Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1971-02-01 / 2. szám

4. oldal «ITTVAKÖfcT 1971. február hó ROMLÁSNAK INDULT AZ OTTHONI FIATALSÁG IS... ! Hazánkban a fiatalkorúak aránya az összbűnözésben kö­rülbelül tíz százalék. Ez az arány 1969-en, a súlyos bűncselek­ményekben, többszörösére emelkedett. Az Országos Krimina­lisztikai Intézet adatai szerint a robbanó anyaggal, lőfegyverrel való visszaélés bűntetténél 15.8, a testi sértésnél 42.3 százalé­kos, az erőszakos nemi közösülésnél 25.1 százalékos az emel­kedés. A fiatalkorú bűnözők 7.1 százaléka alkoholos állapot­ban követte el a bűncselekményt. Jelentősen emelkedett a visszaeső bűnözők száma is. A fiatal bűnözők körében egyre több a 25 éven aluli, — 1969-ben az összes bűnelkövetőknek majdnem a 40 százalékát tették ki. Minden második huligán 25 éven aluli, minden tizedik elitéit garázda fiatalkorú, és minden hatodik-hetedik, bíróság elé ke­rülő személy visszaeső tjűnöző. Az erőszakos nemi bűntette­kért felelősségre vontak 40 százaléka volt 18—24 éves. A rab­lás elkövetői között is egyre több a fiatalkorú. Szaporodnak a csoportos bűntettek. 1969-ben 311 csoportos rablást követtek el az országban. Az ügyészi statisztika szerint a társadalmi tulajdon elleni betöréses lopások 76.4 százalékát fiatalkorúak és fiatal felnőttek, a személyi tulajdon elleni lopások 65.7 százalékát huszonöt éven aluliak követték el. A bűnöző "galerik” tagjait — a rendőrségi adatok sze­rint — nem lehet leszűkíteni pusztán a fiatalkorúakra. A "ga­leri-bűnözés” elemzésével foglalkozó szerveknek az a vélemé­nye, hogy a 12 éves gyermektől a 26 éves visszaeső bűnözőig sok korosztály képviselője megtalálható a galerikben. Jelen­leg a fővárosban 28 galerit tartanak nyilván a közbiztonsági hatóságok. A rendőrség megfigyelése szerint 1962—64-ben a vidéki városokba tolódott át a galeri-bűnözés, majd 1964 után ismét a fővárosba. A nemi erőszakban és a vagyon elleni bűntettek­nél tapasztalható gátlástalanság és brutalitás különösen a fő­városban jelentkezik fokozódó mértékben. Csak magában a fővárosban 1969-ben 65 bandát, 1970 első felében pedig 69-et számolt fel a rendőrség. A fiatalkorú bűnözés okai közül külön figyelmet érdemet az a megdöbbentő adat, hogy évenkint 10—12 ezer gyermeket érintenek a házastársi válások. Az utóbbi időken, tehát a kom­munista rezsim idejében a bűnöző fiataloknak csak elenyésző része rendelkezett például külön fekhellyel. Az is előfordult, hogy még tizenhét éves korában is a szüleivel aludt a bűnö­zésbe esett fiatalember. Köztudomású, hogy a főváros környé­kén, főleg Budakeszin, Budaörsön, Gyálon. Dunakeszin, Ve­­csésen, Pomázon, Monoron — életveszélyes pincékben, kama­rákban, elhagyott présházakban, vályogviskókban, deszkabó­dékban, strandkabinokban, sőt autóbusz-karosszériákban lak­nak az emberek tízezrével. Ide születnek a gyermekek. Sok­szor hatan—heten alszanak egy ágyban, szülők, gyermekek együtt. Itt szerveződnek már újabban — Budapesten! — a "kaliforniai piszkos hippi-galerik”. • Sem a hosszú haj, sem a hangos zene, de még a rendőrségi krónikák ifjú bűnözőinek szomorú pályafutása sem elegendő ok a hazai rabmagyar élet ifjúságának elmarasztaló Ítéletére. Bármennyire általános is a züllés, — "alkalom szüli a tolvajt”, s a züllésre a legtöbb alkalmat a materialista életszemléletet propagáló kommunizmus nyújtja. Ez az ifjú nemzedék odahaza nem csak a munkában állja meg a helyét, de hosszú hajával az első sorokban volt a gátakon a nagy árvíz idején. A katona­fiatal együtt rakta a homokzsákot a foltos farmernadrágot viselő ipari tanulóval, a közömbösnek tartott egyetemista, a vállig érő hajú segédmunkással. Amikor pedig az országos gond segíteni, cselekedni hívta őket, ott voltak újra az árvízsujtotta falvak újjáépítésének hatalmas