Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
10. oldal «imAKönt 1971. november hó és bűnrészesként három görög kát. nővért is. Nemcsak katolikus szerzeteseket tartóztattak le, hanem protestáns diákónisszákat is, akik ellen az volt a vád, hogy ‘‘imperialista ügynökök" voltak. BARAGÁN — HALÁLLÁGER: Dobrudzsa ingoványos mocsaraira ráépített halállágerben ezrével sínylődtek azok, akik Románia útjában voltak, de akikkel még a bírósági komédiát sem játszatták végig, hanem egyszerűen kiemelték otthonukból és száműzték a halálláger elemésztő falai közé. Ebben a lágerben nem volt bírói elítélt, hanem lassan, de hatásosan működött: az embertelen bánásmód, éheztetés, elhelyezés, testi fenyítés, lelki tortura, stb., stb., ami hamarosan földre terítette az áldozatokat. Mindez a XX. században és ráadásul az Egyesült Nemzetek árnyékában történt. Ki interpellált az UN-ben valaha is ezeknek az érdekében?! MI TÖRTÉNT A BÓLYAI EGYETEMEN? Ez az egyetem egyetlen végvára volt Erdély magáramaradt és magárahagyott magyarságának, már előzőleg a magyar kultúrvárakat szétrobbantotta és lezárta a románok diktatúrája, ezért 1956 utáni események alkalmasnak "mutatkoztak”, hogy Románia lesújtson az utolsó Szellem-Fellegvárunkra. Megverem a pásztort és szétfut a nyáj elvét tartották szem előtt Bukarest vezető politikusai, valamint a nagyromán eszmének megszállottái. így is történt. Erről a kultúrtámadásról köteteket lehetne összeróni, de most csak pár néven keresztül érzékeltetem a románok diszkriminációs politikáját (amit különben az emigráns románok is ovációval fogadtak), íme mindössze csak "annyi" történt a Bólyai-Egyetem "falai" között. Történelmi logikára vall, hogy ami Pesten 1956. október 23 án felszínre tört, a szabadság és függetlenség vágya, ugyanaz lobbant lángra a Bólyai-Egyetem aulájában is. Amint az Egyetem falai között perdült az idő, olyan gyorsan forgatta a filmet a román politikai rendőrség és ügyészség is, mégpedig a bukaresti román közoktatásügyi minisztérium utasítására és parancsára. Tudott dolog. Kolozsváron megalakult — pesti mintára (?) — a Bólyai-Egyetem Diáktanácsa is, amit természetesen a tanári kar is támogatott, sőt azok a professzorok is, akik párttagok voltak. Az ügyészség őrizetbe vette a Diáktanács minden egyes tagját és fejenként 5—5 évi szigorított fegyházra ítélte; Berczy András dr. 15 évi fegyházat kapott, mert nem jelentette fel társait, Bartha diákköltő a házsongrádi verséért 7 évet kapott, Dobai és Varga életfogytiglani kapott, mert egy memorandumot szerkesztettek az UN-hez Erdély státusának kérdésében, a bölcsész Péterfi Irént, 10 éves fegyházra ítélték, mert feljegyzéseket készített a pesti “ellenforradalmárokról” és elismerően nyilatkozott a pesti felkelésről, Dr. Bereczky András professzor feleségét, aki gimn. igazgató volt, az ügyészség arra kényszerítette, hogy adja be válási kérelmét, s tagadja meg az urát, a tanárnő visszautasította az aljas és jelemtelen követelést, amiért megfenyegették, kizárták a pártból, majd elbocsátották az állásából, illetve igazgatói megbízásából felmentették —, a románok konoksága és gyűlöletére jellemző volt, hogy még azt a román diákot is elítélték egy évre, aki egy politikai rendőrségi ügynököt felpofozott, aki rémhíreket terjesztett a pesti harcokkal kapcsolatban, így Joan Moldoveanu is börtönbe került. A bűnlajstromot nem lapozom tovább, de még az áldozatokért sem, egyszer el fog jönni az az idő, amikor a számlát Erdély benyújtja Nagyromániának... Miután a románok alaposan megfenyítették a magyar diákságot és professzorokat, hátra maradt a Bólyai-Egyetem léte és nemléte körüli "kérdés” dűlőre vitele. A városi, megyei, területi adminisztratív, valamint a politikai rendőrség "nyomást” gyakorolt a Bólyai-Egyetem tanári karára, hogy önkéntesen mondja ki az