Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
1971. december hó _____________________________tZITtVAKÖfet_________________________________________________n. oldal VITAFÓRUM - VITAFÓRUM - VITAFÓRUM Hozzászólás Selmeci Kristóf dr.: A DIALÓGUS Idestova esztendeje már, hogy Budapest jellemzően a sanda mészárosra Debrecenbe nyelvész-kongresszus ürügyén meghívta az emigráció néhány megközelíthető egyénét. — Nem volt fontos, hogy az illető nyelvész-e, vagy sem. Ez eleve gyanút ébresztett. Az is különös volt, hogy Budapest éppen a magyarság szabadföldi rétegét szemelte ki nyelvápolásra és őrzésre. Aligha azért, mert ez a magyarság példás erőfeszítéseket tesz másod-, sőt harmadgenerációs ifjúsága magyar nyelvi és irodalmi, stb. ismeretei fejlesztésére ... már azzal is, hogy jelentős sajtót tart fenn! Bizonyos, hogy e téren is inkább a rabnemzet nyelvigazgatói tanulhatnának egyet s mást. Meglepő volt a nagy igyekezetben az is, hogy ugyanekkor a "szoci testvéri közösségbe” kényszerített s így a super-Trianonnal kettős járomba taszított magyarság nyelvi és művelődési jogaiért sem Budapest, sem Debrecen a kisujját sem mozdítja! Pedig erre jogalapot nyújtanak a kölcsönösen elismert nemzetközi nyilatkozatokba (pl. Atlantic Charter, stb). foglaltak mellett a “népidemokrata” okmányok is ... Mindezek szükséges előrebocsátása után díalogizáljunk Szántó Miklósnak a rendszer nemes valutákra éhes, hazacsalortatójában közzétett “Beszéljünk a dialógusról” c. írásával. — Elismerjük, hogy Szántó nagy verejtékezés árán akarná kitanítani a külföldi magyarságot a dialogus felől. A nagy igyekezet azonban hamarosan rosszul sül el, mert taktika ide, taktika oda, a szög mégis kibújik a zsákból az úntig ismert és utált bolsi dialektika alakjában. Szerinte ugyanis "a dialogus lényege: vita és együttműködés kölcsönösen fontos célok érdekében közös témákról.” Nos, ha már Szántó ilyen világosan • Tasik Búgra a kiváló és közismert török író egy megrázó-erejű drámában állított örök emléket 1956- os Nemzeti Forradalmunkat és Szent Szabadságharcunknak. — A dráma címe: Ayakta Durmak Istiyorum. Magyarul: Helytállás. Prof. dr. Tóth Imre most arról értesített bennünket, hogy ezt a drámát ez év augusztus 9 és 12 között Cyprusz szigetének 8 városában játszották a Török Állami Színház együttesének előadásában nagy sikerrel. A 15 éves évforduló alkalmából pedig Törökország valamennyi színháza ezt adta elő. Így emlékezett a török testvérnemzet szívben és lélekben a vérbefolytott magyar Szabadságharcra. • Az új török kormány példaadó eréllyel küzd a szovjetbérenc ágensek és fölforgatók ellen. — Ankarai hírek szerint — ez év október 11. az ankarai körzeti hadbíróság 17 halálos ítéletet hozott. Az elítéltek fegyveres összeesküvést szerveztek az alkotmányos kormány megdöntésére, raboltak, embereket loptak és a Szovjet érdekében fejtették ki nagyarányú agitációt. Mi sem természetesebb annál, hogy ebből a fölforgató és orosz bolsevizmust terjesztő tevékenységből nem kijelenti a dialógusról elképzelését, ami egyszersmint elárulja, milyen dialógust akarnának a kommunisták ránkerőszakolni, nekünk is szabad, sőt kötelességünk megírnunk: mi a dialogus — különös tekintettel a kommunistákkal való dialogizálásra. Kezdjük a dialógussal. A valódival, amelynek célja az igazság keresése a párbeszélők között. — Az óvatosságra intő tény azonban az, hogy a kommunista éppen nem az igazságért száll síkra, hanem a maga vélt vagy a Párt által az adott pillanatban igazságnak hirdetett valamely tétel “igazságáért". A dialogus tehát Szántó és elvtársai legjobb igyekezete mellett sem irányulhat általános érvényű (s így nemzeti érdekű) igazságok kutatására. Részletkérdések kanyarain át párt- vagy rendszer-érdekek szolgálatában megfeneklik Szántóék dialogizálása. Erről a dialektikus dialógról írta Ecclesiam suam kezdetű encyklikájában az antikommunista elfogultsággal éppen