munkájában is. A mai 14—20 éves fiatalok viszolyognak a nagy szavaktól, visszafojtott érzelmekkel végzik el azt amit, úgy érzik, köte­lességük megtenni. Sokszor azt halljuk a hazalátogatóktól is, hogy "a mai fiatalság életét teljesen kitölti a beat, semmi más nem érdekli őket”. Erre válaszolta egy kecskeméti középisko­lás ifjú: "Igen, szeretjük a beatet is, de amikor jókedvünk van és autóbusszal megyünk hazafelé a munkából, akkor magyar nótákat dalolunk”. Aki olvasta vagy látta, hogyan küzdött és küzd a mi ifjú­ságunk az ország újjáépítésének nagy munkájában, az joggal gondolhat arra, hogy nincs is különösebb baj a magyar fiatal­sággal. Az önfeláldozásnak, a bátorságnak, a segítőkészségnek ezer és ezer motívumát csillogtatják a rabhaza fiai a hétköz­napok ismétlődő, sokszor egyhangú feladatai közepett. Sajnos, hogy a bűnözés világversenyéből is kiveszik a részüket, de ez elsősorban az általános erkölcsi fertőzésnek a következménye. M.T. Magyarok idegenek között Irta: Hollódi Lajos A napokban levelet kaptam egyik barátomtól, aki a címben foglalt prob­lémát érintette a levelében. Minthogy nem csupán a levélíró személyes ügyéről van szó, de a probléma sú­lyos és általános, azért e lap hasábja­in küldöm válaszomat. A levélből idézem a vonatkozó részt: „Nem hagy nyugodni az a gyanúm, hogy Európa jövőbeni újjárendezése esetén Keleteurópa a csehek vezetése alá fog kerülni. A csehekre ugyanis sok mindent lehet rámondani, csak azt nem, hogy barbár nép. El kell is­mernünk, hogy Európa egyik legin­telligensebb nemzete. Itt Kanadában magam is “cseh uralom” alatt va­gyok, illetve: tizennyolc év óta dolgo­zom egy cseh tulajdonban lévő tex­til gyárban, és se a tulajdonos, sem pedig cseh munkatársaim ellen nem szólhatok semmi rosszat, még rossz­akarattal sem. A csehek közül soha, véletlenül sem sértett meg senki. U- gyanezt helybeli magyar barátaim­ról nem tudnám elmondani.. .” Az idézett sorokban leírt jelenséget felületesen szemlélve, könnyű volna megmagyarázni azzal a fizikai tör­vénnyel, amely szerint a különnemű­­ek vonzák, az egyneműek pedig ta­szítják egymást. Azonban ezt a fizikai törvényt hatálytalanítja a társada­­dalomtannak ennél erősebb törvénye: testvéremet jobban szeretem, mint unokatestvéremet, szüléimét jobban szeretem, mint nagyszüleimet, nővé­remet jobban, mint sógornőmet, s így tovább. Ezelőtt huszonkét évvel, a kiván­dorlásra várakozva, együtt laktam egy szobában: 22 ukránnal, 2 lengyel­lel, 1 szerbbel és egy csehvel, vala­mint 3 magyarral. Foglalkozás sze­rint: az ukránok és a lengyelek föld­művesek, a cseh kereskedő, a szerb köveíségi tisztviselő, a magyarok pe­dig katonatiszt, tanár és tisztviselő voltak. A mindennapi életben a cseh és a szerb feltűnően a magyarokhoz húzott, nem pedig szláv testvéreikhez. Egy napon aztán valami nézeteltérés támadt az egyik ukrán és az egyik magyar között. (A magyar hibájá­ból.) A helyzet egycsapásra megválto­zott. Az összes szláv összefogott a ma­gyarok ellen. Azontúl csak magyarok és szlávok voltak a szobában. Győzött a testvéri összetartás szelleme. Ez természetes. Az európai rendezés során nem az a nép fogja Keleteurópát vezetni, a­­melyik a legintelligensebb, hanem a­­melyikre a rendező nagyhatalom ezt a vezető szerepet ki fogja osztani. Ez pedig az illető nagyhatalom pillanat­nyi érdekétől függ. Vagypedig, ha a rendezés pillanatában egy téridegen nagyhatalom (pl. Kína) döntő beavat­kozása átmenetileg légüres teret okoz­na Közép- és Délkeleteurópában, az a középhatalom fogja az irányítást megszerezni, amelyik adott időben a legerősebb, a legokosabb, a legügye­sebb és a legravaszabb lesz. Ez a középhatalom lehet Magyarország is. Minden olyan nép vagy nemzet, amelyik a társadalmi fejlődés meg­felelő fokát eléri: országot alapít. Az országépítés