egyesülést a román Babes-Egyetemmel, ami “de jure” a Bólyai-Egyetem megszűnését jelentette, mert elvesztette önálló-autonómiáját. Rövid, de annál alaposabb megdolgozás (?!) után a bukaresti oktatásügyi minisztérium egyetemi főosztályának hivatalos bejelentését publikálták a román rádiók, majd a Monirorul Oficial és az összes román lapok közreadták egy hazug kommentár keretében, hogy a “Bólyai-Egyetem önkéntes elhatározásából, a minőségi nevelés szempontjából vezéreltetve, kérte egyesülését a román nyelvű Babes-Egyetemmel.. Hogy mennyire volt önkéntes az egyesülés arra példa és figyelmeztető Nagyrománia felé, hogy három magyar egyetemi professzor tiltakozásként öngyilkosságot követett el. A Bólyai-Egyetem védelmében vesztette el életét: Szabédi László dr., dr. Csendes professzor és dr. Csendesné, Molnár docens. Románia magyar holttesteken keresztül vette birtokába Erdély két milliónyi magyarságának egyetlen és jogos szellemvárát, egyetemét. De ezzel sem elégedett meg a román kormányzat, hanem egy "finom és titkos” numerus claussal lehetetlenné tette a magyar ifjak bejutását az egyetemre, aminek értelmében 8—10 százalék kerülhet be az egyetem padjaiba. A végvár elnémult 1958-ban ... KÖZIGAZGATÁSI TÁMADÁS A MAGYARSÁG ELLEN Az Egyetem elvétele után a második közigazgatási támadás az ún. "Magyar Autonom Tartomány" ellen indították. Az 1947-es békeszerződés 1. és 2. pontja pontosan és részletesen meghatározta és előírta Romániának, hogy milyen szabadságjogokat köteles megadni és biztosítani. E pontok "kötelezték” Romániát, hogy "tiszteletben” tartsa Erdély magyarságának kulturális, tanügyi egyetlen intézményét, de az 1956. november 4-e utáni politikai helyzet felhatalmazta őket arra, hogy semmisnek tekintsék a békeszerződés pontjait, mert amúgy sem vette egyetlen nagyhatalom sem komolyan, soha nem ellenőrizték Romániát, hogy mennyiben tartja be az aláírt békeszerződésnek nemzetiségekre vonatkozó pontjait. 1952-ben Sztálin nyomására a Román Alkotmány is bevette pontjai közé a szabadságjogok klauzuláit, és így állították fel az ún. Magyar Autonóm Tartományt Marosvásárhelyen. Lényegében a Román Kommunista Párt ellenőrzése alatt állott, de így is “valamit” jelentett, azaz figyelmeztette Bukarestet, hogy Erdély közepén még mindig "van” magyarnak mondott tartomány. 1956 után különböző átszervezéssel nyesegették a Magyar Autonóm Tartomány hatalmi és politikai "szuverenitását”, majd az ősrégi magyar megyéket megszűntették és széttrancsírozták román "többségű” megyék között. 1962-ben véglegesen megszűntették a Magyar Autonóm Tartományt, azzal az indoklással, hogy Románia közigazgatását "ésszerűen, gazdaságilag, földrajzilag (közlekedésileg) modernizálni kell, s nincsen szükség egy idegen testre a román állam keretében. KÁDÁR JÁNOS ZÖLDSOROMPÖT NYITOTT ROMÁNIÁNAK Mindezek, amiket elmondtam közvetlenül 1956 árnyékában történtek, nem érintettem, bár egy két szóval jeleztem Románia szerepét az Egyesült Nemzetekben, erről egy alkalommal külön "visszapillantást” fogok írni, hogy milyen ádáz gyűlölettel és logikátlan hazugsággal ügyködött Nagyrománia megbízottja, a külügyminiszterből UN. nagyköveti tisztségre előrelépett Preoteasa úr. Orosz haderő leverte a magyar szabadságharcot, s utána Kádár János hálálkodott a Kisántánt államainak, akik "megmentették a szocializmust” Magyarországon. Hogy mit gondoltak Prágában, Pozsonyban, Belgrádban és Bukarestben Kádár szerepéről, az teljesen más lapra tartozik ... Valószínűleg szintén "hazaárulónak" titulálták egymásközt a "szomszédok” is ... —, amint tartotta és tartja a magyar nép, még 15 esztendő múltán is. Nos, Kádár János meglátogatta a románokat, elment 1958. február 25 én Marosvásárhelyre és február 27-én pedig Bukarestbe. Kádár János "pohárköszöntőket” mondott Gheorgiu-Dej, Stoica és a román