettő tűzzel-vassal irtja! Mindkét helyen lehet egyetemi tanulmányokat folytatni. Lehet a diák marxista—leninista ideológus, gazdasági szakember, mérnök, jogász, orvos, nyelvész, — még teológus is (mindkét államban van államilag ellenőrzött papság, illetve rabbiképző szeminárium), csak turánista történész nincs, mert az olyan tabu, mint Buda (Buddha) vallása! Hogy a hatalom kérdését melyik milyen formában és hogyan oldotta meg, ebből a lényeges az, hogy mindkettő az amerikai külpolitikán keresztül szerezte meg a hatalmát, mindkettőnél megmaradt a bankárcsalád, és mindez több mint hatvanmillió ember életébe került, — az áldozatok legnagyobb része pedig turáni, és nekünk magyaroknak így -fajtestvérünk volt. * * * Talán vizsgáljuk most meg, hogy a nagy kínai Mao milyen eredményeket ért el nemzetközi, európai viszonylatokban, illetve a mi szőkébb hazánkban. Nincs mindenre írott bizonyítékunk, de úgy látszik, hogy a kínai kommunisták Sztálin halála után kezdtek először aktívak lenni Európában. Valahogy megérezték, hogy a georgiai postarabló halála után politikai vákuum keletkezik. Elkezdték Albániát szervezni, hogy ne adjanak a szovjet flottának helyet. Ennek ellenében mindent megígértek az albánoknak (kaptak is ötmillió könyvet Mao-idézetekből). Az 1956 elején tartott 20. pártkongresszus után, ahol Hruscsov krokodil könnyeket ejtve elitélte Sztálint, Peking nem nyilatkozott se pro, se kontra. Ellenben 1956 szeptemberében, a pozeni események alkalmával, a félárja Gomulka mellé állt. Tudnunk kell, hogy a lengyeleknek akkori megmozdulásakor Hruscsov mozgósította a szovjet haderőt, és kész volt arra, hogy a lengyel ellenállási mozgalmakat a legvéresebben elfojtja. (A "lázadók” tulajdonképp nem is lengyelek voltak, hanem németek, akiket a párizsi “békeszerződés” folyamán lengyeleknek nyilvánítottak.) Akkor azonban hirtelen megjelentek a kínai kommunisták, és az előzőleg börtönt viselő Gomulkát kiásták az ismeretlenség homályából, s Hruscsov figyelmébe ajánlották. Alig egy hónapra a lengyel események után kirobban a magyar szabadságharc, aminek következményeit a kínai kommunisták 1956 október 31-ig támogatták, de ezen a napon Mao személyes táviratot küldött Hruscsovnak és hozzájárult a magyar szabadságharc leveréséhez. Miért??? — Mi volt az alapvető különbség a lengyel és a magyar szabadság, vagy ha úgy tetszik: liberális kommunista megmozdulás között? Lengyelország politikai és gazdasági vezetése, mind az úgynevezett pozeni forradalom előtt, mind utána, szláv-zsidók kezében volt. Azonkívül Lengyelország három kommunista ország közé van szorítva (Szovjetunió, Kelet-Németország és Csehszlovákia). Mind a három mü-állam, a XX. század politikájának torzszülöttje. Mindhárom megbízható, mert vezetőik Kaganovics—Beria iskolákból kerültek ki, és a pánszlávizmus hívei. Az a veszély, hogy Lengyelország "kiugorjon” a bolsevista tömbből, teljesen ki volt zárva. Tehát nem volt szükség vérontásra, hanem csak kis időnyerésre, egy-két új alakra, pár bűnbakra és a kérdés megoldódott ezzel. Magyarországon, amikor a Rákosi-Roth megbukott, hozták a Gerő- Singert, de amikor az sem vált szalonképessé a magyarok előtt, kikaparták Nagy-Grosz Imrét, és a kínaiak messzemenően támogatták a kormányát mindaddig, amíg abban túlsúlyban voltak a nem-magyarok és a pánszláv politikának a hívei. De amikor a szabadságharcosok nyomására október 31-én harmadszor is átalakította Nagy-Grosz Imre a kormányát, és ebben a kormányban már "csak” három nem-magyar kapott helyet (Nagy-Grosz, Vas-Weinberger és Kéthly Anna), — egyszerre megváltozott a helyzet. (Itt meg kell valamit jegyezni: Kéthly Anna maga állítja, hogy a neves Kétly Károly orvosprofesszor rokona, akiről viszont köztudomású, hogy kikeresztelkedése után kapta Ferenc József császártól a bárói rangot.) Eddig tartott hát Mao Kínájának a támogatása. Ebben a kormányalaKELLEMES HÜSVÉTOT kíván Kedves Olvasóinak a Szittyakürt azzal az erős hittel, hogy a magyar nagypéntek után is eljön a magyar feltámadás! kításban már nem bíztak, mert a kormány többi tagjai már magyarok voltak. Baloldaliak, esetleg moszkvai nevelésűek, de nem voltak a pánszlávizmus hívei, és főleg nem a “magyar-gyűlölők” soraiból kerültek a kormányba. Ekkor döbbentek rá arra a tényre, hogy Magyarországnak van egy nyitott határa egy olyan ország felé, amelyik nem tartozik a kommunista, a szláv és a Kaganovics-féle családi blokkba (Ausztria). Hruscsov, mint egy őrült telefonálgatott jobbra-balra, sőt repült Lengyelországba, Romániába, és Tito Jugoszláviájába, hogy erkölcsi támogatást kapjon a magyarországi események vérbefojtására. Az európai kommunistáktól ezt azért nem kapta meg, mert Amerika és Kína egyidejűleg kihangsúlyozta hogy a magyar kérdésbe nem avatkozik be! Nem tudjuk, hogy a táviratot ki adta föl előbb: Eisenhower-e vagy Mao, de mielőtt az elsőt közvetítették Titónak, illetve a másikat Hruscsovnak, — az amerikai diplomaták két napig tárgyaltak a kínai kommunistákkal a varsói követségen, és ennek a tárgyalásnak a tartalma a mai napig is legszigorúbb amerikai titok! A kínaiak sem nyilatkoztak róla! * ❖ * Hogy hol van elrejtve az a titokzatos kínai titok, amiben egyes emigrációs testvéreink bíznak, — nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy ha Amerika és Kína nem adott volna szabad kezet Hruscsovnak, ma másképp nézne ki nem csak Magyarország, hanem egész Közép-Európa helyzete. Mert Magyarország elszakadt volna a szláv tengertől, és a Lee, a Kaganovics, vagy Béria bankár-családok nem maradhattak volna uralmon. Több mint valószínű, hogy semmiféle restaurációs kísérletre nem került volna sor, hanem ismét megtalálta volna a magyar a másik magyar szívét, kezét, barátságát, hogy új vérszerződéssel elkezdjék ott megalapozni újra a magyar hazát, a magyar hont, ahol Árpád vezér a hét törzzsel és 108 nemzetséggel, ezeresztendővel ezelőtt elkezdte. Érthető, hogy ez sem Amerikának, sem a Szovjetnek, sem pedig Kínának nem tetszett volna, de csak azért, mert fajilag, erkölcsileg, szellemileg egyikük sem tud velünk érezni, magyarokkal. Az új magyar honalapítás majd akkor következhet be, amikor a kínai és szovjet kommunisták a hatalomért vívott harcban úgy legyengülnek, hogy a több százmilliós turáni népek felszabadulhatnak és Amerika is kényszerülve lesz új alapokra fektetni a külpolitikáját. Nyitrai József