nem vádolható VI. Pál pápa, hogy reméli, eljön egy nap, amikor a kommunisták az Egyházzal "egy más, pozitív dialógust nyitnak, különbözőt a jelenlegitől, amely sajnálatosan kötelezőleg korlátozott...” E pár szóban minden benne van, ami az igazi dialogus feltétele: a jelenlegitől, vagyis amit elkötelezettségek korlátoznak, különböznie kell. A különbség záloga pedig az a szabadság, amivel Szántóék sajnálatosan nem rendelkeznek, avagy nem is akarnak élni. Ők hasznossági célok szolgálatában monologizálva, azt a hitet keltik, hogy dialogizálnak. — VI. Pál pápa idézett körlevelében idevonatkozólag még ez olvasható: “Dialogus megvalósítása nagyon nehézzé, hogy ne mondjuk: lehetelenné válik a szó dialektikus visszaélése következtében, amely többé nem a tárgyilagos maradhatott ki az Istambul-i Egyetem történelem tudományi szakára beépített hazai kommunista agens Szabó Béla (?) docent sem. Török lapok most arról adnak hírt, hogy Szabó tanársegéd "elvtársat” több más társával együtt letartóztatták és hadbíróság elé állítják Szabó docens "úr” a fölforgató tevékenységre történt izgatáson kívül még a Szovjet érdekében kémkedett is. — Önkéntelenül merül fel annak a kérdése, hogy vajon hát kit is takar ez a magyar név: Szabó? Ugye nem is olyan nehéz kitalálni. • Prof. dr. Tóth Imre az UFUK című nagy török napilap ez évi október 13-i számában Túrán címmel írt cikket. Az írás, mely a Turáni gondolat propagálása, nagy feltűnést és igen kedvező visszhangot váltott ki a török nemzeti társadalomban. — Hogy a Turáni gondolat propagálását és ápolását mennyire szükségesnek tartják Törökországban is, arra jellemző az, hogy a föntebb megnevezett lap az első oldalán feltűnő helyen hívja fel erre a cikkre az olvasó figyelmét. Professzor dr. Tóth Imre nemcsak a magyar ügy fáradhatatlan harcosa, de mint turáni-magyar a Turánizmusnak szorgos művelője és lánglelkű apostola is. igazság keresésére és kifejezésére törekszik, hanem előre megállapított hasznossági célok szolgálatában áll.” Nem kell Aladin lámpásával keresnünk, mik Szántó megbízói hasznossági céljai. — Politikailag iskolázatlan egyéneket, hogy más fogyatékosságot ne említsünk, jóhiszeműségükkel visszaélve, könnyű bográcsgulyásnál és egri vörösnél akaratukon kívül is a magyarságot elnyomó rendszer ne írjuk ügynökeivé, de ügyvédjeivé formálni. Sustorgásaikkal többet érhetnek el — vélik az elvtársak —, mint a hivatalos ügynökök az emigráció sorai bontására s következésképp ellenállása sorvasztására. Az is látható, hogy Szántóék nagyon jól tudják, miről kellene dialogizálni, de íme, milyen dühődten elzárkóznak a lényeget tisztázni akaró dialogus elől: "És ezen a ponton kell nyomatékosan leszögezni, hogy a szocialista rendszer, a munkáshatalom léte vagy nem léte nem vitaalap senki fiával. Sem idehaza, sem külföldön. Ezt a kérdést egyszer s mindenkorra eldöntötte a magyar nép, amikor a szocializmus útját választotta. A magyarság jövőjét majd megbeszélik és biztosítják azok, akik ebben illetékesek, akiken a megoldás is múlik: a dolgozó magyar nép és hivatott képviselői. Nem engedtük meg a múltban sem, nem engedjük meg most, sem a jövőben, hogy bárki elválaszsza a nemzetet és a nemzeti lét adott formáját, a szocialista rendszert.” Ez a meglepő őszinte kirohanás olyan világos beszéd, annyira a rossz lelkiismeret elfojtásának bárgyú kísérlete, ami világos kérdések fölvetésére jogosít mindnyájunkat. Az előre kiagyalt, korlátozott dialogus nem becsületes dolog, hanem többé-kevésbé igen ügyesen álcázott csapda, amelybe nemcsak a Igazság vész el, hanem az is, aki így akar dialogizálni. — Kerüljük ki a csapdát s tegyük fel a becsületes dialogus szellemében kérdéseinket: 1. Mióta "munkáshatalom” az a szocialista rendszer, amit szovjet fegyveres erőszak tart fenn a magyar munkásság többször kifejezett tiltakozásával szemben? 