alapjai ezek: külpolitika, nemzetiségi politika, valláspolitika, szociálpolitika, — a nemzeti társada­lom életét szabályozó törvények és a közigazgatás. Az ezeréves Magyarország mondott alapjait csak felületesen szemlélve lehet és szabad szentistváni alapoknak nevezni, és csak azért, mert Szent István volt az, aki Magyarországot bevezette az európai törzskönyvekbe (térképekre). Minden népre vonatko­zóan érvényes a tétel: az országépítő alapok szellemét és irányát nem az országalapító ldrály, vezér, vagy fe­jedelem pillanatnyi szeszélye, érzel­me, vagy indulata szabja meg, hanem az a szemlélet, amit az illető király, vezér, vagy fejedelem ezredéves ősö­kön keresztül, azoktól örökölve, ma­gában kialakított, megtestesített. Az úgynevezett szentistváni alapok tehát nem Szent István személyes alkotása, hanem a magyar nép sokezer éves ősi kultúrájának a gyümölcse. Ez az ősi kultúra ezer évvel ezelőtt Szent István személyén keresztül hatott és irányított, jól vagy rosszul. Annak a sokezeréves, ősi kultúrának,mely Szt. István korában, az ő személyén ke­resztül hatott és irányított, — legjel­lemzőbb vonása: a türelem — idegen népek szokása, nyelve és vallása iránt. A türelem a sokezer éves ma­gyar kultúrának olyan magasfokú ter­méke, amilyennel abban az időben egyetlen más nép sem rendelkezett, beleértve a korabeli nyugati, keresz­tény népeket is. Az ősvallású magyar­ság már Szent István korában olyan magasfokú keresztényi türelmet ta­núsított más népek szokása, nyelve és vallása iránt, hogy az országépítő ala­pok közül az első három legfontosab­bat: a külpolitikát, a nemzetiségi po­litikát és a valláspolitikát helytelen, a magyarságra nézve káros irányba terelte. Azért terelte káros irányba, mert a korabeli szomszédos népek a ma­gyarság jóindulatú türelmét nem ér­tették meg, azzal egyszerűen vissza­éltek. Ez a türelem a magyarok harc­készségét csökkentette, nyelvi fejlő­dését hétszáz évre visszavetette, nem­zeti kultúrájának kivirágzását akadá­lyozta. Ez a türelem szabályozta Géza fejedelem békepolitikáját a németek­kel szemben, amelynek értelmében Ausztria területéről lemondott, sza­bályozta Szent István valláspolitiká­ját, amikor a nemzeti nyelvű vallás helyett (keleti kereszténység) népét áttérítette a latin nyelvű vallásra (nyugati kereszténység), és szabályoz­ta a nemzetiségi politikát is, amikor a betelepített, vagy beszivárgott ide­genek vallását, nyelvét szokásait meghagyta. A türelem csökkentette a magyarság közösségi érzését egy­­másiránt, csökkentette nyelvéhez va­ló ragaszkodását, akadályozta a fegy­veres összefogást — döntő és kritikus időkben — , és ennek következtében Mohácsnál félmillió magyar helyett mindössze 25.000 magyar harcos so­rakozott II. Lajos mögé. A türelem égbekiáltó jele az a 475.000 üresenma­­radt magyar katonai állás, amelybe, mint valami óriási sírgödörbe, Ma­gyarország nagyhatalmi helyzete be­letemetkezett. Ez a türelem hat ma is, amikor a magyarság egy része minden magyar probléma megoldását a majdan meg­valósuló, egyelőre még a holdban le­vő Európai Egyesült Államoktól vár­ja. Ez a türelem hat akkor is, amikor egyes magyarok jobban érzik magu­kat csehek, vagy németek közt, mint magyar testvéreik között. A magyar kibontakozásnak egyet­len útja van: a helyesen alkalmazott türelem egymás iránt. Egymás mel­lett kitartani bármi áron, egymás hi­báit elnézni minden áron, és adott e­­setben összefogni minden türelmet­len, rosszatakaró idegennel szemben. — ADOMÁNYOK NYUGTÁZÁSA — Dr. Tóth Imre honfitársunk megse­gítésére újabb adományok érkeztek: Czikk Lajos ......................... $10 v. Darabont Ferenc ........... $ 5 Darázsó Miklós .................. $10 dr. Rozsfalvi János ........... $50 Előre is hálás köszönet a megsegí­tett nevében.

Next

/
Thumbnails
Contents