nacionalisták legnagyobb örömére és megelégedésére, mert beszédében először: megfenyegette Erdély magyarságát, másodszor kijelentette a Kommunista Párt nevében, hogy Magyarországnak nincsen területi igénye egyetlen országgal szemben sem ... Ezzel zöldsorompót nyitott a románok diszkrimációja előtt, s megpecsételte Erdély két milllió magyarjának jelenét és kétségbeejtő jövőjét is ... Ez volt nyersvázlatban Románia 1956 os portréja. Végezetül tegyük fel a kérdést: Erdélyben lehet-e az ember valaha is ember, ha magyar?! De, tegyük fel a kérdést a magyar emigráció felé is, "dutkai” gondolatkörben: Felejtünk-e... — avagy világgá kiáltjuk úgy, ahogy lehet, hogy a "világ, most vélünk mit akar?! ... SZÓT KÉR AZ OLVASÓ (Folytatás a 6. oldalról.) dekkel Árpád előtt is magyarul beszélő sumir népek lakták e hont és a krónikák tanácsadó öreg szkitái igazolják Hérodotos írásait is. Tehát nem 1000 éves, hanem több mint 4000 éves a magyar határ. Otthon persze még az 1000 éveset sem szabad emlegetni, de annál inkább hirdetik a néhány évtizedes orosz határról, hogy szent az orosz határ (1. "Örs a hegyekben” című orosz filmet). Fenti adatok ismeretében nem kellett volna deferálnia Apponyinak sem, mikor a tót "őslakosság" ezeréves elnyomását vetették szemünkre; bár egyedül a tényleges ellenállás lett volna akkor is csak hatásos, miként a balassagyarmati és soproni eset kézzelfoghatóan bizonyítja. Hogy nem volt egyiknek sem előzménye, sem folytatása, azért nemcsak a csonkahazai uralkodó osztály, hanem az egész idegen vezetésű baloldal is felelős, melyet nem érdekelt a 6 millió lekapcsolt magyar sorsa, ahogy ma sem tesznek semmi lépést a legkirívóbb s legtörvénytelenebb esetekben sem (1. az orosz bérenc Kádár= Csizmanec s egyéb idegen, magyarság-ellenes intézkedéseit.) A Nyugat viszont előre kitűzött háborús céljait valósította meg, sok millió ember feláldozásával, tehát kitart az általa diktált békeparancsok mellett és gyarmati sorba süllyeszt sok millió magyart, miközben műveletlen színeseket szabadít fel engesztelő aktusként. A keleti partnereknek eszébe sincs felszabadítani sem fehéret, sem színeset, összerabolt területeinek legalább 3/4 része gyarmat, ahol az őslakosok kiirtása terrorisztikus átneveléssel és áttelepítésekkel szisztematikusan folyik. A csehek és különösen a románok követik a példát az ún. művelt Nyugat aszisztálása, sőt olykor hozsannázása mellett is. Lám az osztrákok szóvá merik tenni Déltirolt, pedig ott csak százezernyi németről van szó, ami 0,1% a az össznémetségnek, mi pedig megtagadjuk a 6 millió szenvedő magyart, ami 25%-a az összmagyarságnak. Félünk a vádtól, hogy sovinisztának neveznek majd — odahaza minden idegent a saját fajtánknál jobban felkaroltunk — és nem veszszük észre, hogy az egész világon nemzet- és fajvédelem folyik, csak nem mondják, hanem cselekszik. Bennünket símán fel fognak áldozni akár mennyire is jó fiúk akarunk lenni, sőt éppen azért; a meakulpázás eleve igazolja majd őket. Pedig ha valakinek, úgy nekünk van csak igazán jogunk kritikával élni. Mátyás királyunk 5 millió magyarja 150 évi török hódoltság alatt 1 millió alá süllyedt, nemcsak a maga védelmében. A mi véráldozatunk példátlan volt a régi múltban, 1914 óta is, mert mindig önvédelmi harcot vívtunk és a Nyugat mindig cserben hagyott bennünket. Most se várhatunk tőle semmi jót, akár hallgatunk, akár világgá kiáltjuk az igazságot. A kardot régen kicsavarták a kezünkből, tehát a tollat kell forgatnunk, mégha egy egész világ ellen is. Tulajdonképpen csak a világ hatalmaskodói ellen, mert a nagy tömeg, ha mindjárt tehetetlen is, mégis az igazság oldalán lesz. Ezzel pedig tartozunk elsősorban magunknak, azután hallgatásra ítélt nemzetünknek, minden tisztessséges embernek és az örök isteni igazságnak. Svájc 1971. IX. 16. Király Endre