2. Egyáltalában szocialistának lehet-e nevezni, ahol nem létezik szabad szakszervezet, szabad választások helyett egylistás szavazati kötelezettséget vezettek be. 3. Mikor döntötte el a magyar nép az ilyen "szocializmus útját”? Eleve bátrak vagyunk kijelenteni, hogy a magyar népnek ehhez a szocializmushoz csak annyi köze van, hogy szenvedő alanya! 4. Miért kell "hivatott” képviselőket emlegetni szabadon választottak helyett?! 5. Miután kétségtelen, hogy a magyarság 99%-ának a jelenlegi "szocialista” rendszerhez annyi a köze, mint hajdúnak a harangöntéshez, tudni akarjuk, milyen alapon merik állítani a Szántók, hogy "nem engedjük meg most, sem a jövőben, hogy bárki elválassza a nemzetet és a nemzeti lét adott formáját, a szocialista rendszert”. (Azt tudjuk, hogy a múltban hogyan sikerült ezt nem megengedni!) Megjegyezvén, hogy a fenyegetés összegyeztethetetlen a dialógussal, az igazi dialogus szellemének megfelelő válaszig felfüggesztjük a dialogizálást. Hozzászólásom a Szittyakürt 1971 novemberi számában Sujtár Elemér testvérem által javasolt tervhez —, amely a Magyar Tudományos Akadémia és a külföldön élő magyar történetírók és történetkutatók együttműködésének feltételét tárgyalja —, a következő: Nevezett testvérem a "gyakorlati alkalmazás” módját 6 pontban, az "előfeltételt” 5 pontba foglalta. A megállapított pontok mindegyikét helyesnek tartom, mert véleményem, hogy nekünk, külföldön élő magyaroknak — anélkül, hogy politikai világnézetünket feladnók —, minden magyar nemzeti kérdésben, amely nemzetünk történetével, kultúrájával, létével, azaz megmaradási feltételével foglalkozik, együtt kell munkálkodnunk. E téren nem lehet világnézeti különbségekkel széttagolni a magyar nemzeti egységet... A "előfeltétel”-ről szóló ponthoz azonban bizonyos magyarázatot vagy módosítást szeretnék fűzni. A kérdéses első pont így szól: "Kétségtelen, hogy a feladat teljesítése elsősorban is a budapesti Magyar Tudományos Akadémia joga és kötelessége. Ehhez a M.T.A.-nak feltétlen tekintélyre van szüksége, tehát arra, hogy az egész magyar nép elismerje a magvar kultúrkérdésben való jogát. A M.T.A. ezt az elismerést azonban csakis akkor kaphatja meg, ha a felmerülő vitákban nem vesz részt közvetlenül, hanem figyelemmel kíséri azokat; állásfoglalás előtt a vita szabadságát, annak a magyar közvéleménnyel szóban és írásban való közlését nemcsak, hogy nem korlátozza, hanem igazságosan biztosítsa is”, stb. Ennek az első pontnak hangsúlyozása, megerősítése igen fontos és hozzászólásom is tisztán ebből a szempontból történik, mert — félreértés ne essék! — az első világháború végéig parancsolásszerűen működött habsburgi osztrák szellem még ma is kísérteiként jár vissza a M.T.A.-ba; azonkívül senki se tagadhatja, hogy Magyarországon van pánszláv orosz befolyás vagy kényszer még a tudományos élet terén is. Az oroszok az óriási orosz birodalom területén — amelynek minden zugában az ős szkitha fajtából sarjadt, magyarul vagy annak valamelyik tájszó'ása szerint beszélő népek éltek —, igen előrehaladt a kutatásban, azonban kutatásának eredményéből éppen csak annyit közöl, amennyi nem halványítja el nagyon a — többnyire hamisított adatokból összeállított orosz történelmet és kultúrtörténetét. Ha az orosz tudósok őszintén és a tudomány feltételének megfelelően közölnék adataikat a magyar történettudomány mívelőivel, elismerés illetné meg őket, szándékuk azonban a sokezeréves szkithamagyar múlt agyonhallgatása. A magyar tudományos életre pedig — ha közvetve is — befolyást gyakorolnak orosz népi és kultúrtörténeti érdekből. Az elmondottak mellett még a zsidó Halévy szelleme is ott kísért... Szerény véleményem tehát az, hogy hivatásos történészekből és történetkutatókból alakuljon az emigrációban egy bizottság, amely a budapesti M.T.A.-val egyenlő joggal rendelkezve hozza meg a döntést valamely tudományos szakkérdésben és végzi az akadémiával való összeegyeztetést... Szöllösy S. Törökországi